[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Képzőművészet és csillapíthatatlan tudásvágy

szerző: Marsovszky Miklós 2012-05-21

 

Képzőművészet és csillapíthatatlan tudásvágy

 

Március 20. és április 19. között az 1980-ban született Őry Annamária vendégeskedett alkotásaival a Rovás Akadémián. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett képzőművész fiatal kora ellenére is túl van már több egyéni és csoportos kiállításon. Műveit többek közt Budapesten, Prágában, Rómában, Hanoiban, Edinburghban, Gyergyószárhegyen, Debrecenben, Esztergomban, Keszthelyen láthatta az érdeklődő közönség.

 

 

Hogyan kezdődött a kalandod a képzőművészettel? Az életrajzod alapján úgy tűnik, egyenes út vezetett erre a pályára.

Részben igen, mivel édesanyám is festő. Gyerekként sokat rajzoltunk a műtermében. Másrészt minden emberben lezajlik egy útkeresés. Én is sok minden iránt érdeklődtem. Érdekelt az irodalom, a színház, és ez máig is így van. Szerintem sokat lehet tanulni más művészeti területeket szemlélve, de professzionális szinten csak egy valamit tud csinálni az ember. Érdeklődés szintjén persze még belekaphat ebbe-abba.

 

Egy évig a budapesti Bródy Imre Gimnáziumban tanultál, de a középiskolai tanulmányaidat az ugyancsak fővárosi képző- és iparművészeti szakközépiskolában fejezted be. 

Igen, először a fotó és a film érdekelt, aztán valahogy mégis inkább a festészet fogott meg. Valószínűleg ez abból eredhet, hogy a festő jobban szeret közvetlen kapcsolatban lenni az anyaggal.

 

Kassára, tulajdonképpen, ízelítőt hoztál a munkáidból.

Ez a válogatás az elmúlt évek munkáit tartalmazza. Mivel a kassai nem egy tematikus kiállítás volt, így inkább azt szerettem volna valamelyest bemutatni, hogy mi az, ami foglalkoztat. Két nagy sorozatom van, amelyeknek különböző aspektusaival egy egész életen át foglalkozni lehet, mert kimeríthetetlenek. Az egyik ilyen a szívsorozat. Ezen legalább egy évig dolgoztam, miközben persze csináltam azért mást is. A munkáimhoz sokszor kutatást is végzek, ami aztán különböző stációkat eredményez. A szívsorozatból itt kiállított két kép is a folyamat egy-egy állomását mutatta be.

A másikat, a halas sorozatot is először másképp, más formában dolgoztam fel, utána pedig elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi minden lehet még benne. Banális jelképekről beszélünk, de ezeknek hihetetlen mélységei vannak.

 

Ezért van az, hogy a folyami halak után az ékszerhalak is feltűntek a képeiden?

Először inkább a keresztény nézőpontból közelítettem meg a témát. A halnak mint vallási jelképnek, nemcsak a kereszténységben, hanem a buddhizmusban és tulajdonképpen az összes kultúrában fontos szerepe van. Amikkel én általában foglalkozom, azok nagy, kollektív szimbólumok. És az idők folyamán rengeteg jelentés kapcsolódott hozzájuk. Én azt kezdtem el nézni, hogy milyenek azok a halak, amelyek emberi környezetben élnek, például egy városban. Figyeltem az akváriumokat, a vízen keresztüli tükröződéseket. Látszik mögöttük az emberek világa, és e két világ tulajdonképpen egybeér. Ezt is érdekesnek találtam, mert magában hordozza az ember saját, belső világa és az őt körülvevő dolgok kapcsolatát, másrészt ezek a halak a nagyvárosoknak egyfajta magányosságát is jelképezik.

 

Hogyan találsz rá a témáidra? Alapos megfontolás és kutatómunka eredményeként, vagy elég egy ihletett pillanat?

Volt olyan, hogy elég volt egy pillanat. Megláttam valamit, és az elkezdett érdekelni. Például, hogy milyen szépek a fények egy tárgyon. Szerintem ez egy nagyon fontos része a festészetnek. Vannak, akik szeretik a festészetet úgy láttatni, mintha az valami értelmi megfontolások alapján működő dolog volna. Szerintem nem az, mert a vizuális kifejezésmód nem a fogalmi nyelvet használja. Ugyanakkor tudatosság is van a folyamatokban, hiszen nem teljesen öntudatlanul választja az ember épp azokat a szimbólumokat, amelyeket választ. A szív szimbólum kapcsán például, amikor utánanéztem a kultúrtörténeti vonatkozásoknak, kiderült, hogy a formai változatokon is látszik az évszázadok során végbement gondolati vagy teológiai változás, és így változnak meg az ahhoz rendelt képeink is. Ahogy pedig alakul egy képsorozatom, úgy fejlődik a tudásom azzal a dologgal kapcsolatban, amivel éppen foglalkozom. Ez sok könyvtári munkával, múzeumlátogatással jár. Megnézem a témámhoz kapcsolódó ábrázolásmódokat, aztán fokozatosan kialakul az, amit én látok benne. Ez nyilván szubjektív dolog lesz, mert ebben érzések is vannak.

 

Általában nem nagyon térsz el egy adott formától. Azt megállapíthatjuk tehát, hogy világosan kivehető formákra törekszel?

Igen, ez tudatos. Annak is van jelentése, hogy az ember figurálisan, vagy nem figurálisan fogalmaz-e meg valamit. Például a szív az európai kultúrkörben megjelenik mint figurális szív, de leginkább egy levélre hasonlít, ráadásul kezdetben zöld színnel ábrázolták, és nem a valódi formájában. Az az ábrázolás csak a kereszténységgel lép be, ami nem véletlen. Keleten például egy kalligrafikus jelként van ábrázolva.

 

Nagyon meglepett, hogy nem találtam emberi alakot, arcot, testet megjelenni az alkotásaidban.

Eddig más irányok vonzottak. A szimbolika maga is egy absztrakció. De hogy mi az, ami a képen megjelenik, az már más kérdés. Most egyébként épp portrékat készülök festeni. Az is egy külön történet, hogy hogyan találja majd meg az ember ezzel a kapcsolatát. Mit akar egy emberben látni? A személyiségét, vagy a benne lévő időtlent?

 

Ez is sorozatnak készül? Azért kérdem, mert úgy tűnik, egy idő után az alkotásaid önkéntelenül is sorozatokat alkotnak.

Ez azért van, mert amikor elkezdek foglalkozni valamivel, addig, amíg látok benne valamit, amíg bármi késztetést érzek abba az irányba haladni, folytatom. Lehet, hogy ez egy kicsit monomániás hozzáállás. Néha már direkt szeretném lezárni a dolgot – „jól van, most már hagyjuk ezt!”, „jöjjön valami más!” –, nehogy nagyon beleragadjak a témába. Lehet, hogy ezzel más is így van. Az embert elkezdi érdekelni valami, és kiderül, hogy végtelen lehetőségek rejlenek benne. A sorozataim így alakulnak ki. De ezek nem „filmszerűek”, tehát nem képkockákból állnak össze... Bár a tusrajzoknál csináltam ilyet is. Az kifejezetten egy átalakulás története volt.

 

Beállítások szerint dolgozol a sorozatoknál?

Igen. És a szívnél volt nehezebb. Először szereztem egy marhaszívet meg más állatszíveket, sőt bementem a kórházba, röntgenre, hogy röntgenfelvételeket szerezzek. Az volt az elképzelésem, hogy röntgenképekből csinálom meg a sorozatomat, de nem engedték az orvosok, mert a röntgensugár túlságosan káros az egészségre. Ezenfelül, mint már említettem, sokszor múzeumokból gyűjtök egy-egy ötlethez képeket. A néprajzi múzeumokban nagyon érdekes ábrázolásokat lehet találni, amiből a kortárs művészet is merítkezni tud. Nagyon szeretem a barlangrajzokat, melyek a felületes szemlélő számára úgy tűnhetnek, hogy afféle naiv ábrázolásmódot képviselnek, pedig egyáltalán nem. Szerintem a legmagasabb szintű művészetet képviselik, és nagyon inspirálóak tudnak lenni.

 

Hogyan jöttek a mandalák?

Egyrészt elkezdett érdekelni az ekolin. Nagyon szeretem az erőteljes színeit. Ez teljesen más irány, másfajta hozzáállást is igényel, mint mondjuk az olajfestészet, ami egy súlyos, alakítható technika. Itt van egy mozdulat, és annak rögtön ott van az eredménye. Persze néha valamelyest még változik, de a változtatásra kevesebb lehetőség van. Másrészt elkezdtek érdekelni a centrális alakzatok. A nővérem épp akkor volt terhes, én meg elkezdtem tanulmányozni a petesejteket. Azon gondolkodtam, milyen érdekes, hogy a művészettörténet során rengeteg olyan ábrázolás van, ami a múlandóságra, a halálra hívja fel a figyelmet, arról viszont nincsen, hogy mi van a születésnél. Pedig az számunkra éppúgy megmagyarázhatatlan dolog. Azt sem tudjuk, abban a pillanatban mi van, amikor megfogan egy ember. Így kezdtem el csinálni ezeket a petesejtes képeket, amelyek valamiképp a mikrokozmosz-makrokozmosz asszociációt is magukban hordozzák. Mert ha megnézzük az emberiséget, ugyanezt látjuk. Mindenki rohan, el akar érni valamit, de valójában nem is tudjuk, hogy közben mi történik velünk, milyen folyamatok játszódnak le pontosan. Ezért lettek ezek a mandalák.

 

Azt mondják a mandalakészítésről, hogy már maga az alkotás is egy meditatív folyamat. Ez nálad is így van?

Igen, de ez általában minden képem létrehozására igaz. Van, hogy mindezt megelőzi egy felkészülési folyamat, amikor gondolkodom, és aminek csak lehet, utánajárok a témával kapcsolatban. Amikor pedig elkezdek festeni, akkor már csak a kép érdekel. Persze előfordul, hogy közben megállok, sőt olyan is, hogy félreteszek egy képet, akár évekre is, mert nem tudok vele mit kezdeni. Aztán, ha bennem megváltozik, kialakul valami, akkor már tudom, hogyan kell a problémát megoldanom. Most a szívsorozatot zártam le. A szív a képeken tudatosan asszociáltat a magra. Ez a szimbólum belső, valódi jelentését tükrözi. Egy nagy kertet szeretnék festeni, hiszen ha a szív egy mag, akkor kinőhet egy fa, egy virág, vagy akár egy kert is.

 

Hogyan határoznád meg saját magadat a képzőművészet világában? Van valamilyen kitűzött cél vagy irány előtted?

Eléggé korlátozottak most a lehetőségek, bár különböző irányvonalak vannak. De jó kérdés, hogy egy képzőművész hogyan határozza meg a saját célját, vagy hogy mit gondol arról, hogy számára mit jelent a festészet. Üzletet, minél több képeladást, vagy különféle trendekhez való csatlakozást? Mert nagyrészt trendekre épül az egész, és az üzleti jelleg se mellékes. De az se feltétlenül negatív dolog, ha egy tehetséges ember, aki jó dolgokat hoz létre, egy irányzaton belül csinálja azt. Számomra a képzőművészet egy szellemi utat jelent, amin haladok, és közben létrehozok dolgokat. Ha ez a ténykedés még másokat is érdekel, és adni is tudok vele valamit, akkor pedig értelme is van.

 

Nem gondoltál arra, hogy külföldön élj, és ott alkoss?

Sokszor csak illúziókergetést látok abban, amikor valaki azt gondolja, hogy másutt neki jobb lenne. Ettől függetlenül lehetséges, hogy elmegyek egy időre Olaszországba, mert nagyon szeretem az olaszokat, és azokat a hatásokat is, amelyek ott érni szoktak. Nem feltétlenül az olasz kortársaktól jövő hatásokra gondolok, inkább a hely atmoszférájára, ami lényegtelennek tűnhet, de ugyanúgy beleépül egy-egy képbe. Azt gondolom, ha az ember saját magával tisztában van, akkor nincs szüksége arra, hogy mindig valami eltérőt, különlegest keressen. Persze vannak helyek, ahol jobban menedzselt a képzőművészet, magasabb szinten van a vizuális kultúra, és nagyobb a befogadói igény. Természetesen érdekes egy másik kultúra, utazni, tapasztalatokat gyűjteni mindig jó, és úgy gondolom, hogy szükséges is minden nyitott gondolkodású ember számára. Viszont ez az életben fontos, alapvető lényeget nem érinti.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :