[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Kiegyezés

szerkesztette: Kiss László, 2009-05-31

kép11867. május 29-én a magyar országgyûlés elfogadta a XII. törvénycikket, a Kiegyezés alapdokumentumát. Ekkor még nem lépett életbe, hiszen a törvényt szentesíteni kellett az uralkodónak, de ilyen az adott pillanatban nem volt...


1




2




3




4





... hiszen Ferenc József a magyar középkorba nyúló rendi hagyományok, s a 12-13. században kialakult szertartásrend szerint még nem volt magyar király. Ezért (a szabadságharc vérbefojtóját) fényes külsõségek között megkoronázzák június 8-án, ezt követõen július 28-án aláírja a törvényt, s az életbe lép.
   Létrejött egy azóta is sokat vitatott, furcsa, bipólusú államalakulat, az Osztrák-Magyar Monarchia. A Habsburg birodalom két legnagyobb nemzete kiegyezett egymással. Belsõ függetlenséget szereztek, az uralkodó személye volt közös, s az õ kezében maradt a külügy, a hadügy és az ehhez a két területhez tartozó pénzügy. A Habsburg dinasztia számára a Kiegyezés lényegében kudarc, nem tudták Magyarországot a levert szabadságharc után "lenyelni", tartománnyá degradálni. Érdekes, a magyarok sem tartották nagy sikernek. A merev '48-asok elítélték, a reálpolitikusok állították csak, hogy jelenleg ennyit lehetett elérni. Ismert Deák és Kossuth vitája. A Cassandra-levélben Kossuth óv attól, hogy egy halódó birodalomhoz kössük a szekerünket, mert ha bukik, együtt bukunk vele. Az I. világháború tükrében a jóslat kísértetiesen beigazolódni látszik. De Kossuth emigrációban volt, Deák pedig itthon. A '48-as igazságügyminiszter tudta, a sikeres passzív ellenállásnak nagy ára volt, a magyar nemesség felélte tartalékait, és az ország kezdett végletesen leszakadni a II. ipari forradalom korszakába lépõ Európától. Deák tehát zseniális taktikával, melynek része volt a kitartás, halogatás, engedékenység, érzelmi zsarolás, nyélbe ütötte a Kiegyezést. Lelkében ugyanakkor örökre '48-as maradt, soha nem vállalt semmilyen politikai, állami funkciót, nem lett a császár és király lekötelezettje. A Kiegyezés megvalósulásához külpolitikai okok vezettek az udvar részérõl. Az olasz egységért vívott háborúban éppúgy, mint a késõbbi német egységért vívottban súlyos vereségek érték a dinasztiát. Be kellett látniuk, a magyarok nélkül nem megy. Mármint a magyarok gazdasági ereje nélkül, mert embert bõven áldoztak a két háborúban. (A solferínói és kõnigratz-i csatákban külön-külön is jóval több magyar esett el mint a szabadságharc másfél éve alatt.) 
   A Kiegyezést születésétõl sokan bírálták a birodalmon belül. Elsõsorban a csehek, hiszen õk létszámra, gazdasági fejlettségre nézve is méltán lehettek volna egyenrangú társak az új államalakulatban. De a cseheket már az 1620-as fehérhegyi csata után a Habsburgok megfosztották minden önállóságuktól (ezt a magyarokkal tartósan soha nem tudták megtenni), a cseheket "lenyelték". Felmerült ugyan a dualista állam trialistává szervezése, de természetesen ezt az uralkodó nemzetek lesöpörték. A magyarok feszültségcsökkentésként kiegyeztek a horvátokkal (1868/XXX tc.), s a Kiegyezés elsõ szakaszában máig példaértékû liberális nemzetiségpolitikát folytattak. Ez elsõsorban Eötvös József kultuszminiszter nevéhez kötõdik, aki elsõként a zsidók egyenjogúsításának törvényét alkotta meg. A nemzetiségek szabadon használhatták nyelvüket a közigazgatásban, nagyon szerény (20%-os) arány mellett iskolát alapíthattak, melynek fenntartását a magyar állam vállalta. Az iskolában nem volt kötelezõ a magyar nyelv oktatása. Ilyen intézkedések mellett a századfordulóra felerõsödött a nemzetiségek természetes asszimilációja. Ugyanakkor az éledezõ nacionalizmus miatt a dualista állam második szakaszában már csorbult a liberális nemzetiségpolitika, de elnyomásról beszélni túlzás lenne. Osztrák és magyar vezetõ körökben tartottak a birodalom "elszlávosodásától". Ezért sem õk, sem mi nem rajongtunk Bosznia annektálásáért, ez csak dinasztikus célokat szolgált. Az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte tehát sok problémát nem oldott meg a térségben, illetve újakat is generált.
   Elhárította viszont (elsõsorban Magyarország elõl) a gazdasági fejlõdés akadályait. Az egységes pénzügyi rendszer, összehangolt vámpolitika példa nélküli kapitalista fejlõdést indított el az országban. Sokan hangoztatják ma is, hogy a Kárpát-medence valójában egy nagy gazdasági egység. (Egyik legismertebb példa Apponyi gróf trianoni védbeszéde.) Néhány évtizedig ez ténylegesen mûködött. Magasabb lett a vasútsûrûség mint Németországban. Pesten több gabonát õröltek évente, mint Chicagóban, s többet mint Közép-Európa összes nagyvárosában együttvéve. Kiépült az út és vasúthálózat. A kontinens száraz részén (Angliát leszámítva) Budapesten készült el az elsõ földalatti. Komolyan felmerült, hogy a birodalom tényleges fõvárosa Bécs helyett Budapest legyen. Volt persze mit behozni, de a fejlõdés dinamikus volt, és soha nem voltunk olyan közel a felzárkózáshoz, mint a dualista állam idõszakában. Egyes területeken meg is haladtuk a nyugat-európai szinvonalat. Voltak persze gondok is, mint mindenhol. Meg kellett (volna) küzdeni a mezõgazdaság szerkezeti átalakításával, s a torlódott társadalom minden nyûgével. A Monarchia gazdasági felemelkedésének hatásait elõbb-utóbb mindenki megérezte, megérezte volna.
   Ezt a fejlõdést törte derékba a trianoni béke. A Monarchia gyenge oldalát kihasználva, az erõsen szított nacionalizmus és egyéb nagyhatalmi érdekek széthullasztották az Osztrák-Magyar Monarchiát, szétdarabolták Magyarországot. Létrejött helyette a politikailag és gazdaságilag jelentéktelen, Nyugat-Európától függõ kis "nemzetállamok" láncolata. Ez nem jó persze a magyarnak, de a szlováknak, horvátnak, románnak jó? A nemzeti önrendelkezés, szuverenitás rózsaszín köde persze elhomályosíthatja a jelentéktelenség tényét. De ilyen körülmények között ne nagyon panaszkodjunk az életszinvonalra...Mindenesetre úgy tûnik hosszú idõre eltûnt a térségbõl az Osztrák-Magyar Monarchiával egy komoly, nagyhatalmak partnere lenni tudó államalkotó erõ. Lehet, hogy nincs is rá szükség. De még vannak nagyhatalmak.
   


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: páneurópai unió e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-06-01
ezt hangoztatta egy idõben Habsburg Ottó. Van Európai Unió. Nincs határ. Már végre...
De azért a kis nemzetállamok nemzeti farszíjasai máig buták és képtelenek megérteni, csak együtt megy a hajó, a kis sajkákat elviszi a víz.
A történelem vihara...
Ami már megint mintha kopogtatna. Pláne ott a 38-ik délkörnél...
Vigyázó szemetek Szöulra vessétek!!!