[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

És mégis... él!

szerző: Varga Zsuzsa 2015-04-01

 

És mégis... él!

 

     Egész nap ez a gondolat, versrészlet suttogott bennem: „Létem ha végleg lemerült / ki imád tücsök-hegedűt?... S ki viszi át fogában tartva /a Szerelmet a túlsó partra!”

 

     Igen, Nagy László mélységesen őszinte versére gondolok. Végtelenül, mélyen és egyszerűen mondja el az emberi lét gyötrődését: mi lesz velem a földi élet után? Mi lesz mindazzal, amit eddig képviseltem, mi lesz azzal, amit eddig örökségül hagyni akartam az emberekre? Félelem, belső nyugtalanság, kétségbeesés hatja át ezt a néhány sort, s ezzel mintha az egész emberiség kérdését fogalmazná meg: mi lesz velem, ha elmúlik a földi létem? Lesz, aki emlékezik majd rám? Lesz, aki folytatja majd a megkezdett munkámat? Félbehagyott mondatok és sóhajok: ez lenne az emberi lét vége?

 

     Amikor az Úr Jézus Krisztus utoljára vacsorázott együtt a tanítványaival, és utoljára tanította őket az Atya akaratára, így szólt hozzájuk: „Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. (…) Most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” (János evangéliuma 16, 16; 20b; 22) 

 

     Higgadtan, félelem nélkül, szeretettel szól a tanítványaihoz. Tudatában van annak, hogy hamarosan milyen szenvedést kell elviselnie a vesztőhelyhez vezető úton. Tisztában van azzal is, mekkora fájdalom lesz magára vennie a keresztfán az istentelen, bűnös világ minden szennyét, káromlását és átkát. Élete utolsó pillanatában maga is átkozottá válik, hogy áldást hozzon a mindenkori emberre. Tanítványainak, szeretteinek mégsem panaszkodott. Nem esett kétségbe a rá váró úttól és nem tiltakozott az Atya akarata ellen sem. Sőt inkább maga bátorította a tanítványokat! Átérezte majdani szomorúságukat, magányukat és kétségbeesésüket Mesterük elvesztése miatt. A ki nem mondott kérdéseikre reagál, a még távolinak tűnő szomorúságukat örömre fordítja. 

 

     Mert ilyen a mi Megváltónk: tökéletes Ember, aki ismeri és átérzi bánatunkat, veszteségünket, félelmünket, kétségeinket, de örömünket is. És tökéletes Isten, aki egyszeri áldozatával megszabadít a bűn kötelékéből, aki legyőzte a halált, ezt a félelem övezte ellenséget, utat nyitva ezzel a mennyországba a mi Teremtő Mennyei Atyánkhoz. Az Úr Jézus Krisztus nemcsak beszél az emberi szenvedésről, hanem át is éli. Nemcsak beszél a feltámadásról és az örök életről, hanem valóságát meg is mutatja nekünk. Nemcsak beszél Isten szeretetéről az ember iránt, hanem kézzelfoghatóvá is teszi azt számunkra. Az Úr Jézus Krisztus nem spórolja el magát, életét adja értünk. Miért is? Szeretetből, kegyelemből, és hogy olyan örömöt adjon nekünk, amit senki nem vehet többé el tőlünk.

 

     Komoly húsvéti gondolatok ezek. Ahogy egyre hevesebben közeledik a tavasz, kezdünk kivetkőzni önmagunkból. Élvezzük a nap lassú, de erőteljes sugarait. Új erőt kapunk, új célokat tűzünk ki magunk elé. Egyszerűen elkezdünk frissen élni. Csupán az zavar, hogy feltesszük a napszemüveget, nehogy szembenézzünk a nappal, mert az elvakíthatja látásunkat és meg kell állnunk vakrohanásunkban. Pedig napszemüvegen keresztül elhalványodnak a színek, elszürkül a világ, nem látszik lelkünk tükre, álcázzuk magunkat. 

 

     Vegyük le ezen a húsvéton ezt a napszemüveget a lelkünkről, és merjünk védelem nélkül szembenézni a krisztusi csodával. Egy kis időre elvakulunk talán, de ez éppen elegendő idő lesz arra, hogy átgondoljuk életünk irányát. Vajon a költővel egyetemben megmaradunk félelmeinkben, vagy rábízzuk életünket az Úr szeretetére, ahol nincs helye a félelemnek, csak az örömnek? 

 

     Mert Ő mégis…él(et)!   


 

/A szerző református lelkipásztor/

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :