[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Kalotaszeg és a népzenészek

szerkesztette: Szászi Zoltán, 2008-01-17

nõi viseletZenérõl beszélni nehéz, majdnem lehetetlen. Kevés olyan írás van, amely érzékletesen át tudja adni annak hangulatát. Agócs Gergely barátom minden népzenész mekkájáról, Kalotaszegrõl értekezik igen élvezetesen, itt alább.


férfi viselet


varró asszony


így rajzolták meg a néprajztudósok


ízelítõ a tájból


mintavilág


erõdtemplomok földje


MÁNE: Maestoso e gioviale
Adyról talán kijelenthetjük, hogy nem volt az a kimondott érzelgõs típus. Az örök háborgó, békétlen poétának Erdély közepén, jó száz évvel ezelõtt, az „A Kalota partján” fogantatásának pillanatában mégis úgy tûnt, hogy a templomból kijövõk látványa az univerzum  nyugvópontját, az idõk folyásának lassú, állandó és megkérdõjelezhetetlen biztonságát jelképezi. A kalotaszegiek az örökkévalóság ígéretével, az emberi kultúra természetes önazonosságának üzenetével megindították a szívét. Elnézte õket, s elmerengett: „Mily pompás vonulásuk a dombon, / Óh tempós vonulás, állandóság / Biztosság, nyár, szépség és nyugalom”.  És azóta is, ezen a vidéken valahogy megérinti az embert az az esszenciális szépség, mely mintha zenében, táncban, öltözékben, faragványban, minden emberi kifejezésben, minden üzenetben a nagy, láthatatlan karmester egyetlen instrukcióját visszhangozná: „Maestoso. Fennségesen.”
Nekünk, „táncházas” muzsikusoknak Kalotaszeg a Salzburgunk, Firenzénk és Bayreuthunk. New Orleans-ünk és Cannes-ünk. Olyan hely, ahova mindenkinek, aki számít, vagy legalábbis azt akarja, hogy számítson, illik elzarándokolni. Kalotaszeg a csúcshely. Itt a legszínpompásabb a díszítõmûvészet folklórja, itt alakultak ki a magyar néptánc legvirtuózabb, leggazdagabb táncfajtái, itt lett a magyar népi vonószene a legkifinomultabb, legsziporkázóbb. Szerencsére, Ady nem az egyetlen hírnöke hagyományos mûveltségünk kalotaszegi csodájának. Bartók Béla, Kós Károly, Jankó János, Martin György, vagy Kallós Zoltán életmûve a tényfeltáró tudós alaposságával is közvetíti e táj népmûvészetének gazdagságát a városi közönség arra fogékony rétege felé. Ezért is érthetõ, hogy minden valamirevaló, mai magyar táncházban végigjárnak egy-egy kalotaszegi táncrendet. És ma már az is természetes, hogy amikor a szlovák táncházakban (bizony, ez a magyar találmány immár exportcikk!) valaki kiáll a banda elé és elkiáltja magát, hogy: „Davaj Sedmohrad!” [„Erdélyit csinálj!”] – akkor a prímásnak kalotaszegi legényest kell muzsikálnia (a menõbbje tud is olyat, illik tudnia). És az sem véletlen, hogy a Magyar Állami Népi Együttes elsõ olyan produkciója, amely egy szûk, egységes tájegység folklórját mutatja be, pont ezt a vidéket célozza meg.
             Az „Örök Kalotaszeg” elõször egy népzenei lemez formájában jelent meg. Kelemen László, az összeállítás megálmodója és szerkesztõje ezzel a lemezzel a „Csipásoknak”, azaz a bánffyhunyadi Varga cigányzenész-dinasztiának kívánt emléket állítani. Összeboronálta Magyarország legkiválóbb muzsikusait és a fiúk a különös mûgonddal kiválogatott dallamokat oly hitelességgel vitték fel a korongra, hogy attól még maga az öreg Csipás Feri is elcsodálkozott volna, ha megéri. A lemez zömében tánczenéket sorakoztat fel, így magától kínálkozott arra, hogy zenei anyagára tánckompozíció is alkottassék. A feladat ugyanakkor egyáltalán nem volt könnyû, hiszen a felvétel adott tartalmi keretei a színpadi mûnek is kijelölték a határait. Farkas Zoltán vállalkozott a táncbéli tartalmak hozzáadására, s munkájának eredménye bizonyítja, hogy az együttes aligha találhatott volna a kihívás nagyszerûségéhez méltóbb szakembert. Az „Örök Kalotaszeg” színpadra állított anyagának nem csak az az értéke, hogy benne az alkotók (zenében, táncban, viseletben egyaránt) kötelezõen hagyománytisztelõ, világcsúcs-precíz, magas szintû szakmai képzettsége tükrözõdik. Jól átgondolt, szépen felépített, hatásosan kidolgozott darabról van szó. Ez azt jelenti, hogy a táncosok a legényesben, vagy a csingerálásban (melyek pont ott vannak elhelyezve a mûsorban, ahol a legjobban kívánjuk) „lerúgják a mestergerendát”, a zenészek pedig a juhait keresõ pásztor keserveseiben kicsipkézik a levegõt.  És a mûsorban a kalotaszegi magyarok folklórja mellett a román és a cigány tradíció is a súlyának, jelenlétének megfelelõ arányban van képviseltetve. Ez pedig azt jelenti, hogy a Magyar Állami Népi Együttes egyenlõ mércével mérve, ország s világ színe elõtt a magyar mellett felvállalja a román és a cigány kultúra képviseletét. És ez nekünk így természetes. Sajnos, ehhez hasonló odafigyelést, érzékenységet mai, román alkotók darabjában nehezen lehetne elképzelni. És ha körülnézünk, rá kell döbbennünk, hogy ebben a fene nagy, egymás keblére boruló európai testvériségben, bizony, ezzel a tulajdonságunkkal – legalábbis a szûkebb környéken – mi, magyarok, egyedül vagyunk.
Mert ott van a másik darab, a „Kincses Felvidék”. Az együttes ezzel a mûsorával Magyarországon elsõként állít színpadra egy, a történeti Felföld tánc-és zenefolklórját bemutató, egész estét betöltõ produkciót. Itt is egy, az „Örök Kalotaszeg”-hez hasonló szellemiségben, a magyar kanásztáncok, dudanóták, asztali nóták és rítusénekek, csárdások, karikázók és verbunkok mellett, mindezek szlovák, gorál-lengyel és ruszin párhuzamai is megjelennek. Nekünk ez így természetes (így írom, egyes szám elsõ személyben, hiszen a darab zenéjét jómagam válogattam össze, nagyrészt saját gyûjtéseim alapján). Nyolc évvel ezelõtt a S¥UK, azaz a Szlovák Népmûvészeti Közösség (a MÁNE egyik ottani megfelelõje) is színpadra állított egy hasonló, az ország nemzetiségi folklórját is bemutatni szándékozó darabot, Strom [ennyit jelent: Fa] címmel. És tényleg, ebben is volt szlovákiai ruszin, gorál, cigány, német és zsidó anyag is. Csak a hatszázezres felvidéki magyarság népmûvészete nem kapott helyet ebben a mûsorban. De nem lehet tisztem egymással szembeállítani a két produkciót, annál is inkább, mert a jegek – legalábbis a mi szakmánk területén – megtörni látszanak. A mai szlovák táncházakban nem csak a kalotaszegi legényes, de a gömöri vasvári verbunk, vagy a magyarbõdi csárdás is helyet kap, és pont a S¥UK az, amely mostanában a Magyar Állami Népi Együttessel egy közös turnéról egyezkedik. Sokkal érdekesebb egy összefoglaló jellemzést kikanyarítani arról a kulturális közegrõl, melynek bemutatására a „Kincses Felvidék”-ben mi, magyar és szlovák alkotók közösen vállalkoztunk. Ha az erdélyi folklór ízét, és benne Kalotaszeg hangulatát föntebb a méltóság hangsúlyozásával próbáltam érzékeltetni, akkor a „Felvidék-feeling” talán így írható le a legtalálóbban: Kedélyes. Gioviale. Igen, ez az a legkisebb közös többszörös, mely párhuzamba állítja az itt élõ népek hagyományos kultúráját. Igaz, ez egy többszólamú párhuzamosság, de mégis: a zempléni szlovák verbunk (õk egyes falvakban így mondják: „sólo maïar”) motívumkincsében, a sárosi krucena (értsd: „forgatós”) dallamvilágában, vagy a felsõ-garammenti „hajduk” (igen, ez amúgy hajdútáncot jelent) lépéseiben nincs több eltérés a magyar megfelelõik jellegzetes vonásaitól, mint amennyit két távolabbi magyar régió folklóranyaga között tapasztalhatunk. És mind, mind végtelenül oldott hangulatot és kirobbanó erõt sugároz magából. Egy másfajta, ujjongó biztosságot.
A „Kincses Felvidék” egy, az egész Kárpát-medencét átölelõ Bartók-trilógia elsõ részeként lett színpadra állítva. Az anyagot megpróbáltuk olyan területek mentén felépíteni, melyek Bartók Béla kedvenc gyûjtõhelyei voltak. Ebben a mûsorban, de az „Örök Kalotaszeg”-ben is igyekeztünk megfelelni annak az instrukciónak, mely szerint „…a lényeges az, hogy a parasztzenének azt a szavakkal le sem írható bensõ karakterét vigyük át zenénkbe, sõt nem csak azt, hanem az egész paraszti muzsikálásnak, hogy úgy mondjam, a levegõjét”.  De ha így, a két produkciót egymás mellé tesszük, rá kell döbbennünk, hogy az egészben nem is az a bizonyos, szakmai magyarázatot, folkorisztikai sorvezetõt igénylõ töltés a legfontosabb. Rá kell döbbennünk, hogy a leglényegesebb, amit ilyen mûsoraink színrevitelénél megélhetünk, az egy felismerés, melynek mentén, õszintén, pátosz és negéd nélkül ki tudjuk mondani: itt és most, Bartók vezéreszméje, a népek testvérré válásának gondolata vezérelt minket is.
Agócs Gergely



Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Bela e-mail: bbela@freemail.hu dátum: 2009-09-18
"A népdalban szöveg és dallam elválaszthatatlan egység. A cigány előadás ezt az egységet szétrombolja, hiszen kivétel nélkül hangszeres zenévé alakítja át a szöveges, népies műdalokat. Már magában véve ez a körülmény is mutatja, mennyire nem autentikus a cigány előadás, még a népies műzenét illetőleg sem. Ha valaki kényszerhelyzetben volna, és csupán a cigánybandák előadása szerint kellene rekonstruálnia népien műzenénket, képtelen volna a feladatot megoldani, hiszen a rekonstruálandó anyag fele – a szöveg – veszendőbe megy a cigány kezén. Ez a körülmény közvetett bizonyíték arra, hogy cigányok nem lehetnek szerzői a népies műdaloknak. De fölösleges minden közvetett bizonyíték, hiszen közvetlen bizonyítékunk is van: tudjuk, hogy a legtöbb magyar népies műdal magyar ember szerzeménye; az a néhány cigány származású nótaszerző dalaiban teljesen a népies műdalok stílusát követi. Van ugyan igazi cigányzene is: dalok cigány nyelvű szöveggel, de ezeket csak a falusi, nem muzsikus cigányok ismerik, éneklik; cigánybandák ezeket nyilvánosan sohasem játsszák; amit játszanak, az magyar szerzők szerzeménye, tehát magyar zene."

-Bartok
név: Minarik Ede e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-02-12
Az Agócs Gergõ által emlegetett cigány zene nem azonos a kávéházi zenével - értsd: magyar nóta, cigány nóta. Bartók errõl beszélt, nem pedig az autentikus cigány népzenérõl.
A másik dolog: a népzene, néptánc csak egy szegmense a népi kultúrának, ami megszámlálhatatlan szállal kapcsolódik a környezetéhez. Nincs vegytiszta népmûvészet. Épp ezért elengedhetetlen - s ma már ez közhelynek számít szakmai körökben - megismerni a mellettünk élõ népek kultúráját is.
Egyébként pedig láttam az "Örök Kalotaszeg"-et is (két-három éve a Táncháztalálkozón; Gombai Tomi, Szalonna, Vizeli Balázs, Herczku Ági meg a többiek szenzációsak voltak és a színpadi megjelenítés is nagyon jó és ötletes volt) meg a "Felföldi levelek" - et (ezt többször is és a CD is meg van; a táncos és a zenész - nagyon helyesen - ebben nem a szlovák, goral, cigány, ruszin kultúrát látja vagy nézi, hanem a szépséget benne, s profi lévén a megoldandó feladatot. Úgyhogy lehet sápítozni, de a táncház, a táncházmozgalom -ami egyébként épp Agócs gergõ kezdeményezésére lehet, hogy bekerül a HUNGAICUM-ok közé, magyar találmány és ott nem szokás a másik nemzet kölykeit szidni.
Kell egy csapat! Csak ennyi.
név: zõdi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-01-20
...szó sincsen semmi fóbiáról.Gondolom Bartókból nem szeretnél rasszistát csinálni.Ezeket a szavakat a zeneakadémián mondta szinte magából kikelve 1930ban.Gondolom tudta mirõl beszél.Csak nevetséges hogy a népzenénket a cigányzenével olvasszák össze.Jelenleg a sokszinüség gyengíti a magyart mert a magyar rovására mûködik.Bartókot a cikkben is megemlítik ezért idéztem én is.
név: Zolti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-01-18
A cigányfóbiát, 300 évvel ezelõtti sértõdöttséget 2008-ban felvetni? Szíve joga bárkinek. Csakhogy: ma az a helyzet, hogya cigányok õrzik még az eredeti magyar folkzenét sok helyen. Agócs is ezt támasztaná alá, gondolom, pláne Erdélyben igaz ez. A másik, "faláb" véleményre próbálva valamit mondani: ha a másét nem ismered, nem tudod, milyen értékes a sajátod. Avagy: Szent István is a sokszínûség megõrzésérõl beszélt, mert az erõsítheti a magyart. Kár, hogy sok magát magyarnak nevezõ inkább ezt veszélynek érzi, mintsem valamilyen segítõ összehasonlításnak. Nem hinném, hogy bárki kényszerít itt bárkit is valamire, ma már arról van szó, hogy szimpla oda nem figyelés miatt utálunk minden másságot, ami nem fogyasztható könyedén. Meg kéne nézni mire lettek nálunk állami pénzek osztogatva támogatásként. Hát bizony nem másra mint a "felvidéki kultúra letéteményesére a pótolhatatlan 50 000 tagot számláló Nemadokra". Hát itt a kutya elásva. Nem siratni kell a sajátodat, hanem gyarapítani!!!   
név: faláb e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-01-18
Ez a vélemény csak érintõlegesen passzol ide. A cikk olvasása közben (ami mellesleg tetszik) jutott eszembe mindez... Engem szörnyen irritál az itt pozitívumként emlegetett egymás kultúrájának felvállalása. A sajátunkkal törõdhetnénk többet. Fõleg akkor piszkálja a csõrömet, ha egy felvidéki magyar csoport csinálja mindezt. Nemcsak a népmûvészet esetében, lehetnek azok irodalmi rendezvények, kiállítások, színházi fesztiválok, bármi... Alig kapnak valamiféle támogatást az itteni magyar civil szervezetek a többségi államtól, csak a cigányok után következnek a fontossági sorrendben, és még akkor is a meghívott idegenekkel kérkednek, nem a sajátukkal. Különben mi a szarnak kell egy felvidéki magyar rendezvénybõl nemzetiségek fesztiválját csinálni?! Egymást utáljuk, mi, magyarok - ez a baj. Szeretnénk másnak látszani, de nem vesszük figyelembe, hogy a szlovákok nyíltan és államil szinten eleve utálják a másságot.
név: zõdi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-01-17
...cigányzenész-dinasztia...Bartókot idézném: "Értsék meg, cigányzene márpedig nincs, mert minden dal, mûdal, nóta egytõl-egyig a magyar szerzõk mûve!"

A cigányok elcigányosították a magyar zenét. A bécsi udvarban a fõrangúak elõszerettel alkalmaztak cigány zenészeket (a zenét szereti a német), miután magyar zenészek a németutálatukból kifolyólag nem vállaltak ilyen munkát.