[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Ed Templeton - a kortárs pop polihisztor

szerző: Mayer Kitti Hanna 2011-02-22

 

Ed Templeton - a kortárs pop polihisztor

 

A budapesti Ernst Múzeum plakátján egy amerikai őslakos fekete-fehér fényképe látható, és a művész neve: Ed Templeton. Fogalmam sincs, ki ez az alak, a probléma szerencsére (napjaink fejlett technológiájának köszönhetően) könnyen orvosolható: „ráguglizok” a nevére, kidob egy csomó találatot, megmenekültem (köszönet, world wide web). Kiderül, hogy a fickó amerikai, ’72-es születésű, és még él. No, nem mintha viccelődni szeretnék, csupán abbéli örömömet szerettem volna kifejezni, mennyivel jobb érzés (számomra legalábbis) egy olyan tárlatra ellátogatni, ahol az alkotó művészt saját kortársunknak tekinthetjük. Persze, meg van a varázsa Rembrandtnak meg a többieknek is (talán pont azért, mert már jó ideje halottak).

 

A kortárs művészek munkái legalább annyira diskurzusgenerálóak lehetnek, mint a nagy klasszikusokéi, már csak azért is, mert az ő pályájuk még nem ért véget, folyamatosan változik, alakul, s mindez a szemünk előtt játszódik. A művészek (legyenek már halottak, vagy még élők) mindig az éppen aktuálisan uralkodó korszellemre, társadalmi problémákra (és még sok egyéb másra) reflektálnak munkáikban, hol támogatva, hol támadva a fennálló rendszert. Kérdés azonban, hogyan reagál minderre a közönség. Napjainkban meglehetősen sokan vannak, akik egyenesen ki nem állhatják a kortárs művészetet (sokszor épp azért, mert nem ismerik), vagy egyáltalán nem foglalkoznak vele. Bár nyilvánvalóan nem értek egyet valamennyi éppen aktuálisan uralkodó művészeti tendenciával, általában megpróbálok a kortárs művészet védelmére kelni. Legfőbb problémának azt látom, hogy az ember egyszerűen nem tud mit kezdeni a kortárs dolgokkal, s ha művészetről van szó, megelégszik az ezerféle kiadásban megjelenő impresszionista festészet műremekeivel, mert az olyan szép (semmi bajom az impresszionistákkal, én magam is szeretem őket, de most nem erről van szó). A képlet egyszerű: a befogadó elfogadja azt, amit a kánon is elfogad, abból nagyobb baj nem lehet. Készen kapja azt, „ez a művészet”, s ilyen módon nem kell különösebb erőfeszítést tennie, nem kell elgondolkodnia, és inkább kérdés formájában megfogalmaznia: „Mi a művészet? Miért ez a művészet?” – és hasonlók.

 

Mindez csak azért bukott ki belőlem Ed Templeton kapcsán, mert bizonyára lesz olyan, aki véletlenségből betéved az Ernstbe, és elszörnyülködik, hogy mi ez az olcsó pornográfia és merő ízléstelenség egy múzeumban. „Ez lenne a művészet?” – teszi majd fel a kérdést lenézően. Ha Ed Templeton képei ízléstelenek, undorítóak, megbotránkoztatóak és felháborítóak, nem azért lehetséges, mert az élet maga is az? Hol néha, hol gyakrabban – vagy csak nézőpont kérdése az egész?

 

A falakat szinte teljes mértékben beborítják Templeton fényképei. Legtöbbször barátairól készített felvételeket, a mai napig csak és kizárólag analóg technikával dolgozik, saját maga hívja elő a felvételeket. A „Bénaság zsákutcája” címet viselő sorozat az 1999 és 2010 között képeket foglalja magában. A végeláthatatlan mennyiségű fénykép három hatalmas teret követelt magának (a kiállításon összesen 1200 felvétel látható), a képek elrendezése elsőre talán sokak számára zavaró lehet (ha beszélhetünk elrendezésről egyáltalán). Mintha egy mániákus, ám semmiféle szimmetriai érzékkel nem rendelkező gyűjtő tapétázta volna tele a lakása falát különböző méretű, technikájú trófeával. Nem csak a budapesti, de az összes többi Ed Templeton-tárlaton hasonló séma szerint rendezték a kiállítást. Ez az elrendezés azonban jót tesz a képeknek, hűen tükrözi azt a szenvedélyt és megszállottságot, ami a művészt hajtja. A látogató bár nem ismeri a képen szereplő barátokat és ismerősöket, mégis élvezettel szemléli, nézegeti a felvételeket. Ez a „nézegetés” nagy adag kíváncsiságot rejt magában: fürkésszük a három éves pucér kislány arcát, aki hajszárítóval a kezében került a kamera látószögébe, például. Semmi esetre sem beszélhetünk pózolásról, a fényképek többsége egyáltalán nem esztétizáló, nem giccses, egyszerűen csak az exponálás kézzel fogható eredménye, mely nem tűri meg a manipulálást, a beállítást, korrigálást.

 

Olyannak mutatja a várost, a cigarettázó fiatalokat, az út mentén éktelenkedő hirdetőtáblákat, a csókolózó és szeretkező fiatal párokat (hetero- és homoszexuálisokat egyaránt), a gördeszkás srácokat, amilyenek valójában. „A másodpercek haladnak” című sorozattal a saját maga által feltett költői kérdésre válaszol: „És lehet-e jobban tanulmányozni a társadalmat, mint vezetés közben bámészkodva?”.

 

A meztelen fényképek kapcsán (genitáliák, nemi szervek cenzúrázatlan megmutatásával) a sokak által ugyancsak sokkolónak ható Robert Mapplethorpe munkái juthatnak eszünkbe. Nála azonban kifejezetten nagy hangsúlyt kap az esztétikum, ami Templeton fotóira egyáltalán nem (vagy egészen más értelemben) jellemző, s ezért az ő alkotásai inkább kiérdemlik a pornográfia megnevezést. További előképnek tekinthető Nan Goldin és Diane Arbus, akik Templetonhoz hasonlóan az emberi test fogyatékosságait, a különböző balesetek nyomait, illetve a homoszexuálisok, transzvesztiták viselkedését, a férfi és nő közötti határátlépéseket tanulmányozták, dokumentálták a fotó eszközével. A „The Sleepers” című sorozat kapcsán pedig szinte egyértelmű az Andy Warhollal való párhuzam (Warhol 1963-ban forgatott egy 6 órás filmet, arról, ahogy egy ember semmi mást nem csinál, csak alszik): Templeton fekete-fehér felvételei is alvó embereket ábrázolnak (padon, ágyban, kávézóban, vonaton fekve), akiknek arcát a művész utólag rózsaszínűre festette. David Hockney festészete nagy hatással volt Templetonra, ennek fényében készültek el a „Miranda July portréja”, illetve a „Mike Mills portréja” című színes festmények. A művész nem elégedett meg egyetlen médiummal, nem csak mániákusan fényképez, de szenvedélyesen rajzol, jegyzetel, mikor úton van.

 

Templeton fényképei a valóság tükörképei, életszagúak, grafikáiban és színes rajzaiban azonban feltűnik néha az elégedetlenség, az igazságtalanságokkal szembeni ellenérzés, melyeket gegszerű, ironikus hangnemben fogalmaz meg. Egy képregényszerű rajzán például egy női feneket látunk rövid szoknyájában, amint épp a táskájában matat gumióvszer után (arca és felsőteste nem látszik). A kép címe egyben a prostituált öndefiníciója is: „Mindenkinek élnie kell az életét, és Isten a tanúm, nekem is élnem kell a sajátomat.” A rajzokon túl a színes, hol nagyobb, hol kisebb méretű szobrok az alkotó szócsövei, s ezt egész nyugodtan érthetjük akár szó szerint is: a pop artos beütésű mellszobrok szájából egy (a középkori egyházi művészetre visszavezethető) szövegszalag tekeredik elő. A kiállítás alcíme a „The Cemetery of Reason”, avagy „Az észérvek temetője” is egy ilyen kígyózó szalagcsíkon köszön vissza.

 

Számomra Ed Templeton fotói önmagukban nem sokat érnek. Mármint: csak úgy van átütő erejük, ha ömlesztve kapom őket, ha bele tudok feledkezni abba a tevékenységbe, hogy nem nézek, hanem nézegetek sok képet, még akkor is, ha a témájuk nem minden esetben szimpatikus számomra. Ez hasonló lehet ahhoz a mechanizmushoz, amikor az ember előszedi a régi családi fényképeket: csak Templeton esetében nem családtagokról, hanem idegen emberekről beszélünk. Ennél is kézenfekvőbb példa lehet, hogy napjainkban ez a nézelődés igencsak elterjedt és kedvelt tevékenység, hiszen a különböző közösségi és egyéb weboldalakon az emberek megoszthatják másokkal (akár idegenekkel is) a saját fotóikat. Az emberek szeretnek fotókat nézegetni.

 

(A kiállítás megtekinthető 2011. március 20-ig.)                  


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :