Erotika a mûvészetben

Mit miért tesz az ember és mit miért nem tesz? Mettõl meddig van a határ? Vannak-e fennkölt erkölcsi korlátok és etikai belátások, vannak-e dolgok, amelyek semmi áron...? Vannak még értékek vagy mi magunk is tucattermékké váltunk? Eladó az egész világ?

Többször kérdezték már tõlem, meg tudnám-e fogalmazni, legalább hozzávetõlegesen körülírva, vajon milyen transzcendens erõ késztet arra, hogy fessek. Hogy sokak szemében feleslegesnek tûnõ, furcsa, a laikusok számára titokzatos és elvarázsolt tevékenységet folytassak, ahelyett, hogy azt csinálnám, mint a normális emberek. Tudniillik pénzt hajszolva és vért izzadva, agyonstresszelten, kimerülten, impotensen és az agyvérzéshez inkább közelebb, mint távolabb biztosítsák a család mindennapjait (mígnem már se család, se mindennapok, se feleség, se semmi). Vagy mint a többiek, akik elisszák a felesleges agysejtjeiket - amelyek a kóros nyomulásért és a karrierista vadhajszáért felelnek... (mígnem se család, se mindennapok, mert ünneppé lesz minden nap). Beony. A norma... És ami normális.

Többször megkérdezték, mondom - kollégák, vagy magukat barátaimnak képzelõk, de olyanok is, akiket én képzeltem barátnak és nem voltak azok... Volt, hogy egy lelkész lérdezte, volt, hogy egy miniszter, volt, hogy tanító kérdezte, volt, hogy a kocsmában egy haver, akinek már a nevére sem emlékszem...
- Te, mondd má, mi visz téged erre...?
Volt, hogy egy diáklány kérdezte, közben többször is utalt rá, hogy szívesen lenne a modellem, volt, hogy egy felnõtt nõ, aki utalt rá, hogy nagyon örülne, volt, hogy egy asszony, akinek felnõtt lánya volt már és többször is utalt rá, hogy boldoggá tenné...
Volt, hogy a tükör elõtt állva kérdeztem magamat, farkasszemet nézve a szememmel, volt, hogy az esõs és másnapos hajnalba ordítottam bele, hogy miéééééért csinálom mindezt...
Volt, hogy újságírók, volt, hogy a megnyitók közönségébõl olyanok, akik ismerni véltek vagy így akartak ismerkedni - kérdezték, hogy miért csinálom mindezt? Közben olyan arckifejezéssel néztek, mintha sejtenék, hogy nemsokára lesz egy közös titkunk, amelyet kellõképpen átfogalmazva két újabb titokká lehet alakítani.
- Hát, izé. Hogy is mondjam. Ezt most veszed?
- ...
- Nem adnál egy kis idõt gondolkodásra? Hogy kellõképpen spontán lehessek. Mert ez így izé, teli lesz izével.

Milyen erõ?!

Végülis nem olyan nehéz ez a kérdés, inkább azon szoktam spekulálni, hogy még véletlenül se mondjam el, hogy mit érzek akkor.
Hogy is mondhatnám el valakinek, aki eleve feltételezi az angyalok egyenes belebeszélését a folyamatba, hogy szinte túlfûtötten erotikus ez az élmény?
Az erõ pedig
Összedõlne egy rakás sznobban a világ. Felfutna a szem egy csomó kékharisnyán...
Igen.
Egy totálisan felizgatott állapotnak nevezném, ismerem, mert ahhoz kevés hozzáfogható akad. Szaporábban ver a szív (mivel nekem sportoló-szivem van, éppen festés közben dobog normálisan), izzad a tenyér, hidegek az ujjvégek és mintha kevesebb lenne a vér az agyban. Szédületes. Bizsereg a gyomor, furcsa neszezés támad a fülekben, a gondolatok szabaton száguldoznak. Bár festek (vagy rajzolok), de oda tudok figyelni arra a gondolatáradatra is, amelyek ellenõrizetlenül, kiszabadulva fel-alá nyargalásznak az éterben (az ötödik elemrõl beszélek). Emiatt lehet rászokni. Rosszabb, mint a kábítószer. Jobb, mint a kábítószer. Rosszabb, mint az alkohol. Mámor. Kábulat. Boldogság. Szégyen. Gyötrõdés. Bûntudat. Szorongás. Szabadság.

Talán ez utóbbi lehetne a másik ok, amiért festek, de az is lehet, hogy az elsõ.