[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

ME-262 2. rész

szerző: Kiss László 2010-12-18

 

ME-262  2. rész

 

Igen, Hitler légierő-fejlesztési utasításakor a ME-262 már készen volt. Nyitott kapukat döngetett. Korábban hiába pályázott s kért támogatást Messerschmitt egy sugárhajtású gép gyártására, nem kapott. Hiába fordult a Légügyi Minisztériumhoz, a Luftwafféhoz, elutasították. Ez történt 1940-ben.

 

De ő saját költségen hozzákezdett álma megvalósításához. Tervezett egy géptörzset, egy "sárkányt", melynek akkor forradalmi újítása a nyilazott szárny volt. Ennek szükségszerűségét még a háború után is csak lassan, nehezen értették meg a repülőgyártók, annak ellenére, hogy minden német óvintézkedés ellenére zsákmányoltak néhány ME-262-t a szövetségesek. Messerschmitt problémája a lényeggel, a hajtóművel volt. Több cég kísérletezett már a ´30-as évek végén a gázturbinával, volt is néhány működőképes, de nem adtak kellő tolóerőt, megbízhatatlanok voltak, felrobbantak, kevés üzemórát bírtak ki. A Heinkel, a BMW, a Junkers készített sugárhajtóműveket. Végül Messerschmitt sok-sok próba, fejlesztés után a Junkers Jumo 004-es hajtómű mellett döntött. Ez biztosított kellő tolóerőt, bár ez sem volt megbízható. Gyakran kigyulladt, felrobbant, és nagy volt a mérete. A német mérnökök nehéz helyzetben voltak. A sugárhajtómú alkatrészei iszonyú igénybevételnek voltak kitéve, s jóllehet tudták, vannak olyan fémek, amelyek ezt kibírják, ezek nem álltak a Harmadik Birodalom rendelkezésére. Csak 1944-ben kapott zöld utat, s korlátlan anyagi támogatást a sugárhajtású gép, de ekkor a Birodalomban már nem volt fellelhető a molibdén, króm, vanádium. Ezért a kivitelezők a hiányzó anyagokat pótolták, például alumínium bevonatú acéllal. Így a gép, a hajtómű ugyan működőképes lett, de megbízhatatlansága, alacsony élettartama megmaradt. A fejlesztésnél célként tűzték ki, hogy a hajtómű 25 órás élettartamát megnöveljék, de ezt a kutatást leállították, mert a háború vége felé egy német vadászgép átlagos élettartama megdöbbentő, de mindössze 4 üzemóra volt. Érthetőbben tehát, átlagosan 4 óra használat után lelőttek minden német gépet. Ezért értelmetlenné vált a sugárhajtómű élettartamának növelése.   

 

Másik jelentős probléma, hogy ez a gép mérhetetlenül itta az üzemanyagot. Ebből pedig a náci birodalom végnapjaiban a legkevesebb volt. Ezt a mérnökök úgy hidalták át, hogy az ME-262 hajtóművei barnakőszénből kinyert, egyfajta dízelolajjal is beérték, a költségesebb, és sokkal ritkább, nagy oktánszámú repülőbenzin helyett. A gép fogyasztása 2200 liter volt óránként.
  

És mit nyújtott a gép? Hatalmas végsebességet. Bár több változat készült, de a legáltalánosabbak: 850 km/h végsebesség, 9000 m-es repülési magasság, 4 db MK 108-as 30 mm-es gépágyú. Ezek a paraméterek egyenként is lényegesen meghaladták a szövetségesek legjobb gépeinek tulajdonságait. A ME-262 nem kevesebb, mint 150 km/h-val gyorsabb volt legjobb vetélytársánál, és jóval magasabbra tudott emelkedni. Gépágyúja egyetlen, de legrosszabb esetben 2-3 lövedékével (lőszerjavadalmazás 45 db) darabokra tudott szaggatni egy B-17-es, vagy B-24-es, sok százezer dollárba kerülő nehézbombázót.
  

Az adatok lenyűgözőek. Ezek ismeretében kijelenthetjük, Hitler csodafegyverről szóló áradozása egyáltalán nem az olcsó propaganda tárgykörébe tartozott ezen esetben, az nagyon is reális volt. Ezzel a géppel vissza lehetett volna szerezni a légtér uralmát. Lehetett volna. Miért nem sikerült?
  

A fejlesztés halogatásának, rossz politikai döntéseknek, az anyaghiánynak ára volt. A német technika csodálóinak is el kell ismerniük, a gépnek rengeteg hibája volt, nem tudott légifölényt kiharcolni Németország egén. Hitler, mikor bemutatták neki a gépet, elámult, s a várható nyugati invázió miatt a bombázóvá fejlesztését adta utasításba. Minden szakember tudta, hogy ez őrültség, még maga Gőring is, az egykori legendás pilóta, aki a háború vége felé már csak a kábítószereknek s műgyűjteményének élt. Mégsem mert senki ellentmondani. Ennek ellenére a gép vadászként való sorozatgyártását kezdték meg, csak ímmel-ámmal készítettek 3 db bombázó változatot, de ez is lényegesen lassította a termelést. Hitler, mikor rájött, hogy utasítását megszegték, dühöngött, de hamar lecsillapodott, mikor látta a gép eredményeit. A szokásos náci bosszú elkerülte Messerschmittet.
  

A gép hibái. Az első teszteket a BMW hajtóművel végezték. Ez gyengének bizonyult (később készített a cég sokkal jobbat), a Jumo 004-es került beépítésre. Viszont ez lényegesen nagyobb volt, s így a két szárny alá helyezett hajtómű gyakorlatilag súrolta a farokfutóműves gép esetében a földet. Így a futóművet, akkor meglepő újításként, áthelyezték az orrba. Ezért elméletileg át kellett volna tervezni a gép súlyelosztását is, vagy ballasztsúlyt elhelyezni az orrban (mint a gép 2006-os amerikai újragyártásakor), de ezt akkor megtette a négy géppuska. A gép így stabil maradt, ráadásul a pilóta felszálláskor jobban kilátott, mint a hagyományos farokfutóműves gépeknél. Viszont a szárnyak gyakorlatilag vízszintes helyzetbe kerültek, a felhajtóerő kevésbé tudott érvényesülni, ezért a ME-262-nek a felszálláshoz jóval nagyobb kifutópályára volt szüksége a szokásosnál. Át kellett volna alakítani az összes német repülőteret. Ez 1944-45-ben természetesen lehetetlen volt. A meglévőket is rendszeresen bombázták a szövetségesek, s mivel ezek jó célpontok voltak, nem lehetett őket álcázni, rendszeresen tönkre is tették. A németek nem sok kifutópályát tudtak átalakítani, s miután a szövetségesek hamar rájöttek ezen kifutópályák jelentőségére, ezeket különösen igyekeztek bombázni. Volt olyan ME-262-es pilóta, aki rendben felszállt, de leszálláskor, rövid repülési ideje ellenére, már bombatölcséreket kellett kerülgetnie.

 

Egyik híres német ász is így halt meg. Ráadásul a gép első futóműve legendásan gyengén sikerült, gyakran meghibásodott. A gumi sem bírta, a földet érés előtti felpörgetéses technika alkalmazása sem sokat segített, sokszor kidurrantak, s ez az aprónak tűnő probléma számos gép vesztét okozta. Furcsának tünhet, de a sugárhajtómű felemelkedéskor nagyon lomha volt. Ráadásul teljes "gázt" sem lehetett adni, mert akkor kigyulladt. Leszálláskor nagyon le kellett lassítani a gépet. Ezekre a hibákra hamar rájöttek az angol, amerikai pilóták (az orosz fronton Hitler valamilyen okból kifolyólag nem engedte bevetni a ME-262-t, csak Berlin fölött találkozott két alkalommal orosz gép velük). Tehát le- és felszálláskor támadták a vadászgépet, mely ekkor gyakorlatilag teljesen védtelen volt, a pilóta tehetetlenül szemlélte, eltalálják-e, vagy szerencséje lesz. Leggyakrabban nem volt. A szövetségesek szabályos járőröket szerveztek a kevés, ME-262 fogadására alkalmas reptér fölött, így vadásztak a nagy magasságban rettegett gépre. Leszálláskor különösen "béna kacsa" volt a szupergép, mivel a nagy fogyasztás miatt "porzó tankkal" érkeztek meg, ha ráakadt egy ellenséges vadász, nem tehetett kitérő manővert, nem emelkedhetett újra fel, mert akkor üzemanyaghiány miatt zuhan le. A németek próbálkoztak azzal, hogy hagyományos gépekkel védjék a ME-262 le- és felszállását, de erre a háború vége felé már ritkán adatott lehetőség.
  

A másik komoly problémát az vetette fel, hogy a gép túl gyors volt. Ereje lett egyik gyengéje. A nagy sebesség miatt hatalmas íven fordult, míg egy lényegesen lassabb gép kisebb íven. Így, ha egy ME-262 elsőre nem találta el az ellenséges vadászt, úgy elhúzott tőle, hogy gyakorlatilag újra kellett keresnie. Ez rengeteg üzemanyaggal járt, s ha ügyes volt az ellenség, két három forduló után a német kereshette a leszállópályát. Ahol aztán üldözőből könnyen üldözötté válhatott. A hagyományos német vadászok kedvelt taktikája volt a repülő erődök ellen, hogy szemberepültek velük, s így tüzeltek rájuk. A sugárhajtású gépnél ez a bevált, hatékony taktika alkalmazhatatlan volt, mert ugyebár a két gép sebessége ilyen esetben összeadódik, s a pilótának egy-két másodperce lett volna a célzásra s tüzelésre az összeütközés előtt...       


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :