[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Kassa Orfeum

szerző: Lovas Enikő 2010-04-21

 

Kassa Orfeum

Van egy történet, amit metaforikus jellege és példázati értéke miatt megőrzött a családi emlékezet. Gyermekem elmélyülten építkezett: fakockákból egy bástyaszerű építményt emelt, a közepén lyukkal. A felnőtt ember szánalmasan fantáziátlan, meg még érzéketlen is tud lenni (folyvást elfelejti, hogy játszó gyereket legfeljebb megfigyelni szabad, zargatni nem), úgyhogy megkérdeztem:
– Mit építesz, Emőke? Tornyot?
Azt a pillantást, amit rámvetett, míg élek nem felejtem:
– Nem – mondta. – Gödröt. 

Mivel a gyermek az ironizálási képességét csak a későbbi években fejlesztette tökélyre, az eset idején egyszerűen csak igazat szólt, mérget lehetett rá venni: gödröt épít.

Munka van a „gödörépítésben“ is, kérem szépen, nem csak úgy magától, isten kegyelméből keletkezik az! És hogy ez milyen egy mély igazság, abból a Kassai Thália Színház Kassa Orfeum címmel adott nekünk szép példát, az évad utolsó bemutatóján, 2010. április 16-án.

A 2009/2010-es színházi évad, mindannyian emlékszünk rá, meglehetősen nagy feltűnéskeltéssel indult. A Thália megmentésére irányuló pénzgyűjtési akció hasznos volt, ámde elég ízetlen. Azt valahogy legitimizálni kellett. Pl. azzal, hogy cserébe´ jó, minőségi színházat csinálnak az imígyen „megmentett“ intézményben.
Végigtekintve az évad előadásain, megállapíthatjuk, hogy ez hellyel-közzel sikerült is. Nem táltosodott ugyan meg a „szárnyakat kapott“ Thália, de hát ezt nem is várta tőle senki. A pénz, az csak pénz. Sok minden megvehető rajta, de azon kellékek közül, amik egy társulatot valóban artisztikus közösséggé tehetnének, jószerént semmi. Azok ugyanis más tartományokban keresendők, mint a pénzen megvehetők.
A bemutatókról egy valami viszont biztosan elmondható – anélkül, persze, hogy egy kalap alá akarnám venni a Két úr szolgáját a Fekete Péterrel, vagy a Valahol Európában-t a Leannane szépével –, ti. az, hogy színház volt valamennyi. Ez pedig nyugodtan tekinthető akár  értékítéletnek is. Sajnos korántsem biztos és garantált, hogy valamennyi színpadi esemény vagy színpadra helyezett történés színház volna. Nemcsak a Tháliában, másutt se. Bár engem ezúttal kifejezetten a Thália nem-színháza, álszínháza izgatott fel, a Kassa Orfeum fedőnevet viselő izén – mondjuk így: bűntényen.
A Kassa Orfeum ugyanis a jelenségek azon fajtájához tartozik, amelyeknek egyszerűen nem lett volna szabad megtörténniük. 

Hogy mért fogalmazok ilyen keményen? Elsősorban azért, mert volt a világon egyszer egy olyan, hogy Budapest Orfeum. És nemcsak a nagy Budapesten volt ilyen, hanem 2002 májusában Kassán, a Tháliában is. Az akkori előadást rendezőként Dudás Péter jegyezte, a Benedek Miklós – Szacsvay László – Császár Angela legendás hármasára írt szerepeket pedig Dudás Péter, Petrik Szilárd és a szép Kollárik Luca játszották el.
Az az előadás olyan sűrű és koncentrált színházi élmény volt, amit azóta is csak úgy emlegetünk, hogy akkor ott minket „megemeltek az angyalok“.
Nem tökéletes volt, hanem valóságos. Abban a nagy-nagy valószerűtlenségben, ami a színház maga, három színészember megidézett egy történelmi időt – az 1907 és 1945 közöttit – kuplékkal, viccekkel, korabeli sajtóhírekkel. És persze kabaré is volt ebben a zenés korrajzban, valamint Vlastimil Tichý és Sallai István közreműködésével élő zenei kíséret is...
A megidézett idő pedig korrelációba került a hellyel, ahol voltunk, valamint a saját időnkkel – nem volt szükség hozzá semminemű aktualizálásra vagy didaxisra. Aki akarta, tudhatta, hol vagyunk és kik vagyunk. Hol és mely időben, milyen anyagból való lények vagyunk – most, és most már mindörökre. 

Hogy hogy jön egy hajdani előadás ehhez a mostanihoz? A Kassa Orfeumot elkövető rendező, Korognai Károly a sajtótájékoztatón a Budapest Orfeumot mint „műfajteremtő“ előadást maga is emlegette. (Mármint az eredetit, az 1979-ben a Fészek Klubban bemutatott, később a Nemzeti Színházban, még később pedig a Katona József Színházban játszottat.) Ha pedig egy Kassa Orfeum nevű produkció egy ilyen előadással hozza magát összefüggésbe, akkor azzal óhatatlanul „etikai (és esztétikai!) rímhelyzetbe“ kerül – össze fog vele tehát hasonlíttatni.

Mivel jóindulatú kíváncsisággal mentem el a bemutatóra, nem azért, hogy fanyalogjak, sokáig, kitartóan próbálkoztam, hogy meglássam az előadás erényeit. Akár még öncsalások és ámítások árán is szeretni akartam volna Kassát és az orfeumját aznap este. Még az is felötlött  bennem mint óhajtás, hogy hátha valami csoda folytán valami átragyog az egykori Budapest Orfeumról erre mostani a Kassa Orfeumra... 
Egy ponton túl azonban már föl kellett adnom minden illúziómat.
Ami a Thália színpadán aznap este látható volt, arra nekem nincsenek elég súlyos szavaim. A Kassa Orfeum akkora blődli, hogy hasonlat nem éri fel. Egy összegányolt esztrádműsor, amit még egy jobb amatőr színházi fesztiválon is körberöhögnének.

Nem tudom, hogy egy színház hogy tudja a színészeit ilyen gyalázatba kergetni. Egy koncepciótlan, dramaturgiai nonszenszbe, aminek szervezőelve nyilvánvalóan a káosz volt.

Szeretem a színészeket, és nagyon fájdalmas volna reflexióval illetnem a Kassa Orfeum-beli ténykedésüket. Látni, mondjuk, a következőt lehetett: a színész az amiatt érzett fizikai fájdalomtól, hogy aznap este neki játszania kell, az amiatt érzett fizikai fájdalomig, hogy minden bizonnyal nemcsak aznap este kell játszania, a szenvedés széles skáláján mindent be- és felmutatott.
Még megrendítőbbek voltak azok a kísérletek, amelyekben a színész úgy döntött, hogy a körülmények dacára ő mégiscsak egy actor /actress, valamint szakmai tisztesség is van a világon, ezért aztán ma este ő itt játszani fog... Itten, kérem, ma játszva lesz!
Ezek az esetek aztán újabb tapasztalással láttak el arra vonatkozólag, mit is jelent a színpadon az a fogalom: a színész kiszolgáltatottsága. (Erről a jelenségről nincs kedvem tovább értekezni. Nézni is szívfájdító volt.)

Persze, lehet, minden sokkal léhábban van, mint ahogy én gondolom. Az egyik nézőtársam pl. felvetette azt a gondolatot, hogy mivel ez az évad utolsó premiere, lehet, a színészek is úgy vannak ezzel, mint a tanárok a tanítással az év végefelé: tanítottunk /játszottunk eleget... Most már akár lazíthatunk is... „Aztán az ember csak reménykedik, hogy a landoló repülőgép pilótája meg lehetőleg ezzel ne így legyen“ – jegyezte meg egy másik.

A színház a Kassa Orfeummal, állítólag, a nézőnek akar a kedvére tenni. Milyen, melyik nézőnek? Annak, aki a gagyin, agyatlan szappanoperákon és infernális valóságshow-kon veszíti el épp a maradék eszét?
A Thália közönségét ebbe a kategóriába rendelni nem annyira a potenciális közönséget, sokkal inkább a színházat minősíti.

Most épül, most épül... Nem, nem, mégcsak nem is a magas Déva vára. Hanem a gödör.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: K.Zs. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-04-23
én azt hiszem, a premieren a félház és az udvarias, de nagyon gyér és lagymatag taps kifejezte azt, h a közönségnek mi van a kedvére. aki az olcsó kabarékat szereti, az nem színházba jár, az otthon ül a szappanoperája elõtt.
név: Anett e-mail: veresanett8@gmail.com dátum: 2010-04-23
Rövid, humoros, szép volt, de mégis csalódottan hagytam el a Tháliát.Többet vártam tõle.A színészek szokásuk szerint alakították a darabot és mutatták meg tehetségüket.Azt hittem, hogy az utólsó elõadás lesz a legpompásabb, de nem így lett.Sajnos!