[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Hubát a Nagybőgővel

szerző: Lovas Enikő 2010-06-13

 

Hubát a Nagybőgővel

Nádasdi Péter, színművész

 

1977. szeptember 25-én született, Királyhelmecen.
A színművészeti főiskolát Pozsonyban végezte, 1999-ben, Martin Huba osztályában.
Játszott színházban és filmekben. Negyedéves a főiskolán, amikor beugrik (beugrasztják) a Huba rendezte Cseresznyéskert Jasa szerepébe. A Pozsonyi Nemzeti Színházban együtt játszik a szlovák színjátszás élő legendáival. (Egyik próbán Martin Huba azt mondja róla: „Ha nem vigyáztok, ez a gyerek mindannyiotokat lejátszik a színpadról.“)
Diplomaosztás után rövid időre a Kassai Thália Színházhoz szerződik.
Volt már zenész, dalszövegíró, munkanélküli, csaposfiú... Ezek egyike sem a színpadon, hanem a civil életben.
Jelenleg Helmecen él, és kultúrházat igazgat. Ha hívják, most is megy és játszik. Legutóbbi  filmszerepe a Peter Bebjak rendezte Marhuľový ostrov (Barackliget) Rózsa Jancsija volt. (A partnerei: Tóbiás Szidi, Mokos Attila, Cserhalmi György...)
Ha ő hív játszani másokat, abból mostanában vagy zenekar lesz – pl. Waterfall vagy Semi Holsen nevű – vagy színházi fesztivál.

 

L.E.: Meséld el, kérlek, a királyhelmeci színházi fesztivál genealógiáját!

N.P.: Amikor a munkanélküliség, csaposság és egyéb kalandok után a királyhelmeci kultúrházba kerültem – ez lett a munkahelyem –, szerettünk volna mindenféle újításokat véghezvinni. Én mindenekelőtt színházat akartam Helmecre hozni, és persze fenntartani a szakmai  kapcsolataimat, főleg a korábbi osztály- illetve játszótársaimmal. El akartam hívni őket ide – például Hubát a Nagybőgővel...   
Öt évvel ezelőtt, 2006 májusában aztán a Budaörsi Játékszín megkeresett minket egy olyan ajánlattal, aminek nem lehetett ellenállni. Tudniilik hogy ők eljönnének hozzánk ingyen játszani. Akkoriban, váratlanul, mégcsak pénz is állt a (kultúr)házhoz, és ezért tervben volt egy Thália színházas előadás meg egy Jókai színházas, sőt a közelgő gyereknap miatt még egy gyerekelőadásról is folytak már tárgyalások.
Akkor kitaláltuk, hogy legyen meg mind a négy előadás, és nevezzük el az egészet színházi fesztiválnak, konkrétan Színházi Tavasznak.
Az emberek pedig már akkor kérdezgetni kezdték, hogy ugye lesz ilyen jövőre is? Nagyon fel voltunk buzdulva a rendezvény sikerén, úgyhogy mondtuk, lesz, hogyne. Miközben persze azt se tudhatta az ember, hogy jövőre vele mi lesz, nemhogy a fesztivállal...

L.E.: A következő évi Színházi Tavaszra emlékszem. Akkor játszott itt először a pozsonyi Astorka, Czajlikék Epopteiája, a pesti Stúdió „K“, de fellépett itt Nina Umniakov is egy peformansszal... Valamint amatőr társulatok és bábelőadások is voltak a programban. Hogyan  válogattad össze a fesztivál anyagát?

N.P.: Azt hiszem úgy, ahogy a véletlen vagy a jó sorsom hozta. Törőcsik Mari mesélte egyszer, hogy neki mindig szerencséje volt az élettel, mert mindig azt kapta tőle, amire épp szüksége volt. Ezért aztán semmit se kellett úgymond eljátszania, csak olyannak kellett lennie, amilyen stádiumban épp volt... A színművészetire való felvételim óta ez mindig így történt velem is. Nina Umniakovát, a Franciaországból épp Pestre költözött, félig magyar, félig orosz származású táncművészt családi kapcsolataim révén ismertem meg – azt az undergrand stílust, amit ő művel, mindig is nagyon szerettem –, Gál Tomival Komáromban játszottam együtt – ő akkoriban kezdte a saját színházát csinálni, és egymaga színházi intézménnyé válni –, az Astorkában a színművészetis osztálytársaim vannak... Azok az amatőrök pedig, akiket meghívtam vagy meghívok a fesztiválra, megbízható minőséget képviselnek.
 
