[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Böszörményi hét varázslata – 1. rész

szerző: Kozsár Zsuzsanna 2013-07-01

 

Böszörményi hét varázslata – 1. rész

 

Újraolvasván Böszörményi Gyula Gergő- és Zsófi-könyveit, hamar rájöttem, hogy túl nagy fába vágnám a fejszém, ha valami teljeskörű ismertetést, elemzést próbálnék kicsiholni az agyamból. Maga a Gergő-regényfolyam öt kötete (Gergő és az álomfogók, Gergő és a bűbájketrec, Gergő és a táltosviadal, Gergő és az álomvámpírok 1-2) hatalmas terjedelmű, kiegészítve a szorosan hozzá kapcsolódó három Zsófi-kisregénnyel (Zsófi és az elnévtelenedett falu, Zsófi és a Boszorkány-pláza, Zsófi és a Dalnok – közös kötetben a három mű: Zsófi és az ősboszorkány) bizony  többezer oldalnyi lebilincselő történet. A teljesség igénye nélkül arra kerestem inkább a választ, miben rejlik a könyvek titka, miért jó olvasni őket felnőtt fejjel (is), mit tud Böszörményi, amit más nem. Talán nem meglepő, ha azt mondom, varázslatok nyomára bukkantam a történetekben, ezeket próbálom most feltárni, bemutatni.

 

 
Első varázslat: a magyar ősvallás
 
A Gergő-regényfolyam legnagyobb sajátossága, hogy a magyar ősvallás elemeit próbálja átadni az olvasónak. A legősibb népmeséinkben ábrázolt világfa (tetejetlen fa, égig érő fa) válik a regények helyszínévé, gyökérszintjén a holtakkal és különböző sötét lényekkel, alvilági gonosz figurákkal, törzsszintjén a varázsmentes valósággal, valamint az álmok világával, lombszintjén a mesékkel, magasabb rendű szellemekkel és a révülők világával. A sámánok és táltosok világába vezetnek a könyvek, a táltosok elhivatásától kezdve a világfa megmászásán át a táltosviadalig.
 
Egy olyan világba csöppenünk, ahol megtanulhatjuk, s egy idő után már teljesen természetes számunkra, hogy a táltos foggal, fölös csonttal, vagy burokban születik, dobja segítségével révülni képes, azaz lelke más világokban csatangol, szellemekkel beszél, a táltos megmássza a világfát, mivel ez a fő próbatétele, és időről időre bika képében megküzd saját gonosz felével egy-egy táltosviadal során. Megtanulhatjuk azt is, mi a garabonciás vagy a vajákos feladata, elképzelhetjük, milyen egy-egy jurta, találkozhatunk a csodaszarvas-mondában szereplő Hunorral és Magorral, vagy az Ipolyi Arnold Magyar mithologiájában is említett Lúdvérccel, a gonosz boszorkánnyal. Megelevenedik előttünk a Hadak útja, hallhatunk Kampó és Göncöl táltosokról (mindketten történelmi alakok). Mindezt Böszörményi valóban varázslatosan vegyíti a jelennel, a metró,számítógép, mobiltelefonok, budapesti bérházak, tévémániás szomszédok mai világával, melyet éberek világának nevez, szemben a „varázstudó” révülőkkel, ami a táltosok, sámánok, vajákosok, garabonciások, boszorkányok gyűjtőneve. Egyik legismertebb táltosmesénk, a Fehérlófia válik a harmadik Zsófi-kisregény magjává, ezzel is közelítve a múltat a jelenhez.
 
Kicsit zavaró a nagyívű regényekben az, hogy más „sámános” népek és népcsoportok is fel-felbukkannak a cselekményben, indiánok, eszkimók, ausztrál bennszülöttek, így a magyar őshit és egyéb hasonló sámánvallások elemei alaposan összekeverednek a történetben. Ezzel egyetemessé válik a könyvsorozat, ám ugyanakkor meginoghat a magyar ősvallásról szerzett fogalmi tudás is. 
 
Emellett szerepel számos olyan lény is Böszörményi világában, melynek valószínűleg nincs semmilyen mitológiai alapja: galetkik, álomfogók, masinalidércek, álomvarangyok, infarktust okozó rémtündérek; ráadásul hébe-hóba odavetődik egy-egy „vendégszereplő” a Harry Potter-regényekből – általában ugyan nem azonosítható be a személye, talán Percy Weasly és Rémszem Mordon kivételével – ám ez a néhány figura valahogy kevésbé egyeztethető össze a magyar varázsregényekkel. Szintén zavaró a bűbájostor, mely igencsak emlékeztet a „nyugati” varázspálcára. 
 
De mivel varázslatokról beszélünk és nem gyengeségekről, felejtsük is el az előbbi bekezdést. Fontosabb a táltosviadal érzékletes leírása, a világfa szintjei, a sámándob avatásának csodálatos szertartása. Fontosabb a csodaszarvas és a két régi-régi vitéz, Csaba királyfi harcosai, az erdélyi havasok és Torda átka. Ami első jogon és utolsó vérig a miénk.
 
 
Második varázslat: a család összetartó ereje, az emberi kapcsolatok
 
Az én-keresés minden történet szerves része, mely gyakran társul egy-egy megrongált szülő-gyermek viszony helyreállításával vagy legalább annak vágyával. Monyákos Klotild, a boszorkány „elpotyogtatott” lidérc-csemetéje, Monyákos Tuba például céltudatosan keresi anyját, hogy számonkérje rajta gyermekkori árvaságát, s ez a számonkérés végül béküléssel zárul. Botlik Zsófit, a regények egyik főszereplőjét édesanyja hároméves korában hagyja el, és kamaszként újra találkozva, egymással szembesülve nehéz utat kell végigjárniuk, hogy őszintén elfogadhassák egymást. Maga Zsófi anyja, Ködkergető Zsuzsanna is rádöbben, hogy amit nevelőanyja szeretetének vélt, csupán számítás, manipuláció volt, nem őszinte érzés – épp ennek felismerésétől mond végül nemet a gonoszra, és válik addigi tetteiért vezeklő egyszerű emberré, ugyanakkor szerethető, tisztelhető anyává, akit Zsófi végre gyanakvás nélkül elfogadhat, és aki nem veszélyezteti már megszokott, új családját és nevelőanyja, Réti Boglárka szerepét sem, melyet ő Zsófi életében betölt.
 
Legszebb példája a családi összetartásnak, elfogadásnak, szeretetnek azonban Gergő sorsában található: már az első könyv, a Gergő és az álomfogók is az apa-fiú kapcsolat körül bonyolódik. Gergő kisgyerekként veszti el édesapját, és megfutamodik a végső kórházi búcsú elől, nem mer lesoványodott, haldokló apjához belépni a kórterembe. Kamaszodása, érése és persze sámánná válása során ezzel a legnagyobb félelemmel kell megküzdenie, ezt az emléket kell önmagában tisztáznia, „újraélnie”, legyűrni a rettegést a betegségtől és haláltól, elviselni a közeli hozzátartozó elvesztésének fájdalmát, megtalálni önmagában újra a saját édesapját. A könyvnek talán legszebb jelenete ez a „nagy beszélgetés”, a régi gyerekkori félelem elsöprése. A fiú sorsában azonban számos más példája is akad a családi összetartozásnak: ha nagy a baj, anyja, Boglárka és nevelőapja, Dénes, valamint fogadott húga, Zsófi azonnal megmentésére siet. Ám a szülők azt is tudják, hol a határ, meddig lehet óvni-segíteni a kamaszodó gyermeket, és mikor kell hagyni, hogy a saját útját járja. 
 
„– Tisztában vagyunk azzal, hogy mi űz téged, de azzal is, hogy hiába indulsz útnak. A kérdések benned merültek fel, ott izzanak a lelkedben, s rájuk válasz szintén csakis benned található. Ezer és ezer kilométert vándorolhatsz, de mikor rájuk találsz, ki fog derülni, hogy mindvégig magaddal hurcoltad őket. (…)
– Azt akarjátok mondani, hogy ne menjek sehova? – kérdezte Gergő, s láttam, két keze megmarkolja a szék szélét.
– Azt akarjuk mondani, hogy minden lépésnél légy óvatos – mondta Dénes.
– Meg azt, hogy jó utat kívánunk neked – tette hozzá Bogi. – Amikor pedig rájöttél, hogy nekünk volt igazunk, vagyis rátalálsz a válaszaidra önmagadban, akkor gyere haza. Mi itt várunk téged.” (Gergő és az álomvámpírok 1)
 
A végleg, jóvátehetetlenül elromlott szülő-gyermek kapcsolat és gyerekkori traumák ijesztő ábrázolását szintén az előbbi kötetben találjuk, egy olyan álomvilágban, ahol hőseink sírva játszó gyerekekkel találkoznak. 
 
„– Mi a baj, kicsikém? – kérdezte halkan.
– Anyu soha nem szeretett – felelt a kislány. – Mindig azt mondta, hogy tönkretettem az életét azzal, hogy megszülettem. Híres balerina szeretett volna lenni, de a terhesség alatt elhízott, és többé nem léphetett színpadra. (…)
– Mi csak játszani szeretnénk. Az én apám nadrágszíjjal vert, mikor azon kapott, hogy házi feladat helyett repülőt rajzoltam a füzetembe. Úgyhogy hagyjanak minket békén! (…)
– Most kell játszanunk! – kiáltott a harangszoknyás kislányok közül valamelyik. A hangja érett, keserű asszonybeszéd volt. – Mikor ekkora voltam, mint amilyennek látnak, sokszor bámultam a játékbolt kirakatában ezt a teáskészletet. Meg is kaptam volna hanukára, de aztán jöttek az acélsisakos katonák, és felraktak minket a vonatokra. (…)
– Hallottam már erről az álomvilágról. Ezek itt éberek, akiktől elrabolták a gyermekkorukat.”
 
A felnőtthangon beszélő gyerekek, akik a valóságban már felnőttek, álmukban az elveszett gyerekkort pótolják. Százával vannak köztük olyanok, akiknek sosem olvastak mesét, és olyanok is, akiket az anyjuk sosem csókolt meg…  Ám szerencsénkre a fullasztó jelenetet az író némi reménysugárral oldja fel: akik rátalálnak a valóságban a boldogságra, a második gyermekkorra, azok ebből az álomvilágból örökre eltűnnek. 
 

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :