[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Csáji Attila

szerkesztette: SZABÓ OTTÓ, 2005-12-13

Csáji Attila"Minden egész eltörött". A lélek összetartó erejének eresztékei fellazultak. Vannak gondolkodók, akik szerint a múlt század utolsó évtizedeinek fõ tendenciáit a mûvészetben egy cél fogja össze: a konspiráció a lélek ellen.


agade


apar


billenõ idõ


kék jelrács


Kiscelli Múzeum


Kiscelli


Kiscelli


Kiscelli


Kiscelli


Kiscelli


nyugvó pár


pajzs


Róma


kép


Mítikus fénytér és csúcstechnológiák.
A "Visszatérés" és a "Lappok és laptop" c. lézerfénykörnyezetekrõl


Egy hatalmas, mintegy tízméteres gyertya égett lobogott, hónapokon keresztül Koppenhága egyik központi terén, egy ház oldalán.  Ez a vetített motívum – mely egyben egy ölelkezõ kettõs spirál – animálódott, gyorsított folyamatban csonkig leégett, haldoklott, elhalt, elnyelte a sötét, majd a sötétbõl az elhamvadt gyertyacsonk újra lobbant, és visszaépült egy hatalmas méretû égõ gyertyává. A "Visszatérés"-ben – ez volt a LUX EUROPEA-n bemutatott fényistalációm címe – egy  irreverzibilis folyamat visszafordíthatóvá válik. Az egész 5 percig tartott –ami ismétlõdött újra és újra.

A Lux Europea,  fénymûvészeti seregszemle, a dánok Európai-Uniós elnöksége idején került megrendezésre a dán fõvárosban. Az Uniós tag és tagjelölt országokat egy-egy mûvész képviselte, az  általuk tervezett fénykörnyezetek a délutáni sötétedést követõen éjszakába nyúlóan, három hónapon keresztül épültek be a város lüktetõ életébe.

A fénymûvészet gondolatának felvetõdése már jóval több, mint félévszázados, hiszen a fény nemcsak láthatóvá teszi a körülöttünk lévõ világot, hanem a közvetlen képteremtés lehetõségeit is magában hordozza. Az utolsó évtizedek opto-elektronikai forradalma azonban különösen aktuálissá tette...

Moholy-Nagy László idejének eszköztára a maival összehasonlítva olyan, mintha egy lupát egy elektronmikroszkóphoz viszonyítanánk. Az eszközök lehetõségeinek a felfedezése élõ folyamat, mely mára érett meg arra, hogy nagy európai seregszemléken kezdjék bemutatni a fénymûvészet alkotásait – elsõsorban az északi országokban Skóciától-Dániág.

A fénymûvészet a "testetlen fény" közvetlen artikulációja, mely a fénytulajdonságok ismeretében, vetítés vagy mesterséges fénygerjesztés által realizálódik. Virtuális valóság, melynek különálló elemei önmagukban csak a mû lehetõségének hordozói.

Egy kiteljesített változatát mutattuk be a "Visszatérés"-nek az elmúlt év októberében a Római Magyar Akadémián, a Boromini által tervezett gyönyörû Falconieri palota díszudvarán (a La Notte Bianca nagyrendezvény keretében), majd ezt követõen, ez év áprilisában a Kiscelli Múzeum templomterében. Mivel itt két napra koncentrálódott az esemény, ez lehetõséget teremtett a továbbgondolásra, az eszköztár bõvítésére, és egy újabb fénykörnyezet bemutatására.

Ez egy groteszk, játékos fény performance volt: "Lappok és laptop" címmel. A mûszaki kivitelezésben a társam itt is Groholy Tibor kutatómérnök volt. Tíz (!) Yag-lézert és a hozzátartozó vezérlõ elektronikát, scanner rendszert, nagyteljesítményû projektort, komputereket részben a GTLASER biztosította, részben a Foton Art Stúdió. Nincs tudomásunk róla, hogy európai fényenvironment bemutatókon valaha használtak volna ennyi lézeres-rendszert együtt.

A "Lappok és laptop" c. fénykörnyezetemnél vagy nevezhetjük fény-performansznak is, a történelem elõtti idõkhöz nyúltam vissza. A sziklarajzokhoz és sámándobok motívumaihoz: a vonalakhoz, mint a vizualitás egyik legközvetlenebb kifejezõ eszközéhez.
A sziklarajzokban az elementárisan egyszerû vonzott és vonzott a rajzokban megnyilvánuló, áradó életerõ. A vonal a látvány nyelvének egyik legegyszerûbb és legelvontabb kifejezõ eszköze, amit évezredek óta használ az ember. És különösen vonzott a vonal fény által történõ újjáértelmezési lehetõsége.

Egy romboló-újító-száguldó század – a XX. után – az újjáépítés vált nélkülözhetetlenné. Az avantgárdot követõen világunk építõ köveit újra fel kell fedeznünk. Újra kell értelmeznünk a vonalalat is. A megfogalmazandó üzeneteink érdekében.

Amikor 1977-ben a lézerfény képi lehetõségeit kezdtem kutatni a KFKI-ban – Kroó Norbert fizikus,  társaságában és támogatásával – a képzõmûvész szemével és érzékenységével közelítettem a lézerfény sajátos "anyagszerûségéhez", úgy elemeztem a fény tulajdonságaiból fakadó képi lehetõségeket. A fénnyel történõ közvetlen képalakítás vonzott szinte mágikus erõvel.

A lézerfénynek egyébként három alapvetõ tulajdonsága van, melyekbõl eltérõ képi lehetõségek származnak: a pontszerûség, az egy pontba irányítható nagy fényerõ és a monokromatikusság. A kutatómunka következményeként szabadalmaztatott, s nemzetközi unikumnak bizonyult un. szuperpozíciós módszerrõl már többször írtam (ez a lézer monokromatikusságára épül). Számos lézer-environmentben használtam fel lehetõségeit Budapestõl, Bécsen és Stuttgarton át Koppenhágáig. Ennek alapján hívott meg Cambridge-be a Massachusetts Institute of Technology és választott a CAVS/MIT taggá. Hajdan az un. cocom lista miatt a lézerpontszerûségébõl fakadó képi lehetõségek kihasználására nem volt lehetõségünk – a MIT-en ezt is közelebbrõl megismerhettem... Az utóbbi évtizedben különösen a lézernek ebbõl a fény tulajdonságból fakadó képi lehetõségeket használom ki, Groholy Tibor kutatómérnök közremûködésével. A lézer egyik meghatározó tulajdonsága: pontszerû, jól irányítható fény. Ez a pontszerû fény, páros tükrökre irányítható. Az X és Y tengelyen mozgó tükrök, vezérlõ elektronika, és komputer segítségével vonalas rajzok hozhatók létre. Ezek tónus eltérés nélküli fényvonalak és akár városképi nagyságrendben is megvalósíthatóak. Az õsi sziklarajzok megjelenítésénél ezt a technikát használtam fel a GT Laser által készített YAG lézerekkel.

Ma a vizuális újítás megállíthatatlan. Aki megpróbálja, Lót feleségeként sóbálvánnyá mered és megkövül. A mûvészetekben nem az újítást kell leállítani – az kikerülhetetlen. Fetisizálását  kell megszüntetni. És a törmelékek alatt, a legegyszerûbb-legbonyolultabb utat kell keresni, mely a klaszikus megfogalmazás szerint lélektõl lélekig visz... Hogy az korszerûtlen? Hadd kérdezzek vissza: nem lehetünk függetlenebbek? Feltétlenül a "lélekhámozott" ember gondolkodását kell követnünk?
Ne múlt századi sémák alapján döntsünk a korszerûségrõl.

Fényvonalakkal rajzolni ma szinte mágia. Él, lüktet, elõtted születik egy fény pontból, a vonalas rajz nagyságrendje kitágul. Falra, tüllre, térbe, vízfüggönyre, olaj-permetre, akár felhõkre is rajzolhatsz…
Ebben a lehetõségben számomra óhatatlanul benne van a szembesítés az indulással.
A sziklarajzokkal….Jávorszarvasok és rénszarvasok, vonuló lovak, medvék, madárfejû emberek, sámánok – sugaras fejdíszekkel, madár vagy bogárfejjel, dárdás alakok, vízimadarak, gémek, maszkok és hajók.  Mind vonalasak. A látvány legegyszerûbb kifejezõ eszközét, a vonalakat homokba is rajzolhatták volna, de sziklába vésték. Megküzdöttek a maradandóságért.
A fényvonalakkal ma átértékelhetõek e rajzok. Belõlük virtuális valóság lett mellyel fény szõttessé alakítható egy templom tere. Felfokozódik a vonalak mágikus ereje.

A Kiscelli Múzeumban szinte a születés pillanatának a részeseivé válhatunk. Megjelentek a formák a pilléreken tíz méteres magasságban, a pillérállások között rusztikus téglasíkon, tüllökön és vízpermeten a térben és a falakon. Ezek a folyamatosan változó (fal) fény-firkák nem rongálnak semmit, az elektromágneses sugárzás megszûntével eltûnnek.

A sziklarajzok évezredekkel ezelõtt készültek. Pontosan nem tudjuk miért. Legvalószínûbb, hogy egy vadász mágia részei lehettek. Egyszerûek, jellemzõk. Olyan emberek készítették, akik környezetüket alaposan ismerték. Akikben volt még hit, bizalom, együttérzés, életerõ. Általuk új távlatok nyithatók. Ezek a rajzok a látvány telitalálatai. Ma is erõteljes hatásúak. Velük kezdõdik a mûvészet. Legalábbis a látvány mûvészete. Ott állnak a történelem elõtti idõk és az emberi tudat elsõ komoly felvillanásainak kezdetén. Zsigerekbõl születtek, de tartalmukat nem csak alacsonyrendû ösztönök uralták, bennük lüktetett a vágy: kapcsolatba kerülni az emberen túli teljesebb világgal. A természet rejtett hatalmával.
A fényformák mágikus áramlásában születnek újjá. És a fényformák mágikus áramlását hangok kísérik: egy magyar népdal – "a Napot is szeretem, a Holdat is szeretem, de a fénylõ csillagokat legjobban szeretem", majd dobpergés és sámán ének, végül egy varázsének: "tûz te gyönyörû"…
De ez a tûz, zöld tûz. Energiát és életerõt sugárzó.
A fénytér – amiben a Kiscelli Múzeum templomterében mozgunk - mitikussá válik. Metafizikai dimenziót nyit számunkra.

"Minden egész eltörött". Ezzel indult a XX.század.
Diadal és rombolás. A lélek összetartó erejének eresztékei fellazultak. Vannak gondolkodók, akik azt mondják, hogy a múlt század utolsó évtízedeinek támogatott, fõ tendenciáit a mûvészetben egy cél fogja össze: a konspiráció a lélek ellen. Ez valószínûleg túlzás, de a tendencia valóságos: kiszûrni minden zavarót ami racionálisan nem értelmezhetõ vagy nem zsigeri, mindent ami belsõnk felé visz és rá kell szabadítani a zsigereket a létre, rá a legalacsonyabbrendû ösztönöket.
De az ösztönökben ott szunnyad valami más vágyakozás is. Mint a sziklarajzok zsigerekbõl fakadó elementaritásában.

A XXI. században be kell következnie a váltásnak. Ezt legteljesebben a gabonaszem példázza. Eltemetik, a földben szunnyad, hogy ideje beteltével életre kelljen újra és újra. A XX.század egyik jellemzõ vetületében a tudományos-technikai forradalom százada is. A racionalitásba rejtett szellemben a gabonaszemhez hasonló dolog játszódik le. Ésszerû gondokodás nélkül a tudomány elképzelhetetlen. És a racionalitással megélt szellemi erõ sajátos paradoxonként, mégis magában rejtheti a megújulást. Ahogy a mindenségrõl alkotott tudásunk szigete egyre nõ, úgy terebélyesednek partjai is, ahol érintkezik a nem tudással. És korunk legmélyebben gondolkodó tudósai között egyre többen vannak, akikben megszületett a lélek belsõ alázata: egy intenzív transzcendentális vágy.
A mûvészet és tudomány itt is találkozhat.

A Kiscelli Múzeum templomterében bemutatott két fénymûvészeti munkámmal kapcsolatban jegyeztem fel néhány gondolatot. Hadd idézem fel újra a "Visszatérés"-t, a sötétséget legyõzõ gyertyafényt. A "Jelképtár"-ból idézek: "A gyertya õsi szimbólum, a Világ Fényének szimbóluma. A magyar néphit szerint addig él az ember, míg gyertyája világol.  Gyertyát gyújtani valakiért, valamiért õsi szokás, ma is élõ tett, melyben az emlékezés szembeszáll az elmúlással. Azok emlékére gyújtunk gyertyát akiket szerettünk, akiket tisztelünk.” A mélyén ott parázslik a vágy: szembeszállni a visszafordíthatatlannal. A "Visszatérés" a visszafordíthatatlan visszafordíthatóságába vetett mágikus hitet sugallja.

Sokan információs korszaknak nevezik azt amiben élünk. Mindenesetre az információ, a kommunikáció alaposan felértékelõdött. A mûvészet viszont perifériális jelenség lett, noha  a mûvészet a kommunikáció legmagasabb foka. Ez az ellentmondás elsõsorban abból fakad, hogy a huszadik század utolsó évtizedeinek mûvészete jórészt egy transzcendens távlatait elvesztõ, "lélekhámozott" embert mutat be. A lehetõséghez juttatott tendenciák nagyrészt errõl szólnak.

Egy radikálisan terjeszkedõ technikai civilizációban élünk, melyben a mérnök vagy a tudós szerepe tisztázott, de a mûvésszé elbizonytalanodott. Sok tekintetben leértékelõdött. Ehhez hozzájárult a  sikeres – és a látszólagos – vizuális innovációban való felelõtlen pancsolás is... Ez úgy tûnik, egyre inkább lefut... A valós vizuális innováció területe fõként a mediális kutatásokra terelõdött át. Alkalmassá kell tenni magunkat e terület befogadására, s emberséggel, elmélyedéssel és vizuális kultúrával való alakítására... Ugyanakkor meg kell találni a mûvészet régi-új funkcióit. Egy uniformizálódó világban.

Ifjúságom alapélménye volt a kétely. Kétely a szavakban, az ellentétes értelembe forduló jelszavakban, a hamarkodó, túl gyors igazodásban, a túl kemény rendben; késõbb: kétely a szabadságnak álcázott pancsoló káoszban. A káosszal óvatosabban bántam mint a renddel, mivel tudom, hogy a valóságot nem szabad beszorítanunk a megértés korlátai közé, hanem a megértés korlátait kell tágítanunk, hogy befogadhassuk – a felnyíló, érzékeny értelem által – a kutatás által feltárulkozó világ új képét... Tudom, hogy ahol most pillanatnyilag káoszt látunk, ott, ha megközelítésünket megváltoztatjuk összefüggések tárulhatnak fel. Fontos jövõbe mutató összefüggések. Munkám tapasztalatai is erre figyelmeztetnek. De elementáris ösztöneim a káosz ellenében mozgattak. Nem vonzott a technikai civilizáció, de hamar rádöbbentem arra, hogy nem elutasítanunk kell ezt a technikai civilizációt, hanem önmagunkat kell alkalmassá tennünk az általa generált problémák  megoldásainak a keresésére.


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: pixel e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-02-09
jo-jo de nem csak technologia az egesz csupan ?