[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

természet

 

MMA irodalmi

 

Hadifogoly

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Kis konyhatörténet - ahogy én látom

szerző: Mayer Kitti Hanna 2013-02-04

 

Kis konyhatörténet - ahogy én látom


A konyha nemcsak rozsdamentes kések és vágódeszkák otthona, sokkal több annál. Egy hely, ahol zajlik az élet. A lakás egyik legmeghatározóbb helyisége, olyan tér, amely eléggé beszédes ahhoz, hogy rajta keresztül végigkövethessük a különféle világképváltozásokat. Összeállításomban elsősorban Kapitány Gábor és Kapitány Ágnes Beszélő házak című kutatására hagyatkoztam, ám igyekeztem saját megfigyeléseimet, tapasztalataimat is beleszőni, hiszen az ő tanulmányuk az 1990-es évek lakásainak szimbolikájával foglalkozik. Így megpróbálkozom azzal is, hogy olyan jelenségekről számoljak be, amelyek épp napjainkban válnak divatossá, s nem lehet tudni, milyen kifutásuk lesz a későbbiekben. Tehát ez nem egy afféle szigorú értelemben vett konyhatörténet, hiszen javarészt a XX. századból vett konyhákra, illetve a hozzájuk kapcsolható társadalmi jelenségekre (a nő szerepe a konyhában, kislányok szerepjátékai) szeretnék reflektálni.  

 

A konyha mérete és elhelyezkedése a lakáson belül

 

Még mielőtt belekezdenénk a különféle konyhák elemzésébe, célszerű lehet megvizsgálni nemcsak a helyiség küllemét, a berendezést, a benne található különféle konyhai eszközöket, hanem magát a szoba méretét, elhelyezkedését is. Ezek az alapvető paraméterek talán túl triviálisnak tűnnek, de korántsem elhanyagolhatóak, hiszen számtalan következtetésre juthatunk az adott kort illetően. Például választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy miért voltak olyan kicsik a házgyári programban épült lakások konyhái?

 

Ezek a kis alapterületű konyhák legfeljebb csak az étel elkészítésére voltak alkalmasak, maga az étkezés a lakás egy másik helyiségében zajlott. A társadalomban bekövetkezett változásoknak köszönhetően olyan újítások jelentek meg a kádárista Magyarországon, melyekkel igyekeztek könnyebbé tenni a nők „harmadik műszakját” – a gyorsbüfék, önkiszolgáló éttermek, üzemi étkezdék megnyitásával a család étkeztetését kívánták egyszerűsíteni, a Budapest szerte megjelenő mosodák és vegytisztítók pedig az otthoni mosás problémáját igyekeztek orvosolni. Ily módon indokolatlan lett volna a nagy területű konyhák megépítése, legalábbis az eredeti elképzelések szerint. (A hatvanas évek lakásépítéséről és a házgyári konyhaprogramról a dolgozat egy későbbi fejezetében szólok majd bővebben.)

 

A konyha házon belüli elhelyezkedésére elsősorban az háromosztatú alföldi házat említhetnénk. Ezeknél a házaknál a konyha a ház központi részén helyezkedett el, tulajdonképpen a vendég megérkezésekor ide lépett be a vendég először. A központi elhelyezkedés azt mutatja, hogy a konyha központi szerepet töltött be a család életében is. A konyha valóban élettérként fogható fel, és valóban funkcionális okai voltak annak, hogy itt kapott helyet: innen fűtötték fel az egész házat, és itt gyűltek össze a családtagok, nemcsak a közös étkezés, de a közös munkavégzés miatt is. A jól ismert tisztaszobával ellentétben, amely nevében is őriz egyfajta szentséget, ünnepélyességet, a konyha valóban a mindennapi élet vegykonyhája volt, hiszen a munka helyszínéül szolgált, s maga a táplálkozás is a munka ritmusához igazodott.1 A paraszti létforma fontos eseményének számító disznóvágásokkor itt gyűltek össze a család asszonytagjai, hogy a hús feldolgozását elvégezzék, miközben a férfiak odakinn dolgoztak.

 

A konyhában található berendezések és eszközök is a munkával voltak kapcsolatosak, elsősorban használati tárgyakról beszélhetünk, melyeket a háziasszony nap mint nap kezébe vett. Azonban ezeknek a tárgyaknak a száma sokkal kevesebb volt, mint például napjainkban, amikor elárasztanak minket a különféle konyhai műveletekre specializálódott vagy éppen multifunkciós gépek.

 

Paraszti és polgári konyhák
 

Napjainkban is találunk olyan klasszikus vidéki konyhát, ahol megőrződtek ezek az elemek (falra akasztott tésztaszűrők, lepénysütő serpenyők, nyújtódeszka, fokhagymafüzér stb.), ugyanakkor társultak hozzá egyéb, későbbi korokból származó modern berendezések, anyagok is. Például, a klasszikus konyhakredenc még megmaradt, de mellette megjelenik a beépített konyhabútor, vagy megjelennek dísztányérok, melyek már elsősorban esztétikai megfontolásból kerülnek a falakra. Hogy mennyire megváltozik a dísztányérokhoz való viszonyunk, azt egy személyes élményem is megerősítheti.

 

Keresztszüleim házában ugyanis a nappali falára kerültek fel különféle festésű tányérok, némelyiken a házi áldás szövege is olvasható. Ez a helyiség tulajdonképpen nem is klasszikus nappali (a ház inkább egy másik szobáját nevezném annak), de keresztszüleim mindig itt ültetik le a vendégeket. A tányérokon kívül olajfestmények, előszobatükör, rajzok, metszetek bekeretezett képek lógnak a falon. Ebben a kontextusban a dísztányérok már teljesen elszakadnak eredeti funkciójuktól, a konyhától, mint színhelytől, és sokkal inkább válnak emlék-, illetve presztízstárgyakká.

 

A fentebb említett eklektikus vidéki konyhák közül egyet én is ismerek. A párom nagymamája Tiszakürtön él egy nagyobb, ám elég rossz állapotú családi házban. Klasszikus hosszúkás elrendezés, az udvar mélyébe nyúló házról beszélünk, ahol a hátsó traktusban kapott helyet a nagyméretű konyha.

 

A mama konyhájában számtalan apró elemre érdemes odafigyelnünk: vízmelegítő adja a meleg vizet a mosogatáshoz, ugyanakkor közvetlenül mellette egy mikrohullámú sütő kapott helyet a polcon, valamint a hagyományosnak mondható kockás terítőre rákerült a műanyag asztalvédő, ami annak jele, hogy az asztalt továbbra is aktívan használja az itt lakó, hiszen elég kevés más szabad felület van, ahol a munkát elvégezhetné. Az ilyen típusú konyháknál szemmel látható, hogy itt elsősorban munka folyik, és az étkezés kevesebb hangsúlyt kap (ha kap egyáltalán).2 A falra akasztott két készlet merőkanál és tésztaszedő, valamint a kredenc tetején elhelyezett kenyértartó nagy valószínűséggel már nincsen napi használatban.

 

A paraszti konyhák mellett érdemes beszélnünk a polgári kultúra konyháiról is, célszerű őket összehasonlítani. Mint azt az előbbi példából is láthattuk, a hagyományos vidéki konyha a ház hátsó traktusában helyezkedik el, az udvarra néz, nem pedig az utcafrontra. Hasonló elrendezésűek a polgári lakások is a XIX. század végén, ám egészen más megfontolásból. Míg a tiszakürti konyha számos apró „trükk” színhelye (száraz kenyér ledarálása zsemlemorzsának, szennyes víz gyűjtése), addig ezek az apró trükköket a polgári konyhában teljes titokban kell tartani, és a ház vendégei előtt általában teljesen ismeretlen marad a lakás hátsó része, hiszen az a cselédség terepe.3 A háziasszony parancsnoki szerepben jelenik meg a konyhában, irányítja a cselédeket, de ő maga nem avatkozik bele a munkavégzésbe, viszont annál nagyobb körültekintéssel ellenőrzi a cselédek munkáját (gondoljunk csak Kosztolányi rideg és bizalmatlan regényalakjára, Vizynére, aki szinte missziónak tekinti, hogy a tökéletes cselédet megtalálja).

 

A polgári ebédlőkben a kredencnél előkelőbb vitrin kap helyet, amelyben felsorakoznak a különféle szószos tálak, vörösboros kancsók, teáskészletek, porcelán étkezőgarnitúrák. A vitrin ilyen esetekben egyfajta kirakatként szolgál, a vendéglátó presztízsét igyekszik a vendégeknek megmutatni. A megmutatás, a látvány kap nagyobb hangsúlyt ezekben az enteriőrökben, és ez a hagyomány tovább is folytatódik, ugyanis napjaink látványlakás tulajdonosai hasonló eszközökkel operálnak, amikor még a legintimebb helyiségeket is a vendégek szeme elé tárják, hogy megmutathassák társadalmi pozíciójukat.

 

A konyha – munkahely

 

Megkerülhetetlen, hogy szót ejtsünk a sokunk által ismert frankfurti konyháról. Az 1920-as években született meg ez a konyhatípus, amely igyekezett ésszerűen racionalizálni a konyhai műveleteket, méghozzá úgy, hogy a háziasszony a lehető legkevesebb mozdulattal készíthesse el az ételeket. Grete Schutte Lihotzky tervezésének középpontjában a felhasználó áll, az ő igényeinek megfelelően került kialakításra ez a konyhatípus, amely tulajdonképpen a beépített konyha megteremtője volt, s a mai napig ezeket az elveket érdemes szem előtt tartanunk, ha praktikus konyhát kívánunk berendezni a magunk számára.

 

A feldolgozás folyamata a hosszú fal mellett történik, míg a főzés vele szemben zajlik – itt mindennek jól kigondolt helye van, a mozdulatok egy efféle konyhában könnyebben összehangolódnak, kevesebb lesz az idő- és energiaveszteség, de némi könnyítésként egy állítható magasságú forgószék is szerves részét képezi a konyhának, a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Ez a funkcionális elvek is azt mutatják, hogy a konyha a munka terepe: a német nyelvterületen ezt a típust talán éppen ezért nevezik Arbeitsküche-nek, azaz „dolgozó konyhának.” És valóban, ebben a konyhában csak a háziasszony tartózkodik, fő feladata az ételek elkészítése, de azok elfogyasztása már a lakás egy másik helyiségében kell, hogy történjen.

 

Azt, hogy ez a konyhatípus mennyire meghatározó volt a konyhák fejlődéstörténetében, jól mutatja egy 1950-es évekből származó babakonyha is. A kis maketten ugyanazok az elemek megtalálhatók, mint a „nagyok” konyhájában, és sokszor anyaghűen alkotják meg a miniatűr konyhabútorokat, burkolóanyagokat, sőt a bádogkancsókat, lavórokat, porcelántányérokat is.4

 

Ezek a babakonyhák hiteles kordokumentumoknak tekinthetők, hiszen rajtuk végigkövethető az adott korra jellemző szín- és anyaghasználat, és persze a kislányok különféle szerepjátékai is. Ezek a babaházak igencsak míves darabok voltak, a kislányok féltve őrzött játékai közé tartoztak, és sokszor a babaház méretétől jóval nagyobb játékbabával játszottak benne.
 

 

Amerikai konyha vs. magyar konyha


1960-ban jelent meg A lakás berendezése és méretezése című könyv, szerzője Gádoros Lajos. Talán nem véletlen, hogy éppen ekkor látott napvilágot ez a kézikönyv, hiszen ebben az időben kezdődtek el a tömeges lakásépítések, melyek jelentősen hatottak a konyhák kialakítására is. Fentebb már említést tettem arról, hogy ekkoriban a konyha funkciói leegyszerűsödtek: Gádoros ennek megfelelően dolgozta ki a különféle méretű lakásoknak megfelelő konyhatípusokat. Rendszere olyannyira kidolgozott volt, hogy a konyhaszekrényekben csak a megfelelő számú és méretű konyhai eszközök kaphattak helyet.
 

Bár a tömeges lakásépítési program valamelyest enyhítette a lakosság lakhatási problémáit, ugyanakkor nem sikerült megoldania azokat minden gond nélkül, hiszen az 1970-es években a házgyári konyhaprogram keretén belül a tervezők a panelházak lakóinak mindennapi problémáira igyekeztek megoldást találni.
 

Sőt, már korábban is olvashattunk arról, hogy a konyhabútorgyártás nem megfelelő mennyiségben és minőségben állít elő konyhabútorokat – erről tanúskodik az Ez a divat 1962. áprilisi száma, mely a magyar gyártmányú „Varia” konyhabútorral kapcsolatos megfigyelésekről számol be: „Az új típusú konyhaberendezés előnyös tulajdonságait gyorsan felismerte a vásárlóközönség, de a népszerű Varia-konyha – sajnos – nem mindig kapható.”5 A Kádár-korszak konyháiról tehát a következő mondható el: „A csekély alapterület miatt gyakran csak az ételkészítésre volt alkalmas, étkezésre már többnyire nem. A legkisebb, 30 négyzetméter alapterületű lakásokba így többnyire már csak 2-3 négyzetméter alapterületű főzőfülkéket építettek be.”6

Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államokban, az emancipáció előretörésével a nő családon belüli szerepe is megváltozott. Az amerikai konyhatípus tulajdonképpen a hatvanas évek Amerikájába vezethető vissza, amikor is a konyhát megnyitják a lakás többi helyisége felé,7 így az már többé nem kizárólag a háziasszony terepe, aki rabszolgaként végzi a keserves házimunkát, hanem a ház asszonyának birodalma, aki magassarkú cipőben, pörgős szoknyában, mosolyogva indítja el a mosogatógépet és veszi ki a beépített sütőből az illatos sültet.
A konyha falainak megnyitása azt jelentette, hogy a háziasszony kiszabadult a házimunka börtönéből, s ő maga is bekapcsolódhat a családi programokba.

A különféle háztartási gépek népszerűsítésének egyik fajtája az volt, hogy ezekre az előnyös tulajdonságra igyekeztek felhívni a figyelmet a gyártók. Ilyen volt például az a Hotpoint hirdetés, amely megszabadítja a háziasszonyt az órákig tartó mosogatástól (lásd az ábrát). A következő megfogalmazás a hetvenes-nyolcvanas évek magyarországi konyhával kapcsolatban fogalmazódott meg, de tökéletesen illik az 1960-as évek amerikai háztartásaira is: „…a gépek kis robotok, gépesített szolgák; szaporodásukkal a háziasszony – s most már nemcsak az úriasszonyok kiváltságos csoportjában – mind nagyobb »sereg« parancsnokává válik.”8

Ezeket a gépeket ajándékba kapták a háziasszonyok (számos korabeli reklámban – például a Hoover különféle termékei – megjelenik a korabeli idillikus családmodell a karácsonyfa alatt), s egyfajta áhított tárgyként tekintettek rájuk, s már akkor is presztízstárgyaknak számítottak, de napjainkban még inkább felértékelődtek, leginkább a mindent bekebelező retró hullám miatt.

Mai trendek

Napjaink konyhája szinte bármilyen lehet, hiszen több, egymás mellett futó trendet is megfigyelhető, elég, ha csak végiglapozzuk bármely bútorkatalógust, vagy böngészünk egy keveset az interneten. Alapvetően három konyhastílus közül választhatunk, attól függően, melyiket áll hozzánk legközelebb.
 

A high tech konyhákban minden csupa fém, csillogó felület, jellemző rá a minimalizmus, minden patyolat tiszta, mint egy laboratóriumban. Ez a hely valóban a látványról szól, hiszen mindennek gondosan megtervezett helye van: a beépített konyhabútorokon túl sokféle multifunkciós gép bújik meg feltűnés nélkül, van, hogy eredeti funkciójuk ki sem derül első ránézésre, tehát a láttatáson túl egyfajta rejtőzködésről is beszélhetünk. Ilyen például a Sirius cég szagelszívója, amely nagy teljesítménye ellenére inkább tűnik lámpaburának, mint konyhagépnek, de nem hiányozhatnak a „kütyük” sem: a digitália a konyhába is beszivárog, és legtöbbször tálcának vagy vágódeszkának álcázza magát, holott valójában internetes receptek gyűjteménye.

Ezzel szemben az ún. country vagy rusztikus stílusú konyhák tele vannak élettel: meleg árnyalatok és természetes anyagok jelennek meg ezekben a terekben, és itt korántsem szempont, hogy rejtve maradjanak a különféle konyhai eszközök. Az edényeket, serpenyőket fellógatják, a zöldfűszereket az ablakba rakják, és sokszor még a tányérok, poharak is egy egyszerű, ajtó nélküli szekrénybe kerülnek. Hasonlónak gondolhatjuk az efféle konyhákat a hagyományos paraszti konyhákhoz, de itt inkább az esztétikum kerekedik felül a praktikummal szemben. A harmadik típusú konyha a retró jegyeket részesíti előnyben: lekerekített formák, színes, vidám kiegészítők, sőt, néhol még egy kis eklektika is elengedhetetlen. Míg a high tech konyha a magas konyhaművészetet igyekszik sugallani magáról, addig a retró és a country jellegű konyhák a hétköznapi főzés örömét hirdetik: egy talpraesett háziasszony vagy egy kísérletező kedvű bohém is elég ahhoz, hogy finom vacsora kerüljön az asztalra – a chéfek maradjanak csak az étterem konyhájában.

Végezetül egy napjainkban nagyon divatos jelenségről tennék említést: a gyerekkonyháról. Egyre több főzőműsorban szerepelnek gyerekek, akik édesanyjukkal együtt, valódi konyhai szerszámokkal dolgoznak. Egy másik tendencia viszont azt mutatja, hogy akár plüss- vagy műanyag játékok is elegendők ahhoz, hogy a lányok elsajátítsák a háziasszonyi magatartást. Mindenesetre mindkettő tovább erősíti a klasszikus női szerepek létjogosultságát, és ezzel együtt tovább mélyíti a női nemi sztereotípiákat. Nemcsak tévéműsorok, de számos szakácskönyv is igyekszik kihasználni a gyerekekben rejlő potenciált. Kérdés azonban, hogy csupán egy marketingfogásról van szó, vagy igenis korjelenségnek minősülnek a gyerek főzőműsorok. Egy biztos, az én időmben még egyáltalán nem volt divat együtt főzni anyuval, legalábbis nem ebben a formában. Ami régen a klasszikus női szerepek elsajátítását jelentette, ma már (ezen túl) inkább családi programként fogható fel, ahol már nemcsak a kislányok, de a fiúk is besegítenek a mamának. Ezt az igényt, a konyhai felszereléseket gyártó cégek is felismerték, hiszen egyre több gyermekbarát eszközt gyártanak, és bizton számíthatnak arra, hogy a háztartásbeli anyukák azokat meg is veszik, legyen szó Hello Kitty-s lábasról vagy élénkzöld műanyag hámozó késről. Ezek a tárgyak két világ között, a valódi konyhai eszközök és a gyermekjátékok világa között rekedtek, hiszen kevésbé balesetveszélyesek, ugyanakkor figyelemfelkeltőek, színesek, így a játék/játékosság érzetét keltik a gyerekben. Ami talán nem is olyan nagy baj, de abban szerintem mindannyian egyetértünk, hogy az a kíváncsi lurkó előbb vagy utóbb úgyis a csillogó pengéjű nagykés után nyúl majd.


1 Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában, Corvina Kiadó, 2006, 56. o.
2 Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Beszélő házak, Kossuth Kiadó, 2000, 88. o.
3 Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Beszélő házak, Kossuth Kiadó, 2000, 89. o.
4 Eva Stille: Puppenküchen: 1800 – 1980: ein Buch für Sammler und Liebhaber alter Dinge, Nürnberg, 1985, 55-58. o.
5 Lugosy Bálint: Varia- konyha, Ez a divat, 1962. április, 11. o.
6 Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában, Corvina Kiadó, 2006, 52. o.
7 Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Beszélő házak, Kossuth Kiadó, 2000, 92. o.
8 Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Beszélő házak, Kossuth Kiadó, 2000, 89. o.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :