[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Kinek mit üzen Sárbogárdi Jolán?

szerző: Kozsár Zsuzsanna 2016-04-10

 

Kinek mit üzen Sárbogárdi Jolán?

 

Parti Nagy Lajos: Ibusár (Csavar Színház)

 

Sárbogárdi Jolán anya nélkül jött világra, szülőatyja Parti Nagy Lajos, akinek fejéből kipattant teljes fegyverzetben – ezt a bravúrt Zeusz isten is megcselekedte Pallasz Athénével. Ám Sárbogárdi Jolán nem lett a bölcsesség istennője, és bár őt is kerülgetik a múzsák (igaz, széles ívben, el), fegyverzete is más, mint a görög istennőé. Biciklije van, vasutassapkája meg egy paksamétányi saját gyártmányú operettje. Ezzel a felszereléssel tipor végig mindannyiunkon, és rajtunk aztán már az átszáguldó gyorsvonat se segít, legfeljebb megadja a kegyelemdöfést annak, aki még nem fulladt bele teljesen a szirupba.

Amikor végül a másfél órás darab után kiszédelgünk a Thália Színház előterébe, vannak, akik dicsérik, vannak, akik szidják, vannak, akiknek meg egyszerűen "nem jött be". Én pedig azon kezdek gondolkozni, a heterogén életkorú kassai közönség (most többségében gimnazisták alkották a nagyérdeműt, ám akadt több Jolán-korú és idősebb néző is) egy-egy tagjának vajon mit is üzent most Sárbogárdi Jolán?

 

 

Jolán és az operett (huszerett!)

 

Tegyünk fel előbb egy másik kérdést: kicsoda az a Sárbogárdi Jolán, hogy üzengetni akar nekünk? Harminc és negyven közötti vénlány. Egy elfeledett porfészekben, Ibusáron, ahol vonat is alig áll meg, ő adja ki a jegyeket. Ha van kinek. Azon a szolgálati napon, amit velünk megosztott, nincs kinek, Ibusárra nem akar utazni senki, se onnan el, legfeljebb a Joli főnöke a marxista tanfolyamra, de annak nem kell jegy, vasutas. Mi a fenét csináljon Jolán egész nap a jegykiadó fülkében? Ábrándozik és ír. Mert úgy érzi, írnia kell, beleírnia magát egy általa szebbnek tartott világba, az operett világába. 

 

Sajnos a külvilág semmi megértést nem mutat Jolán írói ambíciói iránt, pedig a szerkesztőségi választ komolyan véve buzgón javítgatja kéziratát, és ezt a folyóirat szerkesztőségével levélben közli is: "Nem a sürgetés végett ragadtam tollat, ellenben azért, mert időközben javításokat eszközöltem példányomon, amit megosztok Önnel, és tessék szíves elbírálás során figyelembe venni. A második lap alulról hetedik sorban nem kését, hanem kulcsát forgatta meg Aranka szívében a szerelem! Továbbá a harmadik lap negyedik sort azzal bővítettem, hogy a hajnal egy rózsás ujját már bédugá az ablakon, ellenben a többi még ökölbeszorítva hevert édes bátyja az éjszaka ölében. Ezenkívül az ötödik oldal közepén, az Aranka leánybokája utáni részben tessék szíves sztornó venni, hogy a dévaj kentaur halkan osont a szandálját megoldó Nimpha után a motorjával. Kérem kihúzni!"

 

A szerkesztőség már rég kihúzta. A mondatot, a művet meg Jolánt is. 

 

Pedig Sárbogárdi Jolán aligha egyedi jelenség. Egy illúziókat vesztett, már nem fiatal nő, aki előtt nincs semmi perspektíva, se karrier, se család, se szerelem, se elismertség, csak eltengetni egyik napot a másik után, kibírni anyuska fontoskodását-gondoskodását, Guszti főnök bizalmaskodását, és közben írni az egyik giccset a másik után, most épp a  "megfeszített tempóban befejezett zenés darabot Szabadság-szerelem témában". Mivel Jolán operettjének elképzelésére a legszárnyalóbb fantázia sem elég, a mű egyes részei meg is jelennek a szemünk előtt. És ezzel ott vagyunk a második kérdésnél: kinek mit mond el Sárbogárdi Jolán?

 

A tizenévesek, akik már a "selejtesebb" műfajok közül nem az operetten nőttek fel, hanem mondjuk a szüzességelvesztős bugyuta tinifilmeken meg a szappanoperákon, leginkább Jolán kendőzetlen beszólásait élvezik, melyekkel Guszti nem áhított szerelmét (tolakodását) kommentálja. Érettségi-közelben lévő, irodalmon edzett egyéneknek esetleg megüti a fülét az áriába öntött "jőni fog ha jőni kell a nagyszerű...huszár", de a Vörösmarty-vers és a Jolán-féle giccs közötti kontrasztot már nem biztos, hogy érzékelik. Az idősebb generáció azon tagjai, akik nemcsak operetten cseperedtek, hanem kedvelik is a habkönnyű műfajt, egyáltalán nem élvezik ezt a huszáros szamárságot, sértheti őket, gúnyolódásnak vehetik. Akiknek meg "nem jött be", azok fura módon nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Talán kevésbé tudatosítják, hogy Jolán megelevenedett álmával találkozunk a színpadon, és közben fokozatosan feltárul az az esendő ember, akinek a szirupra azért van szüksége, hogy elviseljen egy nagyon sivár valóságot.  

(Persze ezeket csak én gondolom a nézők reakciói láttán. Azt senki se kötötte az orromra, neki személy szerint mit mondott az önjelölt ibusári színdarabíró.)

 

Hogy nekem mit üzen Sárbogárdi Jolán? Üzeni, hogy akkor se adjam fel álmaimat, ha sejtem róluk, hogy nem ütik meg a mások mércéjét, hogy nem kellenek másnak rajtam kívül. Üzeni azt is, hogy tele a világ Jolánokkal, és üzeni még, hogy nem cseréli le az álom-Misit egy valós Gusztiért, aki – ha érdemes – megcsináltatná miatta a fogsorát is... Üzeni, hogy tegyem magam boldoggá, ahogy tudom – ő is ezt teszi Ibusáron.

 

 

Xénia és a társulat

 

Molnár Xénia nem először játssza Sárbogárdi Jolán szerepét. Játszotta ezt a Jókai Színházban is, nagyszínpadi változatban, ahol hatalmas volt a siker, és ahol jóval könnyebb dolga lehetett, mint most, a Csavar Színház színpadi verziójában. Most lényegében a monodrámát játssza – vagyis majdnem azt. Mert anyuskát, Gusztit, Misikét, büfés Erzsit, élete valós szereplőit csak általa ismerjük, ő eleveníti fel mondásaikat, jellegzetes viselkedésüket. Irományai szereplőit, Amáliát, annak udvarlóit és gyámját viszont Kiss Szilvia és Gál Tamás jelenítik meg. Ilyen szerepfelosztásra nem találtam más példát az Ibusár eddigi színpadi feldolgozásai között, ám azt kell mondanom, bevált. A kétfajta játékstílus, a realista valóság és a giccsessé túlzott huszerett-világ jól kiegészíti egymást, és a nézőnek némi mankót ad ahhoz, hogy a történésekben jobban kiigazodjon. Ehhez persze Gál Tamásnak világosan elkülönített karaktereket kell elénk tárnia: a hősszerelmest, az intrikust, a szigorú gyámot, az öreg huszárt, de ez gyerekjáték egy ilyen kaliberű színésznek. Kiss Szilviának ezzel szemben csupán pipiskedős rokokó leányzónak kell lennie, kivéve, mikor vagánykodó kishuszárnak öltözik be, hogy választottja életét mentse. Neki is gyerekjáték. Talán csak az éneklés hagy némi kívánnivalót maga után mindkettőjüknél, nem a hangképzés terén (az direkt jó, hogy nem "operettesen" énekelnek), csupán a dalszövegek kiejtésén lehetne még javítani. 

 

A végére hagytam a legjobbat, a főszereplőt, a mi ragyolci Jolánunkat. Ha Parti Nagy ismerte volna Molnár Xéniát az Ibusár megírása előtt, neki írta volna egyenesen. Így is olyan, mintha neki írta volna. Amit meg lehet mutatni ebben a szerepben, azt Molnár Xénia meg is mutatja. Elkeseredést, belefásultságot, régi románc édes emlékét, kiábrándulást, erővel féken tartott indulatokat, őszinte elképedést, vágyakat és kínokat és mennyi, de mennyi mindent még! Mindezt azon az ízes nyelven, ahogy Fülek környékén beszélnek. Ebből a tájszólásból persze bármikor vált, ha kell (például mikor ügyelőként fináléra kéri a szereplőket), és amikor éppen Guszti vagy Misi vagy anyuska, akkor is pontosan érzékeljük az adott szereplő hangulatváltásait, érzelmeit, indulatait. Az általam látott előadásban az egyedüli felróható dolog az előadás kezdeti tempója, mely nem elég pörgős, így időnként földre csüccsen a darab, és nehezen tápászkodik. Ám a kritikus pontokon továbblendítik a jelenetet a zenészek, Lakatos Róbert és Madarász András. No de Ibusár egy unalmas kis porfészek, hát miért pörögne ott bármi is? 

 

Sárbogárdi Jolán (és Molnár Xénia) végül tesz róla, hogy mégis felpörögjön az ibusári tespedtség. Operettje utolsó képeit hangosan beolvassa a vasúti hangszóróba. Száll a hang bele a világ képébe: "Amikor kivilágosodik a szín, a főhercegi palota jól ismert és ápolt kertjét látjuk. A színen hinta, dísztribün, balra kis aranyhíd ível át… Nem lehet, Guszti. Nem szabad kikapcsolni… Néma operettnek az anyja izéje…"

 

Álmodj csak, királylány. Még ha mindjárt Sárbogárdi Jolán is a neved.    

 

Fotó: Csavar Színház

 

 

          


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :