[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Latrok, bolondok, szentek

szerző: Veress Zsuzsa 2011-12-25

 

Latrok, bolondok, szentek

Könyvajánló

 

Kevés szó esik Gion Nándor tetralógiájáról. Akkor hát essék most több!

A Latroknak is játszott című négy részes regény szinte eposzi igényű megjelenítése a szerző falujának, de úgy, hogy egyszersmind rekviem a Bácskáért. Legendába hajló krónika, avagy mitologikus igaztörténet a helyről, mely az anyaországiaknak délen van, a többségiek szempontjából pedig északon.

Magyarok, szerbek, svábok, zsidók és cigányok élnek együtt Szenttamáson. A magyarok katolikusok, a szerbek ortodoxok, a svábok evangélikusok. S ha ez a tarkaság nem lenne elég, akkor tegyük hozzá, hogy a második regényben – egy rövid epizód erejéig –  fel- és eltűnnek menekült csángók is.

 

Szenttamás falunak urbánus, városnak viszont egyértelműen falu. Lakói, ennek megfelelően, földművesek, pásztorok, iparosok, kereskedők, kóborló lumpenek – és ott van a magyar földesúr is.

A tetralógia első darabja, a Virágos katona 1898-ban kezdődik, és az első világháborúig tart (Osztrák-Magyar Monarchia). A második rész, a Rózsaméz, a két világégés között játszódik (szerb fennhatóság). A harmadik regény címe Ez a nap a miénk, cselekménye a második világháború idejére tevődik (a Délvidék magyar visszafoglalása, majd a szerb „visszavágó”). A negyedik darab, az Aranyat talált, a szocialista Jugoszláviában játszódik, az 50-es évekig.

 

Fél évszázad alatt négy rendszerváltás, menekülések, véres események, megtorlások és viszontmegtorlások között zajlik a szereplők élete.

A nemzetiségi ellentétek az első regényben még alig-alig érezhetőek. De a második részben már világos, hogy nem a semmiből pattantak elő a gyilkos indulatok. Lappangva bár, de korábban is jelen voltak; s a harmadik részben végképp elszabadul a pokol.

Izgalmas olvasni, hogy a svábok jobban félnek az elmagyarosodástól, mint a szerbektől; hogy az etnikai és vallási feszültségek mellett a szociális összeférhetetlenségek is jelentkeznek; hogy pl. a magyar földesúr megtiszteli a sváb iparosokat és szerb kupeceket egy kártyaparti erejéig, majd miután kifosztotta őket (cinkelt lapokkal), úgy bánik velük, mint a rühes ebekkel… hogy később a sváb asszony irdatlan nagy pofont húz le az öccsének, aki belépett az SS-be, viszont nem kisebb nyaklevest kap, szintén tőle, a másik testvére, aki magyarosította a nevét, és az illegális kommunista párt tagja lett.

A tetralógiát abszolút főhősként végigélő Rojtos Gallai Istvánnak az író anyai nagyapja volt a modellje. És már az első oldalakon feltűnik az apai felmenő, Gion Márton, aki részegen zsoltárokat énekel. A harmadik részben pedig megemlítődik az unoka is… Szóval: családtörténet, helytörténet, közép-európai történet.

 

Ez az egész kezd nagyon olyan lenni, mintha a Száz év magányról írnék. Nem véletlenül. Mert Gion tetralógiája mitikus dimenziókba is lép. Emberiségtörténet lesz belőle. És így az is megbocsátható, hogy a szerző Magyarországra települése után írt negyedik regény sokkal gyengébb a másik háromnál.

Amikor a Virágos katona és a Rózsaméz megjelent a 70-es években, többnyire a mágikus realizmust emlegették. Akkortájt robbant be a magyar köztudatba Márquez. Ígyhát akkor ez volt a revelatív meglátás Gion regényeivel kapcsolatban. Azóta, a posztmodern tapasztalatok birtokában, inkább a hagyományos, szimulatív regényekhez közelebb állónak látjuk őket. Magyarán az ún. társadalmi-lélektani regényekhez.

E tekintetben is a határon van a mű. A történelmi tabló reális, a figurák lélektanilag hiteles hősök. Ugyanakkor mitologikus-archetipikus alakok is.

 

A regényfolyamot átszövik a metaforák. Mindenekelőtt a szenttamási Kálvária-domb metaforizálódik, melyre a Latroknak is játszott összefoglaló cím is utal. A Virágos Katona az egyik stációkép szereplője. Virággal a mellén korbácsolja Jézust, de a korbácsot úgy tartja a kezében, olyan sután, mint aki még soha életében nem látott ilyen holmit, nem is tudja, mire való. Egész lényével kifelé fordul a képből, tekintete talányosan-közönyösen távoli. Rojtos Gallai megfejti a Virágos Katona titkát: valóban nincs jelen. Boldog, mert függetleníteni tudja magát az adott szituációtól.

A titok megfejtésében Gilike, a félkegyelmű kondás segít. Amikor az ujjaival játszik, éppen olyan az arckifejezése, mint a Virágos Katonáé. Ilyenkor ő sincs jelen a valóságban. Szerepjátékaiban állandó figura a Kopasz Halász, aki csónakjával rendre magával viszi Gilikét egy másik világba, ahol boldog.

A Kopasz Halász olyan, mint Kharón, a révész: lélekkísérő. Eljön Rojtos Gallaiért is, aki magányban, csendben meditálva, a Virágos Katona szemébe nézve, benne elmélyülve tud útra kelni. A csónakból kiszállva egy napfényes mezőn találkozik Gilikével, és a Kopasz halásszal is.

A titok végül is ez: „el kell menni a ronda helyekről, ahol a Megváltókat korbácsolják”.

 

Rojtos Gallai újra és újra részt tud venni az utazásban – egészen addig, amíg be nem szennyeződik. De miután embert ölt, és az első világháborúban a katonakórházban megütött egy haldoklót – a Kálvária megtelik lármás emberekkel, a Virágos Katona nem viszonozza többé a tekintetét. Rojtos Gallai megérti, hogy ez az út mindörökre lezárult számára. Egyben ez felnőtté válásának, beavatódásának vége is: felhagy a stációképek mániákus nézegetésével.

De a Kálvária-domb, középen a megfeszített Megváltóval, kétoldalt a két latorral, továbbra is jelképes szerepet játszik a tetralógiában. Ez az a magaslat, ahonnan meg- és belátható minden: az emberek élete, titkos bűneikkel együtt, az elemi csapások, és a náluk nem kevésbé elkerülhetetlen történelem. Erre fókuszál a Latroknak is játszott főcím. S ez jelzi a főhős kétes erkölcsiségű szerepét is. A citerás Rojtos Gallai a nagy túlélő, minden rendszerben megél a jég hátán is. Latroknak is játszik, s közben talán-talán ő maga is latorrá válik olykor.

Ámbár ő csak kisebb stiklikben vesz részt, mint a könyv iker-főhőse, Török Ádám, a haramia.

 

Hogy melyikük a lator, nem egyértelmű. Török Ádám tolvaj, útonálló, gyilkos, börtöntöltelék és katonaszökevény, aki a rablott pénzt a kereszten, a Megváltó térdhajlatában rejti el. Nem hisz semmiben, csak abban, hogy az Isten – ha van – mindenkit egyformán szeret, tehát neki is jár az, ami a gazdagoknak – tehát megszerzi magának tőlük, amit akar, s ezt igaz jussának tekinti. Mégis szimpatikus figura, mondhatni: pozitív hős. Öntörvényű alak, a maga módján igazságtevő is. Saját és sajátos játékszabályaiból egyfajta erkölcsiség is kirajzolódik. Túlteszi magát az előítéleteken: szeret – és ezáltal felemel, rendes asszonnyá tesz – egy volt kocsmatündért; a vészkorszakban rejteget egy zsidó fiút. Halálában pedig végképp felmagasztosul, igazi hőssé válik. Török Ádám is őskép, a törvényen kívüliek, a szabad, pusztai farkasok rendjéből.

 

Rézi Krebs, Rojtos Gallai felesége, a medveerős sváb molnárlány Hesztia-szerű családösszetartó, fészekőrző lény. Megbocsátja férjének nemcsak azt, hogy született munkakerülő, hanem azt is, hogy telepotyogtatja a falut – magához hasonló elfuserált művészekkel: szépen beszélő, ábrándos, görbelábú – fattyúkkal. Az első szeretőt még megveri ugyan, de a férjétől való gyereket mégiscsak a világra segíti, bábaként. Rézi, a dolgos, szorgalmas, a tiszta – felmagasztosul mint örök nő.

Gilike, a félkegyelmű kiskondás egészen részese a kegyelemnek.

Rojtos Gallai pedig „aranyat talál”. Valóságosan is: az utolsó regényben megleli a zsidó boltos elrejtett vagyonát. De nem ez az érdekes. Hanem a metafora: az élet aranyát találja meg, jutalmul – minden stiklin és latorságon, a kémkedésen is túlmutató – emberségéért. Valahogy úgy, ahogyan a második részben rózsamézet talál. pedig hát rózsaméz egyszerűen nincs. (Ezt méhésztől is megkérdeztem.) Mesebeli kincseket pedig csak a jók találhatnak. Legalábbis a mese szabályai szerint.

A latrok és bolondok végül is valamiképpen szentek.
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :