[kapcsolat]   husken

100

 

sympozium

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Botár László virtuális kiállítása

szerző: rovart 2020-04-29

 

Botár László virtuális kiállítása

 

 

Ha vallomást kellene tennem, hogy miben látom az életemből eltelt fél évszázad mérlegét, értelmét, akkor azt mondanám: elégedett vagyok azzal a ténnyel, hogy ma egyáltalán beszélhetek eddigi munkásságomról. A jövőben is keresni fogom az olyan alkalmakat, amikor csakis és teljes mértékben az alkotásnak szentelhetem minden energiámat. Itt mindenekelőtt az autonóm művészetre gondolok. Ehhez föltétlenül szükséges a nyugalom, az effektív csend és egyedüllét. Csak így lehet megérlelni, átgondolni azt az információhalmazt, aminek csak egy szerény hányada mindaz, ami az alkotó személyét foglalkoztatja, majd megfogalmazni és közölni azt, ami erre érdemes. Ezt mondottam 2009-ben és ez a mai napig nem változott.

 

A táblaképről

Azzal, hogy egy felületet önrendezéssel önállóvá teszek, saját víziómat próbálom megteremteni anélkül, hogy kölcsönvett tárgyakat, elemeket, motívumokat kontextusukból kiemelve és újra rendezve mondjam el közlendőimet. Szerintem a táblakép ily módon soha nem veszíti el aktualitását és képes dacolni – a jövő elbírálásának pozitív megítélésének reményében – bármely újkeletű trenddel.

 

Kányádi Sándor:

Festőket is termő föld

Hargitafürdő, 1996. július 31.

 

Aki Csíkban rajzeszközt, ecsetet vesz a kezébe, nehéz igába hajtja a nyakát. Olyan elődök nyomában vagy éppen ellenében kell a maga útját járnia, mint Nagy István, Nagy Imre, Szász Endre. De szerencséje is lehet az idevalóság, mert olyan kortárs mesterek fogják kézen mindjárt legelején a talentumosnak mutatkozót, mint Gaál András, Márton Árpád, Sövér Elek; olyan avantgárd egyéniség ösztökélheti távoli utakra, idegen tájakra (a piktúrában is tőlünk távoli tájakra), mint a Somlyóról indult Márkos András.

Nemcsak borvizek fakadnak itt, nemcsak pityókát, rozst, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj.

Botár László az említett „terhekkel-javakkal" áldva-verve járja a maga útját, próbálja megragadni, nem a változót, hanem az örökkön változóban, nemritkán divatozóban az állandót, és azt maga látása, színérzéke, ízlése segítségével munkáiba egyéníteni.

 

Fazakas Csaba:

A megszakított rituálék üzenete

2009

Ne próbáljunk narratív tartalmakat keresni, Botár László tartalmai kizárólag képiek – szigorúan, zárt rendszerben rajzolódnak, de nem nélkülözik a humort, a cinizmust és az öniróniát sem. Nem téveszthetnek meg a figurativitásra utaló formai tömörítések, melyek nyelvre nem lefordítható tartalmakra utalnak. Sokkal inkább csak a szubjektumra – és annak egyszerű létéről, nem pedig hogyanjáról, milyenjéről tudósítanak. Ezeknek az alkotásoknak nincs elbeszélhető történetük; létük ott kezdődik, ahol a szó, a verbalizálható befejeződik.

Ikonográfiája alapelemei az önmagukban zárt formák – csak létezésüket igazoló formai tartalmak hidegbe-melegbe forgatott egymásra vetülései egy képben, egy időben. A választott fizikai dimenzió végtelen tiszteletben tartása mellett, képei sokszor egy táji domborzatot idéző felületi formát képeznek, ahol a faktúrák és textúrák felerősítik a képi lüktetés érzetét. Ez az ismerős–ismeretlen életszerűség a hordozója a valóságból épülő sajátos vizuális és tartalmi fikciónak, mely a képeit jellemzi.

Alkotásai iskolapéldái az organikus képi építkezésnek.

A valóság érzetszintű (érzékletes) és cselekvő letapogatását, a képzetszinten felépített, végül formailag és műveletileg is bemutatott képépítés követi. Így a képek az interiorizált cselekvő gondolkodás képi lenyomatai is egyben. A képélményt alakító gesztusok, az ösztönös és a kognitív képi eszközrendszer és struktúrák, a valóság és a valóságos szimbolikus és képzetszerű megkettőzése számunkra is megérezhetővé, követhetővé teszi a műveleti gondolkodást.

A lázadás formái gesztusokban és a harmadik dimenzió próbálgatásában csúcsosodva arról győzködik a szemlélőt, hogy további dimenziókban gondolkozzon, amelyek már nem fizikálisak, hanem sokkal inkább mentálisak.

Talán ebből származtatható a szakralitás érzete is, amelyet e képek mindegyike igen nagy erővel sugall. Két irányból történik ennek megközelítése – egyrészt egy nagyon elvont mentális szinten, másrészt a fizikálisan is jól követhető megszakított rituálék sorában.

Ez a megtört, megtorpanó gesztusok transzcendenciája – a magatehetetlenség megannyi vetülete – jól leképezi azt a folyamatot, amikor a művész már azon a ponton alkot, ahol a kép és a képi problematika önálló életre kel, öndinamikájával a művészt is magával sodorva, s önmagát is a képi folyamat kétségbeesett tehetetlen résztvevőjévé téve.

Mert jó az, amikor a művész feloldódhat s megszűnhet a képben. Itt nincs helye a profán esztétizálásnak.

 

Pogány Gábor:

Botár teret szerkeszt

2009

Az elmúlt ősszel a budapesti Városligetben, a Magyar Alkotók Házában láthatott a pesti képnézegető közönség néhány Botár-képet. (Nem először, persze, hiszen már a „régi világban” is láthattunk tőle rajzokat a legendás Fiatal Művészek Klubjában). A Magyar Festészet Napja 2008 októberi kiállításán azonban elsősorban szakmai közönség volt jelen, kritikus, de értő szemmel. Az alábbi néhány mondat a megnyitó utáni beszélgetés kivonata, melyen, mint szervezőt, a kiállítókról kérdeztek.

Botár képei erős érdeklődést keltettek. A festő kollégák egy részének véleménye az volt, hogy a heves „akció-festés”, az absztrakt expresszionizmus sajátos eszköze ellentétben áll a képein látható „ábrázoló szándék”-kal. Úgy gondolom, itt is hangsúlyozva, hogy ez a megállapítás azért téves, mert a festés módja pusztán eszköz, míg a „szándék” már a témához, a mondandóhoz tartozik.

Botár László festményei elvi alapon nem illeszthetők be az absztrakt expresszionizmus vagy az európai informel körébe. Ezek ugyanis tagadják a festmény három dimenzióját; ideológiájuk szerint a kép a síkon van. Botár azonban a legelvontabbnak tűnő képén is teret szerkeszt. Természetesen, a kép a „síkon van”, de az erőteljes ívekkel megmozgatott festék-pászmák, a csorgatott vonalak a kép virtuális terét is erősen megmozgatják. Képeinek szerkezete, komponálásmódja meg egyenesen levezethető a nagybányai és székely festők mesterfogásaiból. Ahogyan Ferenczy Károly és Iványi Grünwald Béla „fordította el” a táj adta inspirációknak megfelelően a hagyományos tájkép-sémát, azt már Nagy István és Nagy Imre természetesen kezelte. Botár László képeinek térszerkezetén már szinte anyanyelv-szerűen használja ezt az eszközt.

 

Cseke Gábor:

Botár László művészi útja

2005

2004 nyarán szemrevaló, ízléses tárlatfüzet – mit füzet? album! – jelent meg a Hargita megyei képzőművészeti tárlat alkalmából, az első ilyen a régió képzőművészeti életéről, alkotóiról átfogó képet nyújtó kiadvány a rendszerváltozás óta. Egyik szerkesztője: Botár László. (Aki, mellesleg, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó sikeres Műterem-sorozatának arcélét is – tervezőként – meghatározta...)

Botár László képzőművész – végzett szakmája szerint: designer – az utóbbi másfél évtizedben szervezői szerepet vállalt a vizuális művészetek érdekképviseletében, s előbb a Hargita Visual Art társaság elnökeként, hosszú évek óta a Hargita Megyei Kulturális Központ keretében végzi az ezzel kapcsolatos napi feladatokat...

Jó harminc éve vesz részt Botár László a képzőművészeti életben, azóta számtalan kiállítása volt idehaza és külföldön, néhány köztéri alkotása is áll Csíkszeredában, Zsögödön és a parajdi sóbányában...

Kérdésemre, vajon elégedett-e mindazzal, amit mostanig elért, a művész válasza a szokásosan elvárható: természetesen nem. Eddigi eredményeit elkönyveli, de újakra számít. Ugyanakkor bevallja: még diákkorában azt hitte, hogy választott mestersége, a design összebékíthető a művészettel, vagyis a műalkotások szintjén lehet művelni.

A tanulás, a tapasztalatok és művészi kísérletei ráébresztették arra, hogy mindez bohó illúzió, fából vaskarika. A design ipar, a művészet művészet. Viszont kimondottan hasznos és termékeny dolog a köztük lévő átjárókat, rejtett összefüggéseket és ösvényeket felkutatni és bejárni.

Pedig az első nagy – és intenzitásban azóta is páratlan, megismételhetetlen – alkotói élményt pár hónappal az egyetem végzése után, a csíkszeredai traktorgyár mellett működő brassói kutatóközpont fiókjánál éli át, lánctalpas traktor tervezése közben. Fel volt dobódva attól is, hogy nem kellett arra gondolnia, mennyi pénzbe kerül a tervezésben nem egyszer beütő kudarc; egyáltalán, semmi nem volt, ami visszahúzza.

Mára már óvatosabb lett. Kiszámítottabb. Megtanulta a munkamegosztás, az optimális önterhelés leckéjét. Hivatali munkája mellett formatervezői vállalkozást is működtet, s ugyanott, mikor megunja a „termelőmunkát", egy paravánt megkerülve, egy lépéssel máris a műtermében találja magát, s dolgozik, amíg bele nem fárad.

Többrétű tevékenységének köszönheti a festészetében mind karakteresebben megmutatkozó saját hangját: „A kiszámítottságot sugalló formarend és a szabályozatlanság, az egzaktságra törés és a véletlenszerűségek érvényesülése egyszerre érlelik Botár László képeit" – állapítja meg róla a műkritikus Szatmári László. Botár végtelennek tűnő (mert soha nem lehet abbahagyni) akt-sorozatán – amihez rendkívüli módon ragaszkodik – különösen meglátszik az, hogy „a szerelem és a miszticizmus egy tőről fakad"...

 

Székedi Ferenc:

A festő és festménye

2009

In statu nascendi… A születés pillanatában…

Az utóbbi időben úgy hozta a sors, hogy gyakran Botár László közelében lehettem és többször is láthattam, amint derekára tekert festőköpenyével, színes krétáival, festéktubusaival nekilát, hogy valamiféle időnek és embernek szánt jeleket hagyjon egy fehér vagy színes kartonlapon. Soha nem beszéltem róla, hiszen nem illik munka közben zavarni a művészt, de tájból fakadó pasztellképeinek a megfejtése sem nekem, sem másnak nem okozott különösebb fejtörést, mivel bármely földi halandónak jóval egyszerűbb megérteni mindazt, ami körülötte van, ami abból a külső környezetéből fogan, amely majd mindenki számára látható, megérinthető, megfogható, megtapasztalható és a művésznek nincsen más dolga, minthogy lényegre töréssel, kihangsúlyozással, sajátos színkezeléssel és alaposan kiművelt technikával emlékeztessen az együtt felfedezett vagy még felfedezésre váró világunk részleteire. A harsányabb színek és a markáns vonalak ellenére is leggyakrabban a csendes nyugalom, szétáradó békesség, szívmelengető múltba révedés vagy az időkön és korokon átívelő természetszeretet lengi be ezeket a kézzel szétdörzsölgetett, az árnyalatokkal is tökéletesen bánó krétaporos festményeket, mintha ilyenkor ott, abban a tájban, a hegyek és dombok hajlatában, az öreg házak és a sokat látott fák árnyékában maga a művész is megpihenne, hogy egyszer majd felugorjon és ezt kiáltsa felénk: elég volt a nyugalomból, az élet ennél jóval bonyolultabb, itt a bensőnkben, a tudatunkban és a tudatunk alatt kavarog mindaz, amit valaha megéltünk és átéltünk, aminek olyannyira örültünk és amit oly kínkeservesen átszenvedtünk, amit megosztani szeretnénk valakivel vagy éppenséggel titkolni, elrejteni mindenki elől akár a világ végezetéig. Örülni és bánkódni, félni és szorongani, sóvárogni és kielégülni, az álom útjain gúzsba kötve szaladni és feneketlen szakadékok szélén tántorogni, kidobni az emlékezetből mindazt, amivel mindörökre szeretnénk leszámolni és kétségbeesett igyekezettel megtartani valami egyedit, valami nagyon fontosat, ami félő, hogy mégis mindegyre kiporlik a kezeink közül. Az érzelmeknek és a gondolatoknak, zabolátlan csapongásuknak és fegyelmet óhajtó, rendszerezési kísérletüknek, széthullásuknak és új valóságot teremtő egymásra találásuknak a lehető legöntörvényűbb belső világa ez, amelyet nem csupán a szellem mélyéből felkapaszkodó, ihletnek mondott szavakkal, hanem a képzőművészeti alkotás ösztönösségének és tudatosságának nem egyszer s mindenkorra adott, hanem meglehetősen képlékeny arányú ötvözetével, az általa teremtett formákkal, felületekkel, vonalakkal, jelképekkel lehet még jobban leírni, majd mindig újrakezdve és ritkán végezve ugyanúgy. Botár Lászlót műtermi munkája közben figyelve, gyakran gondoltam arra: az alkotás napjaiban és éjszakáiban voltaképpen két élet találkozik. A festő és a festménye, az alkotó és az alkotás, akik menetközben is birokra kelnek egymással, vitáznak, feleselnek, pofozkodnak, keresik egymáson a fogást mindaddig, amíg meg nem születik az a korántsem mindig megnyugtató, de töredékeiben is tökéletes harmónia, amely szavakra lefordítva úgy hangzik, mint valamiféle zen-buddhista szöveg: te vagy én és én vagyok te. És alighanem így alakul ki a művésznek az a senki mással össze nem téveszthető egyénisége és személyisége, amelyre Botár Lászlónak már régóta nem kell várnia. Fél évszázadon innen sem kellett és kétségtelen, ugyanez a sors vár rá ötvenen túl is.

 

 

 

 

Botár László - életrajz

 

1959-ben született Csíkszeredában, Romániában

Tanulmányok: 1978: Zene- és Képzőművészeti Középiskola, Marosvásárhely. 1984: „Ion Andreescu” Képzőművészeti Akadémia – Kolozsvár.

Éveken át designeri munkákat végzett (Csíkszeredai Traktorgyár, Syrinx Kft., BPM System Kft., Ambient Team Kft.). Eközben a Hargita Visual Art elnöke volt egészen 2003-ig. 2005-től a Hargita Megyei Kulturális Központ képzőművészeti szakirányítója.

2005-től folyamatosan szervezi Csíkszeredában a FREE Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort.

Alkotásai számos országos és külföldi csoportos, valamint egyéni tárlaton szerepeltek – Bukarest, Szászrégen, Nagyvárad, Csíkszereda, Nagyszeben, Marosvásárhely, Jászvásár, Sepsiszentgyörgy, Tg. Jiu, Slobozia, Piatra Neamţ, Curtea de Argeş, Giurgiu... (RO), Budapest, Győr, Szolnok, Kaposvár, Szigetvár, Bécs, Stockholm, Chisinyov, Berlin, Los Angeles, Torun, Róma, Wien, Perugia,...

 

Köztéri alkotásai – Nagy Ödönnel közösen – megtalálhatók Csíkszeredában, Csíkszentkirályon, Csíkcsicsóban, valamint a parajdi sóbányában.

1990-től tagja a Román Képzőművészek Országos Szövetségének (UAPR), 1994-től a Barabás Miklós Céhnek, 1995-től a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületnek, valamint 2016-tól a bécsi Arte Mix-Wien csoportosulásnak. A Studio 9 képzőművész-csoportosulás egyik alapító tagja.

 

Alkotótáborok: Gyergyószárhegy, Bálványos, Csíkszereda, Homoródszentmárton, Gyimesközéplok (RO), Berlin (DE), Tǻngagärde (SU), Berekfürdő, Zalaegerszeg, Tomajmonostora, Dunaharaszti (HU), Bécs (AT).

 

Performanceok:  2002: Róma, Accademia di Romania in Roma (IT), 2003: Kaposvár,  Vaszary János Kulturális Központ (HU) 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :