„A mi színházunk olyan fórum, ahol a munkában, játékban részt vevők (színészek, nézők, kutatók, drámatanárok, rendezők) azt kutatják, hogy mit jelent embernek lenni a jelen társadalmában.“

A VIII. Thália Színházi Fesztivál keretében Kassára látogatott a budapesti Káva Kulturális Műhely, és workshopot tartott a színház művészeinek. Ennek része volt az a művészetpedagógiai foglalkozás, amelyre meghívtak egy kassai gimnáziumi osztályt is.

A káva többjelentésű szó. A társulat neve a kút káváját jelenti, egyfajta peremhelyzetet (ez esetben a művészet és pedagógia határán).

A kút a magyar mitológiában sokszor az alsó világot a felszíni világgal köti össze. A káva formája kör, vagyis sosem ér véget. (Végül a kava-kava polinéz kábítószer, valamint a környező országok többségében a kávét jelenti.)

Az 1996 óta létező Káva elismerten magas szakmai színvonalon működő, magyarországi és nemzetközi programokat bonyolító színházi (és drámapedagógiai) műhely. Fő tevékenysége színházi nevelési programok készítése (TIE – theatre in education) és rendszeres megvalósítása általános, valamint középiskolai csoportoknak. Magyarország különböző pontjain különböző korosztályú, de főként 9-16 éves, sok esetben hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok csoportjaival dolgoznak. A munkatársak Magyarország legtapasztaltabb szakemberei közé tartoznak a dráma, a színházi nevelés és a civil menedzsment területén.

A Káva színházi nevelési programjainak legfőbb jellegzetessége, hogy a foglalkozásaik során mindig egy általános erkölcsi-morális, társadalmi, mikroközösségi problémát járnak körbe – a célcsoport életkori sajátosságainak megfelelően, velük közösen. Munkájuk során a színházat és a drámát eszközként használják, a cél minden esetben a probléma megértése.

E programok során a gyerekek aktív résztvevőivé válnak a színház életének, de ami ennél talán lényegesebb: megértik, hogy a színház és a művészet hogyan kapcsolódik az életükhöz, hogyan modellezi általában az emberi közösség problémáit, illetve hogy ezek a modellek miként segíthetik a világértést és -értelmezést, valamint a felmutatott jelenségekhez való viszonyuk kialakítását.

A foglalkozás résztvevője minden alkalommal egyetlen iskolai osztály, ez biztosítja, hogy a fiatalokra jutó lehető legteljesebb figyelem és koncentráció mellett működjön a program. A foglalkozások a pedagógiai munka oktatási-nevelési koncepciójába szervesen, sokszor hiánypótló jelleggel illeszkednek. Minden program nyitott az érdeklődő szakmai vendégek előtt is.

A kassai gimnazisták a műhely Digó c. színházi-nevelési foglalkozásán vehettek részt, amelynek témája az idegengyűlölet és az előítéletek. R. W. Fassbinder eredetileg fiatal színészek számára írta ezt a drámát, később filmet is rendezett belőle, a Káva pedig három színházi részben adta elő a történetet.

A négy színész által előadott történet egy német kisvárosban játszódik, ahol a helyi bádogüzembe egy görög vendégmunkás érkezik. Őt nevezik az echte németek „digónak”, mert számukra, láthatólag, a délről jött emberek közt nincs különbség, görög vagy olasz (digó) valaki, egyre megy.

A helybéliek kezdetben érdeklődve mustrálják az idegent, viccesnek találják a szokásait, öltözékét, derülnek másságán, később egyre fokozódik bennük az ellenszenv. „Mi nem vagyunk elég jó munkások, nincs itt elég munkás?” - támad fel bennük a kérdés és az aggodalom. Mígnem egyszer a Gunda nevű nő azt nem állítja, hogy a sötét utcán a falhoz nyomta őt a görög... S a lavina megindul: nemsokára már a többszöri megerőszakolás vádja hangzik el. „Ahonnét jött, ott senki nem dolgozik, ott mindenki ingyenélő, teli van élősködővel az az ország, ki kellene tiltani innen... büdös, nem mosdik” - hangzanak el az újabb vádak.

Egyre fokozódik bennük a gyűlölet, mígnem elhatározzák, hogy bőrkabátba bújnak, egy este megvárják a görögöt és megverik.

Az előadás második részében Jorgosz szerelme, Marie szempontjából látjuk a történetet, a harmadik rész pedig Jorgosz szemszögéből játszódik. Sokkoló látvány a véresre vert Jorgosz, aki a színpadról leszól a diákoknak: „Miért tették ezt velem, mivel érdemeltem ezt ki?” – „Mert görög vagy”; „mert elvetted más barátnőjét”; „mert megerőszakoltad Gundát” - hangzottak a válaszok a nézőtérről.

Minden jelenetsor a valóság egy-egy aspektusát mutatja be, az elődás spirális szerkezetű, melyben vissza-visszatérnek a történet egy-egy eleméhez.  

Az egyes részek közötti beszélgetéseken a gyerekeknek kommentálniuk, véleményezniük kell az eseményeket. A válaszok során nyilvánvalóvá vált a megfigyelők számára, hogy a gyerekek meglátásai nem egyértelműen elítélőek. Feltűnt az is, hogy nyilvánvaló szókincsproblémákkal, önkifejezési nehézségekkel küszködnek a diákok...

A második jelenet utáni foglalkozáson kis csoportokban, egy-egy színész vezetésével arra keresték a választ a gyerekek, hogy mit láttak a színpadon, és mi történt vagy történhetett a látható, a bemutatott tények mögött. Az utolsó előtti jelenetben egy-egy diák vállalta azt is, hogy egy-egy szereplő nevében a színpadon improvizálva képviseli az általa megjelenített figura álláspontját, annak igazát – ami a történet folyását továbbvitte, az események menetét pedig megváltoztat(hat)ta.

A játszók végül arra a kérdésre keresték a választ a gimnazistáktól, hogy a három német ember mit tett kockára azzal, hogy megverték a görögöt?

A zárójelenet mindenki számára meglepő volt: a valóságnak egy újabb szelete tárult fel a bádogüzem vezetőjének, Elizabethnek az elbeszélése nyomán – társadalmi nyomás és gazdasági kényszer témában –, sőt, Jorgosz, aki ebben a jelentben már Elizabeth kedvese, megtudja tőle, hogy hamarosan új külföldi munkaerő érkezik az üzembe: egy török. Jorgoszból azonnal előtör az idegengyűlölet...

Az előadás és foglalkozás végére egy sor kérdés nyitva maradt. Minden megváltozott, de megoldódni nem oldódott meg semmi.

Epilógus:

„Értelmezésünkben a dráma nem arról szól, hogy problémákat oldunk meg, sokkal inkább arról, hogy együtt gondolkodunk a résztvevőkkel arról, hogy kik is vagyunk valójában. Nem arra készítjük fel a gyerekeket, hogy belépjenek a társadalomba, hanem hogy teljesebben kapcsolódhassanak saját emberségükhöz.“  (Káva)