[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Holéczy Miklós levelei Balassa Gézához (1. rész)

szerző: Balassa Zoltán 2016-03-09

 

Holéczy Miklós levelei Balassa Gézához (1. rész)

 

„Mi egy lejárt, nagyszerű múltnak vagyunk fejfái” /1/

 

A két főszereplő…

 

Apám, Balassa Géza (Felsőbaka, 1914–1994, Pozsony) tanár, régész, numizmatikus, művészettörténész hagyatékából kerültek elő az alábbi levelek, melyeket Holéczy Miklós múzeumigazgató intézett hozzá. Egy kicsit fáztam a levelek közzétételétől, mert kétségeim támadtak, vajon közérdeklődésre számíthatnak-e ezek az írások. Amint azonban másolni kezdtem őket, nagyszerű érzés fogott el. Néhány részletet leszámítva, értékes dokumentumai a sanyarú kornak, melyben születtek és számos hasznos adalékkal és adattal szolgálnak. Közzétételük mindenképpen indokolt. Előtte azonban érdemes röviden bemutatni a levelek íróját.

Holéczy Miklóstól (1888. XII. 8. – 1972. XII. 31.) apám – aki írásába belecsempészett néhány utalást, melyekről akkor nyíltan írni nem lehetett – a következőképpen búcsúzott az Obzor Gemera 1973. évfolyamának 2. sz.-ban (62. old.):

 

Búcsúzunk Holéczy Miklós tanártól

 

Holéczy Miklós tanár életének 87. évében elhagyta Gömört, melyet annyira szeretett. Feketepatakon született a Rozsnyói járásban. Az ország gazdasági helyzete tükröződött ebben a távoli faluban, ahogy a nevezett családjában is. Említette, hihetetlen nyomorban éltek. Egész életében foglalkoztatta a szociális igazságosság kérdése. Hihetetlenül szerette olvasni Petőfi Sándor verseit. Háborgó lelke nem talált megnyugvást.

A népiskolát szülőhelyén végezte el. Mivel nagybátyja a nyíregyházi gimnázium tanára volt, hozzá ment el. De már a második osztályban szülőföldjén volt, Rozsnyón, amit nagyon megbánt. Az ottani gimnáziumban olyan tanárokkal találkozott, akik őt nem értették meg és különböző epitetonokkal tisztelték meg, amit ő nem tudott elviselni, zárkózottá, melankolikussá vált. Fiatal kora óta vonzalmat érzett – már hatéves korában modellezett – a szobrászat iránt. A tehetséges fiúról hírek terjengtek. Tudomást szereztek róla a hivatalos szervek is. Kisebb munkáit elküldték elbírálás céljából Zala Györgynek, ahogy Fádrusznak /2/ is. Az előbbi azzal utasította el, hogy nem foglalkozik a gyermekek művészetével. Fádrusz észrevette a gyermek nem mindennapi képességeit és meghívta őt Pestre, „miután leérettségizik”. Ez volt a bökkenő, de biztatás is. De hogyan tovább? Az ötödik osztályt 4 szekundával fejezte be. Elhatározta, hogy Rozsnyóra már nem tér vissza, gyűlölte már magának az iskolának a környékét is. Összeült a „családi tanács”. Apja véleménye szerint valamilyen mesterséget kellene kitanulnia, legmegfelelőbben a Szepességben, ahol világhírű mesteremberek voltak. Nyelveket tanult volna meg, hiszen ott mindenütt három nyelven beszéltek. Azonban az édesanya véleménye győzött. Ismét Nyíregyházára távozott. A fiú megváltozott. Az a remény biztatta, hogy az érettségi után Fadrusszal fog találkozni. Nehézségek adódtak továbbra is a latinnal és a matematikával, de az erős akarat győzött. Kevés volt a pénz is. Hazulról szerényen, vagy semmi, a nagybácsitól csak a legszükségesebb. Így osztálytársai munkáinak rajzolásával segítette ki magát. Hiszen szívesen festett és rajzolt, de egyedül a szobrászat vonzotta. 1905-ben leérettségizett és végre nyitva állt az út a vágyott szobrászat felé. Azonban Fádrusz meghalt és nem akadt senki aki közelebbről beavatta volna ebbe a művészetbe.

A rajz és az ábrázoló geometria tanára lett. 1909-től a nyíregyházi gimnáziumban tanított és 1921. szeptember 21-től a rimaszombati gimnáziumban. 1914. július 27-én megkapta a behívót. Ismét nélkülözés 1918. október 31-ig. A háborúban eltöltött egész idő alatt egyetlen alkalommal látogatta meg apját. Az események gyors egymásutánban száguldottak. Megnősült, de két év múlva felesége elhunyt (1915), átéléssel szemlélte Ausztria-Magyarország szétesését, tisztában volt Közép-Európa nemzeteinek helyzetével, a bal szárny felé hajlott, mellyen alkalma volt megismerkedni a fronton. A szociális gondolatok lelkes és rajongó népszerűsítője lett. A háború befejezésének kihirdetése után visszatért Rimaszombatba és 1918 novemberétől ismét tanított.

Nem tudott megnyugodni – ismét szobrászkodni vágyott, bár nem hanyagolta el a festészetet sem. Mint rajztanár főleg 1923 és 1926 között szobrászattal foglalkozott. A következő műveket alkotta meg, melyek megmaradtak: Idős Hölgy – Bodon József özvegye, akinél a háborúból való visszatérte után lakott, Verner tanár, A frontra menetelő katona, Pajtás kutya, Gyermek.

Örülni kezd a sikereknek, ám nem sokáig. Második felesége szintén meghalt. Mindennek ellenére nem tudta feladni a kedvelt szobrászkodást. Felmerültek gondolataiban a front eseményei: gyilkolás, céltalan menetelések, az elégedetlenség keserűsége – minek? miért? A fronton katonákat mintázott. Nyugtatta magát.

Később gimnáziumi diákjait és diáklányait modellezte. Biztatta őket a művészet területén való munkára.

Az élet nem nyugodott meg. Együtt lélegzett a kisváros eseményeivel az első köztársaság idején, az előkészületekkel a második világháborúra, a terület 1938-as megszállását a Horthy-Magyarország által, a második világháború eseményeit, ismételt visszatérést…

Nem szabad megfeledkeznünk a Gömöri Múzeumban végzett tevékenységéről, ahol 1951 óta működött 1958-ig. Neki köszönhető, hogy a gyűjtemények teljes mértékben megmaradtak. A munka szeretete, fáradhatatlansága és a múlttal való összeforrottsága itt is jó eredményeket biztosítottak, melyek a következő években tükröződtek.

1972 utolsó napján búcsúzott el szeretteitől.

 

…és a többiek

 

Az apámnak  címzett levelek, több más, szlovák, cseh, magyar, francia és német nyelvű levél társaságában várták türelmesen a „feltámadást”. A névsor parádés: Dr. Budinský-Krička régész, apám egykori tanára, de hogy most csak a magyarokat említsem, Blaskovics József prágai turkológus, Spoločnik Mária neves kassai restaurátor, Radocsay Dénes művészettörténész, Filep Antal néprajzkutató, Patay Pál régész, Manga János néprajzkutató, Balogh Jolán művészettörténész,  Borsos Béla, Lajta Edit, Domonkos Ottó a soproni Liszt Ferenc Múzeum igazgatója, S. Lovag Zsuzsa művészettörténész, Ember Győző, a MOL főigazgatója, Parádi Nándor, a MNM muzeológusa, Szmodisz Eszláry Éva művészettörténész, Győrffy György történész, Farkas Ferenc zeneszerző… és B. Kovács István régész is. A legtöbb levél Zolnay Lászlótól származik, akivel nagyon bensőséges szakmai-baráti kapcsolata alakult ki. Az egyik levelet Dr. Faust írta alá. Tréfás asszociációkra ad ez lehetőséget. Azután talány számomra az eperjesi Balassa Ferdinánd neve, akit apám soha sem említett. Mulatságos a címzések olvasása, mert mérnök úrnak, igazgató úrnak és doktor úrnak is titulálták – tévesen. A legtöbben azért tanár úrnak, vagy professzor úrként szólították meg. Miklós bácsi levelei tehát neves társaságba kerültek. /folytatjuk/

 

 

/1/ A levelek között találtam néhány aforizmaszerű mondatot, melyeket apám kézírással jegyzett le. Ezek illenek e levelekhez, így felhasználtam azokat. Még az is lehet, hogy Holéczy Miklóstól erednek.

/2/ A két név így, magyarul szerepel a szlovák szövegben.

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :