[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Légy jó – míg el nem tipornak

szerző: Kozsár Zsuzsanna 2018-11-05

 

Légy jó – míg el nem tipornak

 

November eleji vasárnap délután. Halottak napja után pár nappal. Irány a kassai Thália Színház, műsoron a Légy jó mindhalálig című musical. Az épület előtt egy autóbusznyi nyíregyházi lakos sorjázik éppen befelé. Teltház van. Mint eddig is, a bemutató óta.

 

Intró

 

A jegypénztárnál az "értékesítési menedzser" (így jobban ismerik: Szabó Mónika) azon álmélkodik, hogy megint eljöttem megnézni. És hogyhogy még nem írtam meg a cikket, pedig nézi mindennap a honlapot... Mindkét Misit szerettem volna látni, mondom erre, és a sors kegyelméből a második alkalommal is remek helyem van mindjárt az első sorban. (Az előző Misinél se voltam túl messze, a földszint közepe táján). Itt, az első sorban valahogy még erőteljesebb minden. A fejem fölött zajlik a csata. Nyilas Misi nagy csatája a felnőttekkel.

Az előadás után sokkal-sokkal gazdagabb vagyok, mint ha csupán az egyik főszereplőt láttam volna. Mert a kétféle szerepalakítás, a két külön karakterű, ám egyaránt hiteles Misi azt a megdöbbentő, felemelő és mégis elkeserítő érzetet kelti bennem, hogy Nyilas Misi nem egyedi jelenség, nem az írói fantázia szüleménye, hanem az életből merített kegyetlen tapasztalat. A Nyilas Misik sora. A jók küzdelme egy förtelmes világban, ahol a jó győzelme nagyon-nagyon kétséges.

 

Az első menet: Nyilas Misi szerepében Antal Márk

 

Olyan szelíd ez volt rögtön az első gondolatom, ahogy a főszereplőt megláttam azon az október végi kedd estén. Olyan szelíd és védtelen. Betart minden szabályt, nem szégyelli kimutatni, hogy szereti és tiszteli a szüleit, nem azért udvarias és készséges a felnőttekkel, mert ezt várják el egy debreceni diáktól, hanem mert valahogy belülről így jön, ez a természetes számára. A felnőttvilágba vetett hite és bizalma hatalmas. Akikkel egyszer kapcsolatba került, azokhoz hűséges, azokat nem árulja el, a végsőkig kitart az eszmények mellett, a megelőlegezett bizalom mellett, még akkor is, amikor már számára is nyilvánvaló, hogy becsapták, kihasználták, visszaéltek a bizalmával. Amikor csatát veszít, kétségbeesik, magát emészti és végül összeomlik. Túl jó volt. Könnyedén eltiporták.

Ezeket olvasom ki Antal Márk alakításából.  

 

A második menet: Nyilas Misi szerepében Képes Lóránt

 

Határozottabb, erősebb jellem. Talán mélyebb hangja, bátrabb megjelenése miatt. Olyan fiú, akinek szilárd erkölcsi mércéje van, amihez ragaszkodik, s ha kell, harcol is érte. Nem tűr könnyen, jobban védekezik, mint "váltótársa", de ő sem vonít együtt a farkasokkal semmilyen körülmények között. Megalkuvásra nem hajlandó. Udvarias, készséges, de valahogy érezteti azt is, hogy van egy bizonyos határ, saját önbecsülésének határa, amit nem léphetnek át a felnőttek sem. S ha átlépik mégis, ha csúful belekeverik őt mocskos ügyeikbe, és belőle csinálnak bűnbakot, akkor harcol, védekezik, amíg csak bír. Csak hát a túlerővel szemben ő sem bír. Ugyanolyan tiszta, de merészebb, erősebb. És talán tovább képes hinni abban, hogy a jónak győznie kell. 

Ezt üzeni nekem Képes Lóránt szerepformálása.

