[kapcsolat]   husken

Sándy

 

Borvacsora

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Heroes

szerkesztette: skitzz, 2007-06-03

1”Gyere, és vegyél részt egy kirakós játékban, egy hõstörténet összerakásában, amelyben puszta részvételeddel is hõs vagy!”


1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Hõsök, álarc nélkül – H E R O E S


    Ez nem az a számítógépes játék, ami nemzetközi sikernek örvend cirka tíz éve, és boszorkányokat megszégyenítõ módon varázsolnak benne jobbra-balra. Egy új TV-sorozat, amelynek hatalmas esélye van a nemzetközi sikerre és elismerésre, ráadásul a természetfelettinek is jócskán megvan benne a kimért helye. Mielõtt a Heroes sikerének a megfejtésére térnék, beavatásképpen egy rövid tartalmi összefoglalásra teszek kísérletet.


    Bizonyos emberek, a világ különbözõ pontjain – nagyrészt harminc körüli fiatalok – észreveszik, hogy különleges képességekkel rendelkeznek. Ezekkel a képességekkel együtt élni nem bizonyul könnyû dolognak, még akkor sem, ha történetesen egy csomó problémát ki tudnak kerülni/meg tudnak velük oldani. Hogy csak két nagyon praktikus példával éljek, a tizenöt éves Claire Bennettnek pillanatok alatt összeforrnak a sebei, bármilyen baleset is éri, vagy a lelkes japán irodakukacként induló, Hiro Nakamura meg tudja állítani az idõt, illetve teleportálni tudja magát oda, ahova akarja. Ezen a különleges emberek létezésére egy indiai professzor, Chandra Suresh jön rá, és dolgoz ki egy tervet a megtalálásukra. A professzor rendszerébe azonban hiba kerül, és a véletlen folytán egy sorozatgyilkos indul útjára a megjelölt emberek képességeinek megkaparintására.


    A Heroes sikerének és különlegességének megfejtése abban a naivnak tûnõ bátorságban és igényes kivitelezésében van, ahogy a kor problémáit és az egyén gondjait közös nevezõre tudják hozni anélkül, hogy kórház-, detektív- vagy akciósorozatba burkolnák a sorozatoknál megszokott üzenetet. Biztos gagyinak tûnik és laposan hangzik, ha azt mondjuk, hogy a Heroes tényleg hõsökrõl szól. Ékes példája annak, hogy lehet a TV-sorozat mûfajában alkotni és újjászületni anélkül, hogy erõltetett intellektuális üzenet vagy épp lebutított, akciócentrikus formájában próbálná korszerûsíteni a mûfajt. A sok telitalálat közül az egyik, hogy a hõsi mítoszok szubtextusában két alapvetõ, egymásnak tökéletesen ellentmondó (vagy ellentmondásosnak látszó) gondolatot békít ki: a Suresh által képviselt darwinizmust az Isteni kiválasztással. A másik, ami hatalmas fejlõdésrõl tesz tanulságot a TV-sorozatok történetében, hogy a nukleáris háborúval úgy foglalkozik, mint egy ténnyel, nem pedig úgy, mint egy olyan valamivel, amit minél rövidebb idõ alatt ki kell kerülni. Egy aprócska fordulat a hozzáállásban hihetetlenül nagy frissességet kölcsönöz a TV-nézésnek.

    A Heroes zseniális innovációja - ami az egészestés filmekre jellemzõ leginkább – hogy a nézõt hõssé avatja. A hõskaraktereknek van plaszticitása, morális hajlékonysága. A döntések minõsége tökéletesen egyezik a hétköznapi emberek döntésrendszerével, ezáltal a nézõ felé azt sugallja, hogy legyen elég bátorsága, legyen képes olyan dolgok végrehajtására, amik látszólag lehetetlenek. Így pozitív minõségû üzenetet hordoz minden része. Az egyszerû, mindennapi emberbõl nõ ki a hõs. A lúzer közrendõrbõl, a magányos festõmûvészbõl, a családját eltartani próbáló energikus anyából, az egyszerû pincérnõbõl és még sorolhatnám. A Heroes ebbõl a gondolatból fejti ki a gonoszról alkotott koncepciót, ami nem enyhén merít a keresztény gondolatvilágból, tovább színesítve a multikulturális tartalmát, amely egy pozitív univerzalitást képvisel.

    Amint fent említettem, a szereplõk hajlékonysága, a manipulációra és konformizmusra való hajlandósága dönti el, hogy viselkedésével a hõsöket vagy a gonoszokat támogatja. Bizonyos csatornák azonban nem átjárhatóak, elõre el vannak rendelve. Ilyen Peter Petrelli, a látványosan Krisztus figuraként funkcionáló alakja szemben a sorozatgyilkos Sylar-rel. Mindkét alak „gyûjti” a képességeket (tálentumokat). Az alapvetõ különbség a két fiatalember között az (a hõsök és a gonoszok között ugyanúgy érvényes), hogy õ a transzcendentális kapcsolat „áldozata”, kiválasztottja. Petrelli ápolóként (tanítvány szintje) dolgozik, amikor egy isteni sugallatra áldozatot hoz (mesterré válás), míg Sylar, órajavítóként társadalmilag nem megbecsültebb munkáját használja fel az áldozatokban rejlõ lehetõségek kiaknázására.

    A sorozat technikai újításai is legalább annyira fontosak, mint a laza szövésû, evangéliumi érzetû/ihletésû cselekményvonal. A Heroes határozottan új nézõt követel, a Columbo-n felnövekedett generáció kevese fogja csak értékelni a radikális idõbeli ugrándozást, nem beszélve arról, hogy a történet nagyjából tizenöt szálból épül fel. Egyetlen epizódban az alkotók meg sem kísérlik, hogy az összessel foglalkozzanak, ráadásul egy szál egy epizódon belül körülbelül két-három percig tart. Ez olyan tempót diktál, ami még a 24 c. sorozatét is jócskán meghaladja (és az imidzset építõ, ám meglehetõsen fantáziátlan split-screenre sincs szükség). Az alkotók lehengerlõ mértékû furfangja a kollázs precíz kompozíciójában mutatkozik meg. Az, hogy mennyire át van gondolva a történet, az elsõ sorozat záró epizódjában nemes egyszerûséggel van demonstrálva: Nikki/Jessica Sanders sztorija egyszer sem találkozott a fõgonosz Sylar-éval, de a legvégén kijut egy hatalmas pofon Sylarnek egy parkolóórával a bikaerejû (feltehetõen) Jessicától.

    A következõ bravúros telitalálat a szereplõválogatást illeti. Nem nehéz kitalálni, hogy ilyen ütemû sztori hajszálpontos színészi játékot követel. A sokszereplõs sorozat ezenfelül a karakterek veszettül igényes elõzetes kidolgozását igényli. Olyan szakmabeli vén rókával is találkozhatunk, mint Malcolm McDowel, a Mechanikus Narancs szarkasztikus büntetõgépe, a zsarnoki hajlamú Mr. Linderman szerepében. Külön fejezetet érdemelne Mr. Bennett központi alakja, akirõl a sorozat végéig nem egyértelmû, hogy a jó vagy a rossz oldalon áll. Meg egyáltalán a dramaturgia elsöprõen elsõ osztályú abban, hogy finoman árnyalja epizódokon keresztül szereplõrõl szereplõre a hangsúlyt. A részletek csalóka kiemelése olyan suspense-t alakít ki, amelyek összerakása már-már az interaktív minõséghez áll közel. Az összesített üzenet ekképpen hangzik:”Gyere, és vegyél részt egy kirakós játékban, egy hõstörténet összerakásában, amelyben puszta részvételeddel is hõs vagy!” A másik elengedhetetlenül egyedülálló, erõltetettségtõl mentes üzenete, hogy a nagyváros által képviselt káoszban van egy összetartó erõ, egy „család”, amely erõt ad, hogy szembeszállj vele. A gonosz benne van a tömegben, de a hõsöket megvédi ez a transzcendentális egység.

    Elhamarkodott lenne megjósolni, hogy pont a Heroes lenne az „új TV-zés” apostola, ám el lehet mondani, hogy olyan radikális változtatásokat hajtott végre, amely hosszú idõre megbélyegzi a sorozatgyártás jövõjét.

Szerzõ: Samuelis László

11
12
13
14
15


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: a senki e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-12-09
ez a Heroes fasza sorozat komolyan nagyon ott van ... a játék is jó mármint a varázslós csak kicsit bele kell jönni *és aztán rájön az ember hogy lehetetlen átmenni :P*... :)
név: samu e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-06-07
senki nem nezi a heroes-t csabin kivul?
név: csabi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-06-04
Néhány rész kimaradt, de alapjában véve követem a történetet. Nekem is tetszik. Jó.