[kapcsolat]   husken

56

 

szükségeS

 

eTelep

 

100

 

Szezonális, kacsa

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Még mindig Trianon - 2. rész

szerző: Kiss László 2020-07-12

 

Még mindig Trianon - 2. rész

 

Egy évvel ezelőtt jelent meg a Történelmi Szemle 2019/4 számában Ondrej Ficeri szlovák történész Vállalni a felelősséget Trianonért című tanulmánya. A szerző négy pontba foglalta össze, mit ért a magyarok felelősségén. Az ezzel foglalkozó írásunk 1. része itt olvasható:

https://linking-to.com/rovas/index.php/rovart/t%C3%A1rsadalom/555-m%C3%A9g-mindig-trianon-1-r%C3%A9sz

 

Ondrej Ficeri 2. pontja: A kora újkor beköszöntével elveszítették saját országuk területi integritását.

A szerző nyilván a török, s az azt követő időkre gondol. Mohács után (1526) az ország két részre szakadt, Buda török megszállását követően (1541) háromra. A Szent Istváni állam területe felbomlott. De jelenti-e ez az állam felbomlását? Ebben az esetben nem. De előbb a területről. Az államalapítástól egészen Mátyásig, Mohácsig, a magyar állam területe – mint más államok esetében is - gyakran változott, ha jóval kisebb mértékben is, mint Mohács után, tehát a terület nem állandó, nem konstans. Az állam léte, vagy nem léte az, ami állandó, vagy még az sem. Egy példa: a lengyelek bő kétszáz évig nagyhatalmak között felosztva éltek, a legcsekélyebb állami szuverenitás nélkül, s csak az első világháború után nyerték vissza államiságukat, mégsem mondja senki, új ország született, történelmi Lengyelországról beszélünk. S ha mindehhez még hozzávesszük Lengyelország ősi határait, s XX. századi határváltozásait, zavarba lennénk, ha meg kellene húzni a térképen a lengyel állam valódi határát... Hasonlókat lehet elmondani a csehekről is.

Területileg tehát Mohács, majd 1541 után nagy változásokon mentünk át. De a magyar államiság jogilag fennmaradt. Létezett a Magyar Királyság, de jure, ugyanúgy. Hatalma a nyugati országrészekre és a Felvidékre terjedt ki. De csak átmenetileg – a kor (nem csak magyar!) felfogása szerint. Jogilag a speyeri egyezmény után a Habsburgok Erdélyt is Magyarország részeként kezelték (ez később hatalmi-taktikai okokból változik), s igényt tartottak rá. Történelmi sajátosság, hogy mivel a Habsburgok ereje kevés volt – akkor - Erdély integrálására, a töröknek pedig nem esett expanziója irányába, egy sajátos, vazallusi, korlátozott önállóságú államalakulat tudott létrejönni, Erdélyi Fejedelemség néven. Ez aztán egész komoly nemzetközi tekintélyt vívott ki, s ami a leglényegesebb, képviselte a magyar önálló államiság eszmélyét. (Hasonlóan, mint a nemesi anarchiába süllyedt, szétesett Lengyelország esetén a gniezói püspökség.) Ha az Erdélyi fejedelemség és a Magyar Királyág területét összeadjuk – mindkettő magyar államalakulat, ha az egyik vazallus is - már nem is olyan nagy a területi veszteség.

De a Habsburgok… Jöhet a kérdés. Igen, az ország szekerét hozzájuk kötöttük. A terület nem lényegi kérdés, tisztáztuk. A magyar államiságot feladtuk-e? Nem. Döntési jogaink egy részéről le kellett mondani, a korban gyakori, sőt, jellemző, hogy idegen uralkodót választ egy ország. De nem egy másik ország védnöksége alá helyeztük magunkat, hanem a Habsburg dinasztia szárnyai alá. Ez a dinasztia birodalmat irányított, nem országot (az országban, nemzetben való gondolkodás ekkor nem létezik). Sokan hajlamosak napjaink szemével nézni a múltat: a Habsburgok székhelye Bécs, tehát ők osztrákok, Ausztria érdekeit képviselik. Hogy ez mennyire nem igaz, mutatja, Ausztria mondta ki elsőként az első világháború után a monarchia népei közül a Habsburgok trónfosztását, s kiáltotta ki a köztársaságot.

Mivel a török erősödött, Magyarország egyedül képtelen volt feltartóztatni. Hogy az erőviszonyok mennyire eltolódtak, s mi ezzel mennyire tisztában voltunk, mutatja, hogy a Mohács előtti években Magyarország követei rendszeresen megjelentek a Német Birodalmi Gyűlésben, ecsetelték a török veszélyt, s rimánkodtak a segítségért, a keresztény összefogásért. S tudjuk, ez süket fülekre talált. Mohács után, menteni a menthetőt, s perspektívát találni, a főnemesség Habsburg uralkodót választott, I. Ferdinánd személyében, bízva abban, hogy egy nagy európai birodalmi dinasztia tud nekünk segíteni. (Ha emlékszünk, Mátyás ugyanígy gondolkodott, de ő még erejében bízva, maga akarta megszerezni a Német-római császári címet. A következetes politizálást semmiképp nem tagadhatjuk meg a magyar nemességtől.) A köznemesség a rendi gyűlölködés miatt, vagy mert nem bízott a Habsburgokban (vagy mindkettő), az 1505-ös rákosi végzésre hivatkozva – ami nem volt törvényerőre emelve - magyar királyt választott Szapolyai János személyében (kettős királyválasztás.) Hogy ez jót tett az országnak, vagy nem, bonyolult kérdés. A korábbi egyöntetű elítélés kezd megkopni, egyre többen vallják, Szapolyai királysága, melyből végül megszületett az Erdélyi Fejedelemség, féket jelentett a Habsburgok túlkapásai ellen az önálló magyar állami lét fenntartásával. De a Magyar Királyság a török időkben fenn állt. A rendi önállóság megmaradt, volt országgyűlésünk. Hogy ez mennyire fontos: a cseheket a fehérhegyi vereségük után a Habsburgok minden önállóságuktól megfosztották, egy tartománnyá degradálták a Cseh Királyságot. Ezt Magyarország elkerülte. Bécsben, Pozsonyban létezett több magyar kamara, bár a jogkörükkel járó lehetőségeket elég lagymatagon használta ki a magyar nemesség. Talán ennek is megvolt az oka: a Habsburgoknak évi egymillió aranyba került a magyar végvárrendszer fenntartása, míg a Királyi Magyarország évi adóbevétele 200-300 ezer arany volt mindössze. Így talán érthető, hogy a magyar országgyűlés adó- és újonc megszavazási joga sem volt olyan éles fegyver, mint ami lehetett volna (pl.: Dualizmus időszaka).

Végül is mondhatjuk, a főnemességnek lett igaza. A Habsburgok segítségével űztük ki a törököt, illetve ők űzték ki a mi segítségünkkel. És ez lett a baj, ahogy Zrínyi (az író-hadvezér) megjósolta. A Habsburgok benyújtották a számlát: meg kellett szavazni örökös királyságukat. Érdekes, csak a török idők után: tehát eddig létezett a szabad királyválasztás joga, a szuverén állam egyik legfontosabb ismérve. Megszavaztuk, de még ezzel sem adtuk fel az állami önállóság egészét. A visszaélések miatt (Újszerzeményi Bizottság) kitört a Rákóczi szabadságharc. Szokás mondani, mi minden küzdelmünket elvesztettük. Igaz, a majtényi síkon Károlyi letette a fegyvert Pálffy előtt. Már ez is érdekes. A Rákóczi szabadságharc végén két magyar kötött békét? Igen. Sok főnemes – a nyugati határszélen - Habsburg párti maradt. A császár, békülékenysége jeleként, magyar főnemest nevezett ki hadai élére. A szatmári béke reális kompromisszum volt: Magyarország megtarthatta rendi önállóságát, országgyűlése volt. A vármegyék köznemesi igazgatását sem bolygatták, nem jöttek német hivatalnokok. Teljes amnesztiában részesültek azok, akik részt vettek a szabadságharcban („normális esetben” fej- és jószágvesztés járna a törvényes ura ellen lázadónak).  Mindenki megtarthatta birtokát, hivatalát. Kevesen tudják, de még Rákóczi is hazajöhetett volna. Mindennek persze ára volt: a Habsburgok örökös királysága. Ezt újra meg kellett erősíteni. Külpolitikába ezentúl az adó és újonc megszavazáson kívül kevés beleszólásunk volt, de a Habsburgok belátták, Magyarország túl nagy falat, nem lehet úgy lenyelni, mint már országokat, nem tudják egy tartomány szintjére degradálni. A Habsburg császár nem császárként lett Magyarország uralkodója, csak miután a magyar – meglehetősen régi - törvények szerint magyar királlyá koronázták. Egy birodalom része lettünk, de belső államiságunk megőrzésével. Hasonlít egy perszonálunióra, egy birodalom és egy ország között. Hogy a törvény mennyire furcsa dolog, álljon itt, hogy a Habsburgok örökös királysága csak a férfiágra vonatkozott. Amikor III. Károly királyunknak nem volt fiú örököse, törvényesen megszabadulhattunk volna a Habsburgoktól. De mi elfogadtuk a Pragmatica Sanctiót, s megválasztottuk királyunknak (királynénknak) Mária Teréziát… De az ekkor szavazók már nem a Zrínyik, Thökölyek, Rákócziak nemzedéke…

A kora újkorban tehát hatalmas változásokon ment át Magyarország. A török idők után Erdélyt is külön kormányozták a Habsburgok, külön országgyűlése volt (de magyarokból). Államiságunk megléte viszont folyamatos, s a korszak végére majdnem teljesen helyreállt területileg. A legnagyobb változás talán állami státuszunkban történt. Mátyás idején európai nagyhatalom voltunk, a török idők elmúltával viszont másodrendű, gazdasági, katonai potenciál szempontjából kis országgá lettünk.

De hogy ennek bármi köze lenne Trianonhoz, mert Ondrej Ficeri 2. pontja is erre a kérdéskörre vonatkozik, nem látható. A szlovák történész a nemzetiségek problémás helyzetében keresi Trianon okát. Ha az itt gyökerezne, akár a Magyar Királyság, akár az Erdélyi fejedelemség talált volna rá megoldást, a török idők után a területi egység majdnem teljes visszaállása után a belpolitikai önállóság birtokában bármilyen megoldást keresztül tudtunk volna vinni, ha létezett volna ilyen probléma.

Folytatása következik…

Fotó forrása: Dunszt.sk

 

Kapcsolódó cikk:

Még mindig Trianon (1. rész) www.rovart.com/hu/meg-mindig-trianon-1-resz_4184


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :