[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Földivel, félig pertuban!

szerző: Szászi Zoltán 2012-02-05

 

Földivel, félig pertuban!

 

Mikszáth 165 

 
 
Kedves földim, Mikszáth Kálmán úr, magához volna egynéhány szavam! 
 
No, csak olyan baráti szavak, isten ments, hogy mi itt vitába keveredjünk akármin is, mert azt kell, kérem, figyelembe venni: ami meg van írva, az vagy megtörtént, vagy megírásától fogva megtörténhetik. 
 
Én onnan jöttem, ahová az urat kisdiák korában gimnáziumba elvitték okosodni, s annak a városnak, Rimaszombatnak a töredékein élek, melyből számtalan hangulatot, elemet, helyszínt, arcot, ott hallott mesét, legendát átemelni, megörökíteni szíveskedett általam salátásra forgatott könyveiben. 
 
Ahogyan uraságod is egykoron, itt a Balassák ősi fészkében, Gyarmaton kezdte az újságírás ólomszérűjén a szavaknak való óvatos kaszálgatását, úgy most én is ezen a fáradságos szérűn szedegetem a szavakhoz a betűket. Mert bizony a literátusság ugyan fáintos egy dolog lenne életnek állapota gyanánt, ha annak kenyerét nagyobbra s gyakrabban sütnék a rimaszombati kenyérsütő asszonyok, mondjuk legalább akkorára, hogy vígan elmajszolgassuk azt a következő ihlető angyalszárny érintésig, jóllakatva magunkat, meg a ránk bízott fiókákat is! De ha ez van adva, nem szabad lázadozni, csak szerencsét próbálni, sokat dolgozni, mindig bízni, mint ahogyan kitartó jókedvvel tette uraságod is. Mert már most bizony mindenki tudja, mégis író lett a Mikszáth Kálmánból, nem jurátus, nem skríbler, meg nem is lekopott dzsentri, hanem egy ország, egy nemzet mesélője, nagy lélekdoktora, titkoknak tudója.  
 
Kedves földim, ugye milyen fura téteménye az úristennek, hogy az a majd egy nap járóföld szekérút, ami régen összekötötte, ugyanaz most bő másfél óra autóút, de ma meg mintha elválasztaná Szklabonyát Rimaszombattól. Mert igen ritkán hallom én azt, hogy olyan távolságból ide utaznának a mai jelesek egy igaz főhajtásra, s ha emlékezetem nem csal meg, utoljára tán két évvel ezelőtt tették tiszteletüket, igaz, no, azt is író uramnak Pest városában a Fiumei úti nemzeti sírkertben lévő végső pihenőhelyénél. 
 
Hát tudom én, tudom, közelebb az ing a kabátnál, de mintha azt kéne észrevennem, az a derű, az a minden bajt elhomályosító kedély, a gyászt is virágszirmok takarásában látó, az örömöt repdeső galambként marékban tartó életszemlélet, amit uraságod írásaiban hozott, s amit szívesen fogadtunk, az mintha mostanra elfakult volna. Gyanakodva nézi ma egyik embertárs a másikat, ha pediglen netán íróember, akkor még féltékenységgel is, s nem mosolyognak egymásra az emberek. 
 
Pediglen csak azt kéne, hogy szemét a másiknak szemébe mélyessze az ember, kimondott szavát nem másítsa, gyalázkodássá ne fordítsa. Csak annyi kell, hogy ha találkozunk, akkor igazán kezet adjunk, ha emlékezünk, akkor valóságosan, az emberi forma szerint tegyük azt. Tehát az isteni tökéletesség mintájára való teremtés hangulatában emlékezzünk meg a régiekről. Tudva, hogy az ember botlik, mert szíve van neki a kebelében, s nem kő, s abból a szívből jönnek az érzések, amelyek is jó pipafüstbe burkolódzva vigyázzák az isteni érintésnek nyomát a léleken. Csak így tudott Kálmán uram is oly sok mindent megírni oly emlékezetesen és örökre szólóan, szépen egyszerűen. 
 
Lenne nékem itt egy ígéretem Mikszáth uram felé! Mégpedig olyan ígéret, amelynek ihletése nem olyan régi, mondhatni egészen friss még. Még mielőtt itt a kegyelmed portájára érkeztem volna, nekem kedves, palócföldi emberekkel Gyarmatnak városában sétálgattam, s megálltam egy Mikszáth szeletre is. Amely is, mint mindig korábban is, most ismételten igen ízlett. Hát már én most azt tervezem: ha isten megsegít, és a reskontón megtett, netán előre megálmodott számaimon annyi aranykoronát nyerek, amennyiből már életem végéig elégséges kenyeret tudok süttetni a rimaszombati kenyérsütő asszonyokkal az én fiókáimnak etetésére, de mellette még marad egy süveggel másra is, no én abból a másra is maradt kalapnyi aranykoronából Szabadkának vára tövében, ahol a Rima fondorlatoskodik be észak felől a kitárulkozó völgybe: no én oda megépíttetem a Kálmán úr által oly sokat emlegetett Három Mókushoz címzett fogadót! 
 
Lesz ott egy díszasztal, örökös hellyel, Mikszáth Kálmánnak. Kedvenc szivarjával, kávéjával, piskótás szeletével, s ki ne hagyjam: a zsenge bárányhússal, zöldbabbal meg tejföllel megbólintott palóclevesével, esetleg még a szintén kedves borjú kotlettel ott én az urat minden istenáldott napon várni fogom. Míg a világ világ, meg még két nap!
 

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Ági e-mail: agnes@rovas.sk dátum: 2012-02-07
jó iromány!