[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Dabljú Bush

szerkesztette: skitzz, 2009-04-27

1Ki gondolta volna nyolc évvel ezelõtt, hogy az átlag kelet-európai népek egyszer egy Youtube nevû videómegosztón keresztül pazarul fognak szórakozni, ha az Amerikai Egyesült Államok negyvenharmadik elnökének a nevét írja be a keresõbe, mondjuk a Benny Hill Show vagy a Monty Python mellett.


1
2
3
4
5

Samuelis László:

Dabljú Bush, a vezéregyéniség

   Ki gondolta volna nyolc évvel ezelõtt, hogy az átlag kelet-európai népek egyszer egy Youtube nevû videómegosztón keresztül pazarul fognak szórakozni, ha az Amerikai Egyesült Államok negyvenharmadik elnökének a nevét írja be a keresõbe, mondjuk a Benny Hill Show vagy a Monty Python mellett. George W. Bush híres mondatai számára most érkezett el az az idõszak, amikor még szállóigékké válhatnak az internet örök emlékezete által, Medgyessy Péter híd-dilemmájához és útelgazolódásához hasonlóan ez az „érési“ folyamat fogja idõvel kihozni W. Bushból a legjavát.


    Egy köztársasági elnök minden tekintetben elérhetetlen, és tekintélye az élet minden területére hatással van. Az amerikai elnöké legalábbis biztosan, nemcsak azért, mert a világ gazdasági vezetõ országa az államok, de fõleg azért, mert az amerikai politikai rendszer a végrehajtó szerepét erre az egyetlen figurára ruházza rá, csakúgy, mint egy hazárdjátékos, aki egyetlen ászára teszi fel minden vagyonát, reményét, életét. De mi van akkor, ha a rossz kártyára rak az USA átlagembere? Szív, de legalább felhõtlenül szórakozik? W. Bush egy olyan társadalmi közegben lett elnök, ahol azt a bizonyos elérhetetlennek tûnõ vagy annak természetesen elfogadott távolságát az átlagemberektõl az internet által elvesztette, tekintélyét viszont Napóleont megszégyenítõ módon, a legmagabiztosabban gyakorolta, amely máig kihatással van az egész világra, és most már egészen biztos, hogy utódjára hagyja azokat a gondokat, amelyeket õ maga idézett elõ. Tudjuk-e valójában, hogy ki volt Dabljú Bush? Bár a videómegosztók fel is kínálnak egy kereknek tûnõ képet ifjabb Bokor Györgyrõl, a komplex kép megalkotását mégis a profi politológusokra, szociológusokra, vagy éppen filmesekre kell hagyni.


    Oliver Stone neve ismerõsen cseng, különös ismertetõjele, hogy az aktuál-, vagy csak szimplán politikai eseményeket biztos kézzel visz filmvászonra. Gondoljunk csak a Nixonra, JFK-ra, Született Július negyedikénre, vagy a legutóbbi, hiperbénázósra sikeredett World Trade Center-jére. Bárhogy vesszük, George W. Bush személye filmvászonra kívánkozik, hiszen – bármilyen mókásnak és kielégítõnek látszanak a jútyúbos videók – egy józanul gondolkodó ember számára nem kis enigma a Bush-jelenség, hogy hogyan is lehetett egy olyan ember a világ egyik vezetõ hatalmának az elnöke, aki számára az élet komolysága és értéke – és mások életéé is – egy rodeóshow szintjét éri el.


    A W. címû film abban a jegyben született, hogy legalább egy kicsit érthetõvé váljanak W. Bush elnökségének végletesen irracionális kulcsmozzanatai. Nyilván, a pszichológiailag hitelesen ábrázolt személyiségképhez kevés egy kétórás film, bár, a látottak alapján sem lenne egy kizárólag róla készült dokumentumfilm hosszú. A film párhuzamos vágással összpontosít a két Bush elnökségére. Az apa, George H. W. Bush elnöki székbe jutását nyugalmas természetességgel vesszük, hiszen kiben ébresztene kétséget egy ilyen precíz és áldozatokat vállaló ember, hogy ne lenne alkalmas a posztra. Eközben viszont ott van a szemünk elõtt a gyertyát mindkét végérõl égetõ Dabljú. Ami egyébként nem is lenne baj, ha képes lenne magáról felnõtt korában legalább egy kicsit gondoskodni, és a hatóságokkal ne lenne összetûzése baseball-meccseken. Erre, az édesapa keményen és definitíven hangzó feketelevese után Dabljú körül minden elsimul és kezdõdhet az egész az élet más területén elölrõl, vagy még cifrább köntösben. És ekkor látjuk kibontakozni a Bush család igazi elveit, mûködésének drámai mozzanatait. H. W. Bush egy konzervatív értékekre épülõ családot alapított, ahol az akadémiai teljesítmény csúcsa a minimális követelmény a sport mellett, valamint a morális értékek és a társadalom felé tartozó szolgálat maradéktalan és következetes teljesítését igényli tékozló és bukdácsoló fiától. És bizony, az élet útja tartogat rögöket Dabljú számára, mint például az alkoholizmus, vagy kirúgások azokról a munkahelyekrõl, amelyeket édesapja intézett el neki. Parányinak érzi magát – ha illuminált állapotában emlékeztetik rá – nem is csoda, hiszen a mély gyökerû republikánus család követelésének töredékét sem tudja teljesíteni.


    Ám a film harmadánál azon kapjuk magunkat, hogy Dabljú kezdi elnyerni – ha nem is a szimpátiánkat, mert az viccnek is durva lenne – a méltóságát, az elsõ sikeresnek elkönyvelhetõ célja elérésénél – alkoholizmusának legyõzése alkalmával. Okkal ötlik fel a kérdés, hogy hogyan juthat el egy ilyen, enyhén szólva szerény tehetséggel megáldott és ráadásul ekkor még – vagy már megint – nulláról kezdõ ember az amerikai elnöki pozíciójába a film maradék két harmadában. Nem könnyû az elnök fiának lenni, és van úgy, hogy a család szigorú elvei ugyanúgy terheli tagjait, mint ahogy segítségükre volt akkor, amikor égetõ szükség volt rájuk. Túlzás lenne kijelenteni azt, hogy a Keresztapában megismert részletességével tárgyalja a film a családi kötelékek áldását és átkát, mindenesetre emlékezetes, árnyalt egyszerûséggel meg tudja teremteni Dabljú azon drámáit, amelyekkel meg kell küzdenie, hogy az államok elsõ emberévé váljon. Nem egy helyen azonban az a rosszindulat kísérti a nézõteret, hogy a South Parkból ismert Cartman kijelentéseihez hasonlítsuk egy-egy magánéleti megszólalását, miszerint az Úrtól kapta meg az üzenetet, hogy elnökké kell válnia (Cartman tíz millió dollár megkeresésérõl kapta meg ugyanezt az üzenetet az egyik emlékezetes epizódban). Egy idõ után módszeresen vadászunk nevezetes kijelentéseire, szánalmas makogásaira, amelyeket a film alázattal és lassan adagolva ugyan, de kielégíti ezeket a nemesnek nem nevezhetõ elvárásokat.

    A szereposztás hibátlan, ami mondjuk nem meglepõ. Jóllehet, a W. címû film másként nem állt volna meg a lábán, ha nem ismerhetõek fel egytõl-egyig azok figurák, akik a politikai élet még aktív tagjainak számítanak. Érdemes alaposan szemügyre vennünk, hogy ezekre a hús-vér szereplõkre még nem ragadtak rá szinte semmilyen héroszira – vagy sátánira – torzult tulajdonságok, mint például azokban a filmekben, ahol a politikusok már „bevonultak” a történelemkönyvekbe. A W. sallangmentes realizmusa élénkítõ és kiábrándító, bár katartikus élményekre ne számítsunk a kétórás filmidõ alatt. Viszont ott van a fõszerepet alakító Josh Brolin, akit a kelet-európai közönség a Nem vénnek való vidék és az Amerikai gengszter filmbõl ismer, aki Dabljú Bushként jócskán megéri a pénzét. Szemünk elõtt lebegnek az „igazi” Dabljú gesztusai, azok, amelyekkel nem egy stand-up komédiás kacagtatta könnyesre tévéközönségét, és így Brolin játéka annál is értékesebb, mivel ugyanezt kellett olyan mértékûre kalibrálnia, hogy ne eltúlzott, ne visszafogott, hanem valóságos legyen. Olyan, hogy megfeledkezzünk Brolinról és Dabljút lássuk plasztika nélkül élõben. Ugyanez vonatkozik a többi szereplõre is, akikrõl mind fejezeteket lehetne írni finom és precíz alakításaikról.
Persze, sokkal inkább az amerikai filmkritikának a tisztje eldönteni a W. politikai és életrajzi korrektségét, már csak azért is, mert az amerikaiak a közvetlen tapasztalói – és elszenvedõi – az ottani politikai életnek. Mivel a videómegosztókon keresztül Dabljú – többé-kevésbé – állandó érvénnyel elérhetõ, ezért az az érzésünk támadhat, hogy a W. mintha magyarázkodósra sikeredett volna. Valójában, a mi számunkra – ha lehet ilyet filmrõl mondani – funkcionális értékkel bír, mint ahogy azt már fentebb ki is fejtettem, az elsõdleges, személyes és pszichológiai motivációkat ismerteti a kérdõjelekkel teli fejjel moziba ülõ közönséggel.

    A W. mindenki számára ajánlott – ha úgy tetszik – intellektuális mozi, kíváncsiaknak készült, jó alapanyagokból gyúrt csemege. Az ízeket megadó arányokon lehet vitatkozni, végülis, a mozi azért is készül, hogy utána jókat vitatkozzunk.

Rendezõ: Oliver Stone
Író: Stanley Weiser
Mûfaj: életrajzi film
Szereplõk: Josh Brolin, James Cromwell, Elizabeth Banks, Richard Dreyfuss


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :