A közönség a helyét keresgéli a székek között és hunyorogva sandít a színpad felé. Egy furcsa szakállas alak a homályban söprõjével egy szemétdombot terelget. A fûrészporkupac közepén egy meztelen karácsonyfa. Talán Szilveszter napja van, kidobták a fát.

«Ne szóljatok szükségrõl. A legaljasabb
Koldus is, bár teng, bír fölöslegest.
Ha természetnek többet, mint mire
Szüksége van, nem adsz, az emberélet
Az állatéval egyértékû lesz.»

Az utcaseprõ a kopasz karácsonyfa körül burjánzó szemétbõl elõkotor egy kopott bádog éjjeliedényt. Talál egy damilt is, melyet a bilin keresztül a seprûjére feszíti. Valahonnan még egy vonót is elõhúz. Hangol, aztán dallamot csuszkol a seprûbõl. A bili-bõgõ hangjára megelevenedik az utcaseprõ szilveszter éji álma. Sorba érkeznek a köznapi létbõl kiszakadt álomalakok: faarcú biciklista, dúskeblû félig angyalszárnyú énekesnõ, lezüllött hattyúfejû alkoholistanõ, nyomorék mozgásmûvésznõ, állástalan Lear mániás színész, stb. Az alakok karikatúra arccal bolyonganak a színpadon. Majdnem magukba ütköznek. Az élmény kacagtató és lélegzetelfojtóan izgalmas. Zseniálisan muzsikál a Buster Keaton arcú biciklista és az utcaseprõ. Ezt nem lehet nevetés nélkül elviselni. Cimbalmoznak, fújnak, húznak-vonnak minden ketyerét: bili, bicikli küllõ, sárhányó, ülés, üveg, kaptafa, fakutya, minden megszólal.

Mikor az egykerekû akrobatabiciklin érkezõ mankós nõ a lejtõ tetetején ingatagon legördüléshez készülõdik, megáll a lég. Az énekesnõ szirénhangja átjárja a termet, a hajléktalan részegek néha harsányan óbégatnak. Hát ilyen nincs! Muzsika az egész színpad. A csend is zene. Szokatlan, nem tolakodó, de életszerû hangulat. Semmi mûanyag. Csoda katarzis nélkül. Néhányan a közönség soraiban ezt nem bírják, kislisszolnak. A kószáló alakok válótlanságát egyvalami varázsolja emberszerûvé: a zene és a csend csodája. Az elõadás csupa muzsika, itt-ott a zene ritmusára közbevetett próza.

"Minél nagyobb a színész
és minél nagyobb a mûvészete,
a közönséget annál hevesebben
riasztja el
De mi csak megyünk ezen az úton,
míg kiterítenek...
Vajon színmûvészet ez?
Ez maga az õrület, asszonyom."

....

"Ma már megvakarom, akárhol
viszkessen is."

Jönnek, mennek és zenélnek, finom örömzenét, néha részeg-dühös hangokkal. Az utcaseprõ végül felébred, s besöpri a romokat a lepusztult karácsonyfa alá. Ez a szemétdomb kultúrája. Egy irdatlan nagy Lear-maszkot vesz elõ bõröndjébõl a féleszû színész és a fejére húzza. Ennyi. A keserû bolondok többlete.

"Gyûlölöm a klasszikus irodalmat
Gyûlölöm a klasszikus mûvészetet
mindent, ami klasszikus
"Lear"-t kivéve!"

Végül a hajléktalan társadalom kórust alkot s elénekli az elõadást összefoglaló dalt. Vége. Taps. Még taps. Ráadás nics. A bolond-nézõk aztán hazamentek a saját dombjukat söprögetni, zenére vágyva. Még nem kilátástalan, a zene néhol még él.

"Ha nem érted: jobban figyelj
Ha érted: hallgass, menj tovább
Ha érted: többé ne figyelj
Ha nem érted: hagyd, s menj tovább."

Forrás: http://www.holyagcirkusz.hu,
http://www.holyagcirkusz.hu/keser_szov1.htm