Kolmont Enikő versei 2. rész |
|
szerző: Kolmont Enikő | 2015-01-12 |
Kolmont Enikő versei 2.1 |
A galéria megnyitása: https://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=1163 |

Anyám vétkeit hordozom.
Vállán a múlt gyűrűje,
derekán nyomainak redője.
Anyám erős, szemei a gyöngé(de)k.
Térdén tartja a rágalmak almait,
s lábain cipeli ólom-kötelékeit.
Könnyező kegyszobor feje fölött…
Hajának esése a Lélek fiatalsága,
kezei vásznamon sixtus-i ecsetnyomok.
Anyám fájdalmait hordozom –
s velem együtt akkor a Világ is zokog.
(2012 ősz)
*
Hogyan vehetnék el Tőled íly’ szerelmet?
Könny rezzen bőröm alatt,
zuhatag morajlik kamráim körül.
Hogyan adhatnék Neked íly’ szerelmet?
Miként a tiszta patak
csiszolja a megkopott köveket.
Hogyan vágyhatnánk puha takarót?
Ha az ágy üres –
mert közös magányunk a párkányon ül.
Hogyan érinthetnélek oly’ kezekkel,
mely különlegesebb, s számodra kedvesebb,
mint a Tavalyi Pipacs illata?
(2012 július)
*
Festékem kiszáradt,
a víz felszíne kopott.
Savas oldószerben öblögette
a napnyugta ember-tekintete.
A templomot (még) megvilágítja
az éjjeli Csend, míg
csillagok árnyékába takarózom,
s véremet áldozom
a holnapi Reménynek.
(2012 június)
*
hommage á Wass Albert
Figyelem magam körül magamat.
az Élet szalad –
fut a szalag.
Figyelem magam körül magamat.
az érzés jön, de mi marad?
Fut a szalag.
Figyelem magam körül magamat.
Nem tetszik? Megállok.
… a szalag, a szalag…
Figyelem magam körül magamat.
Mögénézek, kés nélkül.
Csak fut, fut a szalag.
Figyelem magam körül magamat,
s mint ez a múló pillanat –
létezem.
A szalag fut, az Idő halad,
a Szív marad, a Szív marad.
(2012 május)
*
csak percekre jössz,
mégis
úgy nyúlok utánad,
mintha örökké tartanál.
kezedben,
karodon,
belső valóságod
megközelíthetetlen tájain.
lépteid súlyától
mélyül a képzelet,
zeném megtelik
tündérkerted fáival.
imágója tenyerem
nyirkos gyöngyeinek
kifakad
nyakad ízének emlékére,
láthatatlan csókod
lehelete tapinthatatlan
helyeken simogat –
így jó, most jó.
szavaid némaságában
rab-ruhád
leperegni látszik
pillantásom küszöbén,
csak suhanó percek látványa
vagy kitárt ölemben,
mégis,
mintha örökké tartanálak.
(2012 április)
Kolmont Enikő versei 2.2 |
A galéria megnyitása: https://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=1164 |
lebegő szentség fejem felett…
betakargatsz –
öled kunyhóforma báb.
érek különös köntösöd alatt,
benned – halovány mozdulat
ring.
időnként
a szél viszi a madarakat –
testem lépteit feléd,
tenyeremből, ha kiragad,
megőriz
a pillangóremény.
(2012 április)
*
kinéztem magamból.
kíváncsi, kutató szemeidben
találtam fürtjeimet,
édes szőlőtekintetem
nyakad köré fonódott.
dús ízed ujjaim hegyén keresztül
áramlott végig,
s a szépség múlékony mámorában
felnyögött.
magamba nézek.
magnólia nyílik mellkasodból,
illatával csábítasz egyre beljebb,
egész tested a hangodat színező
fénytől izzik.
megérintesz,
múltad szikár tükre a reszketéstől megreped,
kezeink összekulcsolva fekszenek
bordó ágyamon.
…
arcod melegében hajtom párnára fejem,
lélegzeted álomba simogat –
beléd néztem,
s magammal itt találtalak.
(2012 április)
*
szellő,
bőrömön harmat,
alatta –
lila ragyogásban
a pillanat.
illó balzsam,
szorításod selymes
nedű,
forró
lágy szelence.
tapogatom –
összekulcsolt térdeden
fehérholló
ül csöndesen,
izgatón
(2012 április)
*
Neved napjára
Ébredés! Ezt hozod!
Ezt kaptad – pallosod!
Viseld méltósággal, tisztelettel,
harmatcseppek enyhítik szomjadat.
A pirkadat szarvas-agancsa
hasad – ködöset tüsszent,
a fagy alól újra előbújik
kérődző színeiben a Nap.
Minden belőled indul, s ismét farkába harap,
égköveid a tavaszt kiáltó madarak-
raja, rügyek ásító mosolya
kapaszkodik beléd, Vándor
lépteit figyeled, irányítod,
az Eget mélysötét honából kirántod
Te, Csillaga a virradó Létnek.
H A J N A L , ez a te örökséged!
(2012. március)
*
Amit nekem okoztak, azt én is okozni fogom
égő cserepek a leomlott házfalon. Parázslik,
düh-bográcsa forr –
amit én okoztam, azt is visszakapom.
Amit nekem okoztak, azt én is okozni fogom,
lángokban álló otthonainkból menekülünk,
fél-igazságokat mentve a romok közül.
Amit én okoztam, azt is visszakapom.
Amit nekem okoztak, azt én is okozni fogom,
üvöltő szél, suta lelkemből feltörő,
csak ereszteni (el!), mint papírrepülőt:
amit én okoztam, azt is visszakapom.
Amit én okoztam, visszaszáll reám.
Bosszúm két hónapja ittas ampullája kiürült –
vissza belém. S hogy bántottam, kit szeretek,
de kereke így is, úgy is forog tovább:
Amit nekem okoztak, azt én is okozni fogom.
Utóhang:
Lehetnék bölcs Buddha – ki üvegcséjét a folyóba dobja,
kívül-belül „megtelve-üresen”,
s ha az Idő kereke pörög szüntelen – mit számít,
mert „Én” már nem vagyok jelen…
Amit te magadnak okozol, azt mások is okozni fogják neked.
…
(Mindig csak magunk ellen vétkezünk!)
(2012. március)
*
Apám rám lehelt,
s anyám kiköpött magából.
Izzón, lendületesen, szikrázón.
Egyre csak emelkedtem.
Ülepemet etették
friss testvéreim.
Húzott valami.
Sötét volt, szürke, vak sötét.
Nem féltem –
történt minden magától.
Majd kis rések nyitották meg
szembogaram szárnyait.
A szűk lyukon kiszippantott a Fény.
Csak lebegtem.
Egy darabig még sokan voltunk,
aztán formát öltött alakzatokban
elszakadtunk egymástól.
Feloldott minket az Élet,
mely halálunkkor fogant.
(2008)
*
Rács vagyok.
Szitás szöveteim
megfont teste.
Körbetekert egy
hideg, zsibbasztó
áramlat.
Megkötöztek.
Azóta csüngök –
hol erre, hol arra.
Vér-bordó festékem
halovány jégitta
szálaimon.
Elengedni nem tudom,
magától nem megy.
Kell egy Kéz,
mi kibont.
Vagy a Szél,
mi kicsavar.
Erős szél kell,
törzset, gyökeret szakajtó,
vagy egy Olló –
mi kettészed!
Egy apró ág az ágyam,
körötte gallyak
háló-tükreim.
De hol vagyok Én,
az Akarat,
mi szétfeszíti
a rácsos ablakokat?
(2008)
*
Bejelentették Mekka pusztulását.
Egy páran összekerültünk –
egyik zárba a Kulcsot,
másikba ujjunkat helyeztük.
Egy körben hárman – háromszor tízen,
ha jól emlékszem.
Szemem sötétbe nézett,
gyomrom bizsergett,
végtagjaim ujjpercei együtt rezegtek.
Egy perc volt csupán,
s a so(u)l-sebesség
többmillió kilométerre repített bennünket.
Ott kenyérrel kínáltak –
félénken haraptunk a vírusirtóból.
Itt Bennsőm megtelt a T Ö K É L E T E S H A R M Ó N I Á V A L ,
amit ez ismeretlen bolygóról hoztam tovább,
s több órán át éreztem még
kétezerhat január ötödikén.
(2006. január 5.)
Kolmont Enikő versei 2.3 |
A galéria megnyitása: https://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=1165 |
Ringatom magam
mindenféle tettbe,
hogy majd én
így meg úgy…
Persze,
ha lenne mersze…
Ringatom magam
mindenfelé tépve,
hogy majd én
ezt meg azt…
Csakis,
kizárólag,
de majd,
majd ha…
…és még mindig ringatom magam…
(2005)
*
Sír a tón
Sirató,
ha sír a tó.
Ótót sír
egy sír a tón.
A tón, ha sír
egy ótót,
siratót sír
a sír a tón.
S lesz a
Sírava-tóból
tón síró
sír ótó.
(Megjegyzés:
Ótót – autót
tón – tavon)
(2005)
*
Apokrif
Ki ismeri a szót
olyan, mint egy költő –
aki maga Jézus.
Ki ismeri a költőt,
az olyan, mint egy „t” –
ki alkotta a szót.
Ki ismeri Jézust,
az olyan, mint egy szó –
ami költővé vált.
(2004)
*
„Nem minden olyan , amilyennek látszik… (de másmilyen se.)”
Lehettem volna F A ,
melynek égig ér a nyaka.
Helyette lettem korcs,
női testben férfi sors.
De amolyan szívós fajta,
kinek leplét Isten varrta.
Mosta anyám,
kente apám,
én meg kellőn viselem,
mint a fa,
melynek ágain fű nő,
s tövében a Nap kereng.
(2004)
*
A kulcs meghajlik
nincs többé zár –
elvész a sok ajtóban.
Míg kezeink üresen tapogatóznak a múltban,
az ajtók is megszűnnek létezni.
(2004)
*
Mit tudhatsz te az Életről,
ha ennyire félsz tőle,
ha nem mered vállalni,
mit a holt már megoldott előre?
Mit tudhatsz te a Halálról,
ha ennyire félsz tőle,
ha nem tudod vállalni,
mit az élő már megtett előre?
(2004)
Kolmont Enikő verseinek első részét itt közöltük: https://www.rovart.com/hu/kolmont-enik-versei-1-resz_3001
Kolmont Enikő versei 2.4 |
A galéria megnyitása: https://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=1166 |