[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Három özönvíztörténet összehasonlító elemzése

szerző: Szalai Barbara 2013-12-05

 

Három özönvíztörténet összehasonlító elemzése

 

Kollektív tudatalattinkban számos archetípus van velünk és nem kevesebb történet is, amelyek kisebb-nagyobb módosításokkal ugyan, de fellelhetők a legkülönfélébb mitológiákban.  Az emberiséget öröktől fogva foglalkoztató kérdések mellett – mint a világ keletkezése, az ember teremtése, halandóságunk vagy szerelmeink – szerepelnek kissé szokatlan, a sorból kilógó történetek is, például a jelen dolgozatom témáját adó özönvíz történetek. Ezek közül most csak hármat, az ószövetségit (Ter 6-8) {1}, a Gilgames-eposz XI. tábláján találhatót és egy akkád, töredékként fennmaradt szöveget – mely nagy valószínűséggel az Atramhaszisz-eposz vízözönjeleneteit ihlette {2} – tárgyalok. 

 

Az összehasonlítás első pontjának érdemes a történetek főszereplőinek személyét választani. A töredék esetében ő Zi’uszudra, a szentélyépítő király, akiről a szövegből csak annyi derül ki, hogy „ő, a jámbor, a hű, az alázatos” {3}, aki mindenkori jósálmait megosztja a népével. Hozzá igen hasonlít Um-napisti, Suruppak hajdani királya, aki Gilgamesnek meséli el az özönvíz történetét: szintén király, bár szentélyépítésről, kiemelkedő ájtatoskodásról itt nem esik szó.

 

Velük ellentétben Noénak nemesi címe nincs, viszont a könyv elején közölt nemzettségtáblát olvasva (Ter 5) nyilvánvalóvá válik, hogy Ádám egyenes ági leszármazottjaként, apja elsőszülött fiaként bírnia kellett bizonyos kiváltságokkal. Ámde az ég szemében a születési előjogok vajmi keveset számítanak, Noéban is több volt, mint hogy annak a fia, akié: „Lámech 182 éves volt, amikor fia született. A Noé nevet adta neki, <mert – úgymond – ez hoz nekünk vigasztalást, amikor kezünk fáradságos munkájával műveljük a földet, amit Isten megátkozott.>” (Ter 5, 28-29), majd később: „Noénak ez a története: Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. Noé Isten színe előtt járt.” (Ter 6, 9)

 

Láthatjuk tehát, hogy mindhárom főszereplőnk kiválóság, a túlélésre fokozottan érdemes. De mit és miért is kell egyáltalán túlélniük? Um-napisti válaszolja meg legrövidebben a kérdést: „Ám özönvizet támasztaniok tetszett akkor az isteneknek...” {4}, a Gilgames-eposzban tehát nem derül ki, mivel érdemeltük ezt ki. Ellenben a Bibliában határozottan van oka az eseményeknek – az Úr az emberiség gonoszsága miatt megbánja, hogy megteremtette őket és az elpusztításuk mellett határoz: „Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: „<Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket>”. (Ter 6, 5-7). Itt érdemes megjegyezni, hogy nem tűnik éppenséggel logikus döntésnek – még úgy sem, hogy ismerjük a történet kimenetelét – az egész teremtett világot elpusztítani, csak mert az emberiséggel nem elégedett az alkotója. Kiirtásuknak számos más módja is akadt volna, ami nem vonja magával a teljes flóra és fauna pusztulását is, hiszen egy növény vagy állat se követett el bűnt. 

 

A Gilgames-eposzéhoz hasonlóan rövid, viszont annál tárgyilagosabb indokot kapunk az özönvízre a töredékből: „Ám az emberiség lármája Enlilnek terhes volt.” {5}, ami valószínűleg túlszaporulatukra utal. Nem ez az első eset, hogy Enlil az emberek okozta zaj miatt tör a pusztulásukra: korábban aszályt, pestist, dögvészt bocsátott rájuk egy kis csendesség kedvéért. {6}

 

Amikor az olvasó idáig elér, már mindhárom történetnél tudja, hogy ki a főszereplő, és milyen veszedelemből kell megmenekülnie – de maga a főhős hogy szerez tudomást az emberiséget fenyegető csapásról? Az Ószövetség istene a legközvetlenebb, nemes egyszerűséggel közli Noéval a hírt: „Isten így szólt Noéhoz: <Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az ember miatt megtelt gonoszsággal>”. (Ter 6, 23) 

 

A másik két történetben a főszereplők sugalmazás által értesülnek az istenek döntéséről – Zi’uszudra a maga építette szentély fala mellett jósálmot lát, Um-napistit pedig szintén közvetetten tájékoztatja Éa: „Éa nádkunyhóba kiáltott”. {7} 

 

A három közlés tartalmilag közel azonos, kiderül belőlük, mire készül(nek) a(z) isten(ek) – ti. az emberiség elpusztítására. Um-napisti parancsot kap, hogy hajót ácsoljon ékes házából, ami hajónak megkapja a pontos paramétereit, megszabják, mit vigyen magával a hajóra, ráadásul ki is okosítják, mit mondjon a környékbelieknek, ha kérdezik, mit csinál, illetve előre megegyeznek a jelben, ami az özönvíz kezdetét, az útra kelést jelzi majd – „Samas, a fény hatalmas őre, jó előre közölte vélem: / <Ha majd búzaszem-esőt hullat a sötétedés fejedelme, / szedd föl akkor gyorsan a horgonyt s menekülj messze a hajóval!>”. {8}

 

Valószínűleg Zi’uszudra is kapott hasonló tájékoztatót, de a szövegnek a sugalmazás és a vízözön leírása közti része elveszett. Noénál viszont olvasható, hogy szintén határozott utasításokat kapott az Úrtól arra nézvést, hogy a hajóját miből készítse, milyen paraméterekkel dolgozzon, miből és mennyit vigyen magával, vagy éppen kit.

 

És ha már itt tartunk, érdemes elidőzni a rakományon. A töredék erre sem tér ki, ellenben a Gilgames-eposzban először Um-napisti hosszan taglalja, milyen jó hangulatban, bőséges élvezetek mellett telik az óriás hajó elkészítése:

„Az állványon fáradozóktól nem sajnáltam italt, sem ételt:  

szomjúságukat szőlőlével, sörrel és musttal oltogatták;

éhségüket elverni nyárson egészben forgatták a birkát,

sőrére hízott tulkot, szárnyast s amit kívántak, azt ehettek. 

Mézzel-borral folyó menyegző volt fölkelésünk, nyugovásunk:

éltünk, mintha örökös ünnep – újesztendő hajnala volna.

Kinyittattam a kincsetérő kenettel töltött szelencéket

s megengedtem, hogy bárki szolgám kezét beléjük helyezhesse!

S bár múlatozva, könnyű kézzel építették, a hajó mégis

elkészült rendelt idejére...” {9}

 

A szöveg további részéből pedig kiderül, hogy Suruppak királya – bár korábban erre isteni figyelmeztetést kapott – nem, vagy csak részleg kíván lemondani eddig felhalmozott vagyonáról. Nem csak a családja tartott vele, de szolgái, teljes rokonsága és „nagyszámú kedves embere” {10} is – közülük a főszereplőn kívül csak annak felesége, Ur-sanábi és a hajó kormányosa, Puzur-amurri kapitány van néven nevezve. Nem csak a föld állatállományának újratámasztásához szükséges fajonkénti egy pár élőlényt menekítette magával – a szöveg hím-oroszlánt, bárányt, vadbikát és keselyűt említ –, de a mesterségeket is – „Gondom volt rá, hogy bár egyetlen hasznos ipar ki ne maradjon!” {11} –, ezen túl pedig minden mozdítható vagyontárgyát. 

 

Noé ezzel szemben maradéktalanul eleget tesz az Úr utasításainak, igaz, azokat nehezen lehet tágan értelmezhetőnek nevezni. Ahogy az a szövegben is szerepel: „A madarak minden fajtájából, az állatok minden fajtájából és a földi csúszómászók minden fajtájából kettőt-kettőt vigyél be, hogy életben maradjanak. Vigyél magaddal mindenféle ételt is, ami táplálékul szolgál, halmozz fel készletet, hogy neked és nekik eledelül szolgáljon. Noé úgy is tett, pontosan úgy járt el, ahogy Isten megparancsolta neki.” (Ter 6, 20-22), ami később így egészül ki: „Az Úr így szólt Noéhoz: <Szállj be egész családoddal a bárkába, mert csak téged találtalak igaznak színem előtt az egész nemzedékben. Minden tiszta állatból vigyél hetet-hetet, hímet és nőstényt. (A madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt), hogy ivadékuk az egész földön életben maradjon>”. (Ter 7, 1-3). Itt a család alatt Noé felesége, fiai és fiai feleségei értendők, a tiszta állatok pedig áldozni való állatokat jelentenek, ami egy kis töprengésre ad okot. Honnan tudja Noé, melyik állat tiszta s melyik sem, amikor ezt a tudást az Úr majd csak sok száz évvel később, Mózessel közli (MTörv 14, 3-21)? Valószínűsíthető, hogy bár a Teremtés könyve a kánonban az első helyen szerepel, keletkezését tekintve ez a legfiatalabb, abból az időből, amikor a hagyományok már változhatatlanul a hétköznapok szerves részévé váltak. 

 

A hajóra szállás után érkezik el a történet a cselekmény fő történéséhez, magához az özönvízhez. A töredék ugyan nem szól az áradás kezdetéről, de megtudjuk belőle, hogy „a pusztító víz árja az Ország fölött hömpölygött” {12} és hogy az ítéletidő hét nap és hét éjjel tartott, mígnem „felragyogott Utu, az eget, földet fénybe borító”. {13}

 

Ennél részletesebb, bonyolultabb a Gilgames-eposz leírása. Itt Um-napisti továbbra is lineárisan halad a cselekmény elbeszélésével, az előre megbeszélt jellel, a búzaszem-esővel kezdi, majd leírja az istenek és anunnakik Adad viharisten vezette dúlását a városon. Ezt egy roppant érdekes leírás követi arról, hogy borul fel a világ rendje:

„hullám zúdult az emberekre, akik lentről mindegyre följebb

szöktek az ár elől s a csúcson tehetetlenül megrekedtek. (...)

Ég-föld szakadt s már nem maradt hely, biztonságos, az isteneknek,

ők is lentről mindegyre följebb szöktek az ár elől az égen

s végül jutván Anu egébe, tehetetlenül megrekedtek –„ {14}

 

Mint ahogy a legtöbb mitológiában, úgy a sumerokéban is szférákra osztható a mindenség, melyek között nincs, vagy csak helyenként van átjárás. Az özönvíz esetében azonban az emberek szintjén bekövetkezett katasztrófa olyannyira felbillenti a világ egyensúlyát, hogy az istenek szintje is veszélybe kerül, ezért ők is menekülni kényszerülnek, egészen Anu egéig, ahol viszont nincs számukra hely. A kialakult helyzet készteti őket döntésük átgondolására. Istár a szószólójuk, az ő szájából hangzanak el a megbánás szavai és „Az istenek és Anunnakik vele együtt sírnak-zokognak”, {15} ám arról nem esik szó, hogy bármit is tettek volna a vízözön megszüntetésének érdekében. A szövegből kiderül, hogy a minden elpusztító vihar és árvíz hat napon és hat éjen át tartott, majd „Hetednapon elült az orkán, a tenger vize visszagördült / medrébe s nem hullámzott többé – vége szakadt a vízözönnek!”. {16}

 

Ahogy azt a töredéknél is láttuk, itt is a napfelkelte, a bárka ablakán beszűrődő fény a biztosíték arra, hogy elmúlt a vész. Viszont Zi’uszudra történetének az a része, amely a partraszállást részletesebben leírná, elveszett, míg a Gilgames-eposzból megtudhatjuk, hogy az özönvíz eláltakor Um-napisti hajója zátonyra futott a Niszir hegyén, ahol hét napig állt egyhelyben. Innen az utasok hetednap galambot, nyolcadnap fecskét eresztettek el, amik nem találva leszállásra alkalmas helyet, visszatértek a hajóra. A kilencedik napon eleresztett holló azonban „nem fordult vissza soha többé!” {17}

 

Ugyanígy Noé esetében, aki bárkájával megakadt és negyven napig rostokol az Ararát hegyén, ahonnét először hollót, majd galambot eresztett el, amik ideges ide-oda röpködés után visszatértek a hajóra. Eztán Noé várt még hét napot, újabb galambot engedett útra, ami olajággal a csőrében jött vissza hozzá, a következő, másik hét nap múltán útjára engedett galamb pedig nem tért vissza többé. Érdekes továbbá az is, hogy jelen esetben nem a felragyogó nap jelzi az ítéletidő végét, hanem az, hogy „Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett”. (Ter 8, 2)

 

A történet korábbi pontjai azonban nagyfokú eltérést mutatnak a sumer és akkád mítoszokhoz képest. Apróságnak hat talán, de amíg a két másik szövegben szigorúan esőzés okozza az özönvizet, addig jelen esetben a víznek két iránya van: „Noé 600. évében, a második hónap 17. napján, ezen a napon megnyíltak a nagy mélységek forrásai és megeredtek az ég csatornái”. (Ter 7, 11), és később is, a csapás megszűntekor kétfelé húzódik vissza: „A mélységek forrásai és az ég csatornái bezárultak: az eső megszűnt esni az égből és a víz lassan elapadt a földön.” (Ter 8, 3). Problémás továbbá megállapítani, hogy mennyi ideig is tartott maga az özönvíz. A szöveg szerint az esőzés hat nappal az után kezdődött meg, hogy Noé és családja beszállt a bárkába, majd azt követően negyven nap és negyven éjjel zuhogott (Ter 7, 7-12). Kicsivel lejebb ismét negyven napos esőről van szó (Ter 7, 17), majd később kétszer is százötven napos özönvizet emleget (Ter 7, 24 és Ter 8, 4).

 

Fontosnak tartom leszögezni, hogy ez a negyven-százötven nap ugyanúgy nem lehet pontos adat, mint a Gilgames-eposzban említett hét nap. A negyven a Bibliában gyakran előforduló (vö. pusztai vándorlás stb.), szimbolikus szám, csupán annyit kell alatta érteni: sok. A százötven valószínűleg ugyanilyen funkcióval bír, a hat és a hét pedig két erős mágikus szám, természetesnek vehető, hogy ilyen szövegkörnyezetben, ilyen helyeken szerepeljenek. 

 

Nyilván ilyen veszedelemből épségben kikerülni nagy könnyebbség, természetes reakció ilyenkor hálaáldozatot bemutatni. Zi’uszudra örömében még a hajón bele is kezd – „a király bikát ölt, juhot vágott...”, {18} majd ismét csonkul a szöveg és a következő sorokban bár az istenek kérlelik An-Enlilt, hogy tegye a királyt hozzájuk hasonlóvá. An-Enlil hajlik a szóra: „An-Enlil Zi’uszudrát megölelte, / életet adott neki, az istenek életéhez hasonlót”. {19} Zi-uszudra viszont halhatatlanként nem élhet együtt halandókkal – az istenek Tilmunba költöztették, keletre, egy mítikus országba.

 

A Gilgames-eposz ezt a mozzanatot is bővebben taglalja:

„Azután a Naszir hegy ormán máglyát raktam s kost s bakot ölve

égő áldozattal fizettem az isteneknek életünkért.

Hét s megint hét kőtállal raktam a földre áldozati ételt

s ajándékul nádat, cédrusfát s mirtuszt füstöltem, uraimnak”. {20} 

 

Az áldozat felszálló illatára először Istár érkezik, ő hívja közel a többi istent is, kivéve Enlilt – azzal, hogy Enlilt mint a katasztrófa közvetett okozóját társai azzal büntetik, hogy egymaga kimarad az áldozatból, egy egészen újszerű büntetésvégrehajtási formát állítanak fel, ahol nem az egész közösség bűnhődik az egyén vétkéért, hanem csakis és kizárólag a bűnös. Továbbá jutalomként Um-napistit és asszonyát is – mint ahogy azt már láttuk Zi’uszudránál – az istenekhez hasonlóvá, örök életűvé teszik, nekik is költözniük kell: „Magasba ragadtattunk máris, vitettünk a levegő-égben / s a folyamok torkolatánál tétettünk le, távoli földön”, {21} ahol majd Gilgames útja során találkozik velük. 

 

Az ószövetségi szövegben az Úr is a bemutatott áldozat felszálló „jó illatára” szólal fel: szövetséget köt az emberiséggel, megígéri, hogy se özönvizet nem bocsát többé a földre, se más módon nem tör az emberiség pusztulására, „hiszen az emberi szív ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra” (Ter 8, 21)

 

Eképp egymás mellett végighaladva a három történeten világos, hogy hatottak egymásra, csak az a kérdés, hogy milyen sorrendben. Már korábban megállapítottuk, hogy a Teremtés könyve a bibliai kánonban annak ellenére szerepel első könyvként, hogy valószínűleg ez az Ószövetség legfiatalabb könyve. Ámde ha észrevesszük, hogy a másik két szöveghez képest csak ez tartalmaz új elemeket belátható, hogy a jelenleg vizsgált három szöveg közül ez az, amelyik a másik kettőből építkezik, de hozzájuk nem tesz, tehát közülük is, most is a legkésőbb keletkezett. 

 

A maradék két szöveget egymás mellé helyezve nem szabad azt gondolnunk, hogy az akkád töredék túlságosan hiányos ahhoz, hogy annak alapján hosszútávú következtetéseket vonjunk le, ugyanis minden fontosabb mozzanat szerepet kap benne. Itt külön kiemelném Zi’uszudra özönvíz utáni jutalmát – ti. halhatatlanságát – és Um-napisti Rukú nevének jelentését (Nagyon Hosszú Életű), ami a sokrendbeli egyezésekkel együtt arra enged következtetni, hogy a töredéken és a Gilgames-eposz XI. tábláján szereplő özönvíztörténet tulajdonképpen ugyan az, csak a szerző – ki tudja, milyen megfontolásból – Zi’uszudra neve helyett az állandó jelzőjét használja. {22}

 

Megállapíthatjuk tehát, hogy a tágyalt szövegek közül a töredék keletkezett a legkorábban, ezt használta fel a Gilgames-eposzba betoldott Um-napisti történet, ami pedig az ószövetségi özönvíz-elbeszélésnek szolgált forrásként. 

 

{1}  A Szentírást a Szent István Társulat 2007-es fordítása szerint használom és idézem.

{2}   KOMORÓCZY Géza, Fénylő ölednek édes örömében – A sumer irodalom kistükre, Európa Kiadó, Budapest, 1983.

{3}   Uo. 127. o.

{4}   KOMORÓCZY Géza, i. m., 150. o.

{5}   KOMORÓCZY Géza, i. m., 127. o.

{6}   TOKAREV, Sz. A. (főszerk.), Mitológiai enciklopédia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988.

{7}   RÁKOS Sándor, Gilgames – Agyagtáblák üzenete, Európa Kiadó, Budapest, 1974, 150. o.

{8}   RÁKOS Sándor, i. m., 152. o.

{9}  RÁKOS Sándor, i. m., 152. o.

{10} RÁKOS Sándor, i. m., 152. o.

{11} RÁKOS Sándor, i. m., 152. o.

{12} KOMORÓCZY Géza, i. m., 128. o.

{13} KOMORÓCZY Géza, i. m., 128. o.

{14} RÁKOS Sándor, i. m., 153. o.

{15} RÁKOS Sándor, i. m., 154. o.

{16} RÁKOS Sándor, i. m., 154. o.

{17} RÁKOS Sándor, i. m., 155. o.

{18} KOMORÓCZY Géza, i. m., 128. o.

{19} KOMORÓCZY Géza, i. m., 129. o.

{20} RÁKOS Sándor, i. m., 155. o.

{21} RÁKOS Sándor, i. m., 156. o.

{22} RÁKOS Sándor, i. m., 414. o.

 

Bibliográfia

KOMORÓCZY Géza, Fénylő ölednek édes örömében – A sumer irodalom kistükre, Európa Kiadó, Budapest, 1983.

RÁKOS Sándor, Gilgames – Agyagtáblák üzenete, Európa Kiadó, Budapest, 1974.

TOKAREV, Sz. A. (főszerk.), Mitológiai enciklopédia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988.


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :