[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Járat hat

szerző: Mizser Attila, Szávai Attila, Nagy Csilla, Szászi Zoltán 2010-11-25

 

Járat hat

Szávai Attila: Nov6, kalap, kabát


Kétezertíz. Nov6.
Szombat délután, Vác. Duna-part.
Meglepő módon, az igazán szép folyóparti területeken, az igazán vadregényes és mégis városközeli partszakaszokat kevés ember látogatja. Ennek számos előnye van, persze. Néhány száz méterről még hallani a városi tömeg szombat délutáni hangjait, gyerekordibálást, kutyaugatást, fiatal lányokat, ahogy sikoltozva kacagnak. A város sűrű, halk, távoli morajlását. De mindezt már kellő távolságból, hogy ne zavarjon, ne türemkedjen ki, ne lógjon be a képbe. Meg lehet tanulni ezt a távolságot úgy megtartani, hogy közben egészen közel, köztük élsz. Három lépés, ahogy mondani szokták. Megtartani azt a bizonyos három lépés távolságot. Három lépésre állni a fortyogó lecsótól. De nem szólni közbe, zsebre tenni mindkét kezed, fél vállal nekidőlni a konyhaajtónak. És nézni, hogyan dolgozik a lobogó anyag a kislábasban. A végén kiszellőztetni. Nem rendesen, de alaposan.

***

A belógásról még. Mikor megérkezik az ősz, a szerző leggyakrabban úgy érzi magát, mint egy kiállítás megnyitóján. Tárlatot tárolni tarkód tarka termeiben. Érezni a pillanat jelentőségét, a szolid ünnepélyességet, az emberek halkabban szólnak egymáshoz, nehogy megzavarják a légkört. Mint egy kiállítás-megnyitó, ahol finom, de kissé száraz a pogácsa, kapható ugyan kávé, de nem mindig találják el az ízlésedet, ahol ingyen teát kínálnak, de inkább ne ittál volna, és végül nem mindig tudsz úgy megnézni a megnyitó után egy képet, szobrot, akármit hogy ne mászkáljanak el közted és a kép között bizonyos emberek. Mert vannak, akikkel semmi más célja nem volt a természetnek, mint hogy legyen, aki belóg, begyalogol a képbe. Hogy megállsz az alkotás előtt, de frankó is az a színhasználat, az ecsetkezelés ott a jobb felső sarokban, aztán a következő pillanatban egy kopaszodó, korpás fejbőr van előtted. Nem kimondani hangosan azt, amit ilyenkor gondolsz. Befelé bazmegelni.

***

Ősszel kiszellőztetik a világot. Kiszellőztetik a nyár fülledt karneválszagát, a ragadós parfümöket, kicsapatják a diszkózenét, ami az autókból szólt hónapokig, aztán megszorult az épületek közt. Alig győzték az angyalok kivakarni a házak repedéseiből. Megtelt a világ az erjedés szagával, a csendes erjedés átható, de családias illatával. Beleszagolsz. Mint az őzek minden alkonyatkor. Valahol a csillagok között ősz lett, a levegőben nedves avarszag. Minden dimenzió és szféra elcsendesedik, a színek átváltanak pasztellbe, az árnyékok megnyúlnak, kötött pulóvereket húznak az angyalok. Egyenként akasztják le a halott leveleket az ágakról, ejtik le a többi közé. Barna. Aranysárga. Ez a tompa aranysárga úgy csillan meg az ember eszméletében, lelkében, emlékeiben, mint egy könnyű őszi tüsszentés.

***

Autóval kimenni az őszi természetbe, milyen már ez. Traktorral templomba, kapálógéppel porcelánboltba. Imádkozni ebéd előtt, de ebéd után telefonon prostituáltat rendelni. Az ember maga az ellentmondás. Oké, az élet ajándék, az ember csoda, egyebek, de olykor az ajándék lovat nem árt fogorvoshoz vinni. Ha büdös a szája. Reggel mindenkinek büdös a szája. Minden nap egy ajándék. Összetenni ezeket.

***

Vácban az a jó, hogy van valami ünnepélyes, mikor kimondod: Vácott. Hol voltál. Vácott. És Vácban az jó még, hogy ha ott (itt) születtél (Vácott), akkor különösen megérinthet az ősz. Ha olyan vagy, hogy különös vegyi folyamatok mennek benned véghez, ha a természet átvált nyárról őszre, átkacsolják a nagy kapcsolót, aminek nem hallod a konkrét hangját, csak érzed, hogy na, most van ott a kéz, rajta a karon. És egy könnyed, ápolt, de súlyos mozdulattal (mert az ősz az ellentmondások - képzavarok - évszaka is) elmozdítja. Érzed sejtjeidben az alkatrészek súrlódását, ahogy elcsúsznak egymáson. Érzed, hogy tested és elméd felveszi azt a lassú őszi tempót, a lehulló falevelek lusta, de dinamikus ritmusát. Kicsit többet foglalkozol az élettel, elmúlás és társai bété, megérkezettség erté, érett formák. Többet időzöl el egy almát nézve az első harapás előtt, mint egyébként.

***

Folyópart. Ártér. Van ebben valami intim. Mint egy bevetetlen ágy, ahol nemrég komoly dolgok történtek. Már kihűlt a helyszín, de még érezhetőek a mozdulatok, a nekirugaszkodások, megtorpanások, sóhajtások, egyebek illatai. Szuszakolásoké. Már szárazak a fáknak közei, ne légy ilyen ünnepélyes, nem biztos, hogy jól áll, de még láthatóak a valamikori mozdulatok ráncai, gyűrődései.

***

Korhadt fatönkök szerteszét. Nem annyi, hogy zavarjon, de épp elég, hogy észrevedd, megjegyezd. Észreveszed, megjegyzed.  Mint különös műtárgyak, egy különös kiállítóteremben. Folyamatos kiállítás-megnyitó, ha kávé kell, hozz magaddal. 

***

A folyó közeli zaja, nem is, nesze. Nesze. Tessék. Tessék vele szépen lenni, ajándék ez. Séta (fika) a fák közt. A fák ritkásan szétszórva, ligetszerű viszonyok. Becsúszik az őszi szél a folyó felől, vagányan beszalad az öreg fák közé, aztán megtorpan, elcsendesül, megszeppen, suttogva szól. Mint kisfiú, aki beszalad egy katedrálisba, de aztán észbe kap.
Az alacsonyan kúszó nap hosszú árnyékokat rajzol az avarra. Gyalogolsz kedveseddel (pároddal, csajoddal, barátnőddel, nincs pontos szó, barátoddal, ehh, pasiddal, ettől hányok leginkább) és az árnyékotok, két árnyékfej több méterrel előttetek bandukol. Ha kiállsz a folyópartra, alulról világítja meg az arcod. Tokán világít. A nagy világosító bekapcsolta a nagy reflektort, hogy mielőtt betolja a hegyek mögé, még jól megvilágít ezt-azt. Világnak világa.

***

Könnyű őszi betegség.
Könnyű őszi filmként látod a világot, helyed a világban. A hangok messzebbről jönnek, beszél hozzád nőd, egészen közelről, arcodba, de érzel valami távolságot. Fazék déli csokoládépudingba esett Sokol rádió, a déli hírek tompa mondatai, valahonnan mélyről. Mintha. Háromnaponta veszed a százas papír zsebkendőt, orrnyálkahártyád jelentős iramot diktál, nem győzöd követni. Az illatok erős szűrőn érkeznek tudatodba, de azért érezni az őszi avar fűszeres szagát. Megnyugtat. Hogy tehát ez is megvan. Megint. Itt van. Újra. Mint mindig. És szép is, persze. Összenőttek ezek a szavak, ha szét is vannak olykor. Olvasod valahol, hogy itt van, vagy látod egy reklámban, hogy mondja a manöken lány a manöken hangjával, hogy az ősz, és kimondod hangosan, magad elé: újra.
Vagy csak veszed a levegőt és a tavalyi avarra emlékszel, a szagokra. (illatokra). Nem. Valami azért átjut a szűrőn. Mint mikor nyers tojást akarsz átküldeni egy teaszűrőn. Kíváncsiságból. Ezt érzed, miközben szaglászod a nyers, langyos levegőt. Azt, amivel tele van ilyenkor. Nincsenek rovarok. Szagolod a rovarhiányt. Egy közeli gyerek kérdezi az apját, hogy hova lesznek a bogarak ősszel. Aludni mennek, így az apa. Aztán arra gondol, miközben megigazítja vékony, őszi kalapját, hogy, leesnek, mint a sárga falevelek.

***

Összekunkorodott száraz, barnás falevelek a száraz ártéri ligetes területen. Van ebben a kunkori mozdulatban valami az embriópózból. Így a legkényelmesebb, így foglalni a legkevesebb helyet. Illedelmes halál. Arra gondolni az utolsó szakaszban, hogy minél kevesebb helyet foglalj a dolog után. Nem mondani ki. Az ügy nevét. De csak arra gondolni. Minden nap. Az utolsó elintéznivalóra. Falevélként fotoszintetizálsz szépen, reggeltől estig, de azért ott van az árnyékban, hogy, izé, torpanás, pillanatnyi zavar, hogy tehát: vége lesz előbb utóbb. Hogy léteznek már valahol az utolsó fotonok, utolsó fotonjaid. Jönnek. De nem foglalkozol ezzel komolyabban, falevélként együtt élsz az utolsó közeledő fotonjaiddal, úton vannak, minden perccel közelebb kerülnek. Jönnek, mint az őszi nátha, ez a néma, sötét traktor, átmegy rajtad, kicsinál. Beszántanak az angyalok. Kalap, kabát.


 

Mizser Attila:  1-el alattam

 

már örülünk, ha a reklamációs áru elmegy,
nincs az a rubrika, bélyegzőt posta nyom.

 

A salakból még senki nem sejt semmit,
a háló íves, löttyedt timpanon,
ha nem fedne…
az érkező alkalom, látnád,
hiba nem volt a szabálykönyvbe írva.

 

Lábad keresztbe, néha épp ellenkezőt
jelent. Átlósan kedvenc lakhelyünk,
onnan tisztán nem látszik a nap,
azt mondtad majd megszokod, hármat még maradsz.

 

Adogatás volt – egy legyilkolt röpte.
Árulkodó, és cserbenhagy jobbkezes fonákom,
bejössz majd lassan, persze ez lenne tervem,
huzalon lógó, ernyedté vált tények.

 

A lepattanásban, ott lesz a szabályzat.

 

Nagy Csilla: Morzejelek Északról


Acsai Roland: Két ég satujában (Acsai Varga Vera festményeivel, Palatinus, 2008)

 

      A Két ég satujában Acsai Roland negyedik verseskötete, amelynek tematikája egy északi finnországi utazás tapasztalatai köré szerveződik: a szövegben felbukkanó skandináv helységnevek, idegen kifejezések, nevek határozzák meg azt a földrajzi és kulturális közeget, amelyben a szituációk létesülnek. Az alapvető élmény az idegenség: minden vers mintha egy-egy mozaikkockát fedne fel, mutatna meg egy részletgazdag képből. A megismerés folyamata párhuzamos a beszélő személyiségének változásával, az egyes lírai darabok szcenikája az idegenség és ismerősség közötti út bejárását rögzíti. Azaz: a táj és a kulturális közeg megragadása nem az intakt megismerést jelenti ebben a kötetben, a vizuális, térbeli és kulturális kódok az önmegismerés metaforájaként is működnek.
 

 

      A versek érzékenyen mutatják fel a tájelemeket, a természet törvényszerűségeit, valamint a napi rutinná váló életforma apró csodáit, és az egyén számára tapasztalható tárgyiságokról való beszéd során az én megfogalmazására és pozícionálására, valamint az egyének közötti viszony kialakulásának (vagy épp megvalósulhatatlanságának) körülményeire, mozzanataira is reflektálnak. Jó példa erre a kötetnyitó Egy kemijärvi tornácon, amelynek minden versszaka egymásra vetíti a táj, a lelkiállapot és a másikhoz való viszony tapasztalatát: „Egy mécses áll előtted az asztalon, / Üvegfalai finoman csörömpölni kezdenek, / Amikor az asztalra teszed kezed, / Átvéve, és felerősítve remegését. / Ha elveszed kezed az asztal lapjáról, / Újra elhallgat, mintha morzejeleket / Küldene tested az ég felé szüntelenül, / Amiket eddig észre sem vettél.”


      Az impressziókra épülő szövegszervezés mellett létezik egy globális oppozícionális rend a kötetben, amely a természet és a társadalom, a magány és a másikhoz való viszony, a temporalitás és a megélt pillanatnyiság ellentéte mentén épül fel, olyan metaforák vissza-visszatérése révén, mint a „hó vászna” vagy a „sarki fény”. A szövegeknek ezért bizonyos mértékig az egzisztenciális és metafizikus tematika is sajátja, egyes sorok például József Attila tájköltészetét idézik. Ilyen A hó vászna, amely utolsó soraiban mediálisan többszörözi és gondolja újra a József Attila-i motívum („itt állok minden fülke-fényben”) jelentéseit: „Mint buszablakban az összes / Arc, amit valaha tükrözött.” A táj Acsai Roland sajátos, alulretorizált versnyelvén mutatkozik meg: olyan költői beszédmódról van szó, amely nem költői képek burjánzásával igyekszik érzékeltetni a tapasztalatot, a verssorok a fotográfiához hasonlóan igyekeznek rögzíteni látványokat (az imént idézett versben is), majd a természeten túli tartalommal ruházzák azt fel. A táj (és ebbe a kategóriába Acsainál az épített környezet is beletartozik) részletei az egyén számára tájékozódási pontokként jelennek meg, de a táj és az egyén romantikus harmóniája távol áll ezeknek a verseknek a világától, az mint a hatalom, a sors és a végzet princípiuma jelenik meg. Hiszen mindaz, ami emberi, a tájban, a környezeti működések révén válik értelmezhetővé: „a ritmikusan ismétlődő / Hullámcsapások, melyek hangja, / Mint a köldökzsinórban // Áramló véré – magzatunknak / Kezdetektől ismerős.”


      A kötet félelmetes és szép akvarelljei (melyeket Acsai Varga Vera készített) egészen finoman rezonálnak a textusra, rendkívül érzékenyen közvetítik azt az egzotikus, helyenként mitikusnak tűnő, szinte szakrális közeget, amely a szövegekből feltárul. Ennek is köszönhető, hogy szerethető kötet Acsai Rolandé, amely eredeti módon szól a kiszolgáltatottságról, a tapasztalás lehetőségeiről és mechanizmusairól, és képes megformálni a szövegekben egy koherens világot. Hiányérzetet talán csak az okoz az olvasóban, hogy az egyébként következetesen, eredményesen megvalósított versbeszéd olykor sematikus megfogalmazásokhoz vezet, és időnként hátrányként jelenik meg az (ami máshol kontextuális jelentőséggel bír), hogy kitér a téma árnyaltabb kifejtése elől. Összességében azonban elmondható, hogy a Két ég satujában olyan kötet, amely a választott témához megtalálta a megfelelő versnyelvet, Acsai Roland verseinek jó része olyan „morzejelként” funkcionál, amely megtalálja, tovább- és újraolvasásra készteti olvasóját.
 

Ismeretlen poéta verse a borról: Igyál

 

mert ha másnap kezd lenni éppen
felfortyan tehetetlenségem
van tenni magammal épp mit
megérdemli ki tud élni még itt

 

tegnap se jött be a nagyflöss
bement helyette nagyfröccs
életem kihagyott ziccer
menekvés egyedül a spriccer

 

nem változom borba kóla nem kell
kiűzetsz a világból koktélekkel
hiába ettem perecet alája
meghányat édes aromája

 

ne tedd velem likőrrel ne itass
ha van a spájzba´ aszút mutass
csiszolt pohár szilvához nem kell
csábíts törkölyremekekkel

 

vagy hozz sört de azt  tán mégse
igazi bor kell feledésre
jófajta rizling vidám szilváni
hozzad sorba ha lehet kívánni

 

az jó lesz az a régi furmint
nótázzunk úgy mint
régen a kocsmába´
szóljon rólunk a falu szája


bevert homlokkal majd csendesen fekszünk sáncba
temető korhasztó oldalába
de addig ne spórolj tölts a pohárba
holnap van másnap ma van már ma

 

józanodj halj meg kelj fel vagy süppedj mocsárba

 


 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: mecénás e-mail: altimeca@gmail.com dátum: 2010-12-02
Jól látod Zolti! Tényleg nem jött be. A kritikát meghagyom az avatottabbaknak.
Egyébként meg inkább elidőzöm még egy kicsit a kitérőben!!!
név: Zolti e-mail: szaszi.zoltan@slovanet.sk dátum: 2010-11-30
Hát igen, kedves mecénás, hát igen, van ez így. Úgy látszik, éppen elfogytak a féltéglák, a háromszínű festékek és az egyéb kellékek a nagy tragédiához. Most csak télies ősz van. Ki itt belépsz, és beverede a fejed, legalább arra ébredsz rá, hogy vagy... Néha az is valami...
Burkolt kritikád sajnos nem tartalmaz ténybeli megállapításokat, így csak azt gondolhatom, hát neked ez nem jött be. Sebaj. Lényeg, hogy olvasod, és ezek szerint hat rád is...
név: mecénás e-mail: altimeca@gmail.com dátum: 2010-11-30
... inkább vakajtó vagy vakablak ...
ki itt belépsz ... (felszállsz?? vagy felszállnál??)
bevered a fejed ...