[kapcsolat]   husken

100

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

EGY ISMERT TÖRTÉNETRŐL - HÁROM TÉTELBEN

szerző: Kozsár Zsuzsanna 2019-12-22

 

EGY ISMERT TÖRTÉNETRŐL - HÁROM TÉTELBEN

 

Faragó Béla – Forgács Miklós – Czajlik József: Ma már nem mész sehova 

(Thália Színház, Kassa)

 

Valami új született a kassai Tháliában. Többezer lépésből és többezer gondolatból. Egy kisember groteszk sorsából. Egy hajdani diáklány hányattatásából.

Valami új: műfajban, témaérzékenységben, interaktivitásban. Valami új, amit talán kevesen zárnak a szívükbe, és amin sokan bosszankodnak. Nem baj, ha nem zárják a szívükbe. Jó az, ha bosszankodnak. A színház mondott valamit a minket körülvevő világról, felvetett egy megoldatlan problémát, melyre a társadalom eddig viszonylag lagymatagon reagált. A színház kifigurázta a kliséket, megingatta az eddigi rendbe, biztonságba vetett hitet. A színház – már nem először – polgárpukkasztó dologgal állt elő.

Ezért színház. Nem csupán szórakozás, kikapcsolódás. Szembesülés, zavarba hozás, gondolkodásra késztetés. Útkeresés és kísérletezés. Legalább évi egy bemutató erejéig.

A Thália Színház ünnepi, ötvenedik évadjának második bemutatója a Ma már nem mész sehova című alkotás. Méretre szabott produkció: magyarországi kortárs zeneszerző, Faragó Béla komponálta a Thália dramaturgja, Forgács Miklós szövegkönyvére, feldolgozva ezzel az egyik legismertebb kisebbségi magyar kálváriát, Czajlik József rendezésében.

 

A műfajok

 

A háromtételes színdarab tételenként egy ismert és közkedvelt, egy kevésbé ismert és nem annyira népszerű és egy ma már szinte ismeretlen zenei műfajból áll. Mindhárom „fűszerezése” eltér a műfajilag megszokottól, és nem csupán kortárs, modern zenei világa miatt. A jól ismert, közönségkedvenc operett felerősíti a műfaj kliséit és közhelyeit, tematikájában pedig az önmegverésről szól, ami nem épp a habos-rózsaszín operettvilághoz illő tárgy. A kevésbé népszerű opera tárgya a scifi világába kalandozik, egy világméretű összeesküvést ábrázol, zeneileg pedig nem olyan harmonikus, mint a másik két tétel. A szinte ismeretlen oratórium megtartja a koncertformát, a harmonikus, többszólamú kórusra pedig zenei alappal kísért, prózában mondott, énekmentes szövegek válaszolnak, a diáklány és a környezet gondolatait, érzéseit tükrözve azon az úton, mely végül nem a vizsgához vezetett.

A nézőnek tehát számos dologgal kell megbirkóznia. A szép, ám nem mindig fülbemászó zenei világgal, a komoly énekesi teljesítményekre épülő zenei műfajokkal, a mozgásszínház kifejezőeszközeivel, a szokatlan színpadi formákkal. Aki nincs operához, komolyzenéhez, kórusmuzsikához, mozgásszínházhoz, pantomimhoz szokva, akinek idegen a huszadik és huszonegyedik század zenei és táncbeli kifejeződése, az elveszetten ülhet a nézőtéren a kétórás előadás alatt. Vegyük még ehhez hozzá az alaptémát, amely sokak számára kínos vagy kényelmetlen, és a szokatlan nézőpontokat, ahogy az alaptörténet egyes vetületeit ábrázolják a zenei tételek.

 

A téma  

 

A történet ismert. A Thália így megajándékozhat minket azzal az élménnyel, amit hajdanán a görögök élhettek át amfiteátrumaikban: a mindenki által jól ismert történeteket vitték színre a drámaírók, a közönséget pedig leginkább az érdekelte: hogyan. Antigoné, Médeia vagy Oidipusz meséje vagy a görög istenek csatározása nem volt új – az ábrázolás módja volt az érdekes, sikert keltett, vagy nemtetszést váltott ki.

A mi történetünk, a diáklány megveretése szintén rezonál mindenkiben. Nem kell lineárisan elmondani az ismert tényeket, a bűncselekményt, az igazságszolgáltatás kisiklását, az elégtétel nélküli végeredményt. Tudjuk, mi történt, azt is, mi lett a vége. A Thália alkotói csapata tehát nem is foglalkozik ezzel. Ehelyett olyan lehetséges belső élményekkel foglalkozik, melyek a történet szemlélőiben keletkezhettek.

Első tételként, modern opera formájában az egyetemi tanár rémálmával szembesülhetünk, melyben a történet legalapvetőbb alkotóeleme, a diáklány figurája kérdőjeleződik meg. Nem diák, nem lány, még csak nem is ember. Egy másik világból érkezett lény. A támadás nem támadás, csak kommunikáció. A támadók nem támadók, az intergalaktikus kém „honfitársai”. A bűncselekmény sem bűncselekmény tehát, csak eszmecsere. Ki vagyok, hol vagyok, kérdezi a szerencsétlen főszereplő, az emberlétbe kényszerült idegen, akit száműztek a társai, akinek hatalmas magánya mellett talán kevés elégtétel, hogy ő lett a hős, a bolygó megmentője. Rémálom ez, ne feledjük. Egy bűnösnek bélyegzett áldozat rémálma.

A látszólag könnyedebb második tételben a szubrett és táncos-komikus önfeledten énekli: „…az élet egy iramló befőtt, nem figyelsz, és a polcra nőtt…”, a gyanúsan nagy boldogságérzet azonban üres buborékként pattan szét, amikor a diáklány-primadonna találkozik két bonviván Róbertjével, a miniszterrel és a miniszterelnökkel. És a keringőző operettben máris ott a groteszk tragikomédia: megtudod, ki vagy, megtanulod magadat és a világot, ha jól megvered magad – tanácsolja a két dörzsölt politikus az ártatlan lánynak, aki beleegyezően bólint: jó. És megveri magát. Aztán jöhet a finálé, melyben az agymosásról énekelnek. Ilyen nincs, mondhatnánk. Pedig van. Hányan állították már az elején is, hogy az a bizonyos diáklány csak kitalálta az ellene szóló támadást, önmagának okozta a sérüléseket, hogy ne kelljen vizsgáznia? És elhangzott az az ominózus mondat is, hogy a tett nem történt meg. 

A harmadik tétel zenei jellege miatt minimalizálja a színpadi mozgást, a szereplőket statikusan a térbe helyezve láthatjuk. A diáklány is nagyon kevés gesztussal él, a feszültséget a szövegek összecsapása teremti meg. „A város figyel, ahogy mész az utadon, fejedben többezer gondolat, lábadban többezer lépés” – zengi a környezet, az utca, a házak, a fák, a közönyös, siető emberek. „Sietek, feladatom van” – szaporázza a diáklány, aki nem tudja, mi fog történni vele. A kórus már tudja, már énekli, már kommentálja, akár a hajdani görög színházban. És végül felzengenek az utolsó mondatok. Mi történt, ki vert meg? Majd a csattanó, a publikum akaratát tolmácsoló mondat: hívjátok a rendőrséget. 

És ezzel véget ér a színdarab, és elkezdődik az a többéves kálvária, amelyet már ismerünk mindannyian. Most már a mi fejünkben is ott van a többezer gondolat, hogy újrajárjuk ezt az utat. Lélekben legalább.

 

Az interaktivitás

 

A kassai Thália közönsége még nem szokott hozzá ahhoz, hogy „társrendezője” legyen egy színdarabnak. Hogy ön-dönt alapon meghatározza egy történet végszavát. A Terror című előadásban az elmúlt évadban már ízelítőt kapott ebből az interaktív elemből, hiszen a pilóta felmentéséről vagy elítéléséről szavazatával döntött. Itt, ebben a darabban többről van szó: párbeszéd kezdeményezéséről – Takács Gábornak, a Káva Kulturális Műhely művészeti vezetőjének köszönhetően. Kit kérdezzen az újságíró (a második tétel narrátora), hogy objektív képet kapjon a történtekről? A diáklányt? A rendőröket? Az orvosokat? Mit kérdezzen tőlük? A publikum aktivitásától függően alakul ez a beszélgetős rész a második tétel után. A nézőket egy „előbeszélgetés” az előadás legelején már felkészítette valamennyire az aktív nézői szerep vállalására. Persze nem muszáj véleményt nyilvánítani, és egyáltalán nem kell a színpadra felmenni, a színészek vegyülnek el a közönség soraiban, és ők összegezik a hallottakat. Mintha csak valami tanácskérés lenne, zártkörű tapasztalatcsere. A második „közönségkörben” pedig egy egyetemista lány (a harmadik tétel narrátora) kér segítséget: ha ő lenne az a diáklány, mit kellene tennie? Szólni a rendőröknek, vagy nem? Jöhetnek a nézők érvei az igen és nem mellett, jöhetnek a vélemények és személyes tapasztalatok. A többség dönt arról, mi lesz a zárómondat.

Az általam látott két előadás közönsége hívatta a rendőrséget. Az igazi történet végkifejletének ismeretében is.

 

A pillanatok

 

Volt valami rendkívül erős jelenlét és fenyegetés a két támadóban, akik a szerencsétlen alakváltó űrlényt megregulázták. Vasvári Emese és Károlyi Katalin agresszivitásával szemben, az ütések és zsinóron rántások végtelen lassúságával, múlni nem akarásával szemben a maszkjától szabaduló Nádasdi Péter valóban védtelen volt. Töredezett, robotszerű mozgásával is idegenség érzetét keltette, szánalmat és szimpátiát kiváltva űrlény-sorsa iránt.

Volt valami iszonyúan abszurd Dégner Lilla és Madarász Máté boldogsághajszoló, naiv vigyorú operett-párosában. És valami végletekig kiszolgáltatott Varga Anikó engedelmes diáklányában, aki az önnön bátortalan, de egyéni hangjától eljutott az agymosottság szirupos boldogságáig. Volt valami rettentően undorító a politikus-bonvivánok – Ollé Erik és Menszátor Héresz Attila – lezserségében, ahogy jótétemény címszó alatt tönkrezúztak egy védtelen lányt.

Volt valami végtelenül finom és törékeny a csengő hangú Rab Henrietta vizsgára siető diáklányában, ahogy fokozatosan keríti hatalmába a félelem, miközben átvág a nyírfaligeten, ahol már várja megmásíthatatlan sorsa. Volt valami nagyon kegyetlen Vasvári Emese közönyösen mondott szövegeiben – a város tudja, a város látja, a város figyel… A város passzív. Vajon a házak, a fák, az utcák passzívak? Vagy mi, emberek vagyunk azok? Tudjuk, látjuk, figyeljük – és hallgatunk?

Volt valami nagyon kihívó és ugyanakkor nagyon bátor a nyitányban. „Nem hallgatunk tovább” – énekelték a színészek, és a tagadás, az ellenállás felerősödve, megsokszorozódva vette birtokba a színháztermet. Nem hallgatunk tovább – szállt az üzenet, mely végig ívelt az egész előadáson. Valami új született a kassai Tháliában.

Lesznek talán többen olyanok, akiket megszólított ez az üzenet, még ha nem is volt hangos ováció és vastaps az előadás végén. És akkor fejünkben a többezer gondolattal rendezhetünk egy lezáratlan ügyet. Legalább a saját tudatunkban.  

 

 

 

 

 

Fotók: Thália Színház    

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :