[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Boldog születésnapot Jézusnak!

szerző: Veress Zsuzsa 2011-12-13

 

Boldog születésnapot Jézusnak!

Itt az idő körülnézni egy kicsit, hogy a születést miként ábrázolják a képzőművészetben! Korábban írtam a kereszt ábrázolásairól is. Akkor húsz képzőművészeti alkotást választottam, és kronologikus sorrendben tárgyaltam őket. Ezúttal lesz egy ráadás is (huszonegy kép), és nem időrendben, hanem tematikus felosztásban beszélek róluk.

 

Nem véletlen, hogy ezt megelőzte a keresztre feszítés ábrázolásairól szóló írásom, hiszen a kereszténység középpontjában a megváltás, Jézus kereszthalála áll. Így az ókeresztény korban sokáig a Húsvét volt az egyetlen igazán fontos ünnep.

Mint ismeretes, az is csak későn merült fel, hogy a keresztény időszámítást a Megváltó születéséhez igazítsuk. Dionysius Exiguus – aki az 500-as években elvégezte a számítást – azonban tévedett; így áll elő az az abszurdum, hogy Jézus voltaképpen „Krisztus előtt” néhány évvel született. És hogy az év melyik napján? Ki tudta azt már akkor? Hiszen a hagyomány ezt nem tartotta fontosnak megőrizni. Tehát eleinte január 6-án ünnepelte az egyház a „karácsonyt”, s ez voltaképpen nem a születésnek, hanem a napkeleti bölcsek hódolatának dátuma volt. December 25. merőben önkényes kijelölése az év egyik napjának, amikor is az egész keresztény világ Jézus születésnapját üli. Önkényes, de nem véletlen: ez a téli napforduló időpontja, amikor a természetben elkezd nőni a fény. Azaz nem tényszerű, hanem teológiai igazság, hogy ekkor született a „világ Világossága”.

 

 

A születés ábrázolásai előtt érintsünk két rokon témát!


A Madonnáknak se szeri, se száma a képzőművészetben. Most csak kettőt emelek ki, két kedvencemet. Az egyik a XII. századi Vlagyimiri Istenanya ikon. Mária arcának fájdalmas szépségén kívül érdemes megfigyelni a Kisded felnőttes arcát is. Az ortodox ábrázolások ugyanis nem Jézus és Mária emberi mivoltát ábrázolják, hanem a Szentlélek Jegyesét és a Szentháromság második személyét. Vagyis nem a valóságot, hanem az örökkévalóságot; nem a természetest, hanem a természetfelettit. A nyugati művészetekben is jobbára csak a 

reneszánsz kortól kezdődik a természetes környezetbe helyezett, valósághű ábrázolása egy fiatal anyának és egycsecsemőnek.

Érdekes megfogalmazása a Madonna témának és ötvözete a kelet-nyugati hagyománynak Katona György festménye.

 

 

 

 

A másik rokon téma a Szent család. Ezek jellegzetesen nyugati típusú életképek, a festő saját korának tárgyi környezetét és ruhaviseletét mutató interieur-ök. Közülük most egyedül szeretett Rembrandtom alkotását mutatom itt meg.

 

 

 

 

 

Nos, az idill, a bensőséges családi hangulat jellemzi a születésábrázolások egy részét, a Betlehemeket is. Itt a legkönnyebb belecsúszni a karácsonyi képeslapok édeskésségébe. Olyan festményeket választottam, melyek abszolút elkerülik a giccsnek még az árnyékát is:

Fra Filippo Lippi nem biblikusan, európai, fenyőfás szabad térben ábrázolja a születés misztériumát. Hogy misztériummal van dolgunk, szinte minden mozzanat jelzi. Ilyenek a hangsúlyos, arany glóriák, de elsősorban az, hogy Mária térdelve imádkozik a Gyermek előtt. Az a teológiai gondolat fogalmazódik itt meg (János evangéliuma nyomán), hogy a földi asszony földi csecsemője egyben a megtestesült Ige, aki kezdetben volt. Vagyis a Szűz saját Urát és Istenét szülte meg. Aláhúzza ezt az is, ahogyan a szintén imádkozó földi nevelőapa a háttérbe került, viszont a kép tetején, középen látható a valódi Atya, amint áldólag letekint az égből. Az előtérben szerepel még egy olyan személy, aki a valóságban nem volt jelen ennél az eseménynél: a másik áldott gyermek, Keresztelő Szent János.

 

Hasonlóképpen a transzendens lényeget mutatja fel Piero della Francesca is. A már ismert elemeken kívül itt szerepel egy hangszeres csoport is. A keresztény ikonográfiában így, zenélve, csak az angyalokat volt szokás ábrázolni.

 

 

 

 

 

Ide kívánkozik a szűk körű családi jelenet okán egy szándékosan botrányos kép. Max Ernst festményén a tenyeres-talpas – ámde glóriás – Mária éppen elfenekeli a gyermek Jézust, akinek sajnálatosan le is esett a glóriája. Ez egy jellegzetes, XX. századi avantgárd gesztus: ironikus kifordítása a térdeplő, imádkozó Máriák jelenetének. Fokozza a blaszfémikus vicc abszurditását, hogy az ablakban három leselkedő is látható. (Mint ahogy a hajdani áhítatos képeken olykor leselkednek az angyalkák.) A kép címe szerint a szemtanúk nem mások, mint a szürrealizmus két pápája, Breton és Éluard, valamint maga a festő.

 

Zökkenjünk vissza a kerékvágásba!

Ha a szűk családon kívül más szereplők is jelen vannak Betlehemben, és a mű bensőségességet áraszt, akkor ez a képtípus általában a pásztorok imádását ábrázolja.

Goerge de la Tour szelíd szépségű festményén a narancsos, meleg fény uralkodik. A názáreti József fogja a gyertyát, de gyengéden árnyékot tart a kezével. A pásztorok, a Máriát szolgáló nő, maga az imádkozó Mária és az ácsmester figurája is valósággal a szeretet fényével emelkedik ki a sötét háttérből. A középpontban természetesen a leginkább megvilágított „világ Világossága” fekszik.

 

Katona György Betlehem című festménye felfogható az előző kép variációjának. Különössége abból az ötletből fakad, hogy a kompozíció középpontja nem látható. Csupán a belőle áradó fény jelzi, hogy Ő van ott.

 

 

 

 

El Greco szépségesen szép alkotása is él a fény-árnyék kontrasztjában rejlő erős hatással. A ragyogás uralja a leplek dinamikáját is, az angyal szárnyát is, a figurák finom mozdulatait is. Mária például úgy tartja a Kisded alá helyezett gyolcsot, mint majd később Veronika a kendőjét. A bal sarokba helyezett kövön pedig úgy fekszik a pásztorok ajándéka, a bárány, mintha áldozati oltárra helyezték volna. Izsák feláldozásának pillanata, de Ábrahám áldozatán kívül ama másik Atya is felvillan, Aki feláldozza szeretett Fiát: Isten báránya is megjelenítődik így. És most kívánkozik ide az a tudnivaló, hogy a „betlehem” szó azt jelenti héberül: a kenyér háza.

 

Jézus születéséről Márk és János nem számol be. Csak Lukács és Máté.

Ha belső teret, a betlehemi barlangot látjuk, az a keleti hagyományt jelenti.

Ha minden oldalon nyitott, csupán tetővel fedett hely látható az ábrázolásokon, akkor az egyik evangélium nyomán készült a kép. Lukács említi a pásztorokat és angyalokat, a jászol is csak nála szerepel. A jászolnál a legtöbb képzőművészeti ábrázoláson ott van az ökör és a szamár, pedig Lukács nem beszél róluk. Az ökör és a szamár ügyében Izajás (protestáns fordításokban: Ézsaiás) a ludas. Az ő próféciája fogalmaz úgy, hogy „Az ökör megismeri a gazdáját, a szamár urának jászlát, csak az én népem nem ismer engem”. Emiatt szerepel tehát ez a két jámbor állat a legtöbb Betlehemen. A szamár persze előrevetíti a jövőt, a Megváltó virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulását is. (Egy másik próféta, Zakariás nyomán, aki a szamárháton való vonulást jósolta meg. Eszerint a Messiás a béke fejedelme, ezért utazik szamáron, nem pedig lovon, mely harci állatnak számított.)

 

Máténál nincsenek sem pásztorok, sem angyalok, sem jászol. Ő csak a napkeleti bölcsek látogatását meséli el.

Már az ókeresztény egyházatyák úgy értelmezték, hogy Lukács pásztorai képviselik Jézus honfitársait, a zsidókat, Máté bölcsei pedig a nagyvilágot, a pogányokat: a leendő keresztények két csoportját. Másfelől Lukács pásztorai egyszerű emberek, a szegények – Máté bölcsei az előkelőek.

„Háromkirályok” pedig a következőképpen lettek belőlük: Hogy uralkodók, azt szintén részben Izajás Messiás-jövendöléseinek, részben a zsoltárok jövendölésként felfogott utalásainak köszönhető. Ezeken a bibliai helyeken ugyanis arról van szó, hogy az eljövendő Krisztus előtt királyok fognak hódolni.

Hogy hárman voltak, erre abból következtetett a teológiai hagyomány, hogy Máté háromféle ajándékot említ.

Mint ahogy a szamár, mint ahogy az áldozati bárány, a három király ajándéka is a jövőre utal szimbolikusan. Az arany a gyermek Jézus személyében a Királynak szól. A tömjén az Istennek. A mirha pedig a szenvedő, halandó Embernek  (A mirha ugyanis fájdalomcsillapítóként is, halotti kenetként is szolgált a bibliai időkben.)

Hogy a napkeleti bölcsek, akik a csillagot követve találták meg a Gyermeket, mágusok, asztrológusok voltak, kézenfekvő feltevés. Az egyházatyák jelképesen a három akkor ismert földrész, illetve rassz képviselőjének tekintették őket: hódolt a Kisded előtt Európa, Ázsia és Afrika. Ezért a háromkirályok, azaz a napkeleti bölcsek egyikét négernek, avagy mórnak szokás ábrázolni.

Nevük nem szerepel Máténál (ahogy számuk sem). Tehát a Gáspár, Menyhért, Boldizsár név nem biblikus, hanem jóval későbbi hagyomány terméke. A hagyomány szerint – a mi József Attilánktól eltérően – Gáspár a „szerecsen király”.

 

A királyok imádása téma ritkán olyan bensőséges jelenet, mint a pásztorok hódolata. De akadnak kivételek. Én ezeket szeretem, tehát ezekből mutatok többet.

Velázquez szabadtéri jelenete szinte zsánerkép. A fekete bőrű férfi, akárcsak a másik kettő, lepleket visel ugyan, de mégis inkább a festő korának öltözködését idézi. Egyszerű, mondhatni letisztult ábrázolás: még a Gyermek is édes, valóságos kisbaba.

 

 

 

Számomra hangulatában nagyon hasonló a mi Benczúr Gyulánk színpadiasan beállított belső tere. Mindkét kép a valóságot ragadja meg.

 

Másként reális a jóval korábbi Bosch-triptichon. Telitalálat a szerecsen király valósághűsége. És nem tudom nem szándékos humornak nézni a düledező építményt, vagy nevezzük inkább tákolmánynak. A tetején heverésző alak ugyanúgy elbűvöl bumfordi bájával, mint az, hogy a tető majd’ berogy alatta. A háttérfigurák életszerűsége és a flamand táj mint környezet csupa-csupa olyan elem, ami ellenállhatatlanná teszi ezt a festményt.

 

 

 

Naiv báj tekintetében vetekszik vele Giotto – egyébként áhítattal telt – freskója. A betlehemi csillag, a tevék ábrázolásának ügyetlensége egyenesen imádnivaló! A kezdetleges építményen Mária a Kisdeddel, József és az angyal mégis úgy fogadják a hódolatot, mintha pompás trónteremben ülnének.

 

 

 

 

Giorgione festménye kiegyensúlyozott reneszánsz kompozíció. Nem fordulnak elő bumfordiságok, és az egész jelenet a realitás felé mutat. Sok olyan mozzanat látható a képen, melyet fentebb érintettünk már (pl. az ökör és a szamár). Így láttunk itt már sok olyan ábrázolást, melyen Jézus nevelőapja a háttérbe húzódik Máriához és a Kisdedhez képest. Most érintsük József ikonográfiájának azt a mozzanatát is, melyet sokszor láthattunk már, de eddig nem volt róla szó: József általában idős ember a képeken. Ennek pedig két oka van. Egyrészt a Biblia szerint a kereszt alatt ő nincs ott. A haldokló Jézus a fiatal János apostolra bízza az édesanyját. Ennek tehát csak az lehet a magyarázata, hogy József akkor már nem élt, nem érte meg Jézus felnőtt korát sem (hisz a kánai menyegzőn sincs jelen) – vagyis, valószínűleg öreg volt már Jézus születésekor is. Másrészt az ortodox és katolikus dogmatika szerint Mária mindenkor szűz volt, és az is maradt, Jézus születése után is. Ezt támasztja alá a keresztény művészettörténeti hagyomány azzal, hogy Józsefet hajlott korú embernek szokás ábrázolni.

 

De térjünk vissza a királyok imádásának zsáneres megjelenítéseihez!

Rippl-Rónai szecessziós textilképén engem a XX. századi hétköznapi elemek bűvölnek el: A verandaszerű jászol, a falhoz támasztott seprű, a babakocsi a bölcső helyett – miközben ott a hódoló koronás király, valamint az ökör és a szamár is.

 

 

 

A biblikus jelképeket és a festő korának elemeit keveri a legnagyobb ász, Leonardo is – csak másként. Az ő képe még így, befejezetlenül is sugározza azt az utolérhetetlen harmóniát, ami csak neki sajátja. Talán nem mellesleg a toszkán táj szépsége is megdicsőül általa.

 

 

 

 

A napkeleti bölcsek témakör kivételeit mutattam eddig. Ahogy említettem, szubjektív okokból ezeket bővebben. Mert a jellemzőbb az, amikor az ilyen ábrázolások a pompa, a méltóság, a hatalom jeleit halmozzák. Két ilyen tipikus alkotást mutatok a számomra kedvesek közül.

Dürer pazar romos épületei előtt előkelő öltözetű királyok előkelő ajándékokat adnak át.

 

 

Ghirlandaionál pedig még a nyitott oldalú jászolszerű építmény is pompázatos, anakronisztikus reneszánsz emelvény. Arról már nem is beszélve, hogy nála a királyok nem hármasban jönnek, hanem valóságos processzió kígyózik végig a kompozíción. Ez Jézus „rangadója”, tömegjelenet – ez áll legtávolabb az idillikus, csak a szűk családot ábrázoló betlehemektől.

 

 

 

 

 

 

 

 

Summának egy ortodox ikont választottam. Nagyon szeretem Andrej Rubljovot.

A Rubljov-iskola műhelyéből került ki ez a Születés. Jellemzője, hogy szinte az összes eddig érintett mozzanatot ábrázolja. A biblikuson kívül apokrif hagyományokra is épít. A középpontban vörös drapérián (ez az istenszülői méltóság jelölője) fekszik Mária, mintha a szüléstől elgyötört asszonyt látnánk a gyermekágyban – ugyanakkor királynőt is. Mellette a Gyermek – a betlehemi barlangban – szarkofágszerű jászolban fekszik, gyolcspólyája a jövőt vetíti előre: mintha Jézust a halotti lepelben látnánk. (Ezeket a halotti gyolcsokat láthattuk már korábban is, a nyugati ábrázolásokon is.) Az ökör és a szamár gyengéden a Gyermek fölé hajol. Az ikon felső részén balfelől a közeledő háromkirályok, jobbfelől az angyalok láthatók. Középen angyalok és pásztorok.

A jobb alsó sarokban az apokrifekben említett két bábaasszony látható, akik Mária szülésénél segédkeztek. A bal alsó sarokban ül az öreg, glóriás József. Előtte egy pásztori öltözetű figura. Ő a Kísértő, aki a bizonytalanságot, a gyötrelmet ültette József szívébe Mária áldott állapota miatt. Erről az epizódról Máté számol be. Evangéliumában az angyal nyugtatja meg Józsefet, amikor is álmában felvilágosítja, hogy a gyermek a Szentlélektől fogant. Az egész kép, mint az ikonok mindegyike, nem perspektivikus, nem is a tér szerint rendeződik. A kompozíciót az idő teljessége uralja: egyszerre van rajta jelen minden, ami fontos, ami az örökkévalóság szempontjából egyidejű; és csak a gyarló, „tükör általi, homályos” látás szempontjából tűnik epikusnak, azaz időbeli történetnek.

 

Hogy a születés ábrázolásain gyakran megjelenik az előrevetített jövő, azt már láttuk.

Végezetül következzenek olyan alkotások, melyek a kortárs művészetben ikonosan fogalmazzák meg azt, hogy már a születés pillanatában is jelen volt az örök terv: ez a Gyermek kereszthalálával fogja megváltani a világot. 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Ági e-mail: agnes@rovas.sk dátum: 2011-12-14
Szép gyűjtemény!
Imádom Zsuzsa írásait, a fenti is ezek sorába áll.