 

Ami közös bennük

 

Az igazság hangja hangozzon szelíden vagy erőteljesen alulmarad abban a világban, amely érzéketlen a jóság iránt. Ez a legfájdalmasabb tapasztalat, amivel a néző szembesülhetett ebben az előadásban. Mindegy, milyen eszközökkel küzd a tiszta jellem, passzívabb tűréssel vagy aktívabb harccal, alulmarad a vaskalapos, korlátolt, erkölcstelen és hazug felnőttekkel szemben. A mérleg egyik serpenyőjében csak ő van, az áldozat és erőtlen védője, a földrajztanár (az a "balek"). A többiek vagy szemellenzős vádlók vagy csak saját magukkal foglalkozó közönyösek. Nyilas Misi legnagyobb vesztesége pedig nem az, hogy bűnösnek hiszik, hanem az a keserű tapasztalat, hogy az általa eszményített felnőttvilág nagyobbrészt ilyen emberekből áll.

 

A felnőttek világa 

 

Félelmetes ez a világ. Nem számít, hogy a debreceni nagykollégiumban történnek-e a dolgok a boldog békeidőkben vagy akár itt és most, ultramodern, PC-centrikus világunkban. Elkeserítő, hogy ezek a tanárok nem ismerik a gyerek lelkét, nem nevelnek, csak oktatnak, és ha a látszat valakire a bűn árnyékát vetíti, anélkül hisznek benne, hogy a gyereket meghallgatnák. A fegyelmi tanács triója (Illés Oszkár, Habodász István, Ollé Erik) olyan ijesztő, szinte emberfölötti hatalommal tornyosul Misi fölé, hogy az első sorba is átsüvít a gyűlöletük, korlátoltságuk, ridegségük, melyet a nagyon vad zene még inkább felerősít. Az osztályfőnök (Illés Oszkár), aki soha semmiről nem tud (persze, némely dolgokról tényleg nem is tudhat) közönyösségével tűnik ki ő elvégzi a dolgát azért a kevés pénzért, neki ugyan ne papoljanak olyanról, hogy hivatás. Az igazgató (Dudás Péter) a lelke mélyén emberséges, csak éppen a tanárait nem ismeri valami jól, különben nem hagyná magára Misit védtelenül az elfogult ítélőszékkel szemben. A pedellusban (Bocsárszky Attila) is villan valami emberség-szikra, de ő meg helyzeténél fogva nem tehet semmit. 

Az iskolán kívüli felnőttek, akikkel Misi kapcsolatba kerül, szintén csak bajt hoznak rá. Egyiküket se érdekli a kisfiú sorsa, valamennyien csak igazolást, segítséget, megerősítést várnak tőle. Mind a régmúlt dicsőségüket siratják (tipikus dzsentrivilágot látunk kibontakozni), és boldogabb, de erőfeszítés nélkül szerzett jövőről ábrándoznak. Misit voltaképp lenézik, mert szegény, mert megdolgozik a kevés pénzért, amit kap, mert nem úri gyerek. S ha becsületes és tisztességes és még emellett eszes is, akkor azt legfeljebb szolgálatukba állítják, az elismerés, viszonzás legcsekélyebb jele nélkül. Hát, hogy is tarthatna egyenrangúnak egy felnőtt egy gyereket és egy nemesi származék az ács fiát?  

 

A dzsentri, a századvég tipikus alakja

 

Villanás szerűen tárul elénk a milleneumi időszak legjellemzőbb figurája, az elszegényedett, de származására még mindig végtelenül büszke nemes, a dzsentri. Mikszáth regényeiből ismerjük elsősorban, s mikor a lányom (szintén színész) azt kérdezte az októberben látott előadás után, milyen a darabban Madarász Máté (akivel többször játszott már együtt) azt mondtam: akár a Noszty fiú. Valóban olyan is. Nyegle szívtipró, aki a pénzt könnyen szerzi (kölcsönkér, sikkaszt) és könnyen veri el, a lányokat meg sorra szédíti el. És hiába van tisztán látó, kritikus nővére (Varga Lívia), az anyjuk (Kövesdi Szabó Mária) fia iránti majomszeretete is az ő, azaz Török János malmára hajtja a vizet. Abban viszont az egész família megegyezik, hogy milyen szép jövő várna rájuk, ha megütnék a főnyereményt. Az adósságok azonban legfeljebb a vénlány nővért izgatják, a mama elintézi a fiú stiklijeit azzal, hogy "hát minek adnak neki?"

A másik dzsentri-család, Doroghyék, se sokkal különbek, már ami a nem reális jövőképet illeti. Az ő birtokukat is elvitte már a szerencsejáték, de majd ha a Sanyika megnő, és elvégzi a jogot, akkor újra felragyog a régi dicsőség és újra lesz pénz. Az idősebb nővér (Rab Henrietta) persze naponta felhánytorgatja, mennyit tűr, és mennyit dolgozik a család érdekében, a fiatalabb (Dégner Lilla) inkább lázad és megszökik. A Sanyika meg egy utálatos lusta tahó (Mártha Csongor), aki annyit civakodik egyik nővérével, amennyire hízeleg a másiknak, öröm nézni, milyen gyorsan változik tisztelettudó kedves öccsből undok, harapós kölyökké, és vissza ahogyan azt a helyzet kívánja. 

 

Aki nincs ellene, nem biztos, hogy mellette van

 

Itt van még a sok önző felnőtt között az öreg, mogorva Pósalaky úr (Pólos Árpád), akit sokkal inkább érdekel a lutrin elveszett pénze, mint a neki felolvasó kisdiák. Hiszen az csupán egy olyan berendezési tárgy, melynek szeme és szája van, hogy neki újságot olvasson délután öttől hatig. 

Milyen esélye van Misinek ezekkel a nagyokkal szemben?

Aki a pártját fogja, csupán a már említett földrajztanár (Nádasdi Péter), de azt se veszik komolyan a kollégái, s az igazgató se reagál akkor, mikor Misi meghurcoltatása után ő végül lemond tanári állásáról. Ez a nemeslelkű tanár lehetne a debreceni kollégium egyetlen reménysége de azt is hagyják kihunyni. Hisz a diákjai is viccelődhetnek vele, mert nem vasszigorral veri beléjük az anyagot, és a kollégái is lenézik, mikor kezességet vállal a számukra nyilvánvalóan bűnös Nyilas Misiért. A világ szemében ő is gyenge mert tiszta.

Misi másik pártfogója a szobafőnök Nagy úr (Faber Levente), de ő csak egyetlenszer nyújt vigaszt a fiúnak: a csomagbontós megrázkódtatás után, melyet szobatársai okoztak neki.

 

A srácok

 

A srácok zseniálisak (Pačuta Mátyás, Homolya András, Pollag Ádám, Horňák Marek, Albert Ádám, Boženik Dániel, Mártha Mátyás). A szünetben, az óra előtt, a tanításkor, a jégpályán, a szálláshelyen, mindenütt. Van köztük kitűnő tanuló és rossz tanuló, van köztük szertelen, mosolygós, mackósan esetlen, félénk, harsány, utálatos, gúnyolódó, sportosabb és ügyetlenebb, van köztük úrifiú és szegény szülők gyereke. Mind egyéniség, de csapatként is tökéletesen működnek, olyannyira, hogy a felnőtt színészeknek is mintha ők adnák azt az energiát, amivel az előadást percről percre tovább gördítik. Még a próbafolyamat alatt kérdeztem egyik színházi ismerősömet, milyenek a gyerekek. Nagyon jók, mondta, de a próbaszünetben meg kell tőlük bolondulni.

Éppen ez látszik a játékukban. A hihetetlen sok energia, lendület, amivel a táncos-énekes részeket a tapasztalt profi szintjén oldják meg. Nagyon nagy odafigyeléssel, pontossággal dolgoznak, remekül használják a teret, jól énekelnek és őszintén, hitelesen játszanak. Igazi, eleven osztály bontakozik ki a színpadon, csínytevésekkel, mocorgásokkal, sugdolózásokkal, és hiába vannak csak tízen (sőt a novemberi előadáson egy szereplő ki is esett), úgy tűnik, mintha harmincan lennének. Egy teljes fiúosztály. 

Kassai iskolások játszanak benne?, kérdi a hátam mögött egy néző a szünetben a mellette ülőtől. Nem hiszem, mondja amaz, mindegyiknek a neve mellett ott van, hogy "mint vendég".  Elmosolyodom. Voltaképp a kis párbeszéd minden szava megfelel a valóságnak. Kassai iskolások is játszanak benne. Meg környékbeliek. Buzitáról és máshonnan is. Sőt egyik Nyilas Misink a rimaszombati református gimnázium tanulója. És mindegyikük vendég hiszen nem társulati tagok, nem színészek, gyerekek. Most még.

Reméljük, egy kevésbé kegyetlen felnőttvilágba nőnek majd bele, és néhányan a színészetet választják életpályául. Mert az adottságaik megvannak hozzá.

 

Rég és most

 

Az előadás csodálatos élményt nyújt, ám van néhány apróság benne, ami nem tetszik. Az egyik épp a rég és most kérdése, azaz a jelen összekötése a múlttal. A nyitójelenet ugyanis párbeszéd egy gyerek (később Nyilas Misi) és egy fiatal felnőtt (később Nagy úr) között a zsebtolvajlástól kezdve a pártokig és országlopásig. Nem derül ki, kik ezek a szereplők, milyen viszonyban vannak egymással, és az is zavaró és logikátlan, hogy a siető kisfiú nagy rohanásában leállt egy hosszú eszmecserére egy (talán idegen) fiatalemberrel. Az aktualizálásnak ez a módja számomra túl nyilvánvaló, tálcán kínálják a lehetőséget, hogy vonjak párhuzamot a mai világ és Móricz jelene között. Felszólítás nélkül is megtettem volna...

A záróképben a fiúk a főszereplő kivételével már mind civilben jelennek meg, ezzel is utalva a mára. Az üzenet itt is nyilvánvaló. Csak épp zavar, hogy a tökéletes kontyok és bajuszok mellett a rövidnadrágos-térdzoknis-sapkás kisfiúk helyett farmernadrágos srácok állnak a tapsrendnél. Csak épp Nyilas Misi maradt öltözékével a múltban (ideje se lett volna átöltözni). Apropó: sapka. Nem hinném, hogy a szigorú debreceni nagykollégiumban a fiúk sapkában ülték volna végig a tanítást.... de ez már valóban csak apróság.   

 

Zárszó helyett

 

Egy társulatnak mindig jót tesz, ha új arcok jelennek meg egy-egy produkcióban. Külön siker, ha tehetséges gyerekek azok az új arcok, akik mellett a felnőttek is szárnyakat kapnak. Az is nagyon meglátszik az előadás színvonalán, hogy hozzáértő koreográfus (Gyenes Ildikó) és zenei korrepetítor (Dégner Lilla) vette kézbe a csapatot, a felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Török János és Bella kisasszony szerelmi duettje ugyan elbírt volna még némi mozgást, táncot is a szerelmes epekedésen túl, ám a többi koreográfia nagyon élvezetes volt, magával sodorta a publikumot. A musical zenéje kicsit nehéz, néhol dallamtalan és időnként roppant agresszív, de a szólisták és a kórus is könnyedén vette ezeket az akadályokat.

Még nyáron hallottam egy ismerőstől, ahogy kételkedve megjegyezte, hogy Dudás Péter eddig még nem rendezett zenés darabot, ki tudja, milyenre sikerül... Nos, mindkét menetben, azaz mindkét főszereplővel győzött. Nem kell őt félteni. Jó mulatság, férfimunka volt. Remélem, máskor is lesz még alkalmam valamelyik Thália-musical alatt rendezőként az ő nevét olvasni. 

 

fotók: Thália Színház 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :