[kapcsolat]   husken

prosecco kóstolás

 

BistRovásHU

 

Ropás

 

oti kiállítása

 

ÉLŐ ZENE

 

Kodály

 

Dráb

 

30 éve szabadon

 

horrorvacui

 

eNRA RV 2019

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Kiegyezés

szerkesztette: Kiss László, 2009-05-31

kép11867. május 29-én a magyar országgyûlés elfogadta a XII. törvénycikket, a Kiegyezés alapdokumentumát. Ekkor még nem lépett életbe, hiszen a törvényt szentesíteni kellett az uralkodónak, de ilyen az adott pillanatban nem volt...


1




2




3




4





... hiszen Ferenc József a magyar középkorba nyúló rendi hagyományok, s a 12-13. században kialakult szertartásrend szerint még nem volt magyar király. Ezért (a szabadságharc vérbefojtóját) fényes külsõségek között megkoronázzák június 8-án, ezt követõen július 28-án aláírja a törvényt, s az életbe lép.
   Létrejött egy azóta is sokat vitatott, furcsa, bipólusú államalakulat, az Osztrák-Magyar Monarchia. A Habsburg birodalom két legnagyobb nemzete kiegyezett egymással. Belsõ függetlenséget szereztek, az uralkodó személye volt közös, s az õ kezében maradt a külügy, a hadügy és az ehhez a két területhez tartozó pénzügy. A Habsburg dinasztia számára a Kiegyezés lényegében kudarc, nem tudták Magyarországot a levert szabadságharc után "lenyelni", tartománnyá degradálni. Érdekes, a magyarok sem tartották nagy sikernek. A merev '48-asok elítélték, a reálpolitikusok állították csak, hogy jelenleg ennyit lehetett elérni. Ismert Deák és Kossuth vitája. A Cassandra-levélben Kossuth óv attól, hogy egy halódó birodalomhoz kössük a szekerünket, mert ha bukik, együtt bukunk vele. Az I. világháború tükrében a jóslat kísértetiesen beigazolódni látszik. De Kossuth emigrációban volt, Deák pedig itthon. A '48-as igazságügyminiszter tudta, a sikeres passzív ellenállásnak nagy ára volt, a magyar nemesség felélte tartalékait, és az ország kezdett végletesen leszakadni a II. ipari forradalom korszakába lépõ Európától. Deák tehát zseniális taktikával, melynek része volt a kitartás, halogatás, engedékenység, érzelmi zsarolás, nyélbe ütötte a Kiegyezést. Lelkében ugyanakkor örökre '48-as maradt, soha nem vállalt semmilyen politikai, állami funkciót, nem lett a császár és király lekötelezettje. A Kiegyezés megvalósulásához külpolitikai okok vezettek az udvar részérõl. Az olasz egységért vívott háborúban éppúgy, mint a késõbbi német egységért vívottban súlyos vereségek érték a dinasztiát. Be kellett látniuk, a magyarok nélkül nem megy. Mármint a magyarok gazdasági ereje nélkül, mert embert bõven áldoztak a két háborúban. (A solferínói és kõnigratz-i csatákban külön-külön is jóval több magyar esett el mint a szabadságharc másfél éve alatt.) 
   A Kiegyezést születésétõl sokan bírálták a birodalmon belül. Elsõsorban a csehek, hiszen õk létszámra, gazdasági fejlettségre nézve is méltán lehettek volna egyenrangú társak az új államalakulatban. De a cseheket már az 1620-as fehérhegyi csata után a Habsburgok megfosztották minden önállóságuktól (ezt a magyarokkal tartósan soha nem tudták megtenni), a cseheket "lenyelték". Felmerült ugyan a dualista állam trialistává szervezése, de természetesen ezt az uralkodó nemzetek lesöpörték. A magyarok feszültségcsökkentésként kiegyeztek a horvátokkal (1868/XXX tc.), s a Kiegyezés elsõ szakaszában máig példaértékû liberális nemzetiségpolitikát folytattak. Ez elsõsorban Eötvös József kultuszminiszter nevéhez kötõdik, aki elsõként a zsidók egyenjogúsításának törvényét alkotta meg. A nemzetiségek szabadon használhatták nyelvüket a közigazgatásban, nagyon szerény (20%-os) arány mellett iskolát alapíthattak, melynek fenntartását a magyar állam vállalta. Az iskolában nem volt kötelezõ a magyar nyelv oktatása. Ilyen intézkedések mellett a századfordulóra felerõsödött a nemzetiségek természetes asszimilációja. Ugyanakkor az éledezõ nacionalizmus miatt a dualista állam második szakaszában már csorbult a liberális nemzetiségpolitika, de elnyomásról beszélni túlzás lenne. Osztrák és magyar vezetõ körökben tartottak a birodalom "elszlávosodásától". Ezért sem õk, sem mi nem rajongtunk Bosznia annektálásáért, ez csak dinasztikus célokat szolgált. Az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte tehát sok problémát nem oldott meg a térségben, illetve újakat is generált.
   Elhárította viszont (elsõsorban Magyarország elõl) a gazdasági fejlõdés akadályait. Az egységes pénzügyi rendszer, összehangolt vámpolitika példa nélküli kapitalista fejlõdést indított el az országban. Sokan hangoztatják ma is, hogy a Kárpát-medence valójában egy nagy gazdasági egység. (Egyik legismertebb példa Apponyi gróf trianoni védbeszéde.) Néhány évtizedig ez ténylegesen mûködött. Magasabb lett a vasútsûrûség mint Németországban. Pesten több gabonát õröltek évente, mint Chicagóban, s többet mint Közép-Európa összes nagyvárosában együttvéve. Kiépült az út és vasúthálózat. A kontinens száraz részén (Angliát leszámítva) Budapesten készült el az elsõ földalatti. Komolyan felmerült, hogy a birodalom tényleges fõvárosa Bécs helyett Budapest legyen. Volt persze mit behozni, de a fejlõdés dinamikus volt, és soha nem voltunk olyan közel a felzárkózáshoz, mint a dualista állam idõszakában. Egyes területeken meg is haladtuk a nyugat-európai szinvonalat. Voltak persze gondok is, mint mindenhol. Meg kellett (volna) küzdeni a mezõgazdaság szerkezeti átalakításával, s a torlódott társadalom minden nyûgével. A Monarchia gazdasági felemelkedésének hatásait elõbb-utóbb mindenki megérezte, megérezte volna.
   Ezt a fejlõdést törte derékba a trianoni béke. A Monarchia gyenge oldalát kihasználva, az erõsen szított nacionalizmus és egyéb nagyhatalmi érdekek széthullasztották az Osztrák-Magyar Monarchiát, szétdarabolták Magyarországot. Létrejött helyette a politikailag és gazdaságilag jelentéktelen, Nyugat-Európától függõ kis "nemzetállamok" láncolata. Ez nem jó persze a magyarnak, de a szlováknak, horvátnak, románnak jó? A nemzeti önrendelkezés, szuverenitás rózsaszín köde persze elhomályosíthatja a jelentéktelenség tényét. De ilyen körülmények között ne nagyon panaszkodjunk az életszinvonalra...Mindenesetre úgy tûnik hosszú idõre eltûnt a térségbõl az Osztrák-Magyar Monarchiával egy komoly, nagyhatalmak partnere lenni tudó államalkotó erõ. Lehet, hogy nincs is rá szükség. De még vannak nagyhatalmak.
   


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: páneurópai unió e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-06-01
ezt hangoztatta egy idõben Habsburg Ottó. Van Európai Unió. Nincs határ. Már végre...
De azért a kis nemzetállamok nemzeti farszíjasai máig buták és képtelenek megérteni, csak együtt megy a hajó, a kis sajkákat elviszi a víz.
A történelem vihara...
Ami már megint mintha kopogtatna. Pláne ott a 38-ik délkörnél...
Vigyázó szemetek Szöulra vessétek!!!