[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

természet

 

MMA irodalmi

 

Hadifogoly

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Katona György

szerző: Veress Zsuzsa 2010-09-27

 

Katona György

 

Bajvivás volt itt: az ifju Minden
Keresztüldöfte Titok-dárdával
Az én szivemben a Halál szivét,
Ám él a szivem és él az Isten.
 
               
Ennek a versnek többszörösen köze van Katona Györgyhöz. Először is: Ady írta, aki nemcsak földije a festőnek – lévén mindketten szilágyságiak – hanem szegről-végről rokonok is. Nem csoda tehát, hogy Ady szerepel a művész házi panteonjában. Lehunyt szemű, szimbolikus portréja, a szintén jelképes hét szilvafával, a festő viszonyát fogalmazza meg a nagy költőhöz.
Másrészt: ez a négy sor Szent György legendájának személyes átfogalmazása. A Sárkányölővel ismét csak bensőséges kapcsolata van Katona Györgynek. Nomen est omen. Aki György, az arra hivatott, hogy legyőzze a sárkányt, vagy legalább „meggyőzze”, ahogy nem kevés öniróniával megfogalmazta egyik nonfiguratívba hajló képének címét maga a „nemes lovag”. Hogy a megváltás kétezer éve húzódó utómunkálatain dolgozik, s hogy ez bizony sokszor tragikomikus szélmalomharc, jelzi a festőre ragasztott címke: Sárkányölő Don Quijote.
A katolikus egyház nemrégiben törölte szentjei sorából Györgyöt, azzal az indokkal, hogy története nyilvánvalóan „csak” mítosz – tanú rá a görög mitológiából Perszeusz megejtően hasonló esete a szörnyeteggel és a királykisasszonnyal. Én azonban azt gondolom, hogy az efféle mítoszok igenis az élet legmélyebb igazságait tartalmazzák: Evilág Gonoszságával fel kell venni a harcot (= sárkányölés), a királykisasszonyokat (értsd: a Szépet, a Jót, az Igazat) meg kell menteni. Mítosz ide vagy oda, a bajvívás eredménye, hogy „él az Isten”.
És ezzel benne is vagyunk Katona György munkásságának sűrűjében: a biblikus keresztény, és a mitologikus látásmód legalapvetőbb jellegzetességei közé tartozik. Festészete „visenda”, a legenda latin szó mintájára, ami tudvalevőleg azt jelenti, hogy olvasandó, amit olvasni kell. Katona György művészete pedig az, amit nézni kell.
 
Az Együtt című festmény az emmauszi tanítványok Lukács evangéliumában található történetét transzponálja állóképbe. A két elkeseredett, kétségbeesett ember még nem ismerte fel alkalmi útitársában a Feltámadottat. A kompozíció, a színek ezt a drámai pillanatot rögzítik.
Az utolsó vacsora ábrázolásának hallatlanul merész, úgyszólván szentségtörő mozzanata a szemszög, ahonnan látjuk a tizenhárom résztvevőt, a terített asztalt. Felülnézetből látjuk ugyanis, és egy kicsit úgy, ahogy az óegyiptomi falfestmények ábrázolják a világot, vagyis fittyet hányva a perspektíva szabályaira. Ez egyfelől egy sok ezer éves szakrális hagyományba való illeszkedés, másfelől arcpirító pimaszság a festő részéről, amilyet talán csak Salvador Dalí engedett meg magának híres keresztre feszítésének megalkotásakor. Hiszen a rituális vacsorát soha senki nem láthatta ebből a szemszögből, azaz felülről, egyedül csak az Isten. Így a festő mintegy az Atya pozíciójába helyezkedett, s ezzel mellesleg a kép nézőit is maga mellé invitálta.
 
Ez a szemtelen, eretnek hozzáállás tetten érhető a Világcirkusz című festményen is. A színeiben visszafogott, figuráiban Matisse némely munkájára emlékeztető kép az egész emberiséget ábrázolja. Ádám és Éva áll legalul, rajtuk gomolyog az egész emberi nem, végül a csúcson megjelenik Jézus, a bokszbajnokok győzelmét jelölő pózban. Meg úgy, mint ahogy a cirkusz legügyesebb artistája az embergúla tetején. A kompozíció nyilvánvalóan groteszk, a módszer ironikus. Ám mielőtt cinikusnak minősítenénk ezt a festményt, mindenkit figyelmeztetek arra, hogy a gúny egyértelműen a világ mai állapotát illeti. Amikor popdalok előadóit megasztároknak nevezzük, az általuk előadott kétperces produkciót pedig világszámnak – nos, akkor ez a kép nagy erővel tanúskodik arról, hogy igenis „Jézus Krisztus a szupersztár”, s hogy az első emberpártól a világtörténelem végéig a legfontosabb győzelem éppen az, amit a kép ábrázol. Benne van persze az a keserű tudás is, hogy sok nemzedéken keresztül mindig is ide jutunk: megfeszítjük a Szentet.

 Mármost az optimizmusnak és pesszimizmusnak ez a kettőssége jellemzi Katona György portréinak nagy részét is. Az öregasszonyokat, öregembereket ábrázoló munkákról van szó. Negyven fölött mindenki felelős az arcáért – tartja a mondás. Ahogy telnek az évek, kirajzolódnak a jellemvonások, és az arcok kíméletlenül igazat mondanak. Látszik a butaság, az irigység, a rosszindulat, de meglátszik a humorérzék és a bölcsesség is. A tapasztalatok felgyűlnek a szájzug ráncaiban – maga az emberi sors írja magát ábrázatunkra. Azonképpen a festményeken is megjelennek a gyűrődések, kopások, a kataklizmák nyomai. Katona György sajátos technikájáról beszélek. Titkai közé tartozik ennek a gyűrt, domború felületnek a létrehozása, s ezt a technikát előszeretettel alkalmazza az öregember- portrékon csakúgy, mint biblikus tárgyú festményein.

 

Ettől többlettartalommal telnek meg a képek: ikonok lesznek valamiképp, az Igaz felmutatásai. De meg tud ez történni nem gyűrt technikával alkotott munkáival is. Itt van például az a pillanat, amit a fényképezőgép rögzített: egy kalotaszegi öregasszony a fejkendőjét igazítja. Ámde a fotóhoz megszólalásig hű festményen mégsem ezt az esetleges mozdulatot látjuk, hanem valamiféle jajongást, panaszt; a paraszti sors és az öregség, a magány egyetemesen érvényes sűrítményét. Ez valóságos „ikon”. Az ikonok ugyanis az örökkévalóságra nyíló ablakok. A vásznon, a faroston, a gyűrt vagy nem gyűrt festéken átragyog valami nem mulandó, ami mindig és mindenhol igaz.

Ilyen értelemben ikonszerűek Katona György festményei. Van olyan, amelyik direkten, mint például A királynék városa című, melyen Gizella királyné szoknyájában, és a körülötte lévő sok kis képen ott van egész Veszprém, de kicsit az egész magyar kereszténység is. És van olyan, ahol a történelem üt át a felszínen, mint ahogy a vér a gézen, s ebből tudjuk, hogy mögötte seb van. Ilyen például A szabadságharc Veronikái című kép. A hagyomány szerint Veronika megtörölte a kendőjével a kereszt terhe alatt roskadozó Krisztus véres, verejtékes arcát, s irgalmassága jutalmaként csoda történt: a Megváltó arca örökre kirajzolódott a kendőn. Katona György festménye az aradi tizenhárom vértanú emlékére készült. De a gyászoló Veronikák végeláthatatlanul kígyózó sora már ezen a képen is jelzi, hogy nem egyedül október 6. a magyar Nagypéntek. Az anyák, feleségek, nővérek sokszor kényszerültek „zivataros századainkban” Veronika szerepébe. Mi több, nemzeti történelmünktől függetlenül is, ez a szerep az örök női szerepek egyike, ahogy a festő másik veronikás képe, a Bakonyszentlászlón álló világháborús emlékművének nőalakja, és Pietája is erről beszél.

               

A nemzeti és a keresztény két olyan megszentelt hagyomány, amely gyakran összekapcsolódik. Így a felnégyelt Koppányt megjelenítő ikonon, vagy a csóti millenniumi emlékművön. A faragott jelképek között István királyon, a koronázási paláston, a Madonnán kívül ott van a ló és a turul totemisztikus, pogány szimbóluma is. Az Életfa című festmény olyan keresztre feszítést ábrázol, amely nem biblikus, hiszen Jézus itt egy hatalmas élő fán függ, illetve mintegy belenő, avagy belőle nő ki. Ám tudjuk, hogy sok száz év szakrális ikonográfiája jelzi valamiképpen (pl. úgy, hogy a kereszt tövében ábrázolja Ádám koponyáját) a hagyományt, miszerint Krisztus keresztjét az édenkerti tudás fájából faragták. Így kapcsolódik össze a bűn és annak megbocsátása, a halál és az örök élet. Katona György ezt a gondolatot festette meg, de úgy, hogy ez egyben a magyar folklór Égigérő fáját is asszociálja. És vegyük észre azt is, hogy a fa formája még Csontváry cédrusát is eszünkbe juttathatja.

 

A festő mítoszalkotó hajlamát jelzi az archetipikus szimbólumok kedvelése is. A kereszt, az örök körforgást jelentő kerék, a menedék olyan jelei, mint a bárka vagy a fészek, fel-feltűnnek nemcsak biblikus tárgyú festményeken és grafikákon, hanem tájképeken is, mint ahogy például a Szülőföld címűn is szerepel ezek közül több is.

A kapu az átmenetet jelképezi, két világ határán áll: a kint és a bent, az ismert és ismeretlen, a szent és a profán között. A kapu tehát összeköt és átenged, de el is választ, kizár vagy berekeszt. Katona György munkáin zárt és nyitott kapuk sokasága képviseli ezt a gazdag szimbolikát. Az olyan szellemi látképeken is, mint amilyen – a város építészeti jellegének megfelelő – barokkos Pápai kapuk című. De a művész szívesen választ ábrázolása tárgyául kapukat realista jellegű tájképein is. A Zsoboki öreg kapu című kép egy kalotaszegi faluban ténylegesen létező portát mutat meg, olyan valósághűen, hogy szinte hallani véljük a roskatag alkotmány nyikorgását. Ugyanakkor ez a kidőlt-bedőlt, düledező kapu a népmesék világát is felidézi. Ez a kapu a nagyvilágra nyílik, és már nem is hisszük, hogy Zsobokon található, hanem az Óperenciás tengeren is túl… Éppen csak a kurta farkú malac hiányzik, de azért azt látjuk, hogy „nyitva van az Aranykapu”. Szeretnénk átbújni rajta.

Mint ahogy szeretnénk mély kútba tekinteni, aranyszálat szakítani – ahogy egy másik ismert gyerekdal mondja. Mire való a mélybe tekintés? Hát éppen arra, amit a Kútbanéző című Katona-kép mutat. A mű különös látószöge folytán egyfajta könnyű szédület fog el, a két őselem, a víz és a levegő helyet cserél, és már nem is tudjuk, hogy felülről hajlunk-e a kút fölé, hogy meglássuk igazi önmagunkat – vagy a kút mélyén állva fürkésszük az eget, és valaki mást pillantunk meg önmagunk helyett.

           

Láthattuk, hogy telik meg többletjelentéssel Katona György némely egészen egyértelműnek tűnő munkája.  Így aztán másként hatnak realista tájképei is, a szimbolikus művek kontextusában. Mindenkinek saját világa van, s a saját világának mindenki a közepén él. Katona György számára két „világ közepe” is van: Erdély, ahol ötven éve megszületett, felnevelkedett és festővé lett – a másik pedig Pápa és környéke, ahol immáron húsz éve új otthonra talált, és művészként kiteljesedett.

           

Drámai, szimbolikus képeihez képest egészen más, derűsebb hangulatot képviselnek ezek a táj-, falu- és városábrázolások. És ott a balladisztikus művek kontrasztja, a festő képi és nyelvi humorát felragyogtató alkotások sora.

A címében Európa elrablásának mítoszát idéző grafika, amely az altamirai barlangrajzok bikájára ülteti a Willendorfi Vénuszt, majd e grafika ikertestvérén a magyar csodaszarvason „lovagoltatja” ugyanezt az ősi szobrocskát – egyértelműen a képi humort képviseli.

A Lógó tökeim a kertben, illetve a Pártapántlika s a tulipánt lika című festmények (a folklórmotívumokhoz illően) a népies pajzán humorra, a nyelvi humorra jó példák. De ilyen a lovagi eszményt komikumba hajlóan, szójátékkal megnevező Lovagképzavar, az Aggódó agg barlanglovag és a korábban már említett Szent György meggyőzi a sárkányt című alkotás.

A képi és nyelvi humort egyszerre képviseli A  nagy képmutató című festmény. A bohócsipkás önportré persze fájdalmas önirónia is. Illetve beilleszkedik a „kép a képben” típusú ars poeticus művek közé, meg a Watteautól Picassóig terjedő művész –clown azonosítások sorozatába; ezáltal a művészsors jelképévé is válik.

Ez a mű tehát átmenetet képez a humor és a tragikum között, a Szent György meggyőzi a sárkányt pedig a figuratív és a nonfiguratív között.

 Hallatlanul izgalmasak – és egy hosszú elemzés tárgyai lehetnének – Katona György olyan képei, melyek jól nyomon követhetően a figuratív ábrázolás felől elmozdulnak az absztrakt felé. Itt most csak egy ilyen alkotást szeretnék kiemelni. Az Oltár című, négy részből álló kompozíció három függőleges tagja alatt ott a predella, mely önállóan az Oszló társaság címet viseli. Nos, ez a keskeny csík szín és forma tekintetében harmonizál a felette lévő három mű kavalkádjával, másrészt – s ennek felismerésében a cím is segít – az utolsó vacsora asztalközösségéből elszállingózó gyáva apostolokat látjuk itt.

Ez egyben kulcs is Katona György absztrakt képeihez. Ahogy Exupery Kishercege meglátta a kalapformában az elefántot nyelt óriáskígyót, ahogy minden kicsi belelát bizonyos lényeket a felhőkbe, a gyerekszoba falára vetülő árnyékokba, a lehunyt szemhéj mögött villódzó színekbe – úgy lát a festő is, örök gyermeki szemmel. Nem mellesleg: Leonardo is efféle látást tanácsolt mindazoknak, akik képírásra adták a fejüket.

               

Bűnösen hiányos lenne ez a szöveg, ha nem említenénk a festő sorozatait. Vannak témák, motívumok, melyekhez mániákusan vissza-visszatér, és az elkészült képeken kívül még további darabokat tervez. Az ilyen mániák ars poetica-gyanúsak.

Itt van például a Sakk-sorozat. A sakk eredetileg a jó és a rossz (fehér–fekete) harca, az ókori kelet hadseregének mintájára kitalált figurákkal. A sakktábla egy másik ókori keleti jel, a jin – jang, a bipoláris világ négyzetes formája. A sakkjátszma tehát világmodell, sorsjáték: a vakszerencse és a kiszámított lépések egyensúlyban lévő kombinációja. Katona György Sakk-sorozatán azonban eltűnt az egyértelmű fekete–fehér, a biztos, négyzetes terep. Hol mindenki király, hol ismeretlen figurák sokasága nyüzsög a hullámzó, megdőlt, deformálódott táblán: a világjátszma, ahogy a festő látja.

 

És itt vannak a Jónások! Isten engedetlen prófétája, aki – bár büntetésként elnyelte a cet – nem menekülhetett az Úr által rárótt feladat elől… Ez mintha egyfajta „önarckép”-sorozat lenne. Olykor a dolog komikus oldalát megragadva, mint a Félig bekapott Jónás című kép, olykor pedig a tehetetlen és lehetetlen szenvedés kínjától El Greco-san nyújtva, mint a vörösben feszülő Jónás ábrázolásán.

A Jónás- téma természetesen hal- téma is. Ez átvezet a halas képek sokaságához. A legtöbb hal az Ichten című ikonon látható, s ha ezt megértjük, értjük a többit is. A cím szellemes szójáték. Franciásan olvasva az isten szót kapjuk. Ugyanakkor az IKTHÜSZ görög szóval is játszik ez a cím. A szó jelentése: hal, de ez már önmagában is egy másik, ókeresztény szójáték. Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó – görögül e szavak kezdőbetűi (Iészusz Krisztosz THeu Üiósz Szótér) összeolvasva adják a hal jelentésű szót. Ez volt az első, legrövidebb keresztény hitvallás, egyszersmind az üldöztetések idején erről a jelről ismerték fel egymást a krisztushívők, akik akkoriban szó szerint underground csoportot alkottak.

 

Nem véletlenül éppen a hal szónak „kellett kijönnie”, hiszen az Újszövetségben több helyen is kiemelten szerepel. Jézus maga mondta, hogy amiként Jónás próféta három napig volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három napig a halálban. Aztán ott van a csodás halfogás közismert története, meg az első apostolok elhívásakor felhangzó mondás: ”Én emberek halászává teszlek titeket.” Van olyan példabeszéd is, amely a mennyek országát halászhálóhoz hasonlítja, de ismerjük a hal- és kenyérszaporítás csodáját is. Egy másik evangéliumi történet szerint Jézus templomadójának összegét egy Péter által kifogott hal gyomrában találják meg. Végezetül ott a híradás a Feltámadottról, aki a Genezáreti tó partján halat sütve várja az álmélkodó tanítványokat.

Az Ichten című képen, ha nem is olyan kizárólagosan, mintha Arcimboldó festette volna, de azért sok halból áll össze Krisztus arcmása: szeme két hal, de van másik négy a kezében, a balját eltakaró könyv két lapján is egy álló és egy „fejreálló” hal látható az alfa és omega betűk helyett, glóriája pedig sok-sok kis halból tevődik össze, és a feje mellett, az „ég vizében” is úszkál néhány… Ikthüsz ez a hatványon!

A festmény alcíme Ítélkező. És valóban nem más, mint egy Pantokrátor-ábrázolás. A Pantokrátor (gör. mindenek felett uralkodó, Rex Mundi) az ortodox ikonográfia Krisztus-ábrázolásainak egyik kánoni típusa. Általában mellkép, Krisztus jobbja áldásra emelkedik, baljában pedig nyitott vagy csukott könyvet tart, törvényének jelképét. Katona György festménye ilyen.

Az ikonokon minden ábrázolási mozzanat szigorúan kötött. Itt a festő nemcsak a halak tekintetében tért el a kánontól, de a színek és a háttér esetében is. Ugyanakkor nem kevésbé szimbolikus. nem csak a kánoni ortodox ikonok, ez a kép is a létezőnek életet adót, a halál felett győzedelmeskedőt, az uralkodót mutatja fel – egy sajátosan szellemes, játékos formában.

 

Még további jelentésrétegeit fejthetjük fel a festménynek, ha a művész más képeinek kontextusában vizsgáljuk. Több halas képet is festett, és nem is mindig csak az Újszövetségből kiinduló ókeresztény jelentés jegyében. A hal ugyanis még ennél is egyetemesebb jelkép. Az égi egyenlítő (a kozmikus vízvonal) alatt az elhunytak lelkei hal képében kelnek át a túlvilági vizeken. Jankovics Marcell szerint a magyar hal szó kapcsolatban van a halál, (h)alvilág szavainkkal. Ugyanakkor az állandóan nyitott szem (a halnak nincs szemhéja) az örök éberség és élet, feltámadás szimbóluma. Ezzel visszakanyarodtunk a Feltámadotthoz és az Ichten című képhez. De még van tovább: a hal az ősvíznek, a legfőbb istenanya magzatvizének lakójaként – a kereszténységtől függetlenül is – az örök újjászületés jelképe az egyetemes folklórban. És mint ilyen a jinhez, a női princípiumhoz tartozik.

Jung szerint a protestantizmus egyik nagy hátránya, hogy a Mária-kultusz kizárásával mindenestül kizárta ezt a női elemet racionalizált vallásgyakorlatából. Hát, mintha a képtilalmat is áthágó kálvinista Katona György Ichtene ezt is jóvá akarná tenni. Helyre állt a teljesség: jang (Krisztus), jin (hal).

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy Katona György furcsán sokoldalú művész. Bár kézjegye minden munkáján megismerszik, mégis jellemző rá a szinte zavarba ejtő ”nem-egyféle-ség”. Hiszen festő létére dolgozott bazalttal és bronzzal, fával is. De ez csak „kiruccanás” volt a szobrászat területére. Viszont grafikái tanúsítják, hogy milyen bensőséges viszonyban van a vonallal, a formákkal, pusztán fekete-fehérben. Technikái is változatosak: a pasztell, a vászonra és farostlemezre akrillal, olajjal festett képei mellett ott van a már említett, általa kitalált és rá jellemző vegyes technika, mely a speciális, domború, gyűrt felületeket és drámai hatást eredményezi. Műfaji sokféleségéről is esett szó, stiláris változatossága pedig egészen ritka tulajdonság. Hiszen többféle stílusban fest, az absztrakttól az expresszionizmuson, a barokkos, szecessziós vonulaton át a nagybányaira emlékeztető impresszionisztikuson keresztül a realistáig. És mindez nem különül el korszakokra, egyszerre fest hol ebben, hol abban a stílusban. Legjellemzőbb talán az expresszív, barokkos, szecessziós ábrázolási mód. Sok kép szinte túlzsúfolt, a befogadó hosszú ideig talál még addig fel nem fedezett apró részleteket, melyek önálló képként élhetnének kinagyítva. A Sakk-sorozat például mindenképpen ilyen. Ez egyfajta káosz a rendben – amiképpen a művész környezetében általában megindul az entrópia, és még a műtermében is káoszba „rendeződnek” körülötte a dolgok. Mert ez voltaképpen rend is a káoszban: az „ifjú Minden” jelenléte, ahogy a bevezető mottóban olvashattuk. Katona György mindent le akar festeni, mert szeret festeni; szereti a szépet, de szereti a csúnyát is, a napfényt és az árnyékot. A Mindent akarja lefesteni, és nem képes lemondani, nem tud kidobni semmit. Az „ifjú Minden” a szó szoros értelmében ott kavarog a képein, hiába, hogy régen túl van az ifjúkori vadhajtások idején. Hiszen kiforrott művész, mi több, az idén töltötte be ötvenedik életévét, ami mégiscsak egy életmű részleges összegzésének ideje. Az összegzés persze valóban csak részleges, ahogy ez az album is csak töredékét tartalmazza eddigi összes munkáinak. És reméljük, még sokáig fog alkotni Pápa és Erdély, mindannyiunk örömére.

               

Ha egyik házi szentjével, Adyval kezdtük, fejezzük be a másikkal, József Attilával.

A festő József Attila nélkül utazni sem tudott, egy időben mindig volt nála egy kötet. Négy részből álló grafikasorozata a költő utolsó fotója alapján készült. A fotó azt ábrázolja, amit az utolsó kötet címe is: nagyon fáj. Tehát a portrék ebből a sorból álltak össze, tükörírással keverve, így a fonákját is megjelenítve a színén. A sorozat szellemes címe is a képvers-szerűségre utal: Fej vagy írás. A Flóra almái című festmény is József Attilának állít emléket. Eszünkbe juthatnak róla az Éden almái – de a teljes megértéshez nem árt, ha tudjuk, hogy a költő a halála napján, utolsó Flórához írt levelében megköszönte azt a kosár almát, amit szerelme küldött neki.

               

És – véletlenül (?) — József Attila is írt néhány olyan sort, amely mintha egyenesen Katona György számára készült volna:

„Nagy életem még nő, ha meghalok,

szebb, jobb halászok vizébe fulok

kik együtt húzzák a bővebb halat…"

 

www.katonagyorgy.hu

 

A Katona György-album kiadója a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei.
A fotókat Horváth Géza készítette.

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: marianna e-mail: pekim@freemail.hu dátum: 2010-12-16
Ki viszi át a szerelmet? - kérdi a költő. Ma talán úgí kérdezné: ki meri átvinni a szerelmet? Katona György ezt teszi minden képével, mert tudja, hogy csak így érdemes. Köszönöm
név: ottó e-mail: rovas@rovas.sk dátum: 2010-09-30
Nagyon tetszik a m?vészeted. Örülök neked
név: kittihanna e-mail: mayerkitti@gmail.com dátum: 2010-09-27
ahogy errefelé mondani szokás: hatalmas L