[kapcsolat]   husken

prosecco kóstolás

 

BistRovásHU

 

Ropás

 

oti kiállítása

 

ÉLŐ ZENE

 

Kodály

 

Dráb

 

30 éve szabadon

 

horrorvacui

 

eNRA RV 2019

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Inglourious Basterds

szerkesztette: skitzz, 2009-09-26

inglourious basterdsKíváncsi voltam nagyon, milyen ötlettel áll elõ Tarantino a Halálbiztos után. Marad a b-mozik megidézésénél, vagy visszatér a szószátyár gengsztertörténetekhez. Erre megjelent az elsõ látásra történelmi filmnek tûnõ Inglourious Basterds.


aldo raine
bear jude
shosanna
hans landa
a színészno
aldo
részlet
részlet
részlet
részlet
részlet
tarantino, kruger
basterds

   A legtöbbször és legkülönbözõbb színvonalon megfilmesített idõszakból indult ki: a második világháborúból. De ez csupán egy szín a palettán, egy stíluselem Tarantino kezében. Szimpla kulissza, aminek még teteje sincs, olyan, mint azok a helyiségek, ahol fölül követi Shosannát a kamera a mozis jelenetben. A filmben ugyanilyen intenzitással jelen vannak a western elemei vagy a ripacs amerikai vígjátékok karikatúrái is. Egy hihetetlenül elmés mûfaji keverékkel állunk szemben, ami ugyan teljességgel feloldja a történelmi autenticitás érzetét, mégsem komolytalan. Sõt. Úgy érzem, egy sokkal strukturáltabb, nehezebben megfogalmazható mûvészeti céllal készült a film, mintsem hogy elmeséljen egy megtörtént, vagy valószínû történetet a múltból.  Azzal szembesít a film, hogy mivé vált a második világháború annak a generációnak a szemében, aki már nem élte meg azt: rengetegszer elmondott, parafrazált, kificamított, lehülyített vagy összeesküvéselméletekkel elkorcsosított történelemmé vagy annak utánzatává.
 

   Tarantino nem abból indul ki a történelmi háttér megformálásánál, amit tudunk, hanem inkább abból, amit nem. A mûveletlenségbõl, nem a mûveltségbõl. Így jöttek létre a film „történelmi“ kiindulópontjai: 1. a második világháború Európában dúlt (csak ott), 2. a zsidók jó emberek, de üldözik õket, 3. a németek kimért tömeggyilkosok 4. az ameriakiak vagányok és megnyerték a háborút.
 

   Így fér bele a filmbe, hogy a második világháború például úgy ért véget, hogy egy német propagandafilm premierje alatt felégettek majd felrobbantottak egy párizsi mozit Hitlerestül, Goebbelsestül, Göringestül, Bormannostul. Merthát, ki tudja? És kiknek sikerül véghezvinni a merényletet a német politikai elit ellen? Egy tizenkilenc éves zsidó lánykának, egy színesbõrû vetítõtechnikusnak, egy részeges színésznõnek és három amerikai kémnek, akik német nyelvtudás nélkül olaszul hadoválva próbáltak elvegyülni a náci tömegben. A legfelsõ náci vezetõk egyébként is bugyuta ripacsok, és az is gesztusértékû, hogy egy angol fõmuftit éppen Mike Myers játszik el.  Tarantino még tovább megy: a filmben Franciaország határos az Amerikai Egyesült Államokkal. Merthát ugye, ki tudja? A filmbéli korábrázolás annyira blõd, mint a Call of Duty computerjátékban.
 

   Mindezek ellenére nem egy Monty Python stílusú történelemparódiáról van szó. Tarantino legújabb filmje ízig-vérig posztmodern alkotás: csak megidézi a már jól ismert inspirációs forrásokat (erõteljesen jelen van a western, a b-kategóriás háborús kalandfilmek és Tarantino elõzõ munkái -- a legfontosabb nõalak Shosanna a Kill Bill fõ karaktere, Beatrix Kidoja (játszhatta volna Uma Turman is), a fekete szmokingos halálosztók a mozijelenetnél hajaznak a Kill Bill száz õrültjére, vagy a Pulp Fiction és a Kutyaszorítóban gengsztereire, de egyik stílus sem jelenik meg vegytisztán. Az alkotást végigkíséri egy sajátos humor, de sehol sem fakadunk ki nevetésben, csak fanyarul mosolygunk.
 

   Felmerül a kérdés, hogy egy ennyire kusza stílusú és ennyire hiteltelen történetet hogyan lehet mégis komollyá tenni? Tarantino azt a módszert alkalmazza, amiben a legjobb: a hihetetlenül feszes párbeszédeket és a remekül kidolgozott karaktereket. A film dramaturgiai struktúrája asztal melletti dialógusok és véres akciójelenetek váltakozásáral épül. Gerincét a hat asztalos jelenet alkotja, amelyek mindegyikét a feszültség gradálása tartja össze. A mozgalmas akciójelenetek inkább levezetik a felhalmozott izgalmakat. A párbeszédeket pedig a markáns karakterek konfrontálása teszi élvezhetõvé. A film legizgalmasabb szereplõi a német zsidóvadász Hans Landa és az amerikai nácivadász Aldo Raine, a halálbrigád vezetõje. Hans Landa egy hiperintelligens, több nyelven beszélõ finom stílusú profi, Aldo egy meglehetõsen bunkó szadista. Kétfajta kegyetlenség konfrontálódik: az intellektuális, hidegen kimért német, és az egyszerû szókimondó, laza amerikai.
  

   Aldo vagy leöli és megskalpolja a nácikat, vagy ha szabadon engedi õket, tõrével horogkeresztet vág homlokukba, hogy ne tudjanak kivetkõzni náci egyenruhájukból. A film zárójelenetében Aldo éppen Landának metszi fejbõrébe a keresztet, s mikor elkészül alkotásával, heherészve megvallja, úgy érzi, remekmûvet hozott létre. Ekkor végzõdik a film és jelenik meg Quentin Tarantino neve a vásznon. És mi megértjük Aldo Raine maga Tarantino, a laza bunkó amerikai, a film pedig a homlokba késelt jel, a tudatosan primitív és véres remekmû.

Írta: Gyenes Gábor

Írta és rendezte: Quentin Tarantio
Szereplõk: Brad Pitt, Mélanie Laurent, Christoph Waltz, Eli Roth, Diane Kruger
Forgalmazza: Universal Pictures, 2009

 
 

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :