[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Iskolai minőségbiztosítás I.

szerző: Kiss László 2010-04-21

 

Iskolai minőségbiztosítás I.

  Alapjában egyetértek a minőségirányítási programok elvével. Egy adott munkahelyen, intézményben törekedni kell a minél jobb, hatékonyabb, minőségi munkavégzésre. És sohasem árt, ha ez írásba van foglalva. Ugyanakkor rögtön felmerül bennem a kérdés, hogyan lehet, meg lehet-e ezt egyáltalán valósítani egy szellemi tevékenységet folytató intézményben? Fizikaiban, mondjuk egy gyárban minden bizonnyal egyszerűbb. Meg kell vizsgálni, mit termelek, mit akarok, ennek mi a feltétele, nyersanyag, szakmunka, milyen mennyiségi, minőségi volument akarok teljesíteni, kiket célzok meg a termékkel, mik az elvárásaim, minimumtervek, maximumtervek, piackutatás, marketing stb. Száraz statisztikai adatokból kiolvasható, hogy elértem-e a céljaimat. Egyszerűen: nyereséges a cég, vagy veszteséges.


   Mindezt egy iskolában? Egy gimnáziumban mit mérjünk? Mi jelenti az eredményességét? Korábban íratlanul is az iskolából egyetemre, főiskolára felvettek számát, arányát tekintették a legfőbb fokmérőnek. Ma ez már nem egyértelmű. Húsz év alatt többszörösére nőtt a felsőoktatási férőhelyek száma, ezzel párhuzamosan drasztikusan esett egy-egy generáció létszáma (népességfogyás). Közhely, de közel áll az igazsághoz, ma azt nem veszik fel, aki nem jelentkezik sehová. Tehát ez így ma már nem jó mérce. Szokás azt vizsgálni, hány jelentkezőt vettek fel az általa megjelöltek közül az első helyre? Hiszen nyílván azt szeretné igazán, azért írta az első helyre. A költségtérítéses képzés megjelenése tovább bonyolítja a képet, hiszen itt a továbbtanulás gyakorlatilag a család anyagi helyzetétől függ.


   Ez persze csak az iskola kimenete. De ha elfogadjuk valamilyen mércének, akkor figyelmen kívül hagytuk az iskola beiskolázási körzetét, az ottani szociokulturális helyzetet. Nyilván egy értelmiségiek által laktott kerületben sokkal eredményesebb lehet egy iskola kimeneti eredménye, mint Abaújban, függetlenül a tantestület szakmai felkészültségétől és egyéb körülményektől. Persze, ezért mérjük a „hozzáadott értéket”. Mégis, egy jó eredményeket produkáló iskola akkor is tekintélyesebb lesz mindig, ha alig tesz hozzá valamit a „beérkező anyaghoz”, mint egy olyan iskola, ahol a hivatalosan nem fogyatékos gyerekeket megtanítják írni-olvasni. Pedig ez utóbbi sokkal nagyobb munka, nagyobb „hozzáadott érték”.
 

Címkézési lázban élünk. Ma jellemző, hogy egy iskola annyiféle képzést, lehetőséget nyújt, amit már áttekinteni is nehéz. Ezt színességnek, választéknak nevezik. Engem ez a plázákban kapható műszaki cikkekre emlékeztet, azokon sorakozik a sok címke, már rájuk sem fér. Persze többségét nem értjük, de azt az illúziót keltik, hogy ezek nagyon jó termékek lehetnek. Nem hiszek ebben, abszolút konzervatív nézeteket vallok erről a trendről.

   A gyermeknek korlátozott a befogadóképessége, a kiegészítők az alapozás rovására mennek. Félművelt embereket nevelünk, és ez a legrosszabb. Így a középiskolák fő célkitűzése, az általános műveltség elérése sérül. Egy erős alapú, nyitott általános műveltséggel bíró ember könnyen tud továbbhaladni bármilyen irányba. Statisztikák szerint pontosabb a munkavégzése. Ezért vesznek fel érettségizett szerelőket az autógyárak. Pedig nehéz lenne kimutatni, hogy szükséges Petőfi ismerete egy csavar meghúzásához. Személyes példával élve: édesapám 1944-ben érettségizett. Két nyelvet tanult, két hangszert tudott megszólaltatni. Ismerte a klasszikus táncokat, lovagoltak, síeltek, vívtak. Bármilyen környezetben volt, könnyedén tudott kommunikálni. Mindenhez hozzá tudott szólni, pedig egy kis faluban nem sok lehetősége nyílott ismeretei bővítésére, s ezt munkája sem igényelte (könyvelő volt). Haláláig tudott zongorázni, kétkezes, komoly darabokat, jóllehet, maga sem tudta már, mik azok. Amikor a Kádár-rendszer vége felé időnként betévedt egy-egy német turista a falunkba, megértette őket, a legalapvetőbb dolgokról tudta őket tájékoztatni. Pedig ekkor már durván 40 éve nem hallott német szót. És apám jó tanuló volt ugyan, de nem kitűnő.


   Persze, változnak az idők, az iskola is változik vele. De a hagyományos értékek megőrzésével kellene modernizálni, nem azok lesöprésével. És egy társadalomban az iskolának nem követni kellene a divatot, hanem diktálni.
   Az iskolákban ma nagy hangsúlyt kap a nyelvoktatás és az informatikai képzés. Ezeket persze fontosnak tartom, de jelenleg ezek is más tárgyak rovására élveznek prioritást. Közép-Kelet Európára mindig jellemző volt a helyenként beteges, felzárkózási láz. Kijelölünk egy (-két) „szent tehenet”, hogy mi majd ezekkel utolérjük a nyugatot. Nem hiszek ebben, mert ez még így soha nem sikerült. Nyelvtanároktól tudom, hogy azért nem tudnak lefordítani valamit a diákok, mert anyanyelvükön sem tudnak arról a témáról semmit. Ha nincs gondolat (műveltség), mit tudnának áttenni más nyelvre? Ha meglenne a hozadéka a nyelvoktatásnak, talán visszavonnám észrevételemet. De nyugati befektetők panaszkodnak, nem kapnak angolul, németül beszélő diplomást. Pedig minden diplomásnak van nyelvvizsgája. Ja, a németet nem a papír érdekli, hanem kommunikálni akar a diplomással. És ez nem megy.


   Az informatikai oktatás is hasonló hatásfokú, a beleölt milliárdok ellenére. A diákok rengeteg időt töltenek otthon is a gép előtt, de csak egy-két internetes oldalt használnak, egymás közti kommunikációra. Ténylegesen alacsony az informatikai műveltségük.
   A hasznosság szempontjából átgondolnám a prioritásokat, bár nem könnyű. Ha egy iskola úgy áll a „fogyasztók” elé, hogy ő „csak” általános műveltséget nyújt, biztos nem lesz népszerű a mai címkés világban. Bevezetnék két új tantárgyat: egyik az internet helyes és hasznos használata, másik a gazdálkodási, pénzhasználati alapismeretek. Az első önmagáért beszél. A másodikról: tapasztalom, hogy sok ember, család anyagi gondjai abból adódnak, hogy abszolút nem értenek a pénzgazdálkodáshoz. Pedig erre lenne a mai embernek talán a legnagyobb szüksége. Az ismeretek hiánya érthető, a szocialista érában nem volt igazán súlya a pénznek, nem volt igazi pénzgazdálkodás. A matematika órán tanult százalékszámítást és egyéb ismereteket nem tudják átültetni a gyakorlatba, túlzottan elviek. A hitelkamat, betéti kamat, folyószámla-vezetés stb. szerintem ma fontosabb egy átlagembernek, mint Anglia története – angolul. (Esetleg Magyarország története angolul. Ezt helyeselném.) Ez a két tantárgy bejöhetne a tanulás módszertana és a társadalomismeret vagy a demokratikus közélet (!) helyett, mert mind a pedagógusok, mind a diákok ezeket teljesen feleslegesnek tartják. Mégpedig azért, mert egy jó érzésű osztályfőnök vagy történelemtanár ezeket a témákat eddig is vette a diákjaival.


   Egy intézményben folyó minőségi munkát nagyban befolyásolja a kollektíva felkészültsége, hangulata. Az egyes pedagógusok mérését tartom a legaggályosabbnak. Jóllehet egyetértek azzal, hogy nem egyformán dolgoznak a tanárok, valahogy ki kellene emelni, elismerni a jókat, hogy ez másokat is eredményesebb munkára sarkalljon, vagy tegye ezt meg saját mérési eredménye hatására. Ugyanakkor ez annyira szubjektív, hogy kérdés, ilyen mérésnek nem több-e a kára, mint a haszna. És mitől eredményes egy pedagógus? Ha jók a versenyeredményei? Ha történetesen a kimondottan nem, a valóságban annál inkább létező gyenge osztályokban tanít? Azért fog kapni elismerést, hogy sikeres érettségit tett mondjuk 2,5-ös átlaggal az osztály? Aligha. Személyes tapasztalat, de szerintem máshol is így van. Ha egy "C"-s osztály fegyelmezett, tisztelettudó, kitűnő iskolai műsorokat készít, de a tanulmányi átlaga gyenge, soha nem fog elismerést kapni. Pedig itt volt a tantestület által a legnagyobb a „hozzáadott érték”. Ismerek olyan gimnáziumot, ahol a diákok 15-20 %-a választja 5. tárgyként az egyik "másodrendű" tantárgyat az érettségin. Eddig kb. 250-en. A legrosszabb eredmény: kettő 3-as lett, a többi 4-es, 5-ös. Ez a statisztikai arány minden bizonnyal országos elsőséget biztosít ennek az iskolának, de még csak meg sem említik sehol, nem dicsekszik vele az iskola. Pedig ez egy jó "címke" lehetne. És azt, aki ezt a munkát végzi, hányszor dicsérték már meg...? Bezzeg, ha egy diák továbbjut matematikából az OKTV-n...!
   Mindezzel nem csak a pedagógusok mérésének nehézségeit akartam láttatni. Szerintem a jelenlegi pedagógustársadalom sincs erre felkészülve...

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Anett e-mail: veresanett8@gmail.com dátum: 2010-04-22
Hát igen, elgondolkodtató dolgok ezek.Ami a pénzt illeti, én sosem költöttem felesleges dolgokra.A zsebpénzembõl ritkán veszek ki pénzt.Jobban mondva a zsebpénzeimbõl, mert a másodikat, azt mûvtörikönyvekre, rajzeszközökre vagy ezekhez kötõdõ dolgokra fordítom, bármég ehez az összeghez eddig még soha nem nyúltam hozzá.Mikor osztálykirándulásokon vettem részt vagy egyéb kiruccanásokon, akkor se költöttem egy árva fityinget sem.Kivéve akkor ha nagyon muszáj volt.Karácsonykor?Volt már példa arra, hogy mûvtörikönyvet kaptam, nem is egyet.Aminek persze nagyon örûltem.Szerintem az ilyen karácsony az igazi.Nem nagyon örülök az olyan dolgoknak, amikor olyat kapok, amire nem is lesz nagyon szükségem, mert csak ott fognak porosodni a polcomon.De valljuk be mind ez igaz a könyvekre is.Csak nem mindegy, hogy mûvelõdtünk azáltal vagy sem.A mai fiatalokból meg csak ömlik a pénz(tisztelet a kivételnek), csak tudnám mihaszna.
név: rovastag e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-04-23
Laci, minden tiszteletem a tied, a szambol vetted ki a szot. Van egy ilyen mondas: Csak azoknak a statisztikaknak hiszek, amiket magam hamisitottam.
név: Anett e-mail: veresanett8@gmail.com dátum: 2010-04-22
Hát igen, elgondolkodtató dolgok ezek.Ami a pénzt illeti, én sosem költöttem felesleges dolgokra.A zsebpénzembõl ritkán veszek ki pénzt.Jobban mondva a zsebpénzeimbõl, mert a másodikat, azt mûvtörikönyvekre, rajzeszközökre vagy ezekhez kötõdõ dolgokra fordítom, bármég ehez az összeghez eddig még soha nem nyúltam hozzá.Mikor osztálykirándulásokon vettem részt vagy egyéb kiruccanásokon, akkor se költöttem egy árva fityinget sem.Kivéve akkor ha nagyon muszáj volt.Karácsonykor?Volt már példa arra, hogy mûvtörikönyvet kaptam, nem is egyet.Aminek persze nagyon örûltem.Szerintem az ilyen karácsony az igazi.Nem nagyon örülök az olyan dolgoknak, amikor olyat kapok, amire nem is lesz nagyon szükségem, mert csak ott fognak porosodni a polcomon.De valljuk be mind ez igaz a könyvekre is.Csak nem mindegy, hogy mûvelõdtünk azáltal vagy sem.A mai fiatalokból meg csak ömlik a pénz(tisztelet a kivételnek), csak tudnám mihaszna.
név: rovastag e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-04-23
Laci, minden tiszteletem a tied, a szambol vetted ki a szot. Van egy ilyen mondas: Csak azoknak a statisztikaknak hiszek, amiket magam hamisitottam.