[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

„Legszebbnek és legtisztábbnak tartom“

szerző: Kozsár Zsuzsanna 2013-02-20

 

„Legszebbnek és legtisztábbnak tartom“

 

Ha vennénk a fáradságot, hogy keressünk egy listát a nemzetközi emléknapokról és egyéb jeles napokról, felfedezhetnénk, hogy a vakvezető kutyák napja, rákellenes világnap, Föld napja és mások mellett van ilyenünk is: nemzetközi anyanyelvi nap. És ezt az egyet Bangladesnek köszönhetjük. 

 

Az előzmények szomorúak voltak: 1952-ben Bangladesben az urdut iktatták be egyetlen hivatalos nyelvnek, pedig a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a diákok fellázadtak az intézkedés ellen. A rendőrség és a tüntetők összetűzésbe keveredtek, öt diák meghalt. A bangladesiek az anyanyelv napjaként emlékeztek ezután erre a „fekete“ napra. 
Banglades javaslatára az ENSZ 1999-ben nyilvánította nemzetközi anyanyelvi nappá február 21-ét, és ezt egy évvel később ünnepelték meg először. 
 
Ennyi a forrás, amit az Országos Széchényi Könyvtár honlapjának „jeles napok“ rovatában olvashatunk. Aztán különböző magyar írók, költők vallomásai, műveinek részletei következnek, mintegy az anyanyelvi nap ünnepléseként.
Könnyű ám a sajátunkat dicsérni, elmondani róla, mennyire gazdag, zamatos, milyen sok árnyalata van, és mennyire kifejező. Könnyű zengedezni arról, hogy dallamos, jól csengő, különböző verselési formákhoz mennyire alkalmas. Könnyű áradozni róla, hiszen a miénk. 
Vagy mégis nehéz? Éppen hogy bonyolult, szinte lehetetlen szavakba önteni, mit jelenthet számunkra a magyar nyelv?
Egyáltalán: megbecsüljük eléggé?
 
Ha tévét néznék (márpedig csak elvétve szoktam), azt hallanám: nem – hisz amit műsorként elénk löknek benne, a minimális alapszókinccsel készül. Ha internetezek (azt sűrűn szoktam), csak a borzadály vár: ki hogyan fogalmaz, mennyire pongyolán és nemtörődöm-módon, és a különböző közösségi oldalak hozzászólásaiban megtapasztalható „hejjesirásról“ már ne is beszéljünk! Ha olvasok, ma már nyomtatott könyvben is találok gépelési hibát, alany és állítmány hibás egyeztetését vagy stilisztikai bakikat. Gyorsan élünk, gyorsan fogalmazunk, taposunk a nyelven...
 

 

Pedig a magyar nyelv becsült nyelv volt századokon át nemcsak magyar íróink, az idegenek szemében is. Lássuk alább három külföldi véleményét.

 

"A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött, és szerkezete visszanyúlik arra az időre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos, erős hangzatokkal. A magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen az idők viharai a legcsekélyebb karcolást sem hagytak. Nem olyan, mint egy naptár, mely a korral változik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől“ – írta Sir Bowring John (1792-1872) angol nyelvész, irodalmár és gondolkodó, aki több, mint száz nyelvet beszélt, köztük a magyart is.  
 
Giuseppe Mezzofanti (1774-1849) bíboros, a nyelvtudományok legnagyobb tudósa élete vége felé ötvennyolc nyelven írt és százhárom nyelven beszélt. Bevallottan elfogult volt anyanyelvével, az olasszal szemben, ám a magyar nyelvről ezt mondta: "Az olasz és a görög után, minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek a magyart tartom. Egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja a nézetemet. A magyarok, úgy látszik, maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában..." 
 
Chevalier de Berris (1817-1865) francia nemes ezt írta a magyar nyelvről: "Egészen különös ez a nyelv, kissé talán nehéz is. De mindevvel nem törődve, megtanultam, mert jól csengő. Az általam ismert nyelvek közül a legszebbnek és legtisztábbnak tartom. Különösen, ha egy hölgyet hall beszélni az ember, akkor vele együtt a nyelvbe is bele kell szeretni." 
 
Nekünk sincs más dolgunk, mint a forróvérű francia nemesnek: beleszeretni a magyar nyelvbe, az anyanyelvünkbe, megbecsülni szépségeit, felhasználni kincseit – hisz ő már nekünk adta magát, és várja tőlünk a viszonzást.  
 

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :