[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Kápolna, Valleacerón

szerző: Václav Kinga 2012-05-06

 

Kápolna, Valleacerón

 

A 2001-ben készült kápolna a Sancho-Madridejos Architecture Office munkája és a spanyolországi Valleacerónban, Almadénben található. Az épület egy nagyon karakteres természeti környezetbe, valamint egy szélesebb körű térrendezési koncepcióba illeszkedik egy lakóházból, vadászházból és őrházból álló komplexum részeként.

A kápolna formai megoldásaiban eltér a szakrális építészet megszokásaitól, végső kompozíciója az ún. hajtogatós módszerrel (folding) alakult ki. A folding elve tulajdonképpen nagyon egyszerű: a kiindulási alapként szolgáló elem – amely jelen esetben egy téglatest volt – egyes síkjait meghatározott törésvonalak mentén különböző szögekben hajlítják, vágják, illesztik, ragasztják. Az így kialakult forma a kezdeti mintától jelentős mértékben eltérő, de annak elemeit felhasználó kompozíció lesz. A módszer filozófiai olvasatban egyfajta újraértelmezett anyagmegmaradási koncepciónak nevezhető, amely a szabadon asszociált „forma nem vész el, csak átalakul” elvet használja fel. Az ilyen módon generált épületeknek van egy belső logikája, amely általában nem olvasható elsőre, de mivel geometriai alapokon nyugszik, az épület egészének kompozíciós harmóniát tud biztosítani.

 

Az ideális persze az az eset, amikor a kiválasztott kiindulási forma, valamint a törésvonalak és hajlítási szögek megválasztása mind-mind reflektál az épület funkciójára és szellemiségére is, azaz a belső logika nemcsak geometriai alapokon nyugszik, hanem összkoncepcionális egységet alkot. Sajnos a valleaceróni kápolna esetében ilyen összhangot nem tudok felfedezni, inkább az tűnik valószínűnek, hogy a kápolna kompozíciója egy egyszerű, ámde frappáns formatanulmányi kísérlet eredménye.
Persze adott esetben ez nem is feltétlenül feloldhatatlan probléma, mert az épületnek vannak egyéb olyan kvalitásai, amelyek izgalmassá teszik eme koncepcionális tökély nélkül is. Ezen erények egyikét megint a folding módszer tudja nyújtani, mégpedig a többé-kevésbé véletlenszerűen létrejövő struktúrák lendületével.

A valamilyen módon irányított véletlen nemcsak az építészeket hozza izgalomba, sok példával találkozunk a képzőművészetben is, mondjuk az absztrakt festészetben vagy a grafikában. Egy-egy festékszóróval, hígítóval vagy csöpögtetős módszerrel kialakult foltrendszer, a fémek korróziója folytán vagy a falfelületek mohásodásával létrejött struktúrák nyilvánvaló esztétikumot képviselnek, amelynek pont természetessége (véletlenszerűsége) jelenti azt a vibrálást, amiért az alkotók szívesen használják fel munkáikban. 
Leginkább ezt a fajta játékosságot tudjuk értékelni a folding módszerében is, persze nem feledkezve meg arról, hogy ez esetben az építész a vágási vonalak és a forma kontrollálásával jelentős mértékben irányítja a komponálási folyamatot, s kizárja az abszolút véletlenszerűség lehetőségét.

Összességében, mint a valleaceróni kápolna példája is mutatja, az irányított véletlenből származó dinamikus esztétika az, amely az egész épületet érdekessé teszi. Az ilyen kompozíciós gyakorlatok, játékok segíthetnek elszakadni például a megszokott skatulyáktól, és vagányabb formai megoldásokat eredményezhetnek. A kápolna esetében ugyanis a folding-hajtogatós módszernek tudható be az is, hogy eltértek a szakrális épületek hagyományos kompozíciójától, azaz a torony és hajók alkotta templomtest együttesétől. S bár az igény a vertikális elrendezés felé itt is olvasható, a poligonális struktúra egy rendkívül izgalmas egységet alkot.

Felhívnám a figyelmet a homlokzatot képező síkok között domináló, mintegy a szentháromságot szimbolizáló háromszög alakú síkok egységére, amely megerősíti az épület szakrális jellegét. Kérdéses, hogy vallásszimbolikai okok miatt döntöttek-e eme megoldás mellett. Valószínűbb, hogy a poligonális építészet egyik jellegzetessége ez. A kápolna formai koncepcióján jól látható, hogy a poligonális építészet megbontja a klasszikus merőleges falak és mennyezetek vagy boltívek megszokott rendszerét. Ehelyett a szerkezetet különböző szögekben elfordított, egymásra kapcsolódó síkok alkotják. S mint tudjuk, síkot legkevesebb három pont összekötésével képezünk. Így a hármas szám szimbolikája erősen érvényesül a poligonális és a szabadabb összgeometriájú digitális-organikus formákban is, és a háromszög egyfajta alapegységgé vált. Ráadásul kivitelezési szempontból is egyszerűbb háromszög alakú síkokat használni. Ennek egyszerű oka van, mégpedig az, hogy egyedül a háromszög alakú felületnél biztos, hogy a felület minden egyes pontja egy síkban van, azaz nem jönnek létre bonyolult geometriájú, térben hajlított felületek, amelyeket nehéz kivitelezni.

Példaként említhetjük a digitális építészetben a folyékony formákat kedvelő Massimiliano Fuksas munkáit, vagy a 20. század nagy konstruktőrének, Richard Buckminster Fuller üvegkupoláinak szerkezeteit is. 

A szimbólumrendszer, amely így létrejön a kápolna épületén, sokkal inkább a véletlennek köszönhető. De egy olyan épület esetében, amely folyamatosan az irányított vagy az irányítatlan véletlen rendszerével játszik, különösen szerencsésen állt össze eme irányított és irányítatlan véletlenek harmóniája egy olyan épületté, amely formai szempontból remekmű. S itt jön a képbe az építész, aki a hajtogatási folyamatok közben nagyszerű arányérzékével állandó kontroll alatt tartotta a forma alakulását, és így tudott létre jönni ez a kis remekmű.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :