[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Húsvét előtt

szerző: Babits Mihály, Szászi Zoltán 2011-04-18

 

Húsvét előtt

BABITS MIHÁLY: HÚSVÉT ELŐTT


S ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva bellül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérizü széltől részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü malomnak:
ha szétszakad ajkam, akkor is,
ha vérbe lábbad a dallal és
magam sem hallva a nagy Malom
zugásán át, dalomnak izét
a kinnak izén
tudnám csak érzeni, akkor is
- mennyi a vér! -
szakadjon a véres ének!
Van most dicsérni hősöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hülni borogatott
ágyuk izzó torkait:
de nem győzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:
mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvadt fürge vért:
s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is
ez inni való sós vérizü szélben,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü Malomnak,
mely trónokat őröl, nemzeteket,
százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szüz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat:
én mégsem a gépet énekelem
márciusba, most mikor
a levegőn, a szél erején
érzeni nedves izét
vérünk nedvének, drága magyar
vér italának:
nekem mikor ittam e sós levegőt,
kisebzett szájam és a szók
most fájnak e szájnak:
de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön uj március,
viruljunk ki ujra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

 

Szászi Zoltán: Ünnep előtt


Csak várni és lesni a postást, jön-e, hozza-e a fehér cetlit, amin rajta van az e havi járandóság. Csak várni és reménykedni, hogy a hetente való jelentkezések végeredményeként végre akadjon már valami emberhez méltó munka. Csak lesni és várni a jobb időt, hogy legalább a kertbe kiültetett növénykék gyarapodjanak már, hogy legalább azért ne kelljen pénzt adni. Csak lesni és várni, hát csak ez marad már? A hivatalos statisztika nem igazán érdekel. Az érdekel, van-e miből az egyedül élőnek gyerekét iskolába küldenie, az érdekel, az elesett kisemberért ki szól oda, akinek aprópénzét a buszsofőr arrogánsan visszalöki, ha a városba kíván menni.

 

Nagyhét van. Valami belső tartalék után kotor az ember. Jó szeretne lenni, hinni szeretne, bízni, tudni, érte is szól, érte is van minden, aminek ő is része. Nagyhét van, a kereszteken lila fátyol, a harangok szava Rómába költözik, az ég kárpitján a nap hasogat réseket, hogy melengesse a kései fagyok szorításában megdermedt földet. Átüt-e a felhőkön, átüt-e a magukba burkolódzott, fázós lelkű emberek félelempáncélján a megváltás dicsőségének híre? Megszabadul-e a cetlit váró, postást leső, hetente munkahivatalba járó félelmeinek démonától, megtörik-e a jég a szívek körül?

 

Nagyhét van. Várakozás, elmélkedés, keresés és bűnbánat hete. Böjt, tisztulás, hiterősödés ideje. Mustármagnyi sem már, csak mikroszkopikus töredék a hajdan erőt és életet adó? Elkopott frázis lett? A szájakban még az áldozás íze, s rá máris ömlik a szavak és gondolatok szennye. Lélektisztulást várnék! Valami örömöt. Meleget, simogatót, és nem félelmetes démonok vonulását. Egy galambot, amint beleröppen a fénybe, és árnyéka mögül megtisztult emberi arcok néznek egymásra békével, megelégedéssel, polgárként, európaiként, telve lendülettel, bizakodással és szeretettel.

 

Bízva. Talpon. Mindörökké!
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :