[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Dél-Amerika hat országa

szerző: Varga Levente 2011-11-28

 

Dél-Amerika hat országa


A természet csodálatos, mint bárhol a világon, de ezt szerintem mindenkinek személyesen kell megtapasztalnia, ez fizikai érzékelés kérdése.
Még múlt éven Spanyolországban megtanultam spanyolul, a nyelven kívül a társadalom, a népesség, a kulturális sajátosságok is érdekeltek, ezért is töltöttem ott hosszabb időt.
A társadalom nagyon sokban a kelet-európai poszt- világot idézi, sokszor elég a szovjet imperializmus kommunista diktatúráit az USA által pénzelt katonai diktatúrákkal helyettesíteni. Az erkölcsi romlás és igazságtalanság mindenütt ott van. A legutolsó hullám vezetőit - Chávez, Morales, Ollanta, Kirchner stb. - az európai uralkodó réteg többnyire populistának, demagóg diktátoroknak állítja be, próbálja lejáratni. Szerintem ezek az európai kritikák hamisak, álszentek és valójában a nagyon szűk gazdag elit örökös hatalmát erősíti csak. Nem véletlen, hogy a Castro-rendszer még mindig hatalmon van Kubában. Régebben csodálkoztam, miért nem tudják az amerikaiak olyan közelről, mint amennyire Florida van Kubához, évtizedeken keresztül megbuktatni. (Onnan, ahol valóban a legnagyobb a szabadság a világon.) Ma már ez érthető számomra, pedig sem Kubában, sem az USA-ban nem jártam. Ami még esetleg meglepő, vagy kevésbé ismert mifelénk, azok a lényeges különbségek az egyes országok között. Ilyen távolságból összemosódnak mind egyetlen Latin-Amerikába.

Az alábbi írás visszaemlékezés arra, mit vártam és mit láttam.

Chile. Azt mondják, Dél-Amerika gazdasági csodája, ami persze a nyugati világ excel táblázatokból elemző szakértői ítélete. Valójában nagy, a múltból megmaradt társadalmi igazságtalanság izzik a felszín alatt, mint mindenütt Latin-Amerikában. A reptéren a kolerára figyelmeztetnek, és a helyiek számára is megengedhető panziókban bolhák csípnek agyon. A lakosság 90%-a mesztic, mégpedig fele-fele arányú keverékek, a vidéki városokban a suhancok mutogatva kiabálják a fehérekre, hogy „gringó”, a "külföldi" univerzális megnevezését Dél-Amerikában. A saját nyelvvel megmaradt egyedüli indián kisebbség, a mintegy 7%-ot alkotó mapuchékat kőkeményen elnyomják ma is. Hiába a rengeteg réz, ami szerencsés módon az állam kezében maradt Pinochet diktatúrája alatt is, a hatalom és a pénz egy nagyon szűk fehér elit kezén van. Pinochet puccsát a CIA szervezte, kommunizmustól való rettegésében. Úgy becsülik, 20.000 embert öltek meg az uralma két évtizede alatt! Mai napig senki sem bűnhődött, nem volt semmiféle jóvátétel. A népi pletyka szerint egy tucat család uralja Chile nemzeti vagyonának 90 százalékát. Ezek persze mind az európai gyarmatosítók fiai. Miért mindenki fehér a chilei tévében, a reklámokban, amikor az utcán mindenki mesztic? Ez nem zsigeri, ösztönös rasszizmus, hiszen valakinek meszticizálnia kellett az indiánokat. Ez a gazdasági-hatalmi körök történelmi múltja és belterjes működésük eredménye. A mentalitás mégsem forradalmi, mert van réz a bányákban, munka a szőlőkben, lehet dolgozni. A tömegközlekedést kiszuperált európai használt termékek biztosítják. Ez általános Chilében, és számomra nagyon szimpatikus volt. Valparasióban a nyolcvanas évekből való francia elővárosi vonat, az ötvenes évek belorusz trolijával alkotja a tömegközlekedést. A tűzoltóságnak adományozott rohamkocsikon át sem festik, hogy Feuerwerk és Fire Brigade. Amúgy is önkéntes az egész tűzoltóság Chilében! Egy olyan országban, ahol mindennap van valamilyen földrengés! A láthatáron pedig néhol egy vulkán füstöl. Talán úgy gondolják, ez olyan fontos és bizalmi szerep, hogy a pénz csak korrumpálná és hiteltelenítené, mint mondjuk a katonaságot. Ott persze a használt brit és holland hadihajókért keményen fizetni kell. A Patagóniába tartó komp régebbi finn gyártmány, itt még évtizedekig szolgál hivatalos élettartama után.
Az EU asztronómiai intézete is Santiágo legjobb negyedének főutcáján van, a Benetton és Gucci üzletei után a leggazdagabb chileiek villái között. Tudom, az antennák ott vannak a legnagyobb biztonságban, csatorna is itt van, áramkiesés is ritkább, az európai tudósoknak sem a szegénynegyedekben bérelnek lakást. A rézbányák és a csillagvizsgálók is az északi Atacama sivatagban vannak. Pirosas sárgás fennsíkok mesebelien szabályos hófödte vulkánokkal a láthatáron. A megszokottnál jóval több hó a nemrég volt el Nino utáni évek csapadékbőséges jelensége, így nekem nem tűnt az Atacama a világ legszárazabb helyének, ahogyan egyébként hivatalosan jellemzik.

Argentína. A felelőtlenség Európában gyakran emlegetett rossz példája, a fegyelmezetlen, többszörösen csődbe ment korrupt társadalom képét festik le a mindentudó gazdasági „excel elemzők”. Arról kevésbé tudnak az emberek mifelénk, hogy az utolsó szégyenletes csődbe 2001-ben az IMF (nemzetközi valutaalap) vezetésével, irányításával menetelt az ország. Itt a neoliberalizmus súlyos szitokszó, az IMF és hasonszőrű intézmények hitelessége kisebb, mint az utcai valutaüzéreké. Az IMF-nek múzeumot készülnek létesíteni, ahol bemutatnák a tévedéseit, szakértőinek hibás gazdaságpolitikai koncepcióit és azok következményeit a világban. Nem csodálkozom, hogy erről nem írnak nagyon, kínos lehet, mert van egy olyan sejtésem, hogy ugyanazok a „szakértők” osztják tovább az észt ma is. A franciáknál azt mondták még néhány évtizede: gazdag, mint egy argentin. Ennyi kevés idő elég volt egy társadalom zátonyrafutásához. Itt is jöttek a katonai diktátorok a 60-as években, 35.000 embert gyilkolva le (hiába nagyobb ország, mint Chile, több áldozat), itt sem ítéltek el senkit, nem volt semmiféle igazságtétel, pedig ennyi embert nem a 4 diktátor tábornok lőtt le sajátkezűleg, sőt több száz (ezer?) ember repülőgépből való kidobása egész komoly logisztikai teljesítmény volt a hadseregtől. Ez a hadsereg persze az angolokkal szemben elvesztette a Falkland/Malvin szigetekért vívott valódi háborút.
Mendoza egy nagy oázis a félsivatagban, kitűnő borokkal. Én a nyugdíjas egyetemi tanár vendéglátóm félreeső házából naponta jártam busszal a gazdagok elkerített negyede mellett a városi nyelviskolába. A negyed kapuinál reggel ott sorakoztak a szolgák, akiket a gépfegyveres őrség vizsgált át mielőtt beeresztette őket. Figyelem, Argentínában mindenki fehér, európai bevándorlók leszármazottja! A szolgák, és a szegénynegyedek többsége is. Az indiánokat itt kiirtották, oly egyszerű, gyermekien őszinte okból, hogy „európai” országot hozzanak létre. Ez mégsem sikerült, a gazdasági, közoktatási, társadalmi viszonyok mélyen „latin-amerikaiak”, hiába Buenos Aires teljesen európai kultúrája. A még szegényebb északi szomszédtól pedig megérkeztek az indián bevándorlók is. Érdekes ugye, hogy ma Argentínában a Bolíviából jött inka indián utált bevándorló. Soha nem láttam még ilyen szmog-kupolát, mint a szó szerint „jó levegőjű”-nek fordítható városban. Egész dél-amerikai utam során ez tűnt a legveszélyesebb városnak közbiztonsági szempontból, de itt nem lógtam ki a tömegből mint európai, így elvegyülhettem a helyiek között. Nem is történt semmi bajom, mint sehol sem, óvatos vagyok, beszélek spanyolul, és biztos szerencsém is volt, mert gyalogoltam egyedül, szürke mellékutcákban, éjfél után, Buenos Airesben hazafelé tartva a San Cristóbal negyedbe, ahol laktam. Itt szinte minden nap tangóórát is vettem. A tangó Buenos Airesben sokkal több, mint egy tánc, zene. Mostanra újra nagy reneszánszát éli, valami olyasmi ott a tangó, mint nálunk a táncházak. Valódi népkultúra, csak éppen egy városi, újkori nép terméke.
Iguazuban is jártam, ami a világ leghosszabb vízesése. Nagyon látványos, de fontos, hogy az esős évszakban lássuk, amikor sok a víz a folyóban, ami a Paraguay-Brazília-Argentína hármashatáron található, szubtrópikus őserdőben. Ez a maté cserje, a maté-„tea” kultúra hazája. „Missiones” a tartomány neve, mert a jezsuiták próbáltak téríteni errefelé. Jelentős sikereik voltak, nekik is köszönhető a paraguayi guaraní kultúra, hogy megmaradt a nyelvük. Ma az egykori missziós telepek nagy romkertek csak. A jezsuiták bukásával feloszlottak.

Uruguay. Lényegében Argentína kistestvére, mintha egyik tartománya lenne. Itt rengetegen egész nap a hónuk alatt hordozzák a termoszukat, és a kis tökből (esetleg fém vagy fa) vájt csészékből szívószállal szürcsölik a matét. Argentína, Uruguay és Paraguay vidéki embereinek a maté ivás rituálé.

Ekvádor. Itt is, szinte mindenki mesztic, de nagyobb volt az indián része a „keveréknek”. Quitó egy tűzhányó alatt, hegyek közötti fennsíkon van. Ez a plató a „tűzhányók sétánya”, szép rendben sorakoznak kétoldalt, mintha valami hatalmas tájépítész kompozíciója lenne. A quitói tűzhányót ugyan én egyszer sem láttam, mert mint kiderült, március és április a legcsapadékosabb hónapok, végig ködben, felhőben volt a város. A Cotopaxi nevű csúcsát is csak körülbelül 5 percre láthattam az egyik reggel. Majd eléúszott egy felhő, többé nem is láttam a tetejét, közvetlen közelről sem, mert a lavinaveszély miatt nem mentünk fel, így csak 5200 méterig jutottam, ami persze amúgy is az eddigi magassági rekordom. Az ország az egyenlítőn fekszik, ezért is Ekvádor – egyenlítő a neve. Azt már kevesebben tudják, hogy a „banánköztársaság” csúfnév is itt keletkezett, az USA-beli United Fruits Company itteni tevékenységének örökségeként. Máig a banántermesztés a fő ipar, de két évtizede találtak olajat is az esőerdőben, és a Galápagosz szigetek miatt a turizmus a harmadik legjelentősebb iparág. A negyedik legjelentősebb mára ez a rózsatermesztés lett. Amit nagyon jó, elgondolkodtató példaként, Pablo Escobar, a legnagyobb kolumbiai drogbáró birtokán kezdtek el, futtattak fel és terjesztettek el. A kokacserje, az Andok kultúrájának szerves része. Termesztése teljesen legális, sőt ősi hagyomány, kulturális örökség! Mindenütt az Andokban koka levelet rágcsálnak a helyiek. Koka teát isznak, kokás cukorkát lehet venni az üzletekben. Élénkítő hatása mellett csökkenti a nagy tengerszint feletti magasságokból eredő nehézségeket is, fejfájást, emésztési problémákat stb. Az újkori kokainipar, a nyugati világ narkókereslete teremtette, ma mindenütt ott van. Felemás, megtűrt árnyékgazdaság. Ekvádorban az őslakosok többsége „kicsua” indián. A kicsuák az inkák által félig asszimilált helyi indiánok leszármazottai. Az inkák kecsua nyelvét átvéve alakult ki ennek a helyi kicsua változata. Equádorban jártam az „igazi” amazonasi őserdőben az Andok másik oldalán. Fullasztó hőség számomra. Errefelé az amazonasi törzsek legyőzött ellenségeik összezsugorított fejeit preparálták. Először, amikor láttam, azt hittem, játékfejek, pedig azok egykor élő emberek preparált fejei...
Baños szintén egy tűzhányó alatt fekszik, ennek sem láttam a csúcsát, de folyamatosan lehett hallani a morajlást, ugyanis aktív. Egyik reggel hamuesőre ébredtünk.
Cuenca városa már a volt inka birodalomban is jelentős hely, a mai Ekvádor ennek a birodalomnak az északi határvidéke volt. Innentől kezdenek sűrűsödni az inka és más, némelyik nagyon régi, kultúrák emlékei.

Peru.
Az inka múlt legnagyobb örököse, a volt inka birodalom központi része. Északról érkeztem, Ekvádorból és szinte, ahogy átléptem a határt, hirtelen váltott a táj csapadékos őserdőből, banánültetvényekből félsivataggá. Csak a hegyekből érkező folyók völgyében van összefüggő növényzet. Itt alakult ki az Andok civilizációjának némelyik nagyon érdekes kultúrája. Trujillo környékén a Moche és Chimú kultúra. Nagyon-nagyon felszínesen a dél-amerikai "mini Egyiptomnak" írhatnánk le ezeket, agyagpiramisaival, városaival, emberi-állati szörnyeivel. A nádhajói pedig a Csendes-óceánon át érkező telepes teóriák sarkköve. A Limától délre található Nazca egy kisváros oázis, ami többezer éves sivatagi ábráiból él. Limában a szokásos, hirtelen nagyra nőtt szegénynegyedek és a tőlük élesen elkülönülő gazdagok negyedei fogadnak. Mégis meglepett, hogy a gazdag negyed sarki kávézójában még a személyzet is fehér, európai leszármazott volt. A bolhapiacon pedig csak a turisták a meszticek és a sok ideözönlött indián nyüzsgött. A házak kerítésein magasfeszültség. A város elvileg az óceán partján van, de ettől fizikailag egy száz méteres szirt választja el. A tengert így csak sejteni lehet, látni szinte sehonnan sem, a város „felette” terpeszkedik a gyakori ködben. Magában a nagyvárosban is van néhany agyagpiramis.
A Colca völgyében már a turizmus fontos iparág, ahol népi ruhába bújtatott gyerekekkel és lámákkal lehet fényképeszkedni útban a kondorok szirtjéhez, ahol karnyújtásnyira köröznek felfelé a kanyon mélyéből a fennsíkra a kondorkeselyűk tucatjai minden nap. Amúgy egész Dél-Amerikában a fekete hollókeselyűk töltik be a mi varjaink szerepét a lakott helyek és szeméttelepek körül.
Arequipában a láthatárt uraló tűzhányókról már előkerült egynéhány isteneknek bemutatott emberáldozat, ami nem inka specialitás, hanem az egész Andok övezete civilizációinak egyetemes jellemzője, úgy mint a halottak szárítással való mumifikációja is. Azt azért megjegyzem, hogy az önkéntes emberáldozat ritka volt, és az uralkodó rétegek kiválasztottjainak különleges megtiszteltetést jelentett. Itt Arequipában van egy ilyen a gleccseren megfagyott áldozati kislány, már az inka időkből, egy külön neki szentelt szép múzeumban, mint a Tirolban látható jégbefagyott kőkorszaki Ötzi. Azért is jutott eszembe ez a hasonlóság, mert "technológiai" értelemben az inkák csak a bronzkorig jutottak el. Az sem volt széles mértékben elterjedve, így valójában a mindennapok eszközei kőből és fából voltak csak!

Beljebb, az Andok szívében Cusco, a volt inka főváros ma főleg a turistákból él. Közelben az inkák szent völgye, az Urubamba folyó egy felső szakasza, sok, nagyon érdekes inka rommal. Ahol ez a völgy kiér az esőerdő övezetbe a magas központi Andokból, ott van Machu Pichu romvárosa, ami állítólag valójában egy vallási és zarándokcentrum. Az ősi zarándokút ma tele van turistákkal, és hónapokkal előre kell engedélyt kérni, belépőt fizetni és vezetőt fogadni. Érdemes az alternatív mellékutakra is gondolni. Az inkák jó minőségű, kiterjedt úthálózatot építettek ki, sok ezer kilométereket az Andok nagyon nehéz terepén.
A Titicaca tó jéghideg, a látóhatáron itt is hófedte vulkánok.

Bolívia. Kissé a világ vége ez az ország, a fővárosi repülőtér itt már 4000 méter felett van, de nem messze néhány óra alatt le lehet kerekezni az őserdőbe a halálútnak nevezett meredek szerpentineken. La Pazban a börtönből turistacélpont lett, bent a bebörtönzöttek „önkormányzatban” élnek, a börtönőrök pedig pénzért körbekísérik az érdeklődőt. Bolívia a világ egyik legszegényebb országa, a kies félsivatagos Andok fennsíkjain és az Amazonasz medence szélének őserdeivel, pedig itt van az a Potosí, hegy és város, ahonnan a Spanyolok újvilági gazdagsága származott, itt voltak az ezüstbányák. Ki tudja, egyszer még meglehet, hogy fordul a kocka, és Bolívia gazdag lesz az ott található líthium által, ami állítólag a világ ismert készleteinek 70%-a. (Annak a laptopnak a telepe is lithiumos, amin talán ezt az írást olvassák, csakúgy, mint szinte minden elektronikus kütyüé!)

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Pálos Zsuzsa e-mail: mriezka@gmail.com dátum: 2012-03-16
Édesanja figyelmeztetett az On blogjára. :) Nagyon érdekes olvasmány.