[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Mayer Éva: Szakítópróba

szerző: Gyenes Gábor 2012-09-11

 

Mayer Éva: Szakítópróba

 

A képciklus Zsigmond András emlékére készült, aki a szó minden értelmében társa volt Évának. Egy gyászsorozat. És ennél jóval több.

               

Évára munkássága kezdete óta valamiféle bölcs kérdésfelvetés, vagy inkább megkérdőjelezés jellemző. Tabudöntögetés. Tematizálta már a betegséget, a betegségben való egyedüllétet, a kisebbségi létezés komplexusait, ez alkalommal a halál és a gyász került tragikus módon a művész fókuszába. A halál és az azzal való elszámolás a jelen legnagyobb tabuja, olyannyira száműztük az életből, hogy őszintén és igazul még csak beszélni sem tudunk róla. Klisékkel, rózsaszín, émelyítő hazugságokkal vagy hallgatással tudunk csak kommunikálni a halál tanúival: a haldoklókkal és gyászolókkal. Rettegünk a halál  jelenségétől és feszengünk a tematizálásától.

 

Éva őszintén és bátran fogalmazta meg gondolatait, emócióit vesztesége kapcsán. Már az is nagy teljesítmény, ha valaki alkotásba tudja fordítani a letaglózó érzéseket. Éva ezt még a nyitottsággal, a nézővel való kommunikációval is nemesíti. Azt hiszem, egy trauma feldolgozásának ez a magasfoka: amikor az érintett  nem önmagába zárkózva próbál megoldást találni, még csak nem is a külvilágtól segítséget kérve, hanem amikor velünk, kívülállókkal a tragédia feldolgozásának tapasztalatait, generált gondolatait osztja meg. Éva ezzel a képciklussal nem kér, hanem ad. Nem a fájdalomban való részvételre szólít fel, hanem egy autentikus belső folyamat tanulságait és igazságait osztja meg velünk.

 

A képciklus fényreflexív fóliára nyomtatott grafikákból áll, melyek útjelző táblákat idéző fémlapokra vannak ragasztva. Az univerzálisan elfogadott tiltó, figyelmeztető és javalló vizuális jelek ez esetben személyes tartalommal vannak megtöltve. András közúti balesetben hunyt el, így érthetővé válik, hogy a közlekedést irányító táblák az élethez, az életben maradáshoz feltétlenül szükséges szabályokat hirdetnek. Az egyetemesség és személyesség fúziója, váltakozása több olvasati rétegben is megjelenik. A közérthető, tanító szándék és a zavarbaejtően személyes emlékek vegyítése olvasható a mellékelt fotókon is, viszont élőben strukturáltabb finomságokat is tapasztalhatnak. A munkák fizikai anyaga és installálási módja további információkat és vizuális élményeket tartalmaznak.

 

A művész ezen munkáit elsötétített termekben szokta kiállítani, és zseblámpákkal tekinthető meg a tárlat. Találkoztam már ezzel a módszerrel másutt is, tapasztalatom szerint gyakran hajlik hatásvadászatba a megoldás. Éva munkáinál viszont indokolt ez az elem: absztrakt, sötét tér, irányválasztási lehetőség, az útjelző tábla információja. Akárcsak egy éjszakai autózásnál, ahol szó szerint a táblákra, jelzésekre vagyunk utalva. Tulajdonképpen az életút hiteles modellje ez. A néző döntése – miszerint bekapcsolja zseblámpáját vagy sem – azt jelképezi, kommunikál-e a világgal vagy sem. Leszűri-e a tapasztalat tanulságát, vagy szó szerint vakon sodródik tovább. Ráadásul nem egyedül járja útját, hanem többedmagával, nemcsak saját fénycsóvája által tud látni, hanem a társaiéval is, viszont csak sajátját tudja kontrollálni. A szabályrendszer mindenkire érvényes, bár személyesen tapasztaljuk. Ez a megállapítás már a szabad akarat és a determináció dilemmájának útvesztőjébe is sodorhat.

 

A Szakítópróba egy autentikus, érdekfeszítő és az agyat és szívet egyaránt bekapcsoló képciklus, installáció. Szembenézésre, kommunikációra, az élet tudatosítására és az életvitel tudatosságára szólít fel.

Soraimat Parmiczky Ádám élményeivel zárnám: "Minden lényeges volt, amikor ráfókuszáltam. De amikor kikapcsoltam a lámpát, semmivé lett. Újra bekapcsoltam, és ismét itt volt minden, végtelen számú változatban. A mindenható fény forrásával a kezemben paradox módon úgy tűnt, folyvást változtathatom az állandót, miközben végig a változatlant kutattam. Valójában a keresést kerestem. És amikor ráleltem, bizonyosságnak éreztem a bizonytalant, válasznak a kérdést.”

 

 

(Megjelent az Irodalmi Szemle 2012. júniusi számában.)


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :