[kapcsolat]   husken

Sándy

 

Borvacsora

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

József Attila nyomában - túra a Józsefvárosban és azon túl

szerző: Mayer Kitti Hanna 2012-12-06

 

József Attila nyomában - túra a Józsefvárosban és azon túl

 

Dicsérni jöttem József Attilát, nem temetni, mondhatnám ezt is. De sem dicsérni, sem temetni nem áll szándékomban. Pedig éppen 75 éve annak, hogy József Attila december 3-án a balatonszárszói sínek közé esett, s nem tudott vagy nem akart felállni onnan. Dicsérni éppenséggel dicsérhetném, hiszen aki a semmi ágáról beszél, ahelyett hogy egyszerűen csak azt mondaná: magányos vagyok, nagy valószínűséggel istenadta tehetség – nemcsak akkor, még ma is. Búcsúzó és dicsérő szavak hiányában egy valamit tehetek József Attilával: csak szeretni tudom. S az emberek, akik éltek egykor, és meghaltak, mielőtt mi megszülettünk volna, vagy egész egyszerűen csak nem volt alkalom a személyes találkozásra, nos, ezeket az embereket újra kell teremtenünk magunkban, magunknak. József Attila nem csak egy fekete-fehér, bajuszos figura az irodalomtankönyvből, nem csak egy érettségi tétel, és nem csak egy személynév, amit felvésnek emléktáblákra, arany betűkkel. Most azzal az Attilával ismerkedhetnek meg, akinek én magam eredtem a nyomába, egy térképpel, egy könyvvel és egy fényképezőgéppel a kezemben. Lássuk, mit tartogat számunkra az Attila-túra.
 

A térképet kézzel rajzoltam egy jegyzetfüzet lapjára: kinyomtatni nem tudtam, okos telefonom sincs, de jól tájékozódom, megteszi majd egy szedett-vedett rajzocska is. A könyv Asperján György Fogadj szívedbe című munkája, mely tulajdonképpen József Attila életregényeként definiálható. És a fényképezőgépem, egy automata fotómasina. A terv a következő: olvasni a könyvet, feljegyezni a helyszíneket, bejelölni őket a saját kis térképemen, fogni a gépet, és irány a Józsefváros. Öcsöd, Makó, Szeged, Bécs és Párizs sajnos, most kimarad, és az Asperján-könyvet sem vagyok hajlandó magammal cipelni, tekintve, hogy elég vaskos jószág, és a fényképezőgépnek is kell a hely a hátizsákomban. Azt elfelejtettem mondani, hogy a túra nem merül ki annyiban, hogy felkeresem és megörökítem a helyeket, ahol Attila járt (akkor ki sem kellene mozdulnom a lakásból, csak rákeresnék a neten, s azzal az egész el is lenne intézve). A képeken, amelyeket készítek majd, szerepelni fog egy-egy gondosan kiválasztott tárgy, rajz vagy felirat, amely arra az időszakra, amíg Attila az adott helyen tartózkodott, jellemző volt. Ez még lehet, hogy homályos ebben a formában, nem igazán érthető, de minden ki fog derülni időben, a képek magukért beszélnek majd, legalábbis ebben bízom.
 

Az első állomás a Gát utca 3. Ide először estefelé érkezem, csak puszta kíváncsiságból, hogy felmérjem a terepet. Hát, nem tagadom, ideálisabb napszakot is választhattam volna, sötétek az utcák, a villamosról leszálló emberek szinte észrevétlenül felszívódnak a környező utcácskákban, én meg veszettül keresem a Gát utcát, egymagam. Megtalálom végül, egészen az utca végén van (rossz irányból közelítettem, sebaj), nagyon megörülök: itt született Attila. Igen, ezt az öreg épület homlokzatán elhelyezett emléktábla is megerősíti. Megvolt a sikerélmény, most azonban nyomás haza, túl sötét van, a gépet sem húzom elő a hátizsákból, majd holnap visszajövök.
 

Attiláék sokat költözködtek. Borbála, miután férje elhagyta a családot, egyedül igyekezett gondoskodni a gyerekekről, hol több, hol kevesebb sikerrel. A Józsefvárosban alig akadt utca, ahol ne fordultak volna meg, és sokszor társbérlőkkel kellett megosztaniuk a szobát, hogy egyáltalán tető legyen a fejük felett. Nos, Attila itt a Gát utcában látta meg a napvilágot, méghozzá nem is akárhogyan. Senki sem gondolná, de József Attila volt a család hatodik gyermeke (Jolánon és Etuson kívül három testvére is született, ők azonban idő előtt meghaltak), és nem kevesebb, mint öt és fél kilóval jött a világra. Borbálának elviselhetetlen fájdalmai voltak a szüléskor, ami nem is csoda, hiszen egy ekkora gyermeket természetes úton a világra hozni emberfeletti teljesítmény (nagy valószínűséggel ez okozhatta a később diagnosztizált méhszájdaganatot is). De Borbála nem tehetett mást, megszülte a gyermeket, és csak reménykedhetett abban, hogy ez alkalommal fiú lesz a kis jövevény. Férje, Áron ugyanis nagyon rossz néven vette volna, ha ismét lánnyal gyarapszik a család. Asperján könyvében ezt olvashatjuk: „Mámorosan örült az apja az öt és fél kilóval született emberkének, aki a görög-keleti keresztségben az Attila nevet kapta. Borbála az elviselt kínok és a nagy vérveszteség miatt halovány árnyékká fogyott, de köszönetként köves aranygyűrűt kapott Árontól, aki úgy gondolta, rövidesen minden úgy lesz, mint korábban: ő szorgalmasan dolgozik, asszonya pedig gyorsan felépül, gondozza a gyerekeket, várja haza meleg étellel és szelídítő öleléssel.”
 

Szóval, visszatértem a Gát utcába, de ezúttal magammal vittem egy kölcsönbe kapott köves aranygyűrűt is. Leraktam a bejárati ajtó elé a betonra, a talaj felé fordítottam a fényképezőgépet. Az eredeti tervem az volt, hogy Attila születési súlyával megegyező mennyiségű cukrot vásárolok valami közeli élelmiszerboltban, és azt fotózom le. A gyűrű lényegesen könnyebb megoldásnak bizonyult, és kevésbé volt feltűnő. Mikor felvételeket készítettem a kapuról, tüzetesebben is megnéztem a kapucsengőt, hátha akad rajta valami érdekes. Valójában nem sok reményt fűztem hozzá, hiszen kit érdekelne manapság egy halott költő rajtam kívül, és nyilvánvalóan nem lehet becsöngetni Attilához csak úgy. Legnagyobb meglepetésemre mégis találtam valamit: JÓZSEF ATTILA EMLÉKSZOBA. Hirtelen felindulásból bepötyögtem a 18-as kapukódot, nem várva, hogy bárki is válaszol majd. Aztán mégiscsak beleszólt valaki, egy férfihang, aki legalább annyira meglepettnek tűnt, mint én magam, és azt mondtam: szeretném megnézni az emlékszobát. És kinyitottam az ajtót.
 

Arról, hogy mi történt odabenn és mit láttam, majd legközelebb mesélek. Én magam nem is tudtam, hogy Józsefváros egy eldugott zugában olyan élmény fog érni, mint néhány évvel korábban Velencében, amikor a Szent Márk-székesegyházban megtaláltam azt az ikont, amiről korábban csak a művészettörténet könyvben olvastam. Elöljáróban annyit mégis elárulok, hogy az emlékszoba – meglepő módon – egy kicsiny múzeumot takar, ahol számos fényképpel és kézirattal találkozhatunk (ezek javarészt másolatok, az eredetiket a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik leginkább), vagy akár még Attila zsebóráját is szemrevételezhetjük.
 

Mindenesetre ez még csak az első állomás. A József Attila-túra tovább folytatódik: az eddig megszokott kellékek mellett lesz még kréta, lámpaüveg, kutyát sétáltató nő és lekváros bukta is.

 

 

(A fenti kép: Katona György József Attila Nagyon fáj c. ciklusának egyik darabja.)

József Attila nyomában - túra a Józsefvárosban és azon túl (2. rész)

József Attila nyomában - túra a Józsefvárosban és azon túl (3. rész)


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :