[kapcsolat]   husken

Rákóczi

 

természet

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Forradalom és szabadságharc

szerkesztette: Szászi Zoltán, 2005-10-19

ávóst fogott a járõrEgy darab kõ, egy darab vászon...
Ülünk a nappaliban. Kint a borongós október végi idõben botorkáló autók vaksi lámpáikkal próbálják áttörni a köd szétszakíthatatlannak tûnõ gomolygását.


rommá lõtt Budapest

kilõtt teherautók

akár napjainkban is készülhetett volna a kép

tömeg

áldozatok

kilõtt tankok

tankhalál

Villamos csörög, mentõautó toporog a piros lámpánál, kapkodó, ideges hétköznapját éli Budapest. Laci bácsi poharakat vesz elõ a mélybarna almáriumból, villányit tölt, jófajta rövidszivar füstjébe burkoljuk a szobát. A kristálypoharak mellett fakó, talán nemzetiszín anyagba csavarva valamilyen kocka alakú tárgy. Laci bá észreveszi, mit figyelek, szótlanul ismét a vitrinhez lép, elõveszi az azonosíthatatlan tárgyat, elémteszi és elkezdi széthajtogatni a kopott anyagot. Végül tompa koccanás után egy közönséges utcakõ fekszik az asztalon, kitépett szívû nemzetiszín zászlón. Bizarr csendélet a kristálypoharakban csillogó villányival és az alpakka hamutartón tommogó szivarokkal. "Ez a kõ életem darabja, s holtom után is velem lesz, így ebbe a ronggyá fakult zászlóba belecsavarva megy velem majd a Fiumei útra." - morogja orra alatt az "öreg". Bámulok értetlenül, soha nem gondoltam volna és pont nem Laci bácsiról, hogy ilyen gondolatok foglalkoztatnák. Alig 66 éves. Mi ez a furcsa elérzékenyülés? Mi adja ezeket a szavakat egy mûszaki értelmiség, egy a számok, statikai képletek, építõelemek szakító szilárdságával és terhelhetõségének kiszámításával foglalkozó, mindig realista férfi szájába? Olyan férfiéba, akinek 16 évvel fiatalabb felesége van, akinek éppen egyetemisták a gyerekei és õ még mindig aktívan dolgozik és alkot?! Talán az a történet, ami 46 évvel ezelõtt kezdõdött a Mûegyetem rakparton. Ami véres és forradalmi valóság volt akkor, s mára történelemmé nõtt. Az utcakõ a Köztársaság tér egyik kockaköve. Bazaltkocka. Tömör és súlyos. Az élén csorbulatok, az egyik oldalán halványbarna folt, másik oldalán fémes, csillogó felület. Akkora, mintha egy régi alumínium egyforintost kalapáltak volna rajta szét. A 46 évvel ezelõtti történet fõszereplõje Laci bácsi, az akkor alig húsz éves egyetemista. Építészhallgató, akinek akkoriban mindene volt a logarléc, még a lányoknál is többre becsülte. Máig is õrzi az íróasztal fiókjában. A Vay Ádám utcába indult éppen, oda a Köztársaság tér melletti egyik utcába. Valamilyen tankönyvet, számítási táblázatot keresett egyik évfolyamtársánál. Már napok óta forrongott a város, valami volt a levegõben. Forradalomról beszéltek izgatott hangon és kipirult arccal az osztálytársai, még a lányok is. Arról beszéltek, hogy a felkelõk a pártházat ostromolják. Arról hogy sok a halott és rengeteg a sebesült, meg hogy a bentiek makacsul tartják magukat. Észre sem vette, hogyan kanyarodott ki a térre. Elõbb csak harsány ordítás, majd két erõs kéz rántása, majd az arcához érõ hideg föld tudatta vele, hogy szórakozottságában egyenesen célpontnak lépett ki a pártházbeliek elé. Alighogy lerántották a hevenyészett barrikád mögé, már csattantak is a lövések. Érezte a hajába hulló port, az arcára a csipõs idõt meghazudtolva verejték gyöngyözött ki. Feküdt a földön, agyában még a képletek sorának halvány töredékei motoztak. Mellette ott feküdt egy hozzá hasonló korú fiatalember. Egyik kezével még az õ kabátját fogta, a másikban egy kockakövet. Arca fehér volt, szeme félig nyitva. Szája köré apró buborékú vérhab rajzolt furcsa szakált. Halott volt. Szívét érte a lövés. Markolta a követ, amin bizonytalan kör alakú foltot hagyott egy gellert kapott golyó. Kabátja alatt, mellén keresztül tekerve, egy kicsi zászló, melynek ki volt tépve a közepe. Ott ütött be a pártházból jövõ géppisztolygolyó.  Az idetévedt, tankönyvekért indult egyetemista, mint aki nem is igazán tudja mit csinál, automatikusan a fegyver után nyúlt. Kidugta a kövek fölött és célzás nélkül, szinte sorozatban rálõtte az egész tárat a házra. Mintha megtáltosodott volna. Újra töltött, megint kilõtte.   Amíg lõszert talált, töltött és lõtt. A mellette fekvõk nem vettek észre semmit. Nem tudták mi történt. Véres köd szállt akkor a szemekre. Látták ugyan elesni bajtársukat, láttak helyette másik ifjút, aki felvette a fegyvert a halott helyett. Így van ez rendjén forradalom idején. Nincs idõ elsiratni a legjobb bajtársat se. A pokoli lövöldözés szinte állandó, fülsüketítõ kattogássá nõtt.  Hasonkúszva igyekezett vissza, a csendesebb utcák felé. Máig sem érti miért, még mielõtt elindult volna, a kitépett szivû, rongyos, véres zászlót összehajtogatta és a kockakõvel együtt beletuszkolta a lábánál heverõ aktatáskájába, a jegyzetei közé. Hazavánszorgott valahogy, mint valami alvajáró. Nem tudta mi történt körötte, csak ment, ment az Üllõi út felé. Otthon az aggódó mama várta. Nem szólt, bólintott csak. Majd halkan elnézést kért, elvonult a cselédszobából kialakított kis tanulószobájába. Ledõlt a díványra, elõvette a táskából a zászlót, a macskakövet és hang nélkül sírni kezdett.
Ennyi a történet.
Az asztalon most itt a kõ, a zászló, a villányi vörös és az alpakka tálcán az elebeszélés közben tövig égett szivarok. Kint pedig a lucskos, szmogos pesti kora este. A hétköznapi. Vagy ünnepi?!


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: cintia e-mail: cintia.ronto@freemail.hu dátum: 2009-01-03
Nagyon jo cikk