[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Hadifoglyok

szerkesztette: Kiss László, 2009-05-07

hadifoglyokHadifoglyok. Olyan katonák, akik az ellenség kezére kerültek, s legnagyobb bûnük, hogy életben maradtak. A gyõztesnek felesleges kolonc, mely pénzbe, energiába kerül, és ezt felhasználhatnák sajátjaikra is.


1

3

4

5

6

7

8

9

10

 Nem véletlen, hogy több kultúra háborúiban (kicsit furcsa ez utóbbi két szó egymás mellett..!) egyszerûen nem ejtettek hadifoglyot. Mindenkit lemészároltak, ha tudott ellenállni, ha nem. 1945. május 9-én véget ért a második világháború. De nem a hadifoglyok számára.
   A tömeghadseregek létrejötte, s emberiességünk, kulturánk kiteljesedése és szárnyalása felvetette az igényt, hogy foglalkozni kell a kérdéssel. Így születtek meg a genfi konvenciók a XX. században. Az 1929-eset a Szovjetúnió nem ratifikálta. Legfontosabb talán a harmadik, melyet 1949-ben írtak alá. Persze ezt sem minden ország.
   A második világháború borzalmairól sokat tudunk. Mégis keveset beszélünk a hadifoglyokról. Pedig számuk, csak az európai hadszintéren 7-8 millióra tehetõ. Ennyi ember szenvedett nap mint nap, hónapokig, évekig, rengetegen több mint tíz évig. Ennyi ember érezhette nap mint nap, hogy az élete semmit sem ér, érezhették a teljes kiszolgáltatottságot, s a teljes tehetetlenséget. A hadifoglyok veszteségi aránya messze meghaladja a legvéresebb ütközet veszteséglistáját is. Persze ez lassaban zajlott, "zárt ajtók mögött", nem oly hevesen és "látványosan" mint egy csata. Paulus a 6. német hadsereg maradékával megadta magát a sztálingrádi katlanban. 200 000 (egyes források szerint 300 000) német került orosz fogságba. Alig több mint 6000 tért belõle haza 12 év múlva. Pedig Sztálin becsben tartotta ezt az alakulatot, kommunistákat igyekeztek kinevelni belõlük (kevés sikerrel), hogy ha majd hazatérnek, egy németországi kommunista fordulat magvát képezhessék ezek az emberek. Tehát a 6.hadsereg Sztálin védelme alatt állt, viszonylag jól tartották õket!
   Az orosz hadifoglyok sorsa még tragikusabb. 5,7 millióból 3,3 belehalt az éhezésbe, bánásmódba. A nácik nem csináltak belõle titkot, nem veszik õket emberszámba. Ugyanakkor Sztálin doktrínájának köszönhetõen (1942-es 270-es rendelet), az az orosz katona, aki fogságba esett, hazaáruló, mert nem védelmezte utolsó csepp véréig a hazáját. Tehát itt is halál várt rájuk és ott is. Az NKVD Sztálingrád poklában 27 000 orosz katonát végeztetett ki: hazaárulásért. (Ez egy közepes város lakossága!) A vád az adott körülmények között nevetséges volt. Sztálingrádban ugyan hogy lehetett volna valaki hazaáruló? Csak úgy átsétált a németekhez? Elhagyta helyét, állását, mert elfogyott a lõszere, tönkrement a fegyvere, vagy eleve nem is volt. Úgy gondolta sok naív vörös katona, hátra megy, élve talán többet használhat még hazájának, mint holtan. Rosszul gondolták. De vissza a hadifoglyokhoz. A Vörös Hadseregben, s a Szovjetúnióban uralkodó állapotok miatt nem véletlen, hogy orosz katonák harcoltak a Wermacht-ban. Sztálin könnyedén elérte, hogy szövetségesei minden hozzájuk került oroszt hazaküldjenek. Ez talán magyarázható azzal, Angliának és az USÁ-nak is volt elég gondja. Mégis megdöbbentõ, hogy cinikus nyugalommal küldtek több százezer orosz katonát (embert), a biztos halálba, de legalább a GULÁG-ra. Ami persze majdnem ugyanaz. Az angolszászok már 1945. januárjáig (még véget sem ért a háború!) 332 000 foglyot küldtek vissza erõszakkal a Szovjetúnióba, közülük 1179-et San Franciscóból (?!). 1945 augusztusára angliai kikötõkbõl több mint 2 millió oroszt "repatriáltak" haza. Szinte hihetetlen, hogy csak a nyugati megszállási zónában ennyi orosz tartózkodott. Sokan követtek el öngyilkosságot, esetenként egész családok. Volt rá okuk. Néhány példa: alig futott be Odessza kikötõjébe az angol Almanzora, a rögtönítélõ bíróság a helyszinen azonnal kivégeztette az utasok jelentõs részét. Ugyanígy járt az Empire Pride "rakománya". Az angol és amerikai katonák nagyon kegyetlenül és erõszakosan bántak el az oroszokkal, amikor azok megtudták, mi is a tényleges uticéljuk. Több esetben az õrök megölték a szökni próbálókat (pl.: Ausztria). Már a jaltai tárgyalásokon Sztálin javaslatára aláírtak egy titkos megállapodást a "kallódó" katonák begyûjtésérõl. Vlaszov tábornokot és hadseregét (ROA) is kiszolgáltatták a generalisszimusz dühödt bosszújának. Vlaszovra persze könnyû azt mondani, hogy hazaáruló volt. Saját országa ellen harcolt, lepaktált az ellenséggel. De mára hozzávetõlegesen ismerjük Sztálin tetteit. Vlaszov Sztálin ellen küzdött. Más körülmények között ma lehet, hogy nemzeti hõs lenne. Mindenesetre a szövetségesek még a náci fõbûnösöket is megtisztelték egy sokat vitatott, mégis formálisan korrekt perrel. Vlaszovnak ezt nem adták meg. Sztálin tudta, hogy õ zúzta szét a Vörös Hadsereget háború elötti terrorjával (a tisztikar 90%-át kivégeztette), s tudta, az õ baklövései miatt estek százezrek fogságba a német támadást követõ katlancsatákban. Azt is tudta, sokan a lábukkal szavaztak. Következetes és kegyetlen bosszút állt.
A Szovjetúnió a háború végére Franciaországgal is szövetséges viszonyba került. El tudta érni, hogy francia területen mûködtessen 70, "csellengõ" oroszokat begyûjtõ tábort (a legjelentõsebb Beauregardban). A táborokat  az NKVD ellenõrizte, a francia szuverenitást is semmibe véve. És ez az állapot 1947 végéig fennállt, amikor az oroszok  már gyerekeket raboltak. Több százezer oroszt toloncoltak innen "haza". Jelentõs részüknek köze sem volt a II. világháborúhoz. A nyugatiak engedékenységét az motiválta Sztálinnal szemben, hogy féltek, a háború alatt a Szovjetúnióba került angolszász katonákat túszként fogják ott kezelni. Nagyvonalúságukban csalódtak, a diktátor nem könnyítette meg hazatértüket.
A német hadifoglyok. A háború vége felé sok német tiszt igyekezett alakulatát átvinni a nyugati oldalra, és ott adták meg magukat. Nem biztos, hogy jobban jártak. A nyugati zónából hamar hazaengedték a hadifoglyokat. Aki szovjet zónába tért haza, az oroszok deportálták. 3-4 millió német volt fogságban a Szovjetúnióban. Durván az egynegyedük tért haza. 1950-ben a luxemburgi kormány tiltakozott az oroszoknál, még 2000 állampolgárukat tartották nyilván orosz fogságban. 80 000 olasz hadifogolyból 12 513 tért haza. A román és magyar hadifoglyok hasonló helyzetben voltak. A Mandzsúriában foglyul ejtett 900 000 japán katonának töredéke érte meg a szabadulást.
A "muszáj-katonák" esete. Hitler a bekebelezett Elzász-Lotaringiában sorozást rendelt el. A háború végéig összesen 130 000 franciát bújtattak így német egyenruhába. Jelentõs részüket kiküldték az orosz frontra, ahol 22 000 elesett a "muszáj-hadsereg"-bõl. Az oroszok tudtak a különleges helyzetrõl, szökésre buzdították a francia-németeket, hiszen szövetségesek voltak. Tény, hogy 23 000-en estek fogságba ebbõl a hadseregbõl, s 1944 nyarán hosszú huzavona után elszállították a megmaradtakat Algírba. Õk rövid ideig voltak fogságban, örülhettek. Mind az 1500 ember. Ennyien élték túl a Sztálin vendégszeretetét.
Az oroszországi hadifogolytáborokat beolvasztották a Gulag-ba. Járta itt egy mondás: "Ha egy országnak nincs képviselõje a Gulag-on, akkor nincs is olyan ország!"
A második nagy világégés alatt, s után sok millió ember szenvedett hadifogolytáborokban. Számuk felér a csaták, bombázások áldozatainak számával. Töredékük élte túl. Mégis hallgatunk róluk, kényes téma, volt ami volt, felejtsük el. Nem voltak látványos csaták hõsei vagy áldozatai. Õk csak csendben kimúltak.  
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: feczkó ágnes e-mail: fe-ta@freemail.hu dátum: 2009-05-21
Köszönöm!
név: Kiss L. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-12
Azt hiszem az õsöknek éllított emlékek nem pusztán tiszteletadásunkat fejezik ki. Talán fontosabb a jövõnek küldött üzenetük. Zolti, a zászlós dolgot ismertem, de kár, hogy a ruszkik nem tartották a megegyezést, igaz? Minek küldték késõbb vissza..?. Igaz, hogy a sztálinizmusnak volt több áldozata, de Sztálinnak ideje is több volt rá...Oti, kezdeményezésed tetszik!
név: Zolti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-12
Tudod Cerka, abban igazad van, hogy a magyar nép hajlamos elfelejteni, mi is történt vele, de hát errõl meg nem tehet más: Amúgy meg a zsidóság vallás kérdése, tehát a magyar nép szerves része tûnt el azzal a sokszázezernyi emberrel, akuket a gázkamárkba vittek.
Az megint igaz: a sztálini terror több áldozatot követelt, mint az egész háború egyben.
De azt is érdekes ténynek tartom, hogy Rákois Mátyás pajtást az 1849-ben az oroszok által elvitt szabadságharcos zászl´kért cserélték ki Horthyék 1941-ben.
Megszámolni nehéz volna, mennyi embernek fáj még ma is az, hogy ruszki fronton, málankij robotban kint maradt családtagja, rokona. Ha figyelmesen olvasod az oldalt tlaálsz ilyen cikket.
Amúgy meg azt mondjha az írás: mindennek meg van a maga ideje és helye.
Magyarán: nem moslékról beszélek, ha süteményt eszem, vagy nem viccet mesélni megyek temetésre.
Amúgy meg állítsunk ki - ki emléket!
Néha elég egy perc rágondolás, mert a világon amúgyis minden múlandó!!!
Viszont igenis kell emléket állítani...
név: Babus e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-11
Nem hiszem, hogy nagyapáink emlékének csak emléktáblákkal tudnánk tisztelegni. Az enyém biztos nem vágyott volna ilyesmire. Szerény, intelligens ember volt, aki hálát adott a jóistennek, hogy túlélte a háborút és viszontláthatta a családját. Tovább lépett, megpróbált felejteni és nem sokat beszélni a megpróbáltatásokról. Talán épp ezért tisztelték oly sokan. Vadász volt, meg erdész, otthon valóságos ezermester, s ha nagyanyám virágoskertet álmodott, másnapra megkapta. Mindigis tudtam, hogy sokan tisztelték, de hogy igazából mennyien, az csak a temetésén vált számomra nyilvánvalóvá. Ilyen tomeget koncerten láttam utoljára, mégsem ez volt a legmeghatóbb, hanem az, ahogy megjelentek az egyenruhás vadászok, és fegyvereikkel 3 tiszteletlovést adtak le a levegobe. Szóval, igen, egyetértek, a tiszteletadás fontos, hisz nekunk is jólesik.
név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-11
Veszélyes vizekre evezel a Holokauszt kapcsán. Tabu. Ne foglalkozz vele. Törõdj a két nagyapáddal, állíttass emléket nekik. Elvállalom a kivitelezését. Állíttassunk emlékmûveket nagyapáinknak, mit szóltok? Jelöljük meg a helyet, ahol éltek. Írjuk ki, hogy hõsök voltak. A Rovás minden további nélkül felvállalhat ilyet. Nem kell közterületre, a saját földedre, udvarodba, kapud elé, olyan helyre, ami a tiéd. Amire nem kell építési és semmilyen engedély. Lehet az szobor, lehet a kerítésed része, lehet egy oszlop, lehet emléktábla, bármi. Ha az önkormányzat, ahol élsz belemegy, lehet közterületen is. Nagyapáink emlékmûve... Lehet a temetõkertben, a halottasházon... Szerintem kivitelezhetõ lenne, csak akarni kellene. Eléggé akarni.
név: cerka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-11
Olvasom, olvasom, a szívem meg majd megszakad. Mindkét nagyapám ottmaradt Oroszországban. Jobb lett volna, ha végez velük egy golyó valamelyik ütközetben, mert így még hónapokig vagy évekig kínozták õket. Szegények. Ha felfogták volna, hogy nincs vége azzal, ha megadják magukat és mindenki harcolt volna utolsó lehelletéig, másként is alakulhatott volna minden. Ne gondoljátok, hogy ha a másik fél gyõzött volna, akkor nagyobb lett volna a terror, mint Sztálin idején. Meg utána... Csak éppen más nép kultúrája lett volna a meghatározó. Sokkal több más nemzeti vagy faji vagy vallási hovatartozású halt meg vagy keseredett meg az élete örökre, mint amennyi zsidó ráfizetett. Mégis a holokauszt számít egyedül a legnagyobb bûnnek, amelyet havonta megünnepeltetnek más népekkel. Kíváncsi lennék, hogy Izraelben megemlékeznek-e a többmillió szisztematikusan megerõszakolt német nõrõl... Biztos, hogy nem. A tatárjárás idején Magyarország 80%-át kiirtották. Valaki számon tartja? Néma fõhajtás azért járna, de le se szarjuk mi, magyarok is.