[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Boldog békeévek

szerző: Kiss László 2010-05-24

 

Boldog békeévek

  A népek békés egymás mellett élésének fogalma csak frázis. S probléma messze nem csak nálunk van. Csűrcsavaros politika, hisztéria, tömegpszichózis, a flusztrációs tolerancia alacsony szintje. Nap mint nap. A hétköznapi ember számára nevetséges gondolatok, elméletek, tettek jönnek fölülről. Vajon mindez csak a szűk irányító elit kisded játszadozása, vagy szép magyar közmondással élve, a kutya is jó dolgában vész meg...? A kitörni készülő nagy vihar előszeleit érezzük?


   Valami hasonló volt a helyzet az 1900-as évek elején. Mindenkinek igaza volt, amiért mindenki teljes mellszélességgel kiállt. Zsörtölődés, elégedetlenség, sértődöttség. S mindez beletorkollott az első világháborúba. A furcsa az egészben az, hogy az első világégés nem pusztán a politikai elit céljai miatt lett, azzal teljes egészében azonosultak a tömegek is. Túl jól volt dolguk. Unatkoztak. A századfordulóra a német egységért vívott rövid francia-porosz háború már halvány emlékké szelídült. A balkáni háborúk csak egzotikus események voltak az európai emberek többségének a szemében. Kellett már egy kis "balhé." Az öregek mondogatták, elpuhult a fiatalság, 30-40 éve nem történt semmi. Jó lenne már egy kis háború, hogy a fiúk megférfiasodjanak, tudjanak családot alapítani, normálisan neveljenek gyerekeket.


   Valóban, közel 40 évig nem történt semmi Európában. Aki tehette, gyarmatosított. S élvezte a mások vérén szerzett "áldásokat". Az angol üzletember minden vasárnap eljárt jól öltözött családjával az istentiszteletre, ebéd előtt mindig imádkoztak. De a szipoly lázadás vezetőit ágyúk elé kötötték. Európa nyugati felén dühöngött az ipari forradalom, egyre jobban éltek az emberek. Mindez lassan átszivárgott keletre is. A Marx megálmodta éhes proletár fogalma sántított. Egyre több munkás szerzett szakképesítést, s ezt a munkát egyre jobban megfizették. A szakképzett munkás tisztességes bérlakásban lakott, tudta etetni, ruházni gyermekeit, s lehetősége nyílott rá, hogy iskoláztassa is őket. Egy-két generáció múlva így ez a réteg kezdett beolvadni a polgárságba. A pörgő ipar bőven adott munkát. A mezőgazdaságból, a korszerűsítés miatt felszabaduló tömegek sem tudták kielégíteni ezt a munkaerő szükségletet, ezért folyamodtak a női munkaerőhöz. "Gyerünk, be a nőkkel a gyárba!" Sok olyan munka van, amit ők is meg tudnak csinálni. De mi lesz a gyerekekkel? Mi is legyen, mi is legyen... Mondjuk, feltaláljuk az óvodát.


   Szóval így nézett ki az a boldog viktoriánus időszak, a boldog békeévek. Persze nem egyformán éltek az emberek, mint ahogy nem is fognak soha (Marx szavaival élve, csak a szegénységet lehet általánossá tenni), de az éhség, a járványok, a napi létbizonytalanság eltűnőben volt Európából. A napi betevő falat alig jelentett már gondot valakinek is.
   Örömmel és dalolva indultak tehát az emberek az első világháborúba. Mosolyogtak, mint aki a szombat esti bálba készül. A német császár azt mondta, mire a falevelek lehullanak, mindenki otthon lesz. Egy-két hónap csetepaté, egy kis testmozgás. És utána helyére kerülnek a dolgok, jobb lesz a világ. Így hitték, mert korábban így volt. Egy-két ütközet, férfiasan viselni az itt-ott lecsapó halált, és gyászolni a kisszámú elesettet. Lehetőleg szerezni egy csinos kis sebet. Majd indulás haza, ahol a kedves előtt felmagasztosulunk, az öregek tisztelettel meghívnak sörözni, hiszen már egyenrangúak vagyunk velük. Nem tudták, nem vették figyelembe, hogy a jólétet megteremtő technikai fejlődés megteremtette a tökéletes rosszat is, a tömegpusztító fegyvereket. Tudták persze, hogy vannak ilyenek, de mivel eddig csak gyengén felszerelt mamelukokon, négereken, indiaiakon próbálták ki őket, így valódi hatásuk ismeretlen maradt. Jellemző, hogy még a szakképzett tisztek is tévedtek, az új fegyverekben a támadóerő növekedését látták, holott valójában a véderő növekedett. Ez szinte néhány hét alatt kiderült. Aki géppuskával, tüzérséggel elsáncolta magát, az gyakorlatilag legyőzhetetlenné vált. A stratégák nem számoltak azzal, hogy teljesen más lesz a helyzet, mint a gyarmatokon, itt az ellenfél is rendelkezik ugyanazokkal a fegyverekkel.


   A néhány hónaposra tervezett "erősítő túrából" négy éves mészárlás lett. A Somme-nál napok alatt 320 ezren estek el, Verdunnél 600 ezer francia, 400 ezer német. A lövészárkok reménytelenségében, a sártengerben, patkányok és temetetlen holtak között megszületett a boldog békeévek mítosza. Mert ez akkor született. A századfordulón senki sem hívta így. Milliók döbbentek rá, mit veszítettek. A problémák, amelyek miatt a háború kirobbant, nevetséges, jelentéktelen dolgokká váltak.


   Talán merész a párhuzam. Mégis, mintha valami felé rohannánk napjainkban. Vérig vagyunk sértve, és égbekiáltó bűnnek nevezzük, ha 5 Ft-tal felmegy a benzin ára. Szegénységnek, nyomornak tartjuk, hogy 1-2%-kal kevesebb vackot tudunk tenni a bevásárlókocsiba, mint néhány hónappal ezelőtt. Azt persze, hogy megvásárolt termékeink 70%-ára lényegében nincs szükségünk, senki nem hiszi. Csak remélni tudom, nem is lesz olyan időszak, hogy ezt mindenki belássa. Aki munkanélküli, annak persze nagyon nehéz dolga van. Akinek van munkája, azt is folyamatosan megalázzák, zsarolják. De a villany- és a gázhálózatról való lecsatolások, ha a sajtó fel is nagyítja ezeket, végül is csak a társadalom elenyésző részét érintik. Sokkal többen kerültek bajba a hiteleik miatt, de őket nem sorolnám ide. Nem szakad meg a szívem azokért, akik plazmatévéért, autóért, erejüket messze meghaladó lakásokért adták el a jövőjüket. A tanulópénzt meg kell fizetni, talán a gyermekeiket majd helyes szemléletben nevelik.

   Szóval rosszul élünk? Persze, a tegnaphoz képest. (Statisztika, hogy 3%-os növekedést még stagnálásnak érzünk.) De ha komolyabban vesszük a kérdést? Kicsit felelősségteljesebben? Akkor aligha. Mégis mindenki elégedetlen, pánikbetegségben szenved, gondterhelt. Sehol egy mosolygós arc.
   S ha nincs gond, csinálunk. Etnikai villongás, nagyhatalmi arrogancia, otthoni gondok felfújása, drámázás.
   Soha ne jöjjön el az az időszak, hogy a XXI. század eleje boldog békeévekké magasztosuljon!  

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Csilla e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-05-31
Kiss László írásait mindig nagyra értékelem. Érdekes, figyelemfelkeltõ, önálló, értékes gondolatok, nem felsõbb utasításra lemásolt hablaty. Jellemzõ, hogy ezt nem reagálja le senki. Talán mert sokan magukra ismertek, és kínos bevallani. „Sehol egy mosolygós arc, otthoni gondok felfújása, drámázás.”
„Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs.” Arthur Schopenhauer
Örökké elégedetlenek vagyunk, másban keressük a hibát, gyarló emberi tulajdonságaink felszínre törnek. Az ember is csak állat. Ösztönökkel.
„A csoportos erõszak már a majmok közt is ismert, így a kutatók egészen idáig úgy gondolták, hogy emberiség történelme mindig is egybefonódott a háborúkkal. A Michigani Egyetem antropológus-professzora, Raymond Kelly szerint azonban elég hosszú ideig létezhetett egy olyan korszak is, melynek során nem voltak összecsapások.
"A paleolitikumnak ezt a háborúmentes idõszakát, az alacsony populáció, a szomszédokkal kialakított pozitív kapcsolatból származó hasznok, és a védelem kölcsönös kihasználása jellemzte",
Joyce Marcus, a Michigan Egyetem másik antropológia professzora szerint az új elmélet nagyon fontos, mert Kelly kutatása azt bizonyítja, hogy "a Földön az igazán háborúmentesnek csak azok az igazán kis közösségek mondhatók, melyekben nincsenek kiterjedt ellenséges családok". Szerinte addig a világbéke is lehetetlen, amíg vissza nem térünk ahhoz, hogy kis törzsekben éljük, mint például a busmanok. Mivel azonban 6 milliárdan élünk a Földön, ez lehetetlen.” http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=10572
Hegel véleménye szerint „a háború olyan szükségszerû történelmi folyamat, amely lehetõvé teszi aársadalom fejlõdését.” Ez is tény. Mindezektõl függetlenül Klausewitz véleményét osztom: „A háború a politika folytatása más eszközökkel.” A nép önmagában véve ritkán elégedetlen annyira, hogy háborút robbantson ki. Legfeljebb manipulálható, provokálható, irányítható. Felülrõl várjuk a megoldást, mert elhisszük hogy van törvényes út, hogy diplomáciai úton rendezõdnek a problémák. Tudjuk, hogy a békés megoldás a helyes. Mert valóban „tudjuk etetni, ruházni gyermekeinket, s lehetõség nyílik rá, hogy iskoláztassuk is õket.” Talán még plazmatévére is telik…Csak egyvalami hiányzik. A büszkeségünk. Amit legtöbbünkbõl már kiöltek. A nemzeti öntudat. Ami sokak számára üres frázis. Az ezeréves múltunkról már nem is beszélek. Mert arról már beszélni sem szabad.
Ha elégedetlen vagyok, hát ezért. Mert féltem a gyermekeim jövõjét. Nem csak mint emberét, hanem mint magyarét. „A tanulópénzt meg kell fizetni, talán a gyermekeiket majd helyes szemléletben nevelik.” Nagyapáink már megfizették a tanulópénzt. Mégis maradt ránk is adósság. Én igyekszem olyan szemléletben nevelni a gyermekeim, ahogy minket nevelt az apám. Ahogy õt a nagyapám. Aki két világháború és kitelepítések dacára is azt mondta, hogy soha ne add el a lelked. Soha ne add fel a magyarságod. Se két hold földért, se plazmatévéért.
Mi tûrünk. Nem robbantunk ki forradalmat. Az utolsó pillanatig bízunk a törvényben. Hogy „a törvény legyõzi a forradalmat. De a törvénytelenségbõl forradalom lesz. „Liviu Rebreanu