[kapcsolat]   husken

ÉLŐ ZENE

 

Ropás

 

oti kiállítása

 

prosecco kóstolás

 

Kodály

 

Dráb

 

30 éve szabadon

 

horrorvacui

 

eNRA RV 2019

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

ME-262 2. rész

szerző: Kiss László 2010-12-18

 

ME-262  2. rész

 

Igen, Hitler légierő-fejlesztési utasításakor a ME-262 már készen volt. Nyitott kapukat döngetett. Korábban hiába pályázott s kért támogatást Messerschmitt egy sugárhajtású gép gyártására, nem kapott. Hiába fordult a Légügyi Minisztériumhoz, a Luftwafféhoz, elutasították. Ez történt 1940-ben.

 

De ő saját költségen hozzákezdett álma megvalósításához. Tervezett egy géptörzset, egy "sárkányt", melynek akkor forradalmi újítása a nyilazott szárny volt. Ennek szükségszerűségét még a háború után is csak lassan, nehezen értették meg a repülőgyártók, annak ellenére, hogy minden német óvintézkedés ellenére zsákmányoltak néhány ME-262-t a szövetségesek. Messerschmitt problémája a lényeggel, a hajtóművel volt. Több cég kísérletezett már a ´30-as évek végén a gázturbinával, volt is néhány működőképes, de nem adtak kellő tolóerőt, megbízhatatlanok voltak, felrobbantak, kevés üzemórát bírtak ki. A Heinkel, a BMW, a Junkers készített sugárhajtóműveket. Végül Messerschmitt sok-sok próba, fejlesztés után a Junkers Jumo 004-es hajtómű mellett döntött. Ez biztosított kellő tolóerőt, bár ez sem volt megbízható. Gyakran kigyulladt, felrobbant, és nagy volt a mérete. A német mérnökök nehéz helyzetben voltak. A sugárhajtómú alkatrészei iszonyú igénybevételnek voltak kitéve, s jóllehet tudták, vannak olyan fémek, amelyek ezt kibírják, ezek nem álltak a Harmadik Birodalom rendelkezésére. Csak 1944-ben kapott zöld utat, s korlátlan anyagi támogatást a sugárhajtású gép, de ekkor a Birodalomban már nem volt fellelhető a molibdén, króm, vanádium. Ezért a kivitelezők a hiányzó anyagokat pótolták, például alumínium bevonatú acéllal. Így a gép, a hajtómű ugyan működőképes lett, de megbízhatatlansága, alacsony élettartama megmaradt. A fejlesztésnél célként tűzték ki, hogy a hajtómű 25 órás élettartamát megnöveljék, de ezt a kutatást leállították, mert a háború vége felé egy német vadászgép átlagos élettartama megdöbbentő, de mindössze 4 üzemóra volt. Érthetőbben tehát, átlagosan 4 óra használat után lelőttek minden német gépet. Ezért értelmetlenné vált a sugárhajtómű élettartamának növelése.   

 

Másik jelentős probléma, hogy ez a gép mérhetetlenül itta az üzemanyagot. Ebből pedig a náci birodalom végnapjaiban a legkevesebb volt. Ezt a mérnökök úgy hidalták át, hogy az ME-262 hajtóművei barnakőszénből kinyert, egyfajta dízelolajjal is beérték, a költségesebb, és sokkal ritkább, nagy oktánszámú repülőbenzin helyett. A gép fogyasztása 2200 liter volt óránként.
  

És mit nyújtott a gép? Hatalmas végsebességet. Bár több változat készült, de a legáltalánosabbak: 850 km/h végsebesség, 9000 m-es repülési magasság, 4 db MK 108-as 30 mm-es gépágyú. Ezek a paraméterek egyenként is lényegesen meghaladták a szövetségesek legjobb gépeinek tulajdonságait. A ME-262 nem kevesebb, mint 150 km/h-val gyorsabb volt legjobb vetélytársánál, és jóval magasabbra tudott emelkedni. Gépágyúja egyetlen, de legrosszabb esetben 2-3 lövedékével (lőszerjavadalmazás 45 db) darabokra tudott szaggatni egy B-17-es, vagy B-24-es, sok százezer dollárba kerülő nehézbombázót.
  

Az adatok lenyűgözőek. Ezek ismeretében kijelenthetjük, Hitler csodafegyverről szóló áradozása egyáltalán nem az olcsó propaganda tárgykörébe tartozott ezen esetben, az nagyon is reális volt. Ezzel a géppel vissza lehetett volna szerezni a légtér uralmát. Lehetett volna. Miért nem sikerült?
  

A fejlesztés halogatásának, rossz politikai döntéseknek, az anyaghiánynak ára volt. A német technika csodálóinak is el kell ismerniük, a gépnek rengeteg hibája volt, nem tudott légifölényt kiharcolni Németország egén. Hitler, mikor bemutatták neki a gépet, elámult, s a várható nyugati invázió miatt a bombázóvá fejlesztését adta utasításba. Minden szakember tudta, hogy ez őrültség, még maga Gőring is, az egykori legendás pilóta, aki a háború vége felé már csak a kábítószereknek s műgyűjteményének élt. Mégsem mert senki ellentmondani. Ennek ellenére a gép vadászként való sorozatgyártását kezdték meg, csak ímmel-ámmal készítettek 3 db bombázó változatot, de ez is lényegesen lassította a termelést. Hitler, mikor rájött, hogy utasítását megszegték, dühöngött, de hamar lecsillapodott, mikor látta a gép eredményeit. A szokásos náci bosszú elkerülte Messerschmittet.
  

A gép hibái. Az első teszteket a BMW hajtóművel végezték. Ez gyengének bizonyult (később készített a cég sokkal jobbat), a Jumo 004-es került beépítésre. Viszont ez lényegesen nagyobb volt, s így a két szárny alá helyezett hajtómű gyakorlatilag súrolta a farokfutóműves gép esetében a földet. Így a futóművet, akkor meglepő újításként, áthelyezték az orrba. Ezért elméletileg át kellett volna tervezni a gép súlyelosztását is, vagy ballasztsúlyt elhelyezni az orrban (mint a gép 2006-os amerikai újragyártásakor), de ezt akkor megtette a négy géppuska. A gép így stabil maradt, ráadásul a pilóta felszálláskor jobban kilátott, mint a hagyományos farokfutóműves gépeknél. Viszont a szárnyak gyakorlatilag vízszintes helyzetbe kerültek, a felhajtóerő kevésbé tudott érvényesülni, ezért a ME-262-nek a felszálláshoz jóval nagyobb kifutópályára volt szüksége a szokásosnál. Át kellett volna alakítani az összes német repülőteret. Ez 1944-45-ben természetesen lehetetlen volt. A meglévőket is rendszeresen bombázták a szövetségesek, s mivel ezek jó célpontok voltak, nem lehetett őket álcázni, rendszeresen tönkre is tették. A németek nem sok kifutópályát tudtak átalakítani, s miután a szövetségesek hamar rájöttek ezen kifutópályák jelentőségére, ezeket különösen igyekeztek bombázni. Volt olyan ME-262-es pilóta, aki rendben felszállt, de leszálláskor, rövid repülési ideje ellenére, már bombatölcséreket kellett kerülgetnie.

 

Egyik híres német ász is így halt meg. Ráadásul a gép első futóműve legendásan gyengén sikerült, gyakran meghibásodott. A gumi sem bírta, a földet érés előtti felpörgetéses technika alkalmazása sem sokat segített, sokszor kidurrantak, s ez az aprónak tűnő probléma számos gép vesztét okozta. Furcsának tünhet, de a sugárhajtómű felemelkedéskor nagyon lomha volt. Ráadásul teljes "gázt" sem lehetett adni, mert akkor kigyulladt. Leszálláskor nagyon le kellett lassítani a gépet. Ezekre a hibákra hamar rájöttek az angol, amerikai pilóták (az orosz fronton Hitler valamilyen okból kifolyólag nem engedte bevetni a ME-262-t, csak Berlin fölött találkozott két alkalommal orosz gép velük). Tehát le- és felszálláskor támadták a vadászgépet, mely ekkor gyakorlatilag teljesen védtelen volt, a pilóta tehetetlenül szemlélte, eltalálják-e, vagy szerencséje lesz. Leggyakrabban nem volt. A szövetségesek szabályos járőröket szerveztek a kevés, ME-262 fogadására alkalmas reptér fölött, így vadásztak a nagy magasságban rettegett gépre. Leszálláskor különösen "béna kacsa" volt a szupergép, mivel a nagy fogyasztás miatt "porzó tankkal" érkeztek meg, ha ráakadt egy ellenséges vadász, nem tehetett kitérő manővert, nem emelkedhetett újra fel, mert akkor üzemanyaghiány miatt zuhan le. A németek próbálkoztak azzal, hogy hagyományos gépekkel védjék a ME-262 le- és felszállását, de erre a háború vége felé már ritkán adatott lehetőség.
  

A másik komoly problémát az vetette fel, hogy a gép túl gyors volt. Ereje lett egyik gyengéje. A nagy sebesség miatt hatalmas íven fordult, míg egy lényegesen lassabb gép kisebb íven. Így, ha egy ME-262 elsőre nem találta el az ellenséges vadászt, úgy elhúzott tőle, hogy gyakorlatilag újra kellett keresnie. Ez rengeteg üzemanyaggal járt, s ha ügyes volt az ellenség, két három forduló után a német kereshette a leszállópályát. Ahol aztán üldözőből könnyen üldözötté válhatott. A hagyományos német vadászok kedvelt taktikája volt a repülő erődök ellen, hogy szemberepültek velük, s így tüzeltek rájuk. A sugárhajtású gépnél ez a bevált, hatékony taktika alkalmazhatatlan volt, mert ugyebár a két gép sebessége ilyen esetben összeadódik, s a pilótának egy-két másodperce lett volna a célzásra s tüzelésre az összeütközés előtt...       


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :