[kapcsolat]   husken

Sándy

 

Borvacsora

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Farsang farka

szerkesztette: Szászi Zoltán, 2008-02-05

velencei maszkok Húshagyó kedden arra támadt kedvem, hogy egy régi talán már nem is igaz történetet elmeséljek. Az egyik fele igaz, de a másik fele is. Olyan régen volt már, hogy szinte filmszerû. Kedélyes merengést kívánok hozzá!


húzzad fújjad kedves muzsikásom


Rióban mulatni, hajaj


itthon is lehet szépen


járnak a busók


talán a Mari volt, de lehet, hogy az Eszti?


jaj a titkos szerelem ...


megint Velence

Kamaszkori huncutság avagy emlékezés egy régi szép farsangra
A Jenci cigányprímásnak öltözött, én csak úgy nagy kalapban, tarisznyával vándornak, de a Mari, no az igen. Abból olyan tündér lett, hogy csak néztük. Amúgy is formás leányka volt, a mi 16 éves szemünk elõtt maga volt a megtestesült nõ. Úgy is viselkedett a leány. Büszke is volt, szép is volt, haj de régen volt. Amikor a kultúrban két napig készítgettük a bálra a termet, már akkor megakadt a szemünk rajta. Sudár, elöl - hátul ugyancsak formás, szóval amit a Jóisten megadhatott külsõben, azt meg is adta ennek a Marinak. Adott hozzá olyan sûrû barna göndörödõ végû hajat, hogy már az illatától bódultunk, mint a részeg darázs, mikor cefrére száll. De adott hozzá olyan szájat is, hogy inkább messzirõl kerülte a legényfajta. A farsangi nagy bál idejére tartogattuk minden muníciónkat, valahol mindenki sejtette, hogy csak a Mari lehet itt bálkirálynõ, a többi leány ugyancsak halványka volt mellette, vagy szárazkák voltak, vagy ducikák, vagy olyanok, mint a keletlen kalács. Vagy az is meglehet, nem vettük észre õket a Mari ragyogása mellett és bizton mondom, ez az utolsó lehet az, amit igazságnak kell neveznem. Csakhogy jól kibánt velünk a Mari ezen az emlékezetes farsangon. A bálba táncos partnert is hozott, azt meg egyenesen királynak öltöztette. Valami városi fiú volt, tõlünk idõsebb, jóképû gyerek, minden lány sóhajtozott utánna, ahogy meglátták bevonulni a Marival. Álltunk hát a zenekar elõtt Jencivel, néztünk, mint bornyú az új kapura, indult már a tánc, a zenészek, a Jenci haverjai belecsaptak a bazseválásba. Lassan forogni kezdett a falusi bálok rendes kereke. Ebe minden bele volt kalkulálva a pityókásabb mulatozás, a férfi - férfi elleni folyosói pofoncsata, néhány pohárnak, meg széklábnak tragikus kimúlása. Az idõsebbje a kultúr egyik oldalán, a fiatalabbja a másikon mulatozott. Sorra mentünk mi felkérni Marit, de bizony, le se bagózott õ minket. Pedig míg a termet díszítettük, mindenkinek megígért egy táncot, már csak azért is, mert az idegen vendéget bejelentette, a szokás meg azt tartotta, hogy ezért a hazai legénykoszorúból mindenkinek kijár egy tánc. Az ám, de a büszke leány nem tartotta a szavát. Forrott bennünk a méreg, a többi leány könyörgése mentette meg csak a városi ficsúrt a hirtelen kidobás veszélyétõl, meg az, hogy a Jenci keresztapja azt mondta, ha ma bunyó lesz, soha nem lesz többet bál. Majd megevett minket a fene, azon törtük a fejünket, hogy tudnánk a Marival kibabrálni. Este tizenegy óra felé járt az idõ,  mi, a helyi legények inkább csak üldögéltünk, sehogy se bírtunk hangulatba jönni ilyenfajta árulás és szerzõdésszegés miatt, mint amit a Mari elkövetett velünk szemben. Az idõsebbje táncolt, kicsit már furcsálva is nézték, miért árulunk petrezselymet, mikor a sok lány szintén csak üldögél, csak a Mari ropta a városi fiújával a nagy nehéz tündérkirálynõi jelmezben, hogy csak úgy gyöngyözött a homloka. Az egyik szünet után megkönnyebülve libegett be partnere karján a leányzó, a többi lány összesúgott a hátunk mögött. A világbetyárja, csintalan természetû Jenci kihallgatta, mi az oka az összesúgásnak. Mit ád ég, csak kinyomozta, mert ott volt a húga, a kis fekete szemû, gesztenyebarna hajú Eszti. Eszti aztán némi meggyõzésre elmondta, hogy a lányok megtudták, a Marin nincsen ám alsónemû, merthogy most vette le a nagy melegségre, meg a nehéz kosztümre való tekintet miatt, meg állítólag azért, mert nem sikerült annak a bizonyosnak idõben lekerülnie azon a bizonyos helyen. Egyéb se kellett Jenci barátomnak. Rámbízta a húgát, hogy csak szépen táncoljuk körbe a Marit, aztán ha beint, valami úton módon tapossunk már rá a nagy tündérszoknya sarkára, a többit meg meglátjuk. A zenészek szép keringõre fogták éppen, Jencink elérkezettnek látta az idõt cselekedni. Forgott a nép, Eszti meg én a Mariék körül, Jenci meg mintha ment volna a zenészek felé. Aztán csak beintett, az Esztit megfordítottam hirtelen, szegénykém akarva akaratlan rálépett a Mari szoknyájára valahogy de ugyanakkor Jenci mintha pityókás volna, szintén rálépett a nagy báli jelmez aljára. Egy finom kis reccsenés volt hallható, a tündérszoknya a földön, a királynak öltözött gavallér pedig mit sem sejtve forgatta tovább tiltakozni sem tudó partnerét, aki deréktól lefelé úgy mutatta meg magát, ahogy az istenke is megteremtette. Mondhatom szép formák voltak azok, minden egyéb prémes díszítéssel ellátva, ahogyan csak kell, ahogyan az a nagykönyvben írva vagyon. Tán három sóhajnyit se tartott az egész pucér alsóban való forgás, mikor is kitört a kacagás. Ott állt a Mari, alul semmiben, pulykavörösen, a gavallérje bambán, megüvegesedett szemmel, Esztike kuncogva a nyakamba borulva, Jenci fuldokolva a röhögéstõl. A zenészek is mind elhallgattak fokozatosan, látva micsoda szép ajándékot kaptak a szemüknek. Csak a cimbalmos vert le még pár ütemet, aztán ahogy meglátta a Marit igaz valóságában, úgy odasózott a saját ujjának, hogy belejajdult - „ Jaj Istenem, fogjá meg! Ilyen szépet én még nem muzsikáltam, mióta zenész vagyok“. Hát így nem lett bálkirálynõ a büszke lány a mi falunkban. De régen volt, de jó volna látni Jencit, olyan csintalan-e még, Esztit, hogy úgy csillog-e még az a fekete szeme, olyan göndör-e a haja, mint amikor a vállamon kuncogott, meg tán még a Marit is, ugyan mivé esztergályozta át az idõ az alatt az elmúlt harminc év alatt azokat a szép formákat?!


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :