[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Hannibál (3. rész)

szerző: Kiss László 2013-07-24

 

Hannibál  (3. rész)

 

Igen, Hannibál az Alpokon átkelve északról akar Rómára törni! Scipio kiküld egy felderítő lovaskülönítményt, mely harcba keveredik Hannibál numídiai utóvédjével. A véres küzdelem után mindkét csapat visszavágtat a saját táborába jelentéstételre. Scipiónak ezt követően tulajdonképpen üldöznie kéne Hannibált, ám erre mégsem vállalkozik. Inkább visszatér Rómába, hogy figyelmeztesse a szenátust a közelgő veszélyre.

 
Hannibál merész lépése meghozta az első sikert, teljesen felborult a római haditerv. A pun elindult a győzelem felé vezető úton, azzal, hogy magához ragadta a stratégiai kezdeményezést. Legalábbis egyelőre.
De ahhoz, hogy Rómára nézve ő lehessen a testet öltött veszély, Hannibálnak át kellett kelnie az Alpokon. Kereskedelmi útvonalak léteztek már akkor is, s ugye a legenda szerint Héraklész is átkelt már rajta... Na, de egy több tízezres sereg, lovakkal, elefántokkal, felszereléssel a jeges magashegységen...?!
 
Mindenesetre 29 nap múlva Hannibál kiért a Pó-síkságra. Hogy milyen útvonalon? Ezt a mai napig nem sikerült hitelt érdemlően megállapítani. Vendéglők, városok, falvak turisztikai attrakciókat csinálnak ma abból, hogy Hannibál állítólag ott járt, de lényeg, hogy ezt biztosan nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a zord viszonyok mellett Hannibálnak még számtalanszor meggyűlt a baja az ottlakókkal, viszont csellel, pénzzel, erővel, leleményességgel mindig győzött, és megállíthatatlanul nyomult Itália felé.
Képzeljük el, milyen pszichikai hatást kelthettek Hannibál elefántjai az Alpokban lakó népek körében! A szürke óriások látványa, ereje, a szűk völgyeket betöltő "trombitálásuk" bizonyára generációkon át felbukkant a helyiek mondáiban, regéiben.
Hannibál megfigyelte, hogy amikor a kelták lerohanták őket - nem a teljes győzelem, csak a zsákmány reményében -, az elefántokat sosem merték támadni.
 
A közhiedelemmel ellentétben ezekkel az állatokkal a vonulás során nem lehetett sok baj. Megfigyelték, hogy borzasztóan óvatosak, minden lépést megfontolnak, kitapogatják maguk előtt a talajt. És ezt a műveletet minden elefánt egyenként végigcsinálja, akkor is, ha a vezérállat már megtette. Ennek következtében azonban borzasztó lassú volt az előrehaladásuk. Viszont mind a harminchét állat átjutott az Alpokon, ahol a hatalmas hóval, sőt a lavinákkal is meg kell küzdeniük. Sok helyen kellett a katonáknak utat építeniük, sziklát rombolniuk. A megtizedelt, elcsigázott sereg 29 nap múltán jutott el a mai Torinó térségébe.
 
A rómaiak valószínűleg nem hitték, hogy ez az átkelés sikerülhet. A hágók lábánál még megállíthatták volna az ellenséget, hagyták azonban, hogy az kiérjen a szűk szurdokokból, és felfejlődjön. Kapkodva rendelték északra Sempronius konzult, aki Dél-Itáliában még mindig Karthagó lerohanásának előkészületeivel foglalkozott. De mielőtt még odaért volna, a másik konzul, Scipio csatát vállal, hiszen ő északon van. Becsmérli a punokat a katonái előtt, mondván, hogy azok elcsigázottak, kimerültek, nyomorúságosak, könnyű prédák.
Hannibál röviden szól: győzelem vagy halál. A kelta foglyokat ügyes trükkel maga mellé állítja - párharcra szólítja fel őket: aki győz, szabad, aki nem áll ki, rabszolga lesz. -, így részben sikerül feltöltenie a seregét. Mindez a Ticinus folyónál történik.
 
Hannibál gyorsan bekeríti, szétveri a rómaiakat. Scipio konzul is súlyosan megsebesül, de maradék csapatait egyesíti Sempronius seregével. Csakhogy a két vezér rivalizál egymással. Ezt Hannibál kihasználja. Megfelelő pozíciót foglal el köztük, a numídiai lovasokkal csapdát állít, a rómaiak belesétálnak, Magó lovassága pedig hátba támadja őket. Ez az ütközet december 21-én zajlik, Trebbiánál, ahol nyolcezer római marad ott a csatatéren.

 

A győzelem után a foglyok számára meglepő, de a saját stratégiájával egyező lépést tesz a pun vezér. A római katonák foglyok maradnak, de szövetségeseiket váltságdíj nélkül szabadon engedi, azt prezentálva ezzel, hogy neki csak a rómaiakkal van baja. A szabadon engedett foglyok által üzeni: legyetek szabadok, és rázzátok le a római igát! Tudjuk, Hannibál erre a taktikára építette egész hadjárata sikerét. Az átállt szövetségesekből akarta utánpótlási nehézségekkel küzdő seregét feltölteni, s a fokozatosan gyengülő Rómát végképp eltiporni. Ez a számítása azonban nem vált be. Jóllehet, a nemrég legyőzött szövetségesek viszonya Rómával nem volt felhőtlen, de talán a különböző szerződéseknek köszönhetően (divide et impera), ezek mégsem rohantak Hannibál táborába. Valószínűleg úgy gondolkodtak, hogy Karthagó messze van, és ha győz is a háborúban, nem kérhet rajtuk számon semmit, hiszen nem voltak a szövetségesei. Róma viszont közel van, s szörnyű bosszút tud állni rajtuk. Csupán az északi kelták álltak Karthagó mellé, de bennük meg Hannibál nem bízott. Parókákat csináltatott, s álruhában közlekedett a táborában, merénylettől tartva...
 
A második komolyabb ütközetben a punok alig veszítettek embert, viszont a 37 harci elefántból csak egy, "Surus", a Szír maradt. Nem tudjuk miért, a csata közben pusztultak-e el, vagy gondozóiknak kellett végezni velük? Az állatokat ütközet előtt ugyanis alaposan felszerelték, bőrvértet kaptak, agyarukra hegyes fémhűvelyt húztak, ormányukra gyakran sarlóféle vágóeszközt erősítettek. Csata előtt rizsborral itatták őket. Mindez és a küzdelem zaja felajzhatta az állatokat, megvadulhattak, s ekkor saját embereikre is veszélyt jelentettek. Az egy-egy elefánt hátán lévő fatoronyban a 3-4 íjász mellett mindig ott ült az indiai hajcsár is, akinek az ilyen esetekre a keze ügyében volt egy kalapács és véső. Ha baj volt, széthasította az állat koponyáját...
 
Rómában nagy volt a pánik. Az emberek jeleket láttak madarakban, villámokban... egy tehén kiugrott az ablakon, kétszer kelt fel a Hold. Az istenek elhagyták Rómát. Vissza kell hát szerezni a jóindulatukat. Jupiter szobra új villámot kap a szenátustól, 25 kg aranyból. Minden férjes asszony köteles Junónak pénzajándékot adni. (Talán új seregre? De miért csak a férjezett nők?) Róma kapkod. Csökken a szenátus bevétele, mert a behívott katonák és az elesettek családjai adómentességet élveznek. S mindkét csoportban egyre többen vannak. Az újonnan szervezett légiók pedig nyelik a pénzt. 
 
De ez a római sereg még nem az, amit a filmekből ismerünk. Az egységes légiósjelvények alatt masírozó, egységes egyenruhát, fegyverzetet viselő, fegyelmezett zsoldos sereg Marius találmánya, és csak a pun háborúk után jelenik meg.
Ekkor a légiókban még szabad parasztok harcoltak - arisztokraták irányítása alatt -, akik saját magukat szerelték fel, s a kapát cserélték fel lándzsára. Nyilvánvaló, hogy ez a sereg összeszokottságban, ütőképességben meg sem közelítette a későbbit, s nem volt méltó ellenfele Hannibál zsoldos seregének. De még így is volt egy előnyük: sokan voltak, és a hazájukban voltak, azt védték. 
 
Róma feladta a karthagói hadjárat tervét. Ibériát támadták ugyan, hogy Hannibál utánpótlását elvágják - kevés a sikerrel -, de a seregeket el kellett látni, s Róma ilyen kiadásokra nem számított. Feltalálják(?) a devalvációt: a bronz érmék súlyát a felére csökkentik, a névérték megtartása mellett. A szenátus ezen trükkjét  még sokan átveszik a történelem során...
 
A háború második esztendejében, Kr. e. 217-ben a két új konzul, Geminus és Flaminius lezárják a Róma felé vezető utakat. Hannibál "eloson" az ellenség előtt, átkel az Appennineken. Ám a seregét megviselik az Arno mocsarai. Ő maga is valamilyen szembetegséget kap, aminek következtében a fél szemét elveszíti. A félszeműség viszont a hadvezéri sikeresség attribútuma, így a Hannibál-legenda tovább nő.
Flaminius, a züllött életű konzul dühöng, hogy a punok elsétáltak az orra előtt. A kitérésüket rosszul értelmezve, üldözőbe veszi őket.
Hannibál csapdát állít a Trasimenus-tónál. Egy nappal hamarabb ér ide, a csapatait elrejti a környező magaslatokon, a kelepcét a másik oldalról a tó zárja. A rómaiak gyanútlanul besétálnak. Hannibál hidegvérrel megvárja, míg az utolsó római is beér a katlanba, utána ad jelt a támadásra. A rómaiaknak arra sincs idejük, hogy hadrendbe álljanak. Teljes a káosz, folyik a mészárlás. Rengetegen fulladnak vízbe. Maga Flaminius is elesik. A csata mérlege: 15 000 római halott és 10 000 fogoly. A kis Macrone folyó vize három napig vörös volt a vértől. A térségben ma is létezik egy falu, melyet úgy hívnak: Sanguineto. Vérzug. 
 
Lívius arról számol be, hogy a csata idején heves földrengés rázta meg a környéket, romba döntve a városokat, falvakat, de ezt a küzdő felek egyike sem vette észre...  
 
 
(Folytatás következik)

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :