[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Keresd a nõt

szerkesztette: SZABÓ OTTÓ, 2009-04-01

GigerFura egy alak. Amikor a rajzait elõször láttam, nem tudtam határozottan állástfoglalni. Nyilvánosan különben sem szoktam, csak elvétve. Csak igazán ritkán. Ha kiborul a bili, ha kihoz a "sodronyból" valaki, vagy ha túl sokat ittam. No, ez utóbbi esetén aztán nem volt pardon.


Giger

zodiákus

gigeri belsõ tér

Giger-szobor

Giger-festmény

Giger

Giger

Giger

giger

Giger

Szereztem is egy csomó ellenséget magamnak.
Az ellenségeim...
Válogatott figurák: van köztük bunkó, van mûvelt ember, van menedzser, van orvos, tanító, diák, szülõ. Van rokon, van ismeretlen ismerõs; van olyan, aki azért az ellenségem, mert már anyámnak is az ellensége volt. Van olyan is, aki nagyapám ellenségének az unokája, akinek soha, semmit sem vétettem, de a hagyomány az hagyomány. Haggyon mán! Ugyan...
Van, akinek a pofájába mondtam, hogy mit gondolok róla. Van, akivel összeverekedtem és alulmaradtam. És mégis haragszik. Van, akivel összeverekedtem és õ maradt alul. Ez esetben joggal haragudhat. Van, akit szerettem egykor, de elmúlt, és most haragszik. Van, aki megcsalt és ezért csúnyákat mondtam neki, és ezért haragszik. Van, akit megcsaltam, aztán megtudta. Azóta is az ellenségem. Van, akit a puszta jelenlétem irritál. Õ így az ellenségem. Van, akinek nemet mondtam és az ellenségem lett. Van, akinek igent mondtam... Amikor önérzetesen és remegõ hangon feltette a kérdést: "- hát hazudok én?!"
Szóval, az ellenségem...
Bennük legalább bízhat az ember. Õk azok, akikre lehet számítani.
 
Ott tartottunk, hogy nem tudtam a rajzairól eldönteni, hogy jók-e vagy rosszak.
Nem tetszettek és most sem tetszenek - de nem is a tetszeni akarás hajtotta alkotójukat.
Hans Rudi Giger fantasztikus realizmusával (talán szürrealizmusával) meghódította a világot. Szerintem, nincs ember e sártekén, akire ne gyakorolt volna hatást furcsa álomvilágával. Sokan úgy ismerik, hogy a nevével sem feltétlenül találkoztak, de az általa tervezett (vagy a rajzai által inspirált) lényekkel már annál inkább. 1940. február 5-én született a svájci Churban, majd Zürichben, az iparmûvészeti egyetemen építészetet és ipari formatervezést tanult. Biomechanikusnak nevezett világa és egyedi stílusa szürreális képek és szobrok formájában vált híressé. Talán hírhedtté. Ismerõs szerves és technológiai formái furcsa ellentmondásokat is tartalmaznak, rengeteg megoldatlan, vagy rosszul megoldott problémát hoznak elõ. Példának okáért, minek magassarkú cipõ egy nõi lábban végzõdõ, félig gép és félig bogár szörnyetegre?! Mire szolgál a cipzározható vagina egy fémbogárnak?!  Hogyan ül a szürreálisan is emberi igényekre tervezett székébe a hajlott hátú, dinoszaurusz kinézetû, hosszúfarkú betolakodó?! Az ujjak és lábujjak problémáját meg külön fejezetben kellene elemezni. Ahogyan az emberi fogsort is. Meg azt a hidraulikus másikat... De hagyjuk inkább.  Leginkább a monokróm jellegû, festékszóróval készült mûvei ismertek, melyek egyszerre idézik meg a múlt archetípusait és a jövõ technokratizmusát, a jó és a gonosz örök küzdelmét, a való világ és az álomok összemosását. Gyakran túlzó szexualitásra építkezik, szinte súrolva itt-ott a perverziót. 
Ridley Scott rendezõ híres film-eposzaihoz, az Alien-hez használta Giger rajzait, létrehozva egy izgatóan hátborzongató, de leginkább a nõi nemi szervhez hasonló belsõ világot.
 
1983-ban láttam a filmet elõször, amikor elsõ alkalommal voltam a pozsonyi képzõmûvészeti tehetségvizsgáján. A hónapra már nem nagyon emlékszem, azt hiszem, január volt, de ez úgyis mellékes. Érettségi elõtt álltam, és ahogy most visszagondolok, felrémlik egy pelyhedzõ állú hülyekamasz ábrázata, aki én voltam egykor. Aki nem tudta mit akar, de abban biztos volt, hogy azt nem akarja, amit a szülei akarnak. Esetemben az Ing titulust a nevem elé.
Szóval akkor láttam a Votrelecre fordított, cseh nyelven feliratozott filmet a Hviezda moziban.
Csak informatíve figyeltem néha a szöveget - "szakra...! Ti hajzle..." - annyira lekötött a film képisége. Hú, micsoda élmény volt. Alig tudtam éjszaka elaludni, annyira felbolygatta a fantáziámat.
A felvételire apám is elkísért. No nem azért, mintha én annyira gyámolatlan lettem volna tizennyolc évesen. Dehogy. Apám imádott kiruccanni. És imádott utazni. Vezetõ beosztásban volt - ezt a poént következetesen elsüti mind a mai napig, ha valaki a foglalkozása felõl érdeklõdik - teherautó-vezetõi beosztásban... Ha úgy utazhatott, hogy nem õ volt a sofõr, elment volna utasként bárkivel, akár a világ végére is. "Ha mé - szokott viccelõdni - Krisztusurunk is arra tanít, hogy ha valaki arra kényszerít, hogy tegyél meg vele egy kilométert, tegyél meg kettõt!" - Ne ijedjetek meg, az idézet nem Krisztus urunktól van, hanem apámtól, aki sajátosan értelmezi a Szentírást.
Szóval nem azért jött velem, mert aggódott a testi épségem miatt. Az aggodalom is ott bújkálhatott azért a háttérben (gyakorló apaként most már magam is tapasztalom), azonban õ fõleg ellazulni akart. Egy kicsit. Se anyám, se teherkocsi, se kert, se ház, se disznó, se tyúkok. Söröcske van, meg üldögélés, meg nézelõdés van. Veget, ahogy a csehek mondják.

A felvételin olyan voltam, mint egy nyuszika. Nagyvárosi fiúk és lányok körülöttem, akik barátkoztak volna, de én szörnyen zárkózott voltam akkoriban. - Igen, nem, lehet... - ennyire tellett tõlem szlovákul anno, bár tûrhetõen beszéltem a nyelvet. Addigra annyi gúnyt és megvetést kaptam magyarságom miatt, hogy inkább nem beszéltem. Indián, így neveztek.
Azok a képek, a Giger inspirálta film részletei, a tudatalattiból felzaklatott, eleve bennem is meglévõ, de a lelkiismeret-furdallás börtönõre által hét pecséttel õrzött, elfelejtésre ítélt vizualizált gondolatok kavarogtak a fejemben végig. A felvételi ötödik napján - mert a kezdetekben még ötnapos volt ez a mára puszta formalitássá degradálódott megmérettetés - szabad téma volt a feladat. Saját gondolat, indulat, hatás...
Elképzelhetitek, mit rajzoltam...
Nem, nem a betolakodót, hanem a hátteret. A közeget. Minden felindultságomat, izgatottságomat, ösztöneimbe plántált érdeklõdésemet.
Egy gótikusnak tûnõ épületet, amelynek portálja olyan, a rengeteg kõcsipkével, a szobrok és a növényi ornamentika imitációjaként odafirkált vonalakkal, a fény-árnyék-játék illúziójával, az egymásra rétegzõdõ vonalakkal, a csúcsívbe futó ívbordákkal, a zárókõ rózsakereszt-szerû gombjával, mint a szomszéd kislány, a Gabika általam olyan elõszeretettel és aprólékos mûgonddal tanulmányozott micsodája.

Giger és az én világom.
Olyan megrázó élmény volt, hogy még hetekig nem tudtam tõle szabadulni. A nõiség gyönyörû, titokzatos, félelmetes, tisztelt, imádott és vágyva vágyott, rejtett szimbolikája.  Folyton azt rajzoltam, ha rajzoltam. És én folyton rajzoltam és rajzolok most is. Nálam ez egyfajta életmód.



Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Zolti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-04-02
egy feltevés: mi van ha, Gigernek megadatott látni ténylegesen ezt a világot s mi van, ha figyelmezetõként meghagyta õt valaki - valakik ezt meg is festeni, meg is mutatni nekünk? Félelemetesen izgalmas és rémísztõ alakok.
De mi van ha mind ilyenek vagyunk?