[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Egy tollvonás... - film a kitelepítésekről

szerző: Balassa Zoltán 2016-05-02

 

Egy tollvonás... - film a kitelepítésekről

 

A Rovás Akadémia is megemlékezett a kitelepítésekről. A Kitelepítettek Emléknapja április 12-ére esik, mivel ezen a napon szállította először a „fekete vonat“ a felvidéki magyarokat Magyarországra.

 

Évtizedek óta nyílt titok volt, hogy Beneš és bűnbandája az első Csehszlovák Köztársaság idején a kisebbségekkel alulról szagoltatta a demokráciát, ahogy ezt oly szellemesen foglalta össze Szvatkó Pál, a neves publicista. A kisebbségek jogos és meghirdetett elveit, igényeit nem teljesítették. Majd miután azok örültek, hogy végre felszabadultak, 1945 után saját mulasztásaikat az ő nyakukba igyekeztek varrni, bűnbakká kiáltva ki őket. A magyarokat nem sikerült nemzetközi jóváhagyással kiebrudalni.

 

A kassai Rovás Akadémián erre az európai normákat megtagadó náci, vagy éppen sztálinista megoldásra Bartók Csaba filmjének megtekintésével emlékeztünk április 5-én, a kassai kormányprogram kihirdetésének évfordulóján. Az Egy tollvonás egy nép sorsa, c. dokumentumfilmet Bartók Csaba rendezett és írta annak forgatókönyvét. Operatőr Bodnár Ottó volt. Kassán így emlékeztünk a kitelepítések és deportálások áldozataira. 

 

A vetítés előtt a rendező beszélt. A filmben közismert szakemberek, Szarka László és Vadkerti Katalin beszéltek kutatásaikról, akikhez az azóta ellhunyt Skultéty Csaba csatlakozott, aki akkor a Pozsonyi Magyar Külképviselet tagjaként megtapasztalta az embertelen bánásmódot.

 

Bartók bevezetőképpen elmondta, amikor a film készítéséhez fogtak, nem létezett emléknap. A megfélemlített, magára hagyott magyar kisebbség manipulálható állapotba züllesztése volt a cél. Magyarország vesztes államként nem tudott hathatós támogatást nyújtani. A potsdami konferencia nem járult hozzá, hogy a németek módjára űzzék el őket. A győztes Csehszlovákia a csehországi deportálásokkal kényszerítette ki a lakosságcserét. A magyar kormány sikere volt, hogy ezt 1947-ig sikerült elodázni. A világháború után nem létezett szociális háló, az ország saját állampolgárait sem tudta ellátni és akkor hirtelen még 200 ezer magyart zúdítanak a nyakába – katasztrófa fenyegetett! 

 

Végülis nincs pontos adat arra vonatkozóan, hogy hány tízezer embert kényszerítettek szülőföldje elhagyására. Talán 40–70 000 között mozoghat ez a szám. Aki reszlovakizált, szülőföldjén maradhatott. 

 

A filmben szereplő szemtanúk nagyobb része már meghalt. Így legalább vallomásuk megmaradt. Elhangzott, sokszor leálltak a forgatással és együtt sírtak riportalanyaikkal.

 

Döbbenetes volt a csehszlovák hatalom hozzáállása 1945-ben. Vitték a fiatal leventéket, a 16 éven felüli német lányokat. Mecenzéf lakóinak 10%-át, 220 embert vittek el a Szovjetunióba. Előkerült egy dokumentum, melyben a helyi komisszár nem kíván hozzájárulni ahhoz, hogy ezek az emberek visszatérhessenek szülővároskájukba. Azt írta, hogy ezek nem kívánatos személyek!

 

A majd két óra hosszú fimben idős emberek vallanak az embertelen eljárásról. Perényből a lakosok 75%-át telepítették ki. Egy szlovák telepes, Anton Csupka úgy tudta, senkit sem kényszerítettek szülőföldje elhagyására. Szlovák részről nem is, de a többi tanú alaposan rácáfolt erre a hiedelemre.

 

Sokan csak szökve tudtak haza-haza látogatni, hivatalosan valamikor 1966-ban láthatták viszont szülőfalujukat. Valaki csak 1958-ban látta viszont hozzátartozóit. A magyarokat tették meg bűnbaknak mindenért, a szlovákok kimosakodtak.

 

Sokan a Dunán szöktek át a csehországi kitelepítés elől. Láthattuk a szívszorító képeket. Az egyik szemtanú elmondta, az egyik családot a lakodalomból vitték el. Még a fél pohár bor és az étel is a tányéron maradt! Csak azért vitték el őket, mert magyarok voltak. Az egyik asszony kérdi: miért? Mit követett el, hogy így büntették? Erre a kérdésre ma sincs felelet!

 

Skultéty Csaba tanúsága szerint, a szlovák hivatalnokok úgy beszéltek a magyarokról, mint a nyilasok a zsidókról. Megdöbbentő élményeket szerzett, amikor hivatalosan vett részt a lakosságcsere körüli eljárásokban. Eleinte még gépkocsijuk sem volt, miközben minden járási kommunista párttitkárnak volt. Kétes elemek ügyködtek abban az időben. Az egykori Hlinka-gárdisták kommunistákká vedlettek át. A csehszlovák hatóságok visszaéltek a helyzettel. Amikor Magyarország vállalta, hogy kvótán felül átveszi a háborús bűnösöket, akkor a jómódúakból egyből háborús bűnösök lettek. Skultéty számára az volt a legelszomorítóbb, hogy nem találkozott egy szlovákkal sem, aki ezt az akkori embertelen gyakorlatot elítélné!

 

Vadkerti Katalin elmondta, kutatva a levéltári forrásokat, nem akart hinni a szemének. 800 egyetemistát küldtek agitálni Magyarországra, mentek a Matica slovenská és a Slovenská liga aktivistái, a politikusok és a csehszlovák hadsereg is! Teljes fegyverzettel. A szovjet katonai parancsnokok tiltakozása vetett ennek véget. A Magyarországi Szlávok Egyesülete is teljes mértékben nekiveselkedett ennek az agitációnak.

 

Pozsonypüspöki és buzitai származású személyek nyilatkoztak. Hiába települhettek ki teljes vagyonukkal, a szülőföldjüktől megfosztott embereknek fáj az a méltánytalanság, amit elkövettek ellenük. Az egyik érkező telepesnek megtetszett a házuk és menniük kellett! Buzitáról az egyik család 11 vagonnal mehetett. Három hétig utaztak, de senki nem törődött azzal, hogy hogyan itassák-etessék az állatokat. Volt, aki fölakasztotta magát, mert nem bírta elviselni ezt a megaláztatást, hercehurcát, a szülőföldről való kiűzést. Volt, aki a vagonban halt meg. A fájdalomtól. A falusi közösségek sokáig nem fogadták be őket. Rohadt cseszkók voltak a szemükben. A helyiek csak azt látták, hogy mások vagyonába ülnek be, azt sokáig nem vették tudomásul, hogy őket elűzték, nem jószántukból jöttek. Más esetben meg városi lakosokat tanyára helyeztek...

 

Ahogy egyikük vallotta keserűen: a szülőföldjükön nem kellettek, most már Magyarország a hazájuk.

 

Balog István szülőfalujának, Buzitának harangot adományozott. Hogy hívjon és emlékeztessen!

 

Felkavaró emberi sorsokkal szembesültünk, melyekért egy lelketlen politikai garnitúra felelős. Csak azért okoztak annyi szenvedést, hogy etnikailag „tiszta” államot hozzanak létre és ne kelljen másnak olyan jogokat biztosítani, mint saját maguknak követeltek. Az, hogy ők maguk koszosak lettek és erkölcsileg lejáratták magukat és a nemzeteket, melyek nevében állítólag eljártak, még talán haláluk óráján sem jutott eszükbe. Pedig Vladimír Mináč író a magyarok megkövetését annak ellenére szorgalmazta, hogy az 1945 előtti másfélszáz évre úgy tekintett, mintha akkor csak a szlovákok és más kisebbségek elnemzetietlenítése érvényesült volna. „Nekünk szintén van saját bűnünk. Emlékszem néhány magyarellenes gyűlölethullámra, főleg arra a háború utánira, amikor politikai, sőt vallási hovatartozástól függetlenül a mi kis szlovák bosszúnkra összpontosítottunk, amikor hajlandók voltunk akár Benešsel is egyetérteni, ha megfelelő számú szlovákiai magyart telepít át a kiüresített Szudéta-vidékre, amikor a magyarokat mint olyanokat üldöztük, nem mint kollaboránsokat, hanem mint idegeneket és nemkívánatos személyeket, amikor általában gyűlöltük nemcsak a magyarokat, hanem a nyelvüket is. Alázatosan kell bocsánatot kérnünk minden tényleges szlovák bűnért, minden tényleges magyar szenvedésért. Hiszen nem farkasokról van szó, hanem polgártársainkról. Ez nyers, méltatlan és – nem szlovák is volt.” (Návraty k prevratu [Visszatérés a fordulathoz], Pozsony, 1993, 115–116.)

 

A Rovás Akadémia az év folyamán még további programokkal emlékeztet erre a semmivel sem indokolható bűnös rémtettre, amiért még hivatalosan bocsánatot sem kértek!

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :