[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Böszörményi hét varázslata – 4. rész

szerző: Kozsár Zsuzsanna 2013-08-13

 

Böszörményi hét varázslata – 4. rész

 

Ötödik varázslat: ízes nyelvezet, ősi kifejezések

 
Mivel a regényfolyam számos világot ötvöz, a régmúltat a jelennel vegyítve, a szókincse is többrétegű. A mai magyar nyelv, a kamaszos szófordulatok használata mellett a téma lehetővé teszi a régies kifejezések alkalmazását is. Ezekre elsősorban a révülők világában bukkanhatunk, például a mágikus parancsszavaknál (ostorpozdorja; bágyatagló; darvadozz; taszajtalak; bűvháló, bogozódj; rontás foga, csorbulj ki), köszönéseknél és egyéb szófordulatoknál (rontás kerüljön; átok térüljön előled; csituljon a szíved; hőköltesd meg a járgányt). 
 
Előfordulnak a szövegben érdekes hasonlatok  (üresnek érzem magam, mint a macskakölykök között felejtett juhtúrós bögre), cifra káromkodások (Hogy a gólyalábon szaladgáló, hétkarmantyús, négyherkentyűs táltos nyilának tollazatával bodorított, egyenes ágú leszármazottakat ficerélő ficere mérgezze mosollyal minden békaporontyok harmadik szeméből áradó ében sugarát a jó, édes rokonlelked széltől nyomott, huzatos fülcimpája által pittyentett rókafutásának!), sőt akad remekbe szabott varázsvers is (Fekete táncos fekete lépte árnytócsába csattan, fekete légbe, fekete égbe árnyékfarkas vakkan, fekete üstben fekete láva, árnyékod már nincsen, fekete sáska fekete nyála árnylelkedre fröccsen.)
 
Igazi ínyencfalatok a tulajdonnevek, a Rontórovás Könyvtár, a Fogadó az Ezüst Körte Gyémánt Kukucához (nem elírás, valóban kukuc és nem kukac), a Banyatekergető című, boszorkányok elleni varázslatokról szóló szakkönyv, az érdekes helységnevek (Egybetanya, Csallókapu, Magyalbütyök, Erdők atyja, Vaslapály, Álomfölde) vagy a különböző epizódszereplők nevei (Rosszfű Róna, Lucaszéki Regehű, Völgyszakajtó Zalán, Őzbűvölő Emese, Böffeg sámán, Tűzugró Vazul, Hold Dühe, Illangó tündérkirálynő, Toportyán, a segítő farkas). Ide kívánkozik, hogy dallamossága miatt megemlítsem az egyik főhős, Zsófi „révülő nevét” is: Büvellő – azaz „bűvös erőkkel könnyeden játszó leány”.  
 
Egyes epizódszereplők karakterét is erősíti az egyedi szófűzés. Az egyszerű Vackor néne például így beszél: „Éppeg seprűfű kóróját keresném, mer gyöhet akármikor a rossznyavalyás asszony, akkor meg jó, ha kezembe van.” (Gergő és az álomfogók). Podóka Fájint, a tündérkocsis így fakad ki: „Hej, a tesze-tosza léhűtő bagázsát neki, hát semmi dolgotok, hogy itt cafrangoljátok fecsegéssel a szátokat? (…) Na, eridjetek a selyemágyatok függönye mögé, hengeredjetek a párnáitok árnyékába, különben Podóka Fájint mond nektek jó éjszakát, hogy nyomban a hegyek mögé bukik a nap, bár még dél sincsen!” (Gergő és a táltosviadal). Egy körülményeskedő hivatalnok pedig így fontoskodik: „Javallanám, nehogy több legyen a kár, mint a haszon, hogy egyenest az őstermelőtől kuncsorogjon tündérportékát, mivel az ár csekély, az elégedettség viszont kék eget derít fölénk .(…) Az én édes kis unokaöcsém, kinek Égi Atyácska bőviben mérte a tehetségességet, történetesen porcelántündérek rittyentésével múlatja értékes mindennapjait.” (Gergő és az álomvámpírok 1.) Evlija Cselebi, a rég megholt török utazó, aki kísértetként bolyong a budai várban, még mindig töri a magyart: „Evlija Cselebi vagyok, szolgálatra neked, ifjú. Sajna Buda Vára most rossz, de én így is szeret. Engemet rabol el valami varázsos vihar, és pottyant bele ide. Ez a Vár hasonlít én otthonom, de mégse az.” (Gergő és az álomvámpírok 2.)
A sor szinte végtelenségig folytatható, ám hagyjunk némi felfedeznivaló szóvarázst más olvasóknak is. 
 
 
Hatodik varázslat: a másság elfogadása
 
A megszámlálhatatlanul sok szereplőből, a regények változó helyszíneiből és a bonyolult cselekményszövésből adódóan számtalan lehetőség nyílik a másság elfogadására. Ebben a sorozatban az ébereknek és révülőknek egyenrangú társai a különböző lidércek, tündérek, álomlények. Gergő egyik állandó vándortársa Tanarilla, az alig húszcentis repülő tündér. Soha egyetlen becsmérlő szó sem hangzik el például apró termetét illetően, a másféleséget nemcsak elfogadják, hanem az ebből származó különleges adottságokat ki is használják – például Tanarilla befér olyan helyekre, ahová más nem, vagy repülve jobban szemrevételezheti a terepet a magasból. Ugyanígy nincs versengés, felsőbbrendűségi érzés az egyes révülők között sem, a boszorkány nem nézi le a vadászt, sem a sámán a vajákost, tudják egymásról, hogy mind hasznos szerepet töltenek be, mindannyian számos jó tulajdonsággal bírnak, ám természetesen vannak jellemhibáik is. A szereplők inkább próbálják megérteni a másságot, Zsófi például kitartóan faggatja a galetkiket, hogy megtapasztalhassa, milyen világban élnek, Gergő elfogadja az álomfogók különcségét és egyedi álomviláguk autonómiáját. 
 
Legjobb példa a toleranciára azonban Monyákos Tuba dohánylidérc sorsának fejlődése. A lidércek, mivel boszorkány anyjuk megszületésük után többet nem törődik velük, közös neveldében nőnek fel, ahol a gondoskodás netovábbja az, hogy a fülüknél fogva felcsipeszelik őket egy szárítókötélre, hogy jó helyen legyenek, és ne keveredjenek bajba. Lidércként aztán felnőtt korukban leginkább arra jók, hogy bosszúságot okozzanak, elrontsák a gépeket, tönkretegyék a pipákat vagy nedvessé a dohányt, megrepesszék a vízvezetékcsövet, ijesztgessék az ébereket, és hasonló csínytevésekkel múlassák idejüket. Monyákos Tuba összefog Zsófival és társaival a gonosz Holló legyőzésére, és ettől fogva az Álomfelügyelet (amolyan rendőrség-féle) egyik elismert munkatársa, a révülő társadalom megbecsült tagja lesz, aki végül a nagy táltoskereső expedíción is részt vehet. Két lidérctársa, Pisla és Repesztő egyfajta javítóintézetet hoz létre, ahol a kirekesztett lidérceket próbálja jobb útra terelni, akik számára a boldogulás jó példája már adott. 
 
Ugyanígy a befogadásról szól a tündérek története is, akik évtizedeken vagy századokon át rejtve éltek egy ősi átok miatt, létezésüket pedig a révülők letagadták. Az átok azonban Gergőnek köszönhetően megtörik, a tündérek egyenrangú társakká válnak a Jurták Szövetségében. A múltat lezárják, az elkövetett hibákat megbocsátják, a kölcsönös sérelmeket elfelejtik. 
Ebben Böszörményi szereplői messze felülmúlják a valóságot, és szomorkásan sóhajthatunk: kár, hogy csak mese!
 
 
Hetedik varázslat: a jó győzelme viszonylagos
 
A Gergő- és Zsófi-regények azonban mégsem „csak mesék”. Bár a mese alapszabálya – győzzön a jó, vesszen a gonosz – itt is érvényesül, mégis messze túlmutat a mesék „valószerűtlenségén”. A jó valóban győz a történetekben, ám ezért a győzelemért mindig nagy árat fizet. Egy-egy szereplő örökös eltűnésével, „gyökérszintre költözésével” (azaz halálával) kell számolni minden nagy győzelemnél. Gergő végleg elveszti alig ismert édesapját, Zsófi pedig újra megtalált édesanyját, s mindketten végső búcsút vehetnek legnagyobb támogatójuktól, Kende táltostól is. A rossz pedig nem semmisül meg véglegesen, csak eltűnik, legyengül egy időre. Akad példája annak, hogy a gonosz jóvá szelídül (Zsófi anyja, Ködkergető Zsuzsanna), vagy megfosztják őt varázserejétől (a Gergő és a bűbájketrec című regénybeli titokzatos Megbízó), de az esetek többségében azért a gonosz megmarad gonosznak. A rosszat pedig sosem lehet végérvényesen legyőzni, a gonosz is természetünk, világunk része, az egyensúly egyik eleme. 
 
„Lúdvércnek léteznie kell, különben a Tetejetlen Fa gyökerétől a lombjáig kiszárad. Ahol fény van, ott árnyék is létezik. Ha az ősbanya elpusztul, a teremtményei vele halnak, s akkor a legtöbb rege, monda és történet szintén szétporlad, a jó szereplőkkel együtt” – tanulja meg Zsófi az alapvető igazságot (Zsófi és a Dalnok). És a jó pusztulására más epizód is akad: Kende táltos viadala, ahol nem csupán megsebesíti, hanem végleg legyőzi gonosz felét, mely fekete bika képében testesült meg, ám ezzel együtt ő is meghal, hiszen saját árnyéka nélkül nem létezhet (Gergő és a táltosviadal). 
 
Magának Gergőnek is le kell győznie önnön gonosz énjét.  A fiú, aki a révülők között a Farkas nevet kapta, a lelkek labirintusában néz szembe saját „fekete” énjével, aki tőle különválva Lupa néven válik önálló személlyé. 
„– Mindig tudtam, hogy valahol lakozik bennem egy hatalomra éhes, önző, kegyetlen révülő, de eddig sikerült őt csendre intenem – Gergő tekintette a múltba révedt. – Mikor Ágas valódi nevét leolvastam az agancsáról, s enyém lett a Világfa leghatalmasabb bűvereje, megkísértett a vágy, hogy táltoskirállyá legyek. Ha akkor apám szelleme nem jelenik meg, a Valóság Budapestje már ilyenné vált volna, mint ez itt. Én formáltam volna át. Vagyis inkább a bennem rejtőző Lupa, aki ebben a rémes álomvilágban elhagyta a családját. Oh, ha láttad volna őket, Tanarilla! Ebben a világban Zsófi soha nem vált révülővé, csupán egy szerencsétlen kislány volt, akit felváltva pofoztak a szülei. Botlik Dénes sem lehetett boldog okleveles cipőpucoló. Helyette inni kezdett, ordítozott, a szemében ostoba homály ült. És anyu… Réti Boglárka mocskos kis lakásában patkányok rohangáltak a szemétben, a virágoknak pedig nyoma sem látszott. S mindez azért, mert Lupa… Mert én hatalomra vágytam, és a bűvös erőmet rosszra használtam.
– Amit látsz, az csupán lelked rossz felének álma – szólt figyelmeztetően Cselebi, mielőtt teljesen elnyelt volna minket a bánat. – De lehet belőle valóság, ha szíved most megfonnyad, mint füge, és karod lekornyad, mint döglött teve farka. (…)
– Induljunk – mondta a sámánfi. – Nem szeretnék késni, ha már saját magammal van találkám.” (Gergő és az álomvámpírok 2.) 
 
Gergő ebben a viadalban Farkasként győz, azaz lényének jó oldala elnyomja a rosszat, mely az elkövetkezendő kilenc évben csupán szunnyadni fog – és ebben megint fontos segítő szerepe van az erős érzelmi kapcsolatoknak, szerelemnek, családi összetartásnak, barátságnak is.  
 
A gonosz egészen különleges figurái az utolsó két Gergő-regényben felbukkanó álomvámpírok, akik hátborzongató rémségeket elkövető éberek voltak egykor – a szerző itt Auschwitzot és a Ku-Klux-Klant említi –, és lelkük súlyos terheket hordoz a halál után. Az a feladatuk, hogy a lelkifurdalást terjesszék, kiszíva más gonosz éberek álmából az életerőt. Ezért nem szabad őket irtani, varázstörvény védi őket. A rossz, mely másnak rosszat okozva végül jót eredményez – talán így fogalmazhatnánk meg ezt a különös felfogást.
 
Ezzel az arányossággal, a jó és rossz egyensúlyával megakadályozza a szerző, hogy valami hamis ábrándba ringassuk magunkat az olvasás folyamán, így valóban jó szórakozásban lehet részünk anélkül, hogy tanulságok bosszantó didaktikussága rontaná el az örömünket. És ettől szépek ezek a történetek.
 
Természetesen akadnának még más varázsok is a nyolc kötetben, ám kár lenne mindent tálcán nyújtani azoknak, akik még nem fedezhették fel a Gergő- és Zsófi-történetek világát.
 

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :