[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Dedikáció

szerző: Pulen Csilla 2015-02-02

 

Dedikáció

 

     Az X-generációhoz tartozom, a Gutenberg-galaxis szülötte vagyok. Szorongó szívvel olvasom – igen, nekem még lételemem az olvasás – hogy lassan megszűnik a világ, amelyben felnőttem. Azt nem mondhatnám, hogy otthonosan lubickolnék a Neumann-galaxisban, nem, ez már a gyerekeim közege, bár kézzelfogható előnyeit bizonyos mértékig én magam is élvezem. Például e sorokat is egy halkan percegő számítógépbe pötyögtetem, a hajdani hangosan kattogó írógépemet már fel sem tudnám idézni. E-bookom még nincs, annak ellenére, hogy többen is győzködtek már az előnyeiről, pl. hogy nem kellene raktároznunk ezt a tömérdek porfogót, de én még mindig a papíralapú könyvek bűvöletében élek, és ez már valószínűleg így is marad. Minden könyvesboltnál, utcai könyvárusnál lecövekelek, ha éppen nem rohanok időre valahová, és legalább pár percig böngészem a kínálatot, mint egy megszállott kincskereső. 

 

     Nemrégen egy utcai antikváriusnál nézelődtem, amikor egy hadviselt, de számomra ismeretlen novellákat tartalmazó Örkény-kötetre lettem figyelmes. „Jeruzsálem hercegnője” – olvastam döbbenten, és egyszerűen nem értettem, hogyan maradhatott ki az életemből, hiszen Örkény István még gimnazista koromban „költözött be” a könyvespolcomra, most már a gyerekeim olvassák, mert amint eljött az ideje, próbáltam rátukmálni az ifjúságra az otthon lévő Örkény-példányokat. Az Egyperces novellák például kiválóan alkalmas a beetetésre ennél a felgyorsult Y, illetve Z generációnál, már ami az olvasás megszerettetését illeti.  

 

     Belelapoztam hát a kopottas köntösű Jeruzsálem hercegnőjébe, szokásomhoz híven le is ragadtam az egyik szövegnél, majd vásárlói szemmel kezdtem mustrálni a kötet kissé szakadtan lifegő borítóját. „Hm, ennek egy kis cellux kéne már, a papírja eléggé megsárgult, vagyis szinte megbarnult” – amikor a belső borítón kézírásra lettem figyelmes. Megjegyzem, ilyen kézzel írott ajánlásokkal gyakran találkozunk antikvár könyvekben, melegszívű gondolatok karácsony, születésnap, tanévzáró alkalmából baráttól, rokontól, osztályfőnöktől, stb. Nem vagyok írásszakértő, egy kicsit mégis úgy érzem ilyenkor, mintha valami titokba avatnának be ismeretlen emberek, nem mintha bárki is lelepleződne előttem a szálkás „l”-ek vagy gömbölyded „o”-k megformálása miatt. Viszont az említett Örkény-kötetben első pillantásra ismerősnek tűnt a kézírás. Mintha már láttam volna valahol! 

 

     Ahogy az aláírást betűzgettem, először nem is hittem a szememnek: Örkény István. Örkény István – dünnyögtem még néhányszor, majd gyorsan összecsaptam a kötetet, és a hátlapját mutatva ráförmedtem a gyanútlan árusra: – Nyolcszáz forint? – Nyolcszáz. – hagyta helyben némi csodálkozással, erre viharos sebességgel fizettem, és felugrottam az első érkező villamosra, aggodalmasan hátrasandítva. Szerencsére senki sem loholt a nyomomban. 

 

     A villamoson üldögélve elégedetten lapozgattam legújabb kincsemet, s azon tűnődtem, vajon miért vesztegetnek el egy majd negyven éve dedikált Örkény-kötetet. Nyilván ez is külön történet, illetve: vajon hány kortársam tartaná szó szerint röhejesnek a lelkesedésemet. Az Y és a Z generáció képviselői mindenképpen, ám pesszimista vélelmem ellenére odahaza külön-külön a gyerekeim orra elé toltam a dedikációt, és ahogy az ajánlást betűzgették, türelmetlenül félbeszakítottam őket: – Olvasd már el az aláírást! 

 

     A hatás minden várakozásomat felülmúlta: szó bennszakad, hang fennakad, csillogó, kikerekedő szemek, majd kitörő lelkesedés: „Nahát, anya, azt a’, ez ő, a saját kezével, nahát, ez micsoda érték, ezt feltétlenül meg kell mutatni a gimiben”, stb. Elégedetten nyugtáztam, mint omlik össze a szemem előtt nemzedéki ellentéteink virtuális berlini fala! (Nem mintha ilyen „fal” bármikor is épült volna a családunkban, de jól hangzik.) 

 

     Mondanom sem kell, a dedikáció sikertörténete folytatódott a gimiben is, az egyik Örkény-rajongó osztálytárs egyenesen nyomdafestéket nem tűrő szavakba tört ki szent lelkesültségében. Ennek felidézésétől inkább eltekintenék.

 

     Nemrégen olvastam egy fiatal, tehetséges, kortárs írónk blogbejegyzését, amelyben arról számolt be, hogyan küldi el a könyvei ajánlását a világ másik végére is akár a „varázstükre” (i-padje) segítségével: valami speciális tollal ráírja a dedikációt a kijelzőre, e-mailben elküldi, és a nyájas olvasó pár perc múlva kinyomtathatja vagy elmentheti magának. Csak ámultam-bámultam a Neumann-galaxis eme új csodáján, mert ugye, mostanáig a dedikáció helyhez, időhöz és személyhez kötött valaminek számított. Mégis, amióta azt láttam, hogy Örkény saját kezű, halványkékre fakult, töltőtollal készült kézírása a maga tapintható valóságában milyen lelkesedést váltott ki tizenéves kamaszokból, némi elégtételt érzek. Azóta Örkény István jelenléte az otthonunkban, ha szabad így fogalmaznom, még személyesebb és nyilvánvalóbb, még akkor is, ha valójában a gondolatai, az írásai, az utánozhatatlan humora számít, s nem feltétlenül az, hogy valaha kézjegyével látta el az adathordozót, ami jelen esetben egy erősen sárgult, cellulóz alapú papírcsomó, belátható időn belül isa pur és chomuv leszen. Egy pillanatig mégis azt az illúziót keltette bennünk, mintha személyesen találkozhattunk volna egy, már eltávozott  nagy írónkkal, valahol a Neumann- és a Gutenberg-galaxis határvidékén.

 

Fotó: Pulen István

 

 

 

 

      


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :