.jpg "MaJel nyitva tartás")
Ki lehet Peter Gric? |
| szerkesztette: SZABÓ OTTÓ, 2009-04-30 |
|
|
Errõl jut eszembe: - Volt egy idõszaka az életemnek, amikor folyamatosan ilyesmi közegben, lilás vagy kékes ködben éltem. Olyan volt, mintha megátkoztak volna, egy nagy és nehéz Valami telepedett a szivemre és azt hittem, sosem szabadulhatok. Nem szándékozom elemezni, hogy miért kerülhettem ilyen-olyan helyzetekbe, sem azt, hogy ki tehet és ki nem tehet róla. Az az érdekes, hogy egy elég hosszú idõszakát az életemnek nem nagyon tudom reálisan felidézni. A szinekre emlékszem viszont. A ködre, a különbözõ illatokra, a porra, amely mindent befedett. Mindig, minden poros volt, úgy éreztem, mintha az agyam nedves fodraira fûrészport szórt volna valaki. Az érzés milyenségét nem tudom elmagyarázni, mivel semmihez sem fogható, amire szavunk van. Még szóösszefüggésekkel sem tudom kifejezni. József Attila érezhetett valami hasonlót, amikor leírta: "... mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon, látom a szemem, rámnézel vele..." Szóval, ezt a fajta ködöt ismerem. A végtelen perspektívát is ismerem, amely nemhogy optimizmussal töltene el, hanem a szorongást fokozza. Parttalanság, bizonytalanság. Nem látni mettõl meddig. Azt hiszem, tudom, hogy miért fest az ember olyan képeket, amelyeken a lelki problémáit vetíti ki. Azt hiszem, értem, miért akarja másoknak is elmondani mindezeket. Azt hiszem, rájöttem arra is, hogy miért nehéz az ilyen képeket eladni. Ugyan ki érzné jól magát a rendetlenség szélén ülve, kávézva és újságot olvasva? Diszharmóniában, örök szétszórtságban, logikátlan összevisszaságban, girbegurba, dohos, penészes, nedves falak között, testnyílásokat idézõ ajtók és ablakok mögött. Koszban és mocsokban, a béka segge alá lezüllve...?! Mert ugye, mindenki abból hoz elõ, amije van neki... Vigyünk harmóniát a szinekbe, szerkesszük aranymetszésbe az ömlengéseinket - és a szart ne a fûben lapulva fessük, hanem a szerkezetéig felnagyítva. Az az igazi. Azt el lehet adni. Sõt, igazán csak az tûnik mûvészinek, hiszen szokatlan, furcsa és minnél érthetetlenebb, annál inkább bizonyíthatja az értelmezõ különlegességét is. A sznob, a titkok tudója-ja. Ja. - Volt egy idõszaka az életemnek, amikor én is elég furcsa képeket festettem. Megkönnyebbülni szerettem volna, üríteni, kitisztulni és megtisztulni. Takarítani és lomtalanítani, port törölni és tiszta lappal újrakezdeni. Kimeszelni és lemeszelni, bemeszelni és átmeszelni. Aztán az üres, fehér termeimet újból belakni. Emlékszem, a méretes vásznaim elõtti merengésekre, a gondolatban festésre, a mámorra, meg ahogy szakállam nõtt, kender. Volt, hogy egyszerre két kézzel festettem, volt, hogy konzervdobozokból locsoltam a terpentinben feloldott festéket a vásznaimra, volt, hogy festõhengerrel, felmosóronggyal, söprõvel, kefével kentem, vágtam... Fekve, állva, ülve. Hegedülve. Hegedállva. Hegedfekve. Lelki sebeim pedig azóta sincsenek behegedve. Mennyi erõ volt azokban a képekben, Istenem. Mennyi indulat, mennyi vágy, emóció, mennyi bûnös gondolat. Elvágyódás, szomjúság, hiányérzet. Mennyi erotika. Fájdalom. De senkinek sem kellettek. Nyomasztóak voltak. Áradt belõlük a szomorúság. Állítólag. Nem ismerem Peter Gric-t, mint embert. Mint mûvészt sem ismertem. A képei alapján próbálom megfejteni, hogy ki is õ. Jó festõnek látszik, olyannak, aki ismeri a szakmát. Mégsem érzem hitelesnek. Valahogy mesterkéltnek tûnik, modorosnak. Túlságosan is tudatosnak, aki rendesen áttanulmányozta példaképei (példa képei) sikerének titkát, és addig variál, amíg már maga sem tudja, hogy hol kezdõdik és hol végzõdik õ. Képeinek töltete véleményem szerint csekély. Kövezzetek meg érte, de az én szememben a mondanivaló elõtte áll a technológiának. Van Gogh például nem volt jó festõ. A szakma fortélyait sem ismerte. Viszont zseni volt, akinek nem volt szüksége precízen lealapozott vásznakra, aláfestésre, kompozíció-szerkesztésre, aranymetszésre, a színkeverés törvényszerûségeinek betartására, hiszen akkora szuggesztív erõvel rendelkezett, mint alig néhányan a történelem során. Nem volt jó festõ - Egyedülálló volt. Igen, a tehetség kényszerítõ ereje... |
Vélemények :
| név: endzsi e-mail: - dátum: 2010-11-07 |
Nem vagyok túl képzett a festészet területén. Nekem a festő tehetsége abban mutatkozik meg, hogy a képei megragadnak e. Megállok-e és utána nézek-e, hogy például ki ez a Peter Gric. Én például kaptam e-mail-en 60 db képet, melynek egyikén szerepelt a www.gric.at. Gondoltam megnézem az oldalt, és bizony elidőztem a jó időig a képei felett. Engem megragadott, nem magyarázok mögé semmi hamis effektúst, semmi mondanivalót. Egyszerűen tetszettek. Jó volt megnézni őket.  |
| név: zolti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-13 |
| nem kéne olyan nõ mint amilyet Peter Gric álmodik. Hát ez nekem rideg! |
| név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-02 |
| Az a bajom vele, hogy nem tûnik hitelesnek. Póz az egész, nincsen kínfedezete. Hamis. Ellesett, elirigyelt, elcsórt effektusok. Mesterien kivitelezve. Mint az amerikai filmek: hitvány forgatókönyv, gyenge mondanivaló, hiper-szuper kivitelezés, lenyûgözõ képiség. |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-02 |
| Értelek, vagy legalábbis érteni véllek... Pláne, ha összenézem, amit írsz a Gric-képekkel. Állítólag egy másik emberben az taszít minket leginkább, ha az olyasféle kínokat prezentál, amiken mi vagy rég túl vagyunk már, vagy nem vagyunk túl rajtuk, és épp ezért olyannyira a mieink ezek a kínok, h. többé már nem engedjük meg magunknak, hogy látvánnyá vagy látványossággá tegyük õket. Fõleg nem valamiféle indirekt, vásári módon. Azt én nem tudom megmondani, h. Gric jó festõ-e vagy milyen. Azt Te tudod. Bár, mint mondod, jó, sõt túl jó. Gyanúsan jó. Én csak azt tudom, h. mért szeretem pl. Petri verseit, akkor is, ha a környezetemben majd´ mindenki hülyét kap tõlük. Van az õ verseiben vmi mély, mindeneken átszivárgó, amolyan fausti tudás, ami fõként az emberi lét kínjainak, gyönyöreinek (legtöbbször a kettõ egytövû) nyers tudomásulvételébõl ered. Csakhogy ennek a kerete - kitüremkedése, világunkban való megjelenési formája stb. - olyasféle poézis, ami által tetten lehet érni a mûködõ Istent. („Közvetett istenbizonyíték.) Errõl Petri persze, látszólag és jellemzõen nem óhajtott tudomást venni. Attól még ott van. De, hogy mást példát mondjak, Vonnegutnál is ott van. (Szia, Zoli!) És õ se óhajtott róla tudomást venni soha. Gricnél is ott van? |