L.E.: Azért az valahol nagyon rokonszenves, hogy nincs sznobizmusa a fesztiválnak... Kicsit komolyabban: biztos van valami a misztikus magyarázatokon túl – vagy inkább azon innen.  Mert hát egyfelől az tény, hogy az ember egy bizonyos körben mozog, egy adott kapcsolati rendszerben van, ugye, behálózva... Másfelől meg olyan is van, hogy bizonyos emberek találkoznak, egymásra néznek, és tudják, hogy valamit szeretnének egymástól, egymással csinálni. De az elképzelésekből meg a tervekből sokkal gyakrabban nem lesz semmi, mint ahányszor lesz. A meghívott színházak vagy előadások mitől fontosak számodra? És nekik pl. mért jó ide jönni?

N.P.: Hát ezt valószínűleg tőlük kéne megkérdezni. Talán a hely szelleme vonzza őket.
A számomra fontos előadások pedig olyanok, mint amilyen pl. Huba volt a Nagybőgővel – azt vagy ezerszer megnéztem. (Süskind: Kontrabas / A nagybőgő c. monodrámája Martin Hubával évtizedeken át a szlovák színházművészet meghatározó darabja volt  – szerk. megj.) Őt ezért nem sikerült meghívnom ide, mert a Lasica–Satinský Stúdió számunkra megfizethetetlenül drágán adta volna el a jogokat...

L.E.: Az itteni, „keleti ember“ különben egy kicsit olyan, mint a Csehov-hős. Sóhajtozik, hogy de jó lenne ide meg oda menni, és ezt meg azt csinálni...! Végül aztán mégse megy sehova, és nem csinál meg semmit se. Az ötletei és azok megvalósítása fényévekre tudnak lenni egymástól. Te viszont ezzel a fesztivállal megcsináltad, amit akartál...

N.P.: Szervezőként azért másképp, máshonnan néz az ember színházat. Többnyire – praktikusan – nem is igen néz, mert más teendői vannak. Például folyamatosan biztosítania kell az előadások zavartalanságát. Közben nem nagyon van módja átadnia magát az élvezetnek.
Czajlikék Orál morálja, a Bárka Színház és a Stúdió „K“ Mrožekjei, és persze az Actores, nagyon tetszett. Ez utóbbinál hosszú idő után újra katarzist éreztem. Az az alázat, ahogy ők hozzáállnak a színházcsináláshoz lenyűgöző, és feltétlen tiszteletet érdemel. De mondhattam volna Gál Tomit is – ő tényleg egymaga egy színházintézmény... Nagy szívfájdalmam, hogy nem tudtam elérni, hogy őket sokan, minél többen lássák.
Az ismeretlen vagy kevésbé ismert nevekre nehezen jönnek be az emberek. Akit láttak már a tévében is, arra bejönnek.

L.E.: Zenés darab, vígjáték? Működik a toposz? Ezek vonzóbbak a közönség számára?

N.P.: Persze, de azt nem akartam, hogy efelé menjünk el. Az emberek színházi ízlése, gondolkodása olyan amilyen. Sokszor beszélgettünk már erről: vajon ki tehet róla? Maguk az emberek? A média? Mindenesetre, amit bizonyos színházak felvállalnak, hogy mindenre képesek, csak bejöjjön rá a közönség, hát olyat én semmiképp se szerettem volna itt látni. Olyan színházakat, olyan előadásokat akartam idehozni, hogy felébredjenek rá – ha csak egy pillanatra is – az emberek!

L.E.: Azzal egyetértesz, hogy egy színház felelős a saját közönségéért? Hogy minden színháznak olyan közönsége van, amilyet megérdemel?

N.P.: Abszolúte.

L.E.: Volt már, hogy mosolyogtunk az itteni nézőkön, hogy néha talán már túl jó közönség. Majd´ mindent állva tapsol meg. Annyira hálás, és annyira szereti mindig azt, amit épp kap, hogy attól okkal-ok nélkül felugrálhatnékja támad.
A várható siker érdekében neked kellett már gesztusokat tenned a kommersz felé?


N.P.: Mindig befolyásolt az, hogy féltem, elveszíthetjük a fesztivált, ha az előadásokra nem jönnek be az emberek. Aztán kiderült, hogy itt jó színházra van igazán igény. Annak jelenléte a legfontosabb. Hogy ez így van, én azt tekintem sikernek.
Pár éve leteszteltük a dolgot a pesti Bárka Mrožek: Mulatság c. előadásán. Akkor tapasztalhattuk azt, hogy a helmeci közönség pontosan tudta, hogy ezzel az előadással ő tulajdonképpen mit, milyen minőségű színházat kapott. „Vágta“.
Az a Mucsi Zoltán pedig, akit addig én a Jancsó-filmekben bámultam meg, előadás után azt kérdezte tőlem: „Te ki vagy, hogy ezt merted tenni velünk? Mi ide úgy jöttünk, hogy ez lesz a darab utolsó előadása.“ Tizenöt éve nyomták már a Mulatságot, Scherer Pétert Mucsi többet látta, mint a feleségét – úgy unták már egymást is, ahogy a darab körül mindent. „Most pedig tovább kell játszanunk, mert ma olyan élményben volt részünk...!“, mondták.
Hogy ez mennyire volt komolyan gondolva, vagy hogy mennyiben szólt a személyemnek, nem tudom. Mindenesetre a színész is ember, az se képes magát mindig megjátszani.
Vagy amikor az astorkás Miro Noga a Perényi pincében azt kiabálta, hogy el akar költözni Pozsonyból, és ide akar jönni... Meg mindenféle detvai, pozsonyi, nyitrai gyerekek lelkendeztek, egymással versenyezve... Na, azután éreztem azt, hogy ezt nekem muszáj csinálnom.

L.E.: A színház, ugye, eleve közösségi művészet. De hogy egy előadás a közönségével is közösséget teremtsen, hát az már nem megy magától sohase...

N.P.: A közösségteremtésről egy történet jut eszembe: amikor azon gondolkodtunk, hogy a fesztiválbérletek nyakba akasztható biléták legyenek-e vagy se, az egyik munkatársam figyelmeztetett, hogy amit az ember a nyakába tesz, ahelyett hogy a pénztárcájából húzna elő, azt a tárgyat közösségi jelképpé teszi meg. Ami pedig a kérdésedet illeti: egy igazi színházi este összeköt emberek, arra az időre közösséget hoz létre velük. Ilyen hatása is van, hogyne. Ezért is tartom jó ötletnek, amit tervezünk, hogy színház után a közönség és az alkotók, ha akarnak, leülhessenek egymással beszélgetni. Hogy legyen valami levezetése az estének.

L.E.: Rovartos kollégánk, Kiss Laci egyszer megszavaztatta a gimiben a  diákjait, melyik színházba legyen bérletük, hová szeretnének járni: Miskolcra, Nyíregyházára, Kassára...? És a gyerekek a Tháliát választották, többek közt azért is, mert ott előadás után lehet találkozni a színészekkel. Látni lehet őket civilben. Vagy más példa: a zakopanei Witkiewicz Színház színészei előadás után a színház kijáratánál köszönnek el a nézőktől. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezt minden színháznak így kell csinálnia. Különben is ilyesminek csak ott van jelentősége, meg jelentése is csak ott van,  ahol ez nem csupán egy üres gesztus. Ahol a színház még mindig rítus.
Te kapsz visszajelzéseket a fesztiválközönségtől? Szólnak mondjuk, hogy ilyen színházat hozzál, amolyat meg máskor inkább ne hozzál?

N.P.: Úgy jeleznek vissza, hogy pl. az Actores után egy hölgy azt mondta: „Ez az előadás olyan volt, amilyet még az életben nem láttam. Úgy bánt, hogy ezt nem láthatták többen!“ Vagy megkérdezik, a fesztivál az idén is lesz-e olyan jó, mint amilyen tavaly volt? Most persze megkérdezheted, vajon mire gondolnak, amikor a „jót“ emlegetik.

L.E.: Mire gondolnak?

N.P.:  Felfogják, meg tudják ítélni, mi a jó, vagy hogy egy előadás hogyan és mitől volt jó. Ha csak a hülyeségre lenne agyuk az embereknek, akkor meg nem tudnák.

L.E.: Az idén a tíz előadásból három szlovák lesz. Mit gondolsz, a szlovák színházhoz mit fog szólni a helmeci közönség? Az Actores korábban itt táncszínházat csinált, annál nem számított a nyelv. Az Astorka szlovákul játszott ugyan, de magyar drámaíró darabját. Görgey Na koho to slovo padne / Komámasszony, hol a stukker?-jét.

N.P.: Bízom a hajdani osztálytársaimban. A Kassai Állami Színház darabját, a horvát Gavrin Všetko o ženách / Mindent a nőkről-jét is az egyik volt kollégám, Duša Bajin rendezte. Az Astorka, az meg az Astorka. Ők az ország egyik legjobb színháza. Ha rosszak lesznek, magukra vessenek. De nem nagyon tudom ezt róluk elképzelni.
Olyasmi persze elhangozhat, hogy szlovakizálom Helmecen a színházi fesztivált. Meg azt is mondhatják, hogy áruló vagyok. Nemzetáruló.

L.E.: Nemzetiségáruló.

N.P.: Fúha...! De a nyelvet a színházban tényleg nem tartom akadálynak. Tényezőnek se igen tartom. Csak az az egy kérdés van, hogy színház lesz-e, amit a néző lát, vagy sem.

L.E.: Na de Helmecen nincs számottevő szlovák populáció. Az Astorka vagy az Actores nem tart ettől? Ők hogyan viszonyulnak a magyar közönséghez?

N.P.: Tudják, hová jönnek, és azt is, hogy itt magyarok élnek. Az Astorka és az Actores azért akar itt játszani, mert itt mindig jó közönségük volt. Tehát ők játék közben egyáltalán nem gondolnak arra, hogy a közönségük nem szlovák.
Egyébként nem volt ebben semmi direkt szándék. Az idén azért jön annyi szlovák színház, mert velünk könnyebb volt megegyezni.
Ráadásul ezeknél a színházaknál látom, hogy náluk milyen minőségű munka folyik. És tudom, hogy hogy végzik el ill. hogy hogyan nem a dolgukat más színházak, amelyeket most inkább nem neveznék néven. A meghívott szlovák színházak egyike sem tartozik az olyan színházak közé, amik hülyeségeket játszanak, és ráadásul úgy, hogy közben azt képzelik magukról, hogy amit csinálnak, az jó.
Ami meg a közönséget illeti, azt hiszem, a színházért jönnek, akik jönnek, és remélem, nem lesz ilyen nyelvi szempontú tallózás az előadások között.
De majd meglátjuk.

L.E.: Mennyire pénzfüggő a színházcsinálás vagy a fesztiválszervezés?

N.P.: A visszajelzések azt mutatják, hogy egyre többen vannak, akik kimondottan várják ezt a hetet. Annyira fontos lett számukra, mint egy szabadság – „dovolenka“ értelemben. A fesztivál hete alatt szabadságra mennek a saját életükből.
Elsősorban számukra kell megcsinálni ezt a fesztivál, egy olyan költségvetésből, aminek a kereteit nem lépheted túl. Annyi pénz van a kultúrára, amennyi van. Minél drágább színházakat hozol, nyilvánvalóan annál több pénz kell hozzá, és annál több ember után kell elmenned adományokért. Színész vagyok, feltehetőleg tudok hatni az emberekre, de kalapozni azért sose kellemes.
Hála azoknak az embereknek, akikkel összehozott a sorsom – véletlen ez?, szerencse? –, most már tulajdonképpen maguktól érkeznek a felajánlások. Számolni lehet velük. És ha egy rendezvénynek sikere van, azt támogatják. De az pénzfüggő, hogy milyen színvonalasra csinálod.
A legnagyobb támogatónk a szlovák kultuszminisztérium. Ez azért mutatja, hogy már tartunk valahol.

L.E.: És a jegybevétel?

N.P.: A néző azzal tiszteli meg az előadást, hogy befizet rá. A jegyárak nem olyanok, mint a pozsonyiak, de így is vannak, akiknek spórolniuk kell rá, hogy el tudjanak jönni.

L.E.: Mondd, mért csinál egy színészember fesztivált? Miért nem inkább a színpadon „csinálod a fesztivált“?

N.P.: Tízen voltunk a színművészetis osztályban, abból kilencen befutottak: Gubík Ági, Ďuro Kemka, Robo Jakab, Helena Krajčiová, Lukáš Latinák, Vlado Kobielsky... és még sorolhatnám. De egyedül én vagyok közülük olyan helyzetben, hogy otthon csinálhatom azt, amit szeretek – még ha ez nem is mindig a színpadon van, és nem is mindig színészet. Ezért én még előnyben is érzem magam velük szemben – pláne most, a Barackliget / Marhuľový ostrov forgatása után.
Különben meg vannak sikerélményeim színpadon is, például itt van a zene, előbb a Waterfall aztán a Semi Holsen...
Bennem megvan ez a kettősség. Lehet, hogy ez patetikusan hangzik, de meg akarom tartani a kultúrát a szülővárosomban, mert ez nekem többet jelent, mint hogy Pozsonyban legyek vezető színész, vagy Kassán. Ezekhez a városokhoz nekem – a barátaimon kívül – semmi kötődésem. Lehet, ötven éves koromban majd fejbe lövöm magam... Miért nem maradtam Pozsonyban színésznek?!

L.E.: És a fesztivállal kapcsolatban mikor leszel elégedett?

N.P.: Ha már elhoztam ide „Hubát a Nagybőgővel“...
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Tamas e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-06-14
Itt a 2010 program. Nagyon jonak igerkezik:
http://www.kinghillcomedy.sk/index_s.htm

Tetszett!
név: Éva e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-06-14
Ebben a rohanó világban nagyon jó, hogy valaki gondol azokra is akik bármely okból fogva nem tudnak eljutni szinházba, moziba akár másfajta elõadásra. Drukkolok, számos sikeres elöadást még sok-sok éven keresztul.
név: botorka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-06-14
kár, hogy az idén pont a Jókai Napokkal van egy idõben. jó lett volna látni, ezt, azt, igy viszont láthatja a K
név: botorka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-06-14
kár, hogy az idén pont a Jókai Napokkal van egy idõben. jó lett volna látni, ezt, azt, igy viszont láthatja a K
név: botorka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-06-14
kár, hogy az idén pont a Jókai Napokkal van egy idõben. jó lett volna látni, ezt, azt, igy viszont láthatja a K
név: Peti e-mail: peterfarkaspeak@gmail.com dátum: 2010-06-15
Azt mondják tisztelni és becsülni kell azt aki színpadra ál azért hogy mást szórakoztasson. Én azt mondom tisztelni és becsülni kel azt is aki ez lehetõvé teszi, aki megszervezi, bebiztosítja azt hogy a kedves nézõ ténylegessen úgy érezze magát mint egy szabadságon, el tudjon bújni a kemény realitásból a színház illúziójába. Nagyon kár hogy kevés az ijen lelkes ember mint Peti. Én csak szoritani tudok és sok sikert ka fesztiválnok és még sok sok színházi tavaszt helmecnek.
név: Péter e-mail: trimus@trimus.sk dátum: 2010-06-16
Hála Istennek ezért is..... Evrõl-évre jobban várom ezt a szép idõszakot - a Színházi Tavaszt!   
név: Adri e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-06-18
Ez mind szép és jó, csak egy baj van: én valahogy sosem tudok részt venni ezen a nivós rendezvényen, ráadásul a szülõvárosomban. Nagyon sajnálom. Sok jót hallottam róla. Most épp a Szent László búcsú szervezésével vagyok elfoglalva. Sok sikert!
név: Kiss László e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-06-21
Csak kiegészítésként a rólam mondottakhoz: a leírt "szavazás" óta újabb osztályom van, nagytöbbséggel õk is Kassára szavaztak, pedig õket idõm sem volt befolyásolni, már elsõ osztályfõnöki órán dönteni kellett. Persze egy-két gyerek megfordult már ott korábban, de a többség nem. Jó a híre a Tháliának nálunk, ez van.