[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Hogy valami tiszta, meg igaz szülessen

szerző: Havasi Péter 2014-09-12

 

Hogy valami tiszta, meg igaz szülessen

 

Tornay Krisztina Petrával, a Boldogasszony Iskolanővérek Rendjének apácájával Középajtán találkoztam a Rovás Polgári Társulás képzőművészeti táborában. A rend missziós tevékenységet folytat. Tanító rend tagja lévén a fiatal apáca Erdélybe és Moldvába jár az ottani magyarajkú gyerekeket istápolni és nyelvüket pallérozni. 

 

Milyen az idei nyarad? 

 

Bár gyerekekkel, egyetemistákkal foglalkozom, ez a munka nem ér véget a tanév végén. Az egyetemistáknál eleve elhúzódik ez az időszak, tehát csak június végén zárjuk a szakkollégiumot, és ezért elég rövid a nyár. Augusztus elején már kezdődik a felvételi vizsga az egyetemi szemeszterre. Ezalatt a rövid idő alatt szervezünk az egyetemistáknak Markazon egy zenei és képzőművészeti reneszánsz fesztivált. Mivel én festegetek, a nyaramnak a másik részében festőtáborokba járok, és ott dolgozok és tanulok. A harmadik része a nyaramnak az, hogy ugyanezekkel az egyetemista lányokkal van egy moldvai csángó projektünk, amelyet már nyolcadik éve végzünk. Moldvai csángó gyermekekhez járunk ki és ott anyanyelvi táborokat szervezünk nekik. Most ebben is dolgoztam. Ez nemcsak maga a táborszervezés, hanem a gyerekek, a fiatalok felkészítése a tábortartásra, a végén pedig a lecsengetés, tehát a az élmények feldolgozása. Ők önkéntesként mennek oda és ez alaposan igénybe veszi az embert. 

 

A moldvai csángókhoz már több éven keresztül jársz, mik a tapasztalataid?

 

Ez jó kérdés, nagyon összetettek a tapasztalataim, nehéz ez a téma és nehezen is beszélek erről, de fontos, hogy mindenki tudjon róluk. Ők azok, akik lehet, hogy több mint ezer éve elszakadtak a magyar anyanemzettől. A legrégebbi népcsoportjaik újra és újra megszaporodtak az Erdélyből menekült székely és egyéb magyar népcsoportokkal. 

 

Amikor először találkoztam velük – s ez nem nyolc éve volt, hanem már több –, az a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége keretén belül történt. Én szervezetfejlesztő szupervizor is vagyok és a Csángómagyarok Szövetsége pedagógusaival végeztünk egy szervezetfejlesztő munkát. Rajtuk keresztül gyakran találkoztam az ottani csángó magyarsággal. Egy ilyen szervezet keretén belül kapcsolatba kerülve velük sokat tudtam meg róluk rövid idő alatt és nagyon sok élettörténetet, tapasztalatot adtak át a pedagógusok, amelyet én magamtól biztosan nem tudtam volna megismerni. 

 

Elég jó barátságban vagyok Petrás Mária keramikus-népdalénekes művésznővel, akinek a családján keresztül Gyöszénben, illetve Diószénben tudtam meg még sok mindent a csángókról. Magyarországi magyarként biztos, hogy nem látok mindent át, nem látom át az ő helyzetüket. Ezért én mindig mindenben rájuk hagyatkozom, Petrás Máriára, de még inkább a Csángó Szövetségre, és amit ők mondanak, azt a munkát vállalom és végzem el, mert ők sokkal jobban látják, hogy mire van szükségük, mint amit én töredékes információimból a magam fejében összerakok.

 

A kérdésre visszatérve, azt látom itt Moldvában, hogy nagyon nagy a szegénység, amely azonban nem is olyan egyértelműen szegénység. Mert sokszor vannak már anyagi javaik, de nincs mögötte tartás és tudás, hogy hogyan lehet ezt felhasználni úgy, hogy az utánuk következő nemzedékek megéljenek belőle. Tanulatlanság, elhanyagoltság, nagyon erős román ortodox és katolikus nyelvi és kulturális elnyomás jellemző – ez okozza a magányt, az elszigeteltséget és az ártatlanságot. Mert ez a nép nagyon ártatlan nép és nagyon tiszta szívű. Egy sokkal archaikusabb kultúrában élő nép, mint amit mi ismerünk. És magára hagyott nép. Én így látom őket.

 

 

Amikor Középajtára készültem, akkor a Rovás vezetői elmondták, hogy köztünk lesz egy apáca is. Én ezt úgy képzeltem, hogy egy sötét ruhába beöltözött apácával fogok találkozni, de civil öltözékű, fiatalos lelkületű, modern és készséges hölggyel kerültem szembe. Hogyan került arra sor, hogy te ezt a pályát választottad?

 

Hát ez nem pálya. Bár értem, hogy miért mondod ezt, hiszen valahogy ki kell fejezni, hogy hogyan került az ember egy ilyen útra, de erről nagyon nehéz beszélni. Körülbelül olyan nehéz, mintha én megkérdezném tőled, hogy miért éppen Jutka a feleséged. Tehát, hogy az ember pont ezekre az életében hozott, maximum két nagyon súlyos döntésre nehezen válaszol, s nem azért mert titkolja, hanem azért, mert pont ezek a legfontosabb döntéseink, amelyekre nincs a vagy b válasz. 

Hogy én apáca lettem, vagy nővér, ahogy ezt mi mondjuk – ami tulajdonképpen ugyanazt jelenti –, ennek nagyon sok összetevője van. Mint ahogy az ember párt is úgy választ – és ez nem véletlen, hogy azt mondom, hogy párt és nem azt, hogy munkát, mert ugyan én tanító rendben dolgozom és élek, de nem azért lesz valaki apáca, mert tanítani akar, hanem sokkal mélyebbről fakad ez a döntés – ez az ember életében egy alapdöntés, amikor leteszi valahova a voksot, elköteleződik, és ezt csak odaadásból vagy szeretetből lehet csinálni. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valakinek sikerül igaz házasságot kötni. Ilyen ez a hivatásválasztás is. Hogy ez pontosan hogyan történik, az gyakorlatilag csak felületesen mondható el. Nekem tulajdonképpen mind a két nagymamám apáca akart lenni, de Istennek hála nem lettek, mert jó, hogy nekünk lettek a nagymamáink. Van ebben egy megérintettség is, amely a családon végigmegy. De van ebben egy küldetéstudat is. A nagymamám és a nagyapám is tanító volt, a nagyapám kántortanító volt Királyhelmecen. Szerintem a küldetéstudat is nagyon fontos, de nem meghatározó. Tehát ebből nem lehet levezetni.

 

Ide, Középajtára úgy érkeztél, hogy részt veszel a Rovás tábor tevékenységében képzőművészként. Milyen alkotómunkával foglalkozol?

 

Én festő vagyok, festegetek, főleg selyemre. Ezt a technikát több mint tíz éve fedeztem fel a magam számára és fontos nekem, hogy megbirkózzak a selyem anyaggal meg a selyem festékkel. Nagyon nőiesnek találom magát az anyagot is, meg ennek a festésmódnak a kihívásait is. Érzem, hogy nagyon az elején vagyok még, hogy úgy tudjak ezzel az anyaggal, a festékkel, a színekkel, a festésmódnak a könnyűségével, finomságával és erőteljességével megbirkózni, hogy valami tiszta meg igaz szülessen. Ezen dolgozom és a képeim pedig nagyon különböző témájúak. Benyomások alapján dolgozom. Minden képen keresgélek. Nem illusztrálok, nem fotószerűen jelenítek meg valamit, hanem az összes képemben keresés van. Nekem tulajdonképpen a festés is egyfajta istenkeresés, de elsősorban nem vallásos témájú képeket festek. Valamikor azt is, merthogy nekem nemcsak ott van az Isten. 

 

A Rovással nem először vagy kapcsolatban. Részt vettél már Kassán is egy ilyen Rovás alkotótáborban. Mi a véleményed erről a társaságról?

 

Igen, nemcsak Kassán, de Tihanyban is voltam, és voltam egy rendezvényükön is Magyarországon. A Rovarton publikáltam is, meg már korábban is olvastam onnan cikkeket, minthogy megismertem a Rovást. 

Az első élményem az volt, hogy én magam is és a családom is a Felvidékről származik, Kassa környékéről. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen színvonalas, értelmiségi művészcsapat van, akik nemcsak léteznek, hanem kreatívak, közösséget teremtenek és nyitottak. Befogadóak, s ez nekem nagyon fontos, mert nem nagyon hiszek abban, ami elzárkózik. 

Szeretem, hogy itt a Rovásban vannak szlovákok is, erdélyiek és magyarországiak is, és még kínai is van közöttünk. Nekem nagyon fontos, hogy egyenrangúan együtt vagyunk, s teljesen egyetértek az „Értjük egymást” mottóval. Ez a Rovásnak az alapelve, és én is ebben hiszek, ezt tapasztalom is itt. Ki-ki úgy alkothat és azt, amit belülről jónak lát. Ez nagyon fontos, tehát nincs nyomás rajtunk. Más táborokban esetleg ez előfordul, ahol különféle irányokba, stílusokba vagy témák felé nyomják a művészeket. Itt egyáltalán nem ez van, hanem megbecsülés a másik munkája iránt és segítség akkor, amikor szükséges. 

 

Nekem nagyon nagy ajándék a Rováshoz tartozni, nagyon becsülöm az itt lévő embereket, főleg azokat, akik fölvállalják ennek a szervezését. Azt gondolom, hogy aki bármit felelősséggel fölvállal, az csak megbecsülést és tiszteletet érdemel. Én így vagyok a Rovással és köszönöm ezt nekik. 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :