[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

KITÉRŐ - P.S. (Nem post scriptum, hanem Petőfi Sándor)

szerző: Veress Zsuzsa 2011-06-11

 

KITÉRŐ - P.S.  (Nem post scriptum, hanem Petőfi Sándor)

 

Utassy József: 

 

ZÚG MÁRCIUS

 

Én szemfödőlapod lerántom:

kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

 

Zúg március, záporos fény ver,

suhog a zászlós tűz a vérben.

 

Hüvelyét veszti, brong a kardlap,

úgy kelj föl, mint forradalmad!

 

Szedd össze csontjaid, barátom:

lopnak a bőség kosarából,

 

a jognak asztalánál lopnak,

népek nevében! S te halott vagy?

 

Holnap a szellem napvilágát

roppantják ránk a hétszer gyávák.

 

Talpra, Petőfi! sírodat rázom:

szólj még egyszer a Szabadságról!

 

 

Petőfinek többször is, több okból is adódott alkalma, hogy forogjon a sírjában.

Például, amikor Gyulai Pál az ő nevében kaszálta le a modern századvégieket, sőt, még Adynak is a „Petőfi-iskolában” ágáló senkiket kellett elsöpörnie.

Aztán az összes létező rendszer a zászlajára tűzte, és különféle politikai bűncselekmények fedőneveként használták. (Vajon melyik fájt neki jobban ??)

Így aztán elég sokszor került tőle idézett vendégszöveg a legkülönfélébb költők versébe – tiltakozásul a Petőfi névvel való visszaélés ellen.

 

Például a Horthy rendszerben, amikor is a századik születésnapját ünnepelték, Babits idézte fel őt nagy erővel a Petőfi koszorúi című emlékezetes versében. Pedig hát Babitsra a legdühösebb ellenségei sem mondhatták, hogy forradalmi alkat lenne – egyszerűen csak belátta, hogy 1. pillanatnyilag ő az irodalmi „istencsászár”, tehát az ő szava számít, 2. az épp folyamatban lévő hazugság annyira felháborító, hogy erkölcsi kötelesség szembeszállni vele.

A ’48-as forradalom és szabadságharc 100. évfordulójakor a Petőfinek adott irdatlan balhorog igazán bagatell tétel volt a népnek adotthoz képest… úgyhogy ezt itt most nem is szükséges részletezni.

 

Van olyan visszaélés azonban, amire már én is jól emlékszem.  Általános iskolás koromban osztálytermünkben hatalmas felirat hirdette, hogy „A NÉPPEL TŰZÖN-VÍZEN ÁT!”. Ugyanezekben az időkben ünnepeltük a FIN (Forradalmi Ifjúsági Napok) keretében a „három tavaszt”: tudniillik március tizenötödikét, március huszonegyedikét és április negyedikét… Így Petőfi szépecskén egy gyékényen árult Kun Bélával és Tolbuhin marsallal, akinek a nevét az iskolám viselte….

 

No, ekkortájt, a hatvanas évek végén, keletkezett (a nemrégiben elhunyt) Utassy József Zúg március című verse.

Ez persze nem palimpszeszt, de mégis helye van ebben a sorozatban. (Ezért kitérő.)

Ennek a rövid és indulatos Utassy-versnek elsősorban a „helyi értéke” számít, tehát a gesztus, a rendkívülinek számító bátorság, és a Babitséhoz hasonló erkölcsiség, hogy a tűrhetetlenné fajuló hazugságáradat ellen felemelte a szavát. De van azért „abszolút értéke” is a költeménynek – hogy folytassam a matematikai hasonlatot –, éspedig a szellemes vendégül látása Petőfi híres metaforáinak. A „Talpra, Petőfi!” felszólítás is sziporkázó ötlet.

 

Van még újabb, társadalmi-politikai, nemzeti megidézése Petőfinek, illetve a segesvári csatának, és a költő utolsó szavának. „Potomság” – állítólag ezt válaszolta, mikor a Segesvár–Fejéregyhéza–Héjjasfalva közti kukoricásban figyelmeztették rá, hogy jönnek a kozákok. És ez után nem akad szem- és fültanú, aki hallotta volna őt beszélni. Lehet ezt kesernyés, már-már cinikus legyintésként is felfogni, de lehetséges patetikusan, heroikus pesszimizmusként is értelmezni. Mindenesetre ez a szó bevonult a leghíresebb „végszavak” közé, vetekszik Goethe „Mehr Licht!”-jével. Illyés Gyula is idézte Petőfi-monográfiájában. És még két nagy költő idézte. (Hiába: A Költő visszatér – ahogy a musical is állítja.)

 

Az egyik: pillanatfelvétel-sorozat Szilágyi Domokos Szemből, halál és Héjjasfalva felé című verse. Szisz – Petőfi utolsó szaván kívül – idézi naplójának Bemre vonatkozó részletét is, de evokálja az Egy gondolat bánt engemet több sorát, valamint A nép nevében bizonyos fordulatát is. Gazdag utalásrendszerébe beleférnek a Himnusz és a magyar népdalok nyelvi fordulatai is. A zárlat József Attila Ódájából való szó szerinti idézet.

A „tett válott igévé”, az „elvégeztetett” bibliai utalások, ugyanúgy Petőfi mártírsorsára, „magyar messiás” mivoltára céloznak, mint az Ómagyar Mária-siralomból szó szerint idézett „fugva, husztuzva ölöd” sor.

Tehát Szilágyi Domokos versei Petőfit nem csak mint demokratát, mint forradalmárt jelenítik meg (a hetvenes évek derekán). Erőteljesebb a példázat kiemelése. A Héroszé. A mindenkori Tragikus Magyar Költősorsé. Az előre látott saját sorsáé.

               

A későbbit (1988-ban) Kányádi írta Krónikás ének címmel, és a fordulatot megelőző, rettenetes erdélyi kisebbségi helyzetről szól – Petőfién kívül sok más vendégszöveggel és egyéb irodalmi utalással. Azt az állapotot rögzíti látleletként, amikor már minden elveszett. Mint ahogy a segesvári csata napjának délutánján.

Kányádi már igazán nem volt fiatal, amikor ezt a verset írta (hatvan körül járt). Ám üdítő – és ritka – példája annak, hogy valaki idős korában még tud tanulni a fiataloktól: ez a vers, és az egész kötet, amiben megjelent (Sörény és koponya), azt mutatja, hogy a költő elsajátította a posztmodern módszereket.

 

Petőfiről pedig azt hinné az ember, hogy a XIX. század végétől kezdve, ahogy a „kozmopolita költészet” és a l’art pour l’art elkezdett nálunk is terjedni, egyre csak távolodott tőle a magyar irodalom: a nyugatosoktól az Új Holdon át Varró Daniékig…

 

Ejnye, mégis lehetséges, hogy nem halt meg a segesvári csatában?

Lehet, hogy még mindig él??

 

 

Babits Mihály:

 

PETŐFI KOSZORÚI


»Avagy virág vagy te, hazám ifjusága.«

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:
talán zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.

Ki ünnepli Őt ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bujik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszoruit.

Oh vannak koszorúk, keményebbek, mint a
deszkák, sulyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!...
Kelj, magyar ifjuság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!

Kelj, magyar ifjuság, légy te virág magad!
Nem drótos füzérbe görbítve - légy szabad
virág szabad földön:
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: »Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!«

Avagy virág vagy te?... légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét aki elkerülte,
most hazug koszoruk láncait ne tűrje
eleven emlékén!

 

 

Szilágyi Domokos:

 

SZEMBŐL, HALÁL

 

Öt óra. Itt a végső pillanat.
Héjjasfalva felé szaladva szalad
ki lovon, ki az apostolokén -
mint e huszonhat és fél éves legény.

- Potomság! - mondja. - Vagy talán nem is?
Hisz fut bálványa, az öreg Bem is,
aki szíve felől hordotta volt,
bár nem értett egy sort se soha, sort,
verssort, amelyet „oh, mon fils” rovott -
nem harci dobot
helyettesítőt - éppen csak a tett
válott igévé. S elvégeztetett.

Mert tett a szó, ó, tett, igen,
csak orra bukik macskaköveken,
s nem fegyver, csak fegyvernyi gondolat
buktatja orra jobb egek alatt.

S akkor a fiú hirtelen megáll
(a civil őrnagy) -: Hát szemből, Halál!

 

HÉJJASFALVA FELÉ

I

Lihegve fordult vissza. Már
ha itt vagy: hát szemből, Halál!

(Nemcsak ő s hona: tenhazád
is vérzik itt - tudod, kozák?)

Nem ágyban, nem párnák között.
De így se! - Nagy kötést kötött

- hol a kivívott diadal?
melyért még az ő fiatal

élete sem kár! semmi se!
ha hősökért zeng gyászmise,

hősökért, akik istenek
módjára erőt vettenek

a zsarnokságon! - Ó, de így!
ravasz, alattomos, irigy

sors martalékaként! - Ha már
halni kell: hát szemből, Halál!

Az örökéletre valót
így keresi meg - a halott.

II

Papírok, szétszórt iratok
a test mellett. Nem-siratott

hulla - egy a többi között:
hisz végképpen levetközött

- levetkőztették! - e tüzes
életből. - Távozol - fizess!

Halál, ó szörnyű uzsorás!
- Hisz úgyis őrölte a láz,

a lelki, testi - - kell-e még
idézni izzó szellemét - - -

dehogy. Itt van. Hivatlanul.
Örök plebejus: Ő az úr.

III

Civil őrnagy. Nincs lova se.
S reménytelen szerelmese

a szabadságnak. Lásd, kozák,
tiédnek is. Elátkozád,

„fugva, husztuzva” - és ölöd.
Itt, Fejéregyháza fölött.

Kortársaid legjobbikát
döfi át bosszuló pikád.

IV

Napszállta? - már ki éri meg?
Még visszanéz. Szalad. Liheg.

Van út - kiút nincsen. - Ha már
halni kell: hát szemből, Halál!

Szemből, szívem, egyem, valóm.
Hadd lássalak még meghalón.

Érezzelek, tapintsalak.
Aztán nincs már kín, nincs salak,

verejték, szégyen, semmi gond.
Mért fut az élet, a bolond?

utolsó percig! - Nincsen ír rá,
toll, tinta, kéz, amely leírná,

agy, hogy fölfogja, lássa szem.
„El vagyok veszve, azt hiszem.”

 

Kányádi Sándor:

               KRÓNIKÁS ÉNEK

         

         Illyés Gyulának - odaátra

 

           ég már a szekértábor is
     remény sincs fölmentő seregre
                      a föld is ég
                      futja-e még
      csonkán-bonkán elkeseredve
         egy utolsó lesz-ami-leszre
                 csak hős ne légy
                     mert ebben
                     a hősietlen

  korban hősnek lenni nem érdemes
                  és nem szabad
            de meg se add magad

                    van aki már
                     kötélre vár
             csüggedni is erőtlen
          ég már a szekértábor is
          istenem hová vetődtem
                     van aki sír
                    van aki szül
                  van aki hallgat
                   van aki jajgat

         a zsoldosok az elmaradt
             hópénzért kiabálnak
                      a tisztjeik
               az átállás esélyeit
           latolgatják suttyomban
       szorosra húzzák a hevedert
                  s a tönkrevert
         védők közt kilovagolnak
                     van aki sír
                 van aki hallgat
         akik elmentek közülünk
       nem voltak közülünk valók
mert ha közülünk valók lettek volna
            nem mentek volna el
           szétosztjuk az úr testét
              utolsó kenyerünket
                mindenki hallgat
         ég már a szekértábor is
         ég már a szekértábor is
                     a föld is ég
                     füstje a kék
             egekben tova ködlik
                      potomság
                       a többit
         megírja ha megírja más
         zizegni kezd zizegni kezd
                       a hajdani
                       a majdani
                       kukoricás

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :