[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Egy elfelejtett ütközet

szerző: Kiss László 2012-01-21

 

Egy elfelejtett ütközet

907-ben sorsfordító ütközetet vívtunk Pozsonynál a németekkel. Győztünk, s ennek a győzelemnek köszönhetjük, hogy államot tudtunk alapítani, megmaradtunk, s ma is itt vagyunk. Mégsem szerepel ez az esemény történelemkönyveinkben, s alig tud róla valaki. Miért?

 
A 895-896-os honfoglalásunkat követően fokozatosan birtokba vettük a Kárpát-medencét. Keletről történő érkezésünk miatt nyilvánvalóan utolsóként szálltuk meg a Dunántúlt, Pannóniát. Komolyabb ellenállásba nem ütköztünk, ennek nyoma maradt volna. Azonnal elkezdtük híres-hirhedt kalandozásainkat, melyek a rabláson túl felderítő funkcióval is bírtak. Meg akartuk ismerni környezetünket, elriasztani a potenciális ellenfeleket. A kalandozások jelentős része német földre irányult. Ezeket elégelhették meg a bajorok, s 907-ben úgy döntöttek, megsemmisítő csapást mérnek a magyarokra. Szemük előtt a veszély elhárításán túl Nagy Károly pannóniai uralmának visszaállítása lebegett. Ez az uralom ugyan félig-meddig csak mítosz volt, mert a nagy frank uralkodó vereséget szenvedett a felperzselt föld taktikáját remekül alkalmazó avaroktól (791), tehát sohasem tudta igazán birtokba venni Pannóniát, de a németek ezt utólag nagyvonalúan megtörtént eseményként kezelték. Szemükben Pannónia a Keleti Frank Birodalomhoz tartozott az Ostmark részeként.
 
A hadjáratról kevés forrás maradt fenn. Nem volt nagy dicsőség jelentős keresztény hadnak a barbár magyaroktól vereséget szenvedni. A Sváb Évkönyv (Annales Alamannici) lapjain egy Szent Gallen-i szerzetes így ír: "907. A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Luitpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták." Ugyanitt egy másik helyen: "A bajorok teljes hadseregét megsemmisítették a magyarok."
A német birodalmi had hatalmas lehetett, melyre a halottas könyvek (necrologiumok) veszteséglistáiból következtethetünk. Az elesettek között van érsek, számos püspök, herceg, közel húsz gróf. Tehát a Német Birodalom előkelőinek színe-java. Ilyen díszes társaság minden bizonnyal az összeszedhető legnagyobb sereggel igyekezett céljait elérni, nem bíztak semmit a véletlenre. A bajorok szinte mindenben másolták Nagy Károlyt. A Duna két partján vonultak a hadoszlopok, a folyón magán erősítést és utánpótlást szállítottak. Győzelmük biztos tudatában magukkal vitték a 13 éves királyukat is, IV. (Gyermek) Lajost. Bár az utolsó pillanatban végül is egy kolostorban helyezték el a mai Ausztria területén, biztonságos távolságban a magyaroktól. (Érdekes, ugyanígy tett Nagy Károly. Ő is vitte magával örökösét, Jámbor Lajost, hogy aztán az avarokkal történt első összecsapás után sürgősen visszaküldje Regensburgba.)
 
A bajorok és a magyarok közötti ütközetre június 4-e és 6-a között került sor Brezalauspurcnál. Ezt a települést azonosítja a történészek túlnyomó része ma Pozsonnyal. A név valószínűleg Frank-Pannónia utolsó szláv származású kormányzójának, Braszlav duxnak a nevéből ered. 
A csata lefolyásáról lényegében csak annyit tudunk, hogy a magyarok először a Duna déli partján vonuló sereget verték szét, s másnap az északit. És hogy alig maradt túlélő. Ugyanakkor nem nehéz következtetni az eseményekre. A németek a frankoktól örökölt fegyverzettel és technikával vonultak föl. Tehát lánc- vagy lemezes páncél, sisak, kétélű kard, pajzs, lándzsa, szekerce. Többségük gyalogos. A technika az ellenség heves, egy tömegben történő lerohanása, sorainak megbontása volt. Ezután az egyéni párviadaloké a szerep a csatatéren. És erre nem hajlandóak a magyarok. Az ő fegyverzetük gyenge bőr- vagy szarulemezes páncél, ha egyáltalán van. Görbe kard, rövid lándzsa, kis bőrpajzs. Ott van viszont a híres reflex íj, mely a korabeli nyugati páncélokat átütötte. Többségük lovas. 
 
A németek fegyverzete tehát összességében sokkal jobb. A magyarok gyengeségüket a reflex íjra támaszkodva csapatmunkával pótolják. Gyors lerohanás, színlelt megfutamodás, cselvetés, bekerítés. Biztos távolságból nyílzáporral megbonják az ellenség sorait, demoralizálják a szembenálló felet. Csak a legvégén vállalnak közelharcot, amikor az már nem is az, sokkal inkább mészárlás. Kitűnő lovasok, összehangoltan, parancsszóra támadnak, szakadnak le az ellenségről. 
Ütközetben az győz, aki az akaratát rá tudja kényszeríteni az ellenfélre. Pozsonynál a magyaroknak ez sikerült. Bizonyára bekerítették a németeket, mert alig maradt túlélő. 
Elesett a két német seregtest mindkét parancsnoka. Holtan maradt a csatatéren Theotmár salzburgi érsek, a császárság palotakáplánja, Zakariás brixen-sabeni és Udo freisingi püspök és három apát. A világi előkelőek közül elesett Luitpold bajor herceg és a birodalom 19 grófja. A csata után a kisszámú túlélő gyorsan Passauba menekült fiatal uralkodójával.
 
A német sereg létszámát 100 000 főre becsülik, a magyarét 35 000-re. Árpád fejedelem parancsnokolt a magyaroknak. Veszteségük jelentéktelen volt.
A csata nyilvánvalóvá tette, hogy a magyarok kiűzése a Dunántúlról (vagy a Kárpát-medencéből) hiú ábránd, és sokkal inkább a védelmet kell szervezni ellenük, mint expanziós terveket dédelgetni. 
A magyarok számára az egyetlen potenciális ellenfélen aratott fényes győzelem lehetőséget adott, hogy letelepedjenek új hazájukban, s kezdjenek magukkal valamit. (Mondjuk alapítsanak államot...) Persze addig még rögös út vezetett (Merseburg, Ausburg). Rövid távon a pozsonyi győzelem a kalandozások folytatására sarkallta a magyarokat. De ez az ütközet eredményezte azt, hogy a Kárpát-medence magyar birtoklása évszázadokra nem kérdőjeleződött meg.
 
A később született magyar források (Anonymus, Kézai Simon) a pozsonyi csatát nem is említik. Az említett Sváb Évkönyv is csak 1920-tól vált számunkra ismertté. Mi az oka a hallgatásnak?
Magyarország keresztény állam lett, így a pogány múlt elhallgatása érthető. A keresztény szellemiségű történetírók Géza fejedelmet is csak "véres kezűként" emlegetik. Igaz, letörte a törzsfők uralmát, de ő indította el az államalapítást. Kibékült a németekkel, hittérítőket kért. Követeket küldött a pápához. Fiát (Istvánt) bajor hercegnőhöz adta. Géza érdemei hatalmasok, István csak befejezte munkáját. Géza mégis negatív figura maradt. Mi volt a bűne? Az, hogy pogány maradt. Vele szemben István mítikus szentté magasodott, jóllehet felnégyeltette Koppányt, megvakíttatta Vazult. A magyar állam megteremtésében játszott szerepük hatalmas. Mindkettőjüké. Még sincs sehol egy Géza szobor, nincs róla utca elnevezve. 
 
Valami ilyesmi történt a pozsonyi csatával. A pogány múltunkban aratott siker nem siker. Különösen, ha ezt egy keresztény népen arattuk, amely közösséghez mi is igyekeztünk tartozni, s tartoztunk a későbbiek során.      

